Az alábbi írás sok éve készült, még fiatal voltam és lelkes. Ami miatt most eszembe jutott, az a szomszédban zajló sajnálatos esemény, ami elég borzasztó önmagában is, de néhány hős újságíró kiutazott haditudósítani, aminek egyik eredménye lett ez a Telex poszt. Amit persze rendesen szétszedtek a kommentelők, szerintem - kivételesen - abszolút jogosan. Akárhogy is, eszembe jutott, hogy ilyesmiről írtunk már, és tényleg:

Jöjjön a poszt: 

Ez egy kicsit rendhagyó poszt lesz, ma ugyanis nem barkácsolunk semmit. (Esik a eső.) De ettől függetlenül komoly mennyiségű bölcsesség van a posztban, tehát mindenki figyeljen nagyon.

A dolog úgy áll, hogy alighanem kétféle embertípus létezik. Az egyik arról ismerszik meg, hogy láthatóan soha nincs nála semmi motyó. Az igazolványait és a pénzét vélhetően a nadrágzsebében tartja, nemkülönben a telefonját is. Azonban táska, szatyor, vagy bármiféle felszerelés tárolására használható eszköz sosincs a kezében. A másik típus a motyós. Az igazi motyós mindenre felkészül, épp ezért akkora táska van nála mindig, amivel egy rövidebb világvégét bármikor átvészelhet, például ha egy pár napra a leomló várhegy beszorítja az alagútba.

Valószínű, hogy alapvető világnézeti különbségek is vannak a két csoport között, bár ezt már nehezebb volna összefoglalni. Például az első csoport hajlamosabb papucsban és rövidnadrágban kimenni az utcára, a második tanult a Madmax-féle dokumentumfilmekből, és ilyen téren is előrelátóbb. Az első csoport szívesen vesz sportos gépjárművet, amelyik azonban szinte abszolút nem alkalmas semmiféle eszköz vagy tárgy szállítására, egy átlagos bojlerhez is tehertaxit kell hívjon. A második inkább minden járművek legcélszerűbbjét, a pickupokat részesíti előnyben.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a minél kevesebb cucc is lehet célszerű, például ha hirtelen menekülni kell. Bár ebben a papucs nem nagyon partner... Nehéz, na.

De térjünk vissza a táskákhoz. Mondanom sem kell, én bizony táskás vagyok. Kiderülhetett ez már a rengeteg szerszámládás írásomból is, ahol ugye többször szóba került, mi mindent hordok magammal állandóan. Nyilván az utcára sem merészkedem ki pusztán igazolványokkal és némi készpénzzel. Az igazolványok végül is csak az ország – általában önjelölt és öncélú – vezetése által kitalált és ránk erőltetett plasztiklapocskák, a legkisebb változás és váratlan esemény hatására értéktelen műanyagszemétté válhatnak. És hát a pénzzel sem áll sokkal jobban a helyzet, pláne ha papírból van. (Valljuk be, a várhegy leomlott alagútjában egyikkel sem megyünk sokra.)

Szóval én táskás vagyok. Különösen, hogy több helyre is írok, és ezért van egy amolyan állandó "posztötlet elkapó" alapkészletem, amit mindig magammal hordok.

Már maga a táska megtalálása sem volt egyszerű. Pontosan tudtam, mit szeretnék, csak meg kellett találni. A választás végül a Case Logic táskájára esett. Ennek pont olyan a belső elrendezése, mintha én rajzoltam volna, ráadásul kivehető a fényképezőgép külön belső szivacsos tartója. Teli van zsebbel, rekesszel, és átalvetős hevedere van. Ez fontos, ugyanis az én vállam, különösen kabátban, nem tartja meg a sima válltáskák hevederét. A két oldalán két gumihálós tartó van, ahova akár a félliteres innivaló is simán befér.

Amibe aztán a képen látható motyók kerültek:

• fényképező
• objektív
• akku töltő
• hordozható áramforrás (ami lámpa is)
• mikrofon (+szélfogó)
• diktafon
• pendrájvok és SD kártyák
• mini állvány (fotózni vagy mikrofonnak)

(néha, ha kell, beleszuszakolok a táskába egy vakut, esetleg egy koncerthangfelvevőt, egy ideig egy akciókamerát is cuccoltam magammal, de az eladódott közben...)

Valamint:

Esernyő, zsebkendő, tollak, gyufa, zsebkés, Leatherman, késélező, ceruzaelem, fog- és fejfájás csillapító, ragtapasz, szigszalag, mérőszalag, telefontöltő, meg mindenféle tápkábelek. (Azt hiszem számos esetben írtunk már arról, hogy egy zsebkés, akárcsak egy 6-7 centis pengéjű kis svájci modell mennyire fontos még ma is. Egyszerűen nevetnem kell, amikor egy gyorsétteremben, vagy egy koncert büfépultjánál a hős lovag nem képes elvágni egy darab kolbászt, vagy elfelezni egy buktát vagy pizzaszeletet. Komolyan, annyira vicces, ahogy a műanyag vagy korszerűbben bambusz lapocskákkal szerencsétlenkednek. Vagy épp ki kell bontani egy csomagot az irodában, ami manapság szintén sűrűn megesik, és nincs mivel elvágni a ragasztószalagot a tetején. Számos vagy inkább számtalan olyan eset van, ahol az ember - mint karom nélküli, pusztán az eszére és az eszközhasználatra hagyatkozva csúcsragadozóvá fejlődött lény - nem tud megoldani kés nélkül. A kés nélküli ember a törzsfejlődés zsákutcája.) 

És persze néhány apróság. (Jegyzetfüzet, összehajtogatott műanyagszatyor, dezodor, kulcsok, tárca, ilyesmi...)

A fotós-hangfelvevő motyók afféle munkaeszközök. Fényképezőgép nélkül nemigen mozdulok ki a házból, vannak akik szerint erre tökéletesen alkalmas egy modern mobil is, néha tényleg, de azért... A külön hordozható akksi jó találmány, gyakorlatilag minden USB-s lemerült eszköz tölthető róla, és nagyon erős fényű zseblámpaként is használható.

A Leatherman és az élező sem szorul magyarázatra, az élező persze Fallkniven DC4, az egyetlen és örökkévaló.

Ami viszont érdekes azok a kis NiteIze kötöződrótok. Ezekről már írtunk, azonban én nem használtam ilyet, csak mostanában került hozzám pár. Ez egy csoda. Nem egy rakétatechnika, hiszen nem más, mint egy tapadós gumiruhába bújtatott kötöződrótdarab, de hatalmas rendet tud tartani mindenhol, ahol sok különböző vezeték szeretne minél színesebb és bonyolultabb gombolyagot alkotni. Érdemes kipróbálni.

Szóval ez az én alapmotyóm. Nem állítom, hogy ennél kevesebb motyóval nem lehet teljes értékű életet élni, de nekem valahogy ez lett a lehetséges megoldások egyik legoptimálisabbja. (Igazából messze nincs minden benne ami kéne, ráadásul ha netán két fényképezőt vinnék, akkor már nem férnek el. Ugy van pont itt is, mint a szerszámosláda esetében, a 'mindenre készüljünk fel' és a 'legyen azért mozdítható a táska' állapotok közötti kompromisszumot kell meglelni. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.