Barkácsoljunk kosarat!

2018.09.25. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Itt a Furdancs blogon időnként elég bátran ráncigálunk elő abszolút vegyes témákat (hiszen egy igazi furdancsost minden érdekel), hogy aztán megpróbáljuk pár ezer karakterbe sűrítve bemutatni azokat. Ez időnként sikerül is, bár azért mi is tisztában vagyunk azzal, hogy egy szakma igazi elsajátításához ennél sokkal több kell. De kedvcsinálónak, az érdeklődés felkeltéséhez talán ezek a posztok is alkalmasak.

bg_img_03.jpg

Aztán időnként belebotlunk olyan témaötletekbe is, amelyeknél írás közben döbbenünk rá arra, hogy a téma bonyolultsága miatt még egy beharangozó-kedvcsináló poszt megírása sem egyszerű. Mert túl összetettek, egyszerűen nem férnek bele egy átlagos poszt terjedelmébe. Pedig ezek a témák is érdekesek, és nem kizárt, hogy egy-egy olvasónknak lenne kedve kicsit jobban elmélyedni ezekben.

Semmiből valamit (mindent)

2018.09.24. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

A barkácsolás nem önmagáért való dolog, általában nem akarunk fizetni másoknak valamiért és inkább megcsináljuk magunk. Legalábbis megpróbáljuk. Másrészt problémamegoldás, ami hasznos és élvezetes elfoglaltság, ha nem munkahelyen éhbérért kell végeznünk. Sajnos általában ráfizetéses, hiszen egy tárgy megmunkálásához szerszámokat és alapanyagot vásárolunk, a maradék kidobott pénz és gépeink sincsenek kihasználva. Néha nem lesz pontos, vagy sikertelenül végződnek erőfeszítéseink, mert már a koncepció hibás volt, de a kivitelezés mindenképp. Hősök vagyunk tehát.

3dposztba012.jpg

Viszont akad egy kivétel, ami nem gyógyír mindenre - tehát járdát nem tudunk betonozni vele például - de használati tárgyaink elkészítéséhez milligrammra csak a szükséges anyagot használja, századmilliméter pontos és egyedisége vitathatatlan. Néha olcsóbban kihozzuk a végeredményt, mint egy boltkeresés időszükséglete forintban.

A hét műtárgya: a lombseprű

2018.09.21. 05:00 | Írta: Tarrasque

Az őszi avarhullással együtt jár néhány speciális szerszám. A lombfúvókról már volt szó korábban. Akkor a cikk után a kommentek már-már a luddizmusba csaptak át, jó csomó ellenérvet sorakoztattak fel az olvasók a lombfúvóval szemben: nem hatékony, hangos, büdös, pont a fújó funkció a felesleges, csak a szívás és az aprítás jó benne.

pr_ba509a2aa2f461bf93e747cf92302928.jpg

Ezekkel bizonyos fokig egyetértek, bizonyos fokig nem (az akkus lombfúvó, amit kipróbáltam, nem volt sem zavaróan hangos, sem büdös, ugyanakkor egy benzinesről mindkettőt el tudom képzelni), de az előtt a felvetés előtt mindenképpen meg kell hajolnom, hogy fura, hogy a lombfúvóról volt már cikk, de a lombseprűről még nem. Ezt pótoljuk a mai napon.

Ötletes barkácspraktikák (17.)

2018.09.20. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

image1_17.jpg

Keveseket érintő probléma, hogy hova rejtsük sportkocsinkat a NAV vagy csapadék elől, ha nincs helyünk garázsnak. Azonban ez csak egyik epizódja mai barkácsválogatásunknak, mely összecsukható vagy süllyeszthető garázs-ágy-kertkapu-íróasztal megholdásokkal kezdődik és timelapse videókkal végződik kerti medence, látványos gyermekvár építéséről, de a telken átfolyó patak hasznosítása is helyett kapott.

Milyen a jó falikút?

2018.09.19. 05:00 | Írta: Mr. Furdancs

Falikutakkal már az ókorban is találkozhatott az akkori ember, leginkább súlyos, kőből készült változatban. Az idősebb korosztályból még bizonyára sokan emlékeznek a komfort nélküli lakásokra, ahol a falikút volt a mosdó, a mosogató és a kád is, ha éppen nem volt kéznél lavór. Francia fürdőszoba: lavoár.

Talán ezek a rossz emlékek vagy a későbbiekben hozzákapcsolódott ipari jellegű asszociációk miatt nem terjedt el a falikút a lakóépületekben egészen az ezredforduló környékéig. Pedig hasznosságát mindenki elismeri, aki felmosáshoz a földszinten töltene meg egy vödröt, miközben a kád az emeleten van. Vagy aki a kerti munka után valahol lemosná a kosz nagyját magáról, mielőtt a házban maradt családtagjaival találkozik.

3 komment Címkék: falikút

Intarziás padló gránitból

2018.09.18. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Ha meggyőzően látványos és kopásálló padlót keresünk kastélyba, közösségi épületekbe és számlaegyenlegünk nem fér el hat helyiértéken, legjobb választás az eltérő színű gránitból, márványból, egyéb nemes kőből  kivágott, majd mozaikként egyberagasztott padlóburkolat. Fejlett ország vagyunk és bár nincs magyar mikroprocesszor, az összes "Hogyan készült" filmecskében látott technika megtalálható valamely hazai kisvállalkozás műhelyében. Ilyen a vízvágás is, amivel centis vastagságú lapokba bármilyen kacskaringós, vékony mintát belevésnek, vágnak. 

nogradgardony-szivszanatorium-elocsarnok-marvanyintarzia-05.jpg

Összeállításunkban a teljes mélységben kivágott és síkba csiszolt gránitmintából készült mozaik, illetve az anyagba mart mélyedésbe illesztett kő/gránit/márvány intarzia kapott helyet. Nagyon szép külföldi padlóalkotások mellett hazai vállalkozások is bemutatkoznak. Minden fotó link is, kellemes nézelődést!

Gépkezelői és kapitány szimulátorok

2018.09.17. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Nem szép dolog, ha csak a szimuláljuk a munkát, azonban válogatásunk bemutatja, mikor ez a törekvésünk találkozik a menedzsment óhajával és kifejezetten buzdítanak rá. A repülőgép szimulátorok közismertek, hiszen egy pilótát olcsóbb szimulátoros tanfolyam során ki/átképezni gépekre és repülőterekre, mint élőben gyakoroltatni vele az Y-tolatást. Tudjuk, repülőgép még nem maradt fenn.

cruise-sim-15.jpg

Nagy galibát lehet okozni még teherhajóval, kikötői daruval és sok más munkagéppel, ahol nemcsak anyagi kár, de a szinte percekre kimért üzemidő kiesése is okozhat gazdasági tragédiát. Máshol a nagyon bonyolult vezérlőpanel kitapasztalása kényszeríti ellenőrzött, mesterséges körülmények közé a betanuló újoncot.

Gumibevonatú falap az Instagramra

2018.09.14. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

imgp5597.png

Az van, hogy manapság a közösségi portálok meg hasonlók korát éljük. Van még pár ember, aki hasznos dolgokat csinál, de a tendencia erősen romlik, és lassan felülkerekednek a mindenféle műközösségeket kínáló platformok, és az ezekre való őrült tartalomgyártás. Ez persze azzal jár, hogy aki nem konkrétan egy bányában dolgozik csillésként, az bizony előbb-utóbb kénytelen beszállni ebbe az onlájn őrületbe.

Eltörött a páncéltőkém...

2018.09.13. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Soltész Rezső és más zenészek munkásságában is rendre felmerül a jelenség, mikor egy hangszer eltörik. Általában gitárt vagy hegedűt likvidálnak, az egy szem Jerry Lee kivételével zongoragyilkosságra ritkán kerül sor. Szemben a könnyen selejtezhető pengetősökkel, sokkal több zongora gurul le a lépcsőn szállítás közben vagy vágódik ketté láncfűrésszel egy viharos válás következtében, mint koncert közben, szándékos tettlegesség okából.

image11.jpg

Azonban a kor nem kegyelmez és a magára hagyott billentyűsök is eltávoznak a hét oktávon túli vadászmezőkre. Nem kell, hogy így legyen, hogy az enyészet sorvassza el az egykor drága és büszke hangszert valami elhagyott házban, vagy árokpartra kidobva, mint egy megunt, fiatalabbra cserélt öregecske... plazmatévé például. Mai válogatásunkban zongora újrahasznosítási erőfeszítésekről számolunk be a világ minden tájáról.

Mint kés a vajban? Mint víz az acélban!

2018.09.12. 05:03 | Írta: kkm.furdancs

vizvagas.jpg

Az Északi-tenger egyik fúrótornyának elbontásakor a tengerfenék alatt kellett elvágni a korábban talajszint alá süllyesztett tartólábazatot, hogy hátrahagyott maradék nélkül kiemelhessék az 1200 tonnás építményt. A feladatot az üreges tartóoszlopokba belülről leeresztett, körbeforgató mechanizmussal ellátott vízvágó berendezéssel oldották meg. A kamerakép alapján vezérelt vágószerszám gond nélkül átvágta az 50 mm vastag, minőségi acélt. Később kiderült, a hazai vállalkozásoknál akár 10 centis fémlemezt is könnyűszerrel darabolnak. Ez ihlette mai témánkat, a vízvágó berendezések bemutatását.