Falikar faágból

2021.09.09. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Ma takarításkor ügyesen lefejeltem a helyéről ezt a lámpát. Merthogy dacára annak, hogy az elkészülte óta  költöztem is, még mindig megvan, jött velem pestre, itt lóg a falon.

Pedig hát valljuk be, azért nem egy szépségdíjas darab. De messze ez a legpirosabb fényt kiadó lámpám, különben is, mindenkinek megvan az ismert dal: "csak a szépre emlékezem..." ami azt is jelenti, hogy együtt élni viszont nem csak a szépekkel szoktunk. Hogy ez a némiképp kevert stílusú lámpa hogyan is került hozzám, pontosabban hogyan is született, azt írtam meg anno ebben a posztban:

kar2.jpg

Az úgy volt, hogy egy barátomnál járván mutatott egy frissen vásárolt T…. gazdaságos lámpaernyőt, amelyről csak otthon állapította meg, hogy E14-es foglalathoz való, nem a vastagabbik E27-hez, amire szüksége lett volna. Miután az ernyő szerintem mutatós, magamhoz vettem, hogy kitalálok hozzá valami hasznosítási módot. Hazafelé vettem hozzá egy E14 foglalatot. Vezeték meg kapcsoló általában van itthon, úgyhogy arra nem volt szükség.

Itthon arra jutottam, hogy a legjobb talán az volna, ha egy jópofa faág-lámpát konstruálnék, úgyhogy körbenéztem a tűzifák között, hátha találok valami alkalmatos görcsös fadarabot. Az ideális persze ilyenkor az, ha az ember rögtön a fáról vág egy megfelelő formájú ágat, annál is inkább, mert a frissen vágott ágakról a legkönnyebb lepucolni a kérget. Azonban tapasztalat, hogy az ilyen ágak a száradás folytán azért még változtatják az alakjukat, és simán előfordulhat, hogy a mondjuk pont vízszintesre belőtt lámpaernyő egyszer csak elkezd ferdülni, mert az ág száradás közben vetemedik. Ráadásul nyilván felületkezelni is legalább nagyjából száraz állapotban ildomos csak.

Ezt az akácdarabot találtam:

kar1.jpg

Gondolom mindenki számára világos, hogy ezt eleve falikarnak növesztette az anyatermészet.

A pucolás nem volt egyszerű, de azért valahogy sikerült. Egy ilyen göcsörtös ágnál jóval nehezebb megtalálni a kéreg és a kemény faanyag határvonalát, pedig az igazi akkor lesz a darab, ha ennél a természetes határvonalnál tudjuk lepucolni az ágat. Ilyenkor gyakorlatilag nincs szükség csiszolásra, ahogy a kéreg elválik a kemény faanyagtól szép sima felületet nyerünk. Jelen esetben a sok hepehupa és göcs miatt sajnos ráspolyozni is kellett, ezután persze muszáj már csiszolni is.

kar3.jpg

kar4.jpg

A nagyjából lepucolt darabot levágtam méretre, beállítottam hova fog csatlakozni a foglalat. Ezután megcsináltam a foglalat furatát, és ezen keresztül kifúrtam a vezeték helyét, végig az ágon a hátoldalig. (Nem, nem tudok kanyarban fúrni, ellenben a két oldalról szemmértékkel indított furat középen szögben találkozott, ennyit csak lesz hajlandó kanyarodni a vezeték a befűzéskor.) Csináltam egy furatot a leendő akasztó helyének is:

kar5.jpg

A további finomabb munkát csak ilyenkor szoktam elvégezni, mert ha mondjuk az akasztó, vagy a furat kialakítása közben kettétörik a munkadarab, kevésbé üt meg a guta, ha csak nagyjából volt megmunkálva még. Ezek elkészülte után azonban nagy baj már nem történhet, ilyenkor már nyugodtan ölhetjük a munkát a reszelésbe/csiszolásba. Miután az ágdarab eléggé rusztikus lett, úgy gondoltam valami sötétebb barna kencével felületkezelem. Ez meg is történt. (Obi-s sajátmárkás vékonylazúr, roppant kiadós és olcsó, ajánlom.) Száradás után nagy nehezen belefűztem a villanydrótot.

lyen lett a végeredmény: 

kar7.jpg

kar6.jpg

kar8.jpg

Gondolom többen vannak, akik hozzám hasonlóan úgy érzik, a négyzet alaprajzú ernyő rettentően üti ezt a rusztikus falikar stílust. Én legalábbis ezt éreztem, úgyhogy gyorsan kerítek egy másik ernyőt, valami kerek alaprajzú, kicsit hosszúkásabb formát, talán valami fonott darabot.

Hanem aztán kell csináljak egy falikart ehhez a vörös ernyőhöz is. Megírom majd azt is, persze...

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr325547344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morgan kapitány (törölt) 2013.10.26. 11:58:33

Ügyes! Az első fotón nem látszik, hogy mekkora az ágdarab, nagyobb, mint gondoltam. Ma lefotóztam a szomszéd bácsi farakását, amivel gyanúja szerint átverték a c..fakereskedők. Tettem elé egy etalon egyméteres farudat az arányok miatt.

"Ilyet utoljára a Twin Peaksben láthattatok"
A cigitöltős-kulturális évadot élem meg, mikor egy hónapra előre dohányt töltök hüvelybe és közben filmeket nézek. Pont a Twin Peaks van soron. Tanácsolom, ne restelkedj az ernyő miatt, inkább élvezd az ellentétek harmóniáját és rejtélyesen összehúzott szemekkel jelentsd ki a szemlélőknek: a baglyok nem azok, aminek látszanak. Tudni fogják, hogy miről van szó. Ha nem, akkor sem árulják el, mert nem akarnak műveletlennek látszani, vagy tartanak tőle, hogy dühöngeni kezdesz. :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.10.26. 12:47:00

@Morgan kapitány: A fakereskedők huncutok. Viszont a dohányzás meg káros. A fő baj azonban alighanem az, hogy nekem a Twin Peaks éra valahogy kimaradt az életemből. :(

wrstjnethn 2013.10.27. 13:22:29

Hmm... Kicsit olyan "gombhoz a kabátot" esete. A búrához vettél foglalatot, faragtál talpat, majd a talphoz szerzel új búrát. Vigyázz, ebből nem lehet kijönni soha.

volterjanka (törölt) 2013.10.27. 21:23:34

Szerintem marha jó ez a kombináció, és ha valaki nagyon magyarázatot akarna követelni erre a műre, az eklektika bármire ráfogható! ;-)

Untermensch4 2013.10.27. 22:50:05

a négyzetes ernyőt meg lehetne kínálni optikai ráfestett vonalakkal vonalakkal. ez egy biztos módszer, a közönség reakciója: a) ezzel a festéssel olyan jól megoldottad hogy a szögletes ernyő ne üsse a kar rusztikus stílusát b) ez a szögletes ernyő rontja az összképet
a válasz mindkét esetben: optikai csalódás :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.13. 03:24:27

Hogy a pélóban lehet egy 2021-es poszthoz hozzászólni már 2013-ban??
Kicsit előrelátónak kell lenni hozzá, ugye?
:D

Untermensch4 2021.10.14. 00:53:49

@geegee: Az egyik lehetőség hogy a szerveren átállítják a naptárat... a másik hogy a 2013-as posztot 2021-ben újra tálalják, meghagyva a régi kommenteket. Egy fokkal kevésbé valószínű az időutazás és a nagyon hasonló párhuzamos univerzum/idővonal részleges átfedése :)
süti beállítások módosítása