Mindent a motorizált redőnyök szereléséről

2020.04.24. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

image4_47.jpg

A modern árnyékolástechnika az utóbbi néhány esztendőben olyan jelentős fejlődésen ment keresztül, hogy az évtizedek során megszokott sajátosságok közül ma már szinte csak a legalapvetőbb funkciók maradtak változatlanok. Egy mai redőny például már közel sem csak arra szolgál, hogy kiszűrje otthonunkból a káros napsugárzást, hanem igazi többfunkciós eszközként hozzájárul az ingatlan hőszigeteléséhez és vagyonvédelméhez, miközben megtámogatja a lakás esztétikai értékét, de természetesen a magánélet protekciójához is hozzájárul.

A redőny példájával lehet talán a leginkább érzékeltetni azt a drasztikus fejlődést, ami az egész szegmensre jellemző. Miközben az árnyékolótípus sajátosságaival mindenki tisztában van, ismeri, látta, használta is, addig kevesen gondolnak bele például abba, hogy alig pár évvel ezelőtt ezek a termékek falécekből készültek és kizárólag gurtnival voltak működtethetők. Mára viszont a fát teljesen felváltotta az alumínium és a műanyag, miközben a mozgathatóság tekintetében a gurtnis alternatíva helyett teljesen hétköznapivá vált a motorizált kialakítás, ami egyben az automatizált okosmegoldások előszobája is.

Noha manapság szinte minden hétköznapi használati tárgyunkhoz elengedhetetlen az elektromos áram, a redőnyök kapcsán mégis sokan tartózkodnak ettől a megoldástól, pedig ma már alig kell mélyebben belenyúlni a pénztárcánkba érte egy gurtnival szerelt típushoz mérten, de működtetése sem bonyolultabb, mint egy televízió bekapcsolása. Lássuk ezért a legfontosabb követelményeket és tudnivalókat, ha motorizált redőnyt szeretnénk!

mindent_a_motorizalt_redonyok_szereleserol_05.jpg

A telepítés feltételei
Alapvetően elhanyagolható feltételei vannak, ha motorizált redőnyöket szeretnénk szereltetni otthonunkban, ezeket viszont valóban fontos komolyan venni a megfelelő és tartós működés érdekében.

Az egyik ilyen tényező ebben az, hogy megfelelő redőnyt válasszunk. Ez nyilvánvalóan akkor lényeges, ha utólagos motorizálásról beszélünk – hiszen egy gurtnis árnyékoló később is felvértezhető elektromos hajtással. Noha a megfelelő minőséget képviselő termékek kapcsán ma már teljesen mindegy, hogy alumínium vagy műanyag redőnyről beszélünk, azonban korábban csak előbbieket vértezték fel olyan, úgynevezett arriterezett kialakítással, mely biztosítja, hogy a redőnylécek egymás mellett ne tudjanak elcsúszni. Ez az aprócska biztonsági alkatrész nagyon sok műanyag redőnyből korábban kimaradt – bizonyos kategóriákon belül ma sem része a redőnypalástnak –, éppen ezért ez az egyik feltétele annak, hogy árnyékolóinkat motorizálni tudjuk. Lényeges kiemelni, hogy ma már nem csak az alumínium redőnyök szerelhetők fel elektromotorral, mindemellett pedig néhány típus utólag is arriterezhető, ha szükséges, de ettől még fontos kritérium ahhoz, hogy otthonunkban megvalósulhasson a telepítés.

A másik ilyen befolyásoló tényező az elektromos hálózat kérdésköréhez tartozik! Hogy egy motoros redőny működtethető legyen, ahhoz elengedhetetlen csatlakoztatni az ingatlan már korábban kiépített, vagy éppen kiépítés alatt álló áramhálózatához. Szerencsés helyzetben vagyunk, ha építkezés előtt vagy alatt döntünk az elektromos redőnyök szereléséről, hiszen ilyenkor a legegyszerűbb szakszerűen elvezetni a rendszert a nyílászárók felső részéhez, ahol egy elosztódobozzal biztosíthatjuk a későbbiekben a redőnymotor áramellátását. Mivel ez a szerkezet mindig a redőnyszekrényben – tehát az árnyékoló felső részén – kerül elhelyezésre, ezért lényeges, hogy ahhoz közel helyezkedjen el, méghozzá minden esetben beltéri szerelésre berendezkedve, hiszen nem a belső áramhálózatot visszük ki a lakásból, hanem a redőnymotorhoz tartozó kábelt visszük be a házba, hiszen csak így érhetünk el biztonságos és hozzáférhető kötést. Ezen felül lényeges még kiemelni, hogy utólagos motorizáláskor természetesen nem szükséges kivésni a falszerkezetet, külső kábelcsatornán is elvezethetjük a kábeleket a megfelelő helyre, melyet utána ízlésesen festhetünk és takarhatunk az esztétika jegyében.

mindent_a_motorizalt_redonyok_szereleserol_06.jpg

A működési és működtetési sajátosságok
A szerelés tekintetében egy elektromos redőnyt a hálózathoz való csatlakoztatás kivételével ugyanúgy kell szerelnünk, mint a gurtnis kialakítású típusokat. Egy motoros redőny lehet külső- de vakolható tokos kialakítású is, tehát ugyanazok a kiváltságok illetik meg, mint manuálisan mozgatható társait, sőt a működési sajátosságok terén sem találkozhatunk jelentősebb különbségekkel.

A működés során ugyanis a redőnypalást ugyanúgy a fixen rögzített lefutóban mozog, mindössze a tengelyt nem a gurtni húzásával vagy engedésével hozzuk mozgásba, hanem a kapcsolódó redőnymotor forgatja meg a kívánt irányba az egész szerkezetet. Sokan tartanak tőle, de az elektromos redőny mozgása semmivel sem jár nagyobb hanghatással, mint a manuális típusoké, éppen ellenkezőleg, a palást folyamatos, kiegyensúlyozott haladása alapvetően inkább halkabb, miközben a motor is csak egy elhanyagolható búgó hangot hallat a működés során.

A működtetés tekintetében szintén nem beszélhetünk túlbonyolított rendszerről. A modern elektromos redőnyöket minden esetben távirányítóval lehet mozgásra bírni, vagyis egyetlen gombnyomás elegendő ahhoz, hogy elérjük vele a kívánt árnyékolóhatást. A távirányító használatának elsajátítása alig egyetlen percet vesz igénybe, ráadásul gyerekek és idősek egyaránt könnyedén megtanulhatják, amivel rendkívül kényelmessé és egyszerűvé tehető számukra az árnyékoló működtetése.

mindent_a_motorizalt_redonyok_szereleserol_02.jpg

Az automatizálásról
Ha a redőnyök motorizálásáról beszélünk, feltétlenül ki kell emelnünk a sorból az automatizálási lehetőséget, hiszen egyre több okosotthon épül az országban, melyek ezen a technológián alapulnak. Az elektromos redőnyök alapját a motorizált kialakítás mellett a kapcsolódó intelligens érzékelők adják, melyek képesek folyamatosan monitorozni környezetüket, hogy beállításaink függvényében automatikusan, önműködő formában zárják ki, vagy engedjék át a napsugárzást. Ebben a formában képesek együttműködni például a fűtéssel, a világítással, de akár még a biztonsági protokollhoz is csatlakoztathatók a különféle időkapcsolók mellett, így optimális beállításokkal maguktól működve hozzájárulhatnak otthonunk belső komfortjának kialakításához, növelhetik a lakásbiztonságot, de akár csökkenthetik a rezsiköltségeket is – mindezt olyan extrák mellett, mint például a távoli működtetés, ami akár egyetlen okostelefon és internetkapcsolat segítségével megvalósulhat.

mindent_a_motorizalt_redonyok_szereleserol_01.jpg

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

   

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr8515635128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása