Dolgozzunk szoknyában!

2017.04.19. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Jól olvastátok, szoknyában. Igen, mi itt a Furdancs blognál is férfiak vagyunk, de ennek az egészhez semmi köze. A szoknya ugyanis célszerű és jó! Dolgozni pedig még annál is jobb. Mindjárt meg is mutatjuk miért.

A klasszikus görög vagy más ókori katonák szoknyaviselete talán már kicsit a homályba vész. Az Odüsszeiát olvasva nemigen jut eszünkbe, hogy a benne szereplő hősök bizony szoknyában csatáztak. A modern kor férfi szoknyái inkább a skót viseletet juttatják a legtöbbünk eszébe. A skót csatos pléd, vagyis a tartan, majd az abból vagy 300 éve kialakuló igazi szoknya, vagyis a kilt, sokak számára ismerős ruhadarab. (Hegylakó? Megvan?) Az azonban biztos, hogy kevesen gondolnak arra, hogy ezeknek bizony létezik manapság is hordható és hordott, speciálisan munkára kifejlesztett változata is. (Közbevetés, hogy bár a skót kilt kialakulása körül sok a zűrzavar, de vannak nézetek, amelyek szerint ezek kifejezetten bányász- és munkaruhaként alakultak ki.)

A skandináv országokban komoly múltja van az igazán használható munkaruhák készítésének. Nem véletlen, hogy az itt bemutatandó munkaszoknyák is innen származnak.

A mai munkás szoknyák anyagukban inkább a farmernadrágokhoz állnak közel. A Blaklader munkás szoknyája a cég megítélése szerint is azoknak való, akik a bátrabb kategóriába tartoznak. Akiknek a célszerűség számít, és elegendő önbizalmuk van ahhoz, hogy ne érdekelje őket mint mondanak mások. A szoknya abszolút célszerű és modern darab. Két szögtartó zsebe az első zsebekből kihajtható. Természetesen van kalapácstartója, két vonalzózsebe, az egyik extra szerszámtartó zsebbel, a másik tolltartó zsebbel, és késtartóval ellátva. Van két hátsó zseb is. Plusz mobiltelefontartó zseb, átlátszó belépőkártyatartó zseb. Szélesített övbújtató. Mindez 100%-os természetes pamutszövetből.

Viselni leginkább egy robosztus bakanccsal célszerű. Nem árt ha jól kidolgozott vádlival rendelkezünk. Ha mindez társul némi használatból eredő kopással, netán némi por is van rajta, aligha találunk ennél macsóbb viseletet. Ha a felsőtestünk is megfelelően kidolgozott, és kerítünk egy 80 centis, 8-10 kiló súlyú kőtörő kalapácsot, ember nem lesz a városban, aki belénk mer kötni...

Szóval abszolút célszerű, korszerű, és meglehetősen szellős viselet mely a gyártó szerint „büszke és szabad érzést” biztosít. Alsónadrágot persze célszerű hordani hozzá...

Ha esetleg az utakon dolgozunk, vagy olyan helyen, ahol a láthatóság fontos, akkor sem maradunk szoknya nélkül. Ezek persze már nyilván vízhatlan és vízálló darabok.

Szóval, a szoknya rendkívül célszerű és mint látható, abszolút macsó viselet. A hordása a célszerűség mellett lehetőséget teremt arra, hogy megismerhessük barátaink, ismerőseink, szomszédaink előítéleteit. Hogy mennyire menő tud lenni egy szoknyás férfi munka közben, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy külön cég is alakult már, amelyik kizárólag szoknyás munkaerővel dolgozik:

http://www.meninkilts.com/

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr258764066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2017.04.19. 17:29:57

"igazi szoknya, vagyis a kilt"
www.google.hu/search?q=got_kilt&client=firefox-b&tbm=isch&imgil=6hfvhOAqcB-UpM%253A%253B_kYULYMTlID8-M%253Bhttps%25253A%25252F%25252Fwww.pinterest.com%25252Fcindysinclair58%25252Fkilts%25252F&source=iu&pf=m&fir=6hfvhOAqcB-UpM%253A%252C_kYULYMTlID8-M%252C_&usg=__zDgzaVkyD3Hlrirg9KPgZ7xSjiY%3D&biw=1280&bih=866&ved=0ahUKEwjkm5SS6rDTAhXKiiwKHTllDzgQyjcIRA&ei=ZoH3WOTQOcqVsgG5yr3AAw#imgrc=6hfvhOAqcB-UpM:
Amikor még fiatal(abb) és bohó(bb?) voltam, hideg időben rollerezéshez barkácsoltam egy kötény-szoknya hibrid torzszülöttet egy bőrkabátból ami túl kicsi volt rám bőrkabátnak, egy túl rövid műbőr dzsekivel együtt majdnem olyan frankó volt mint a világháborús motoros bőrkabátok. Kicsit rontott az összképen hogy azt az inka stílusú kötött bukósisakot hordtam hozzá... :)

2017.04.20. 10:26:03

@MaxVal BircaMan HJCD: érdekes neked mindenről AZ jut eszedbe.

janoszeged 2017.04.20. 10:35:41

Vizitúrán rendszeresen használtam szoknyát, nyáron a ház körüli munkáknál is gyakran hordom.

Medgar 2017.04.20. 11:39:19

Ez miért jobb mint egy nadrág?

nyisztor 2017.04.20. 12:49:41

Tökre igaza van, én alkalomadtán derekamra tekert törülközővel-fürdőlepedővel régóta imitálom a praktikus, de nyíltan nem vállalt szoknyát, mivel gumigerincű opportunista vagyok.
A homokosozó meg marha.

Az Ellenálló 2017.04.20. 13:26:03

@Medgar: Mert nem szorítja, dörzsöli a golyóidat. Amúgy meg ízlés kérdése.

Medgar 2017.04.20. 13:27:32

@Az Ellenálló: Rég rossz ha egy munkásgatya szorít, viszont jó dolog ha védi a lábszárad is.

eßemfaßom meg áll 2017.04.20. 14:13:08

Nehezen tudok olyan élethelyzetet elképzelni amikor ez jobb lenne mint egy kényelmes nadrág. Mármint barkácsolásilag.

átlátó 2017.04.20. 16:45:21

...ühüm... a cigányasszonyok jelentős része is munkaruhaként hordja...leginkább kereskedelmi egységekben és a zsebek a belső oldalon vannak.
Amúgy meg kinek a pap, kinek a nőrokonai.

Untermensch4 2017.04.20. 17:48:19

@eßemfaßom meg áll: Ez nem egy gyakori élethelyzet de amikor üvegtárgyakra gravíroztam akkor nagyon tuti lett volna. Legalábbis nadrág és nadrág+kötény kombó közül az utóbbi jobban bevált, ebből gondolom hogy a (munkás)szoknya is jobb lett volna mint a (munkás)nadrág.
Viszont szoknyában nem próbálnék flexelni... :)

Zsuzsi25 2017.04.20. 19:19:43

Hat en! Nőkent, nem fogok szoknyaban dolgozni az tuti, mert NEM kenyelmes.. (hat meg egy pasinak)
Nem lehet benne kenyelmesen torokulesben ulni a szeken.....(kozszemeremsertes elkovetese nelkul)

anonymouse. 2017.04.20. 19:22:23

@Untermensch4: Az tényleg nagyon tuti lenne, amikor térdmagasságú vasdarabra bal lábbal rálépsz, hogy fixáld és egy 230-as koronggal elkezded vágni a csövet szoknyába. És ahogy mondani szokták: adjál neki, ami a csövön kifér! :) Az eredmény nem fog elmaradni! :)

A Tyne folyó déli partja 2017.04.20. 22:09:52

@átlátó: én is javarészt szoknyában (vagy egyberuhában) dolgozom :)
(nőként, meg irodában, de azt most mellékes, ugye :)

A Tyne folyó déli partja 2017.04.20. 22:30:47

@Zsuzsi25: szerintem meg a nadrág sokkal kényelmetlenebb...tény, hogy biciklizéshez pl praktikusabb a nadrág.

Pamacs1 2017.04.20. 22:49:47

Én nő vagyok. Lehetne azt gondolni hogy majd nekem milyen jó lenne ez barkácsoláshoz. De....
Eszembe se jutna. Mondjuk a puha pamut nacihoz vmi övfélén mindig is gondolkoztam, hogy jó lenne, olyan westernes jelleggel. De a nadrágból nem engedek. Legalábbis munkavégzéshez.
A javaslatotok, kedves furdancsék, tipikus buziköröme felszerelés. Munkavégzéshez teljesen használhatatlan.
Ha mondjuk kánikula stradöltözetnek javasoltatok volna lenvászon tógaféleséget, azt meg tudnám erősíteni hogy jó.

sóhegy049 2017.04.20. 23:20:12

Nyáron szellős, sőt milyen könnyű lehet benne létrázni. :-) Ja, mennyi szálka menne mindenembe?! :-)

átlátó 2017.04.21. 10:08:02

@A Tyne folyó déli partja: ...köszönöm a megtisztelő észrevételt, az iroda az más. :) Az nem kereskedelmi egység. Amúgy nem mellékes...oldalt, vagy hátul sliccelt ?
Ha már eddig elfajultak a közös dolgaink, bevallom én is hordok szoknyát, de az nagyon mini...a kurvanyári melegben, amikor a birtokon tekergek különböző agrárjellegű célszerszámokkal a markomban, vagy a traktoron ülve a füvet is nyírom, megelőző csapásként néhány száras alsógatyámat középen elvágtam...kicsinyke szoknya lett így belőlük a Balacskó és a Jobbacskó így könnyebben kezelhető amikor igazgatóként kell viselkednem velük szemben...Balacskó és Jobbacskó szomszéd települések, igen közel vannak egymáshoz. És igen nagy szabadságérzés, amikor csak szétteszem a lábam mint az érett asszonyok és elengedhetem magam korlátozások nélkül...mondjuk én állva, de ebben az a jó, hogy birtokocska határocskán belül bárhol. :)
Na menjünk dógozni, vége a kávészünetnek.

átlátó 2017.04.21. 10:10:24

@Zsuzsi25: ...bugyingó nélkül teccik csinálni a törökülést nem nadrágban? Csak kérdezem ha már a szemérmesség is szóba jött. :)

átlátó 2017.04.21. 10:13:01

@Pamacs1: ...bocsika, itt most barkácsolásról van szó, a strand kicsit odébb van...:) Ott tessék jobbra fordulni a templomnál és az első kereszteződésnél tovább egyenesen...

Untermensch4 2017.04.21. 17:50:51

@Pamacs1: egyszer barkácsoltam ilyen "westernes" jellegű övtáskát, tképp egy minimalista szerszámövnek használható volt. Ahol a(z eredetileg váll)táska szíja odakapcsolható volt, átfűztem egy vékonyabb övet. Ha már kb fél kilónyi szerszám (vagy akármi) bele volt pakolva, western-stílusban, srég állásnál is tartotta az egyébként enyhén bő nadrágot rajtam. A táska és az öv összesen került vagy 200huf-ba egy turkálóban. Kb 3 évig használtam egész évben mire elkopott. A táska, az öv még mindig jó.

villanyember 2017.04.21. 17:55:41

@anonymouse.:

Ha tolod neki ahogy a "csövön kifér", akkor a nadrág is kigyullad rajtad, ha nem figyeled, merre megy a szikra! Vasasmunkához tényleg nem való. Anno kerítést csináltam vascsőből, sok fej feletti hegesztéssel. Talpig beöltözve, bakancsban, a nadrág szára a bakancs fölött öszegumizva, nyaknál sálszerű kötözés. Volt vagy 32 fok meleg, képzelhetitek. A szomszéd ökör meg megkérdezi: - miért nem vetkőzöl neki? Nyeltem egyet, aztán javasoltam hogy a szál gatyában álljon már mellettem vagy 5 percig, majd megtudja. Asztalosmunkához, farigcsáláshoz, festéshez, kerti munkához nem lehet rossz. Nyáron kipróbálom bugyingó nélkül is! A seregben az erdőben egy féligdőlt bükkfa ágvillájában végeztem a nagydolgot. Csodás érzés volt, ahogy a lágy szellő simogat, csiripelnek a madarak, bámulod a levelek rezgő árnyékát...

villanyember 2017.04.21. 18:04:33

@átlátó: Nincs ebben semi különös, csak manapság elég finnyásak a népek. Romániában láttam hosszúszoknyás cigányasszonyt furcsa terpeszben Brassó kellős közepén. Kicsit álldigált, aztán továbbment, kis tócsát hagyva a járdán. Ízlések és pofonok ugyebár...

átlátó 2017.04.21. 23:01:57

@villanyember: Dzsukel...namost, ha már elkanyarodtunk ebbe az irányba, Szekszárdon láttam, a Fasorban egy platán alatt guggolt hasonló elrendezésben a szenyorita mamka, - a hátát nekitámasztotta a törzsnek. Miután fölállt, ott maradt a trágyaszar. Ha nem látom, azt hiszem felnőtt víziló járt arra, vagy egy termeszbolyt látok... Szóval nekem ne beszéljen senki, hogy élelmezési gondjaik vannak. Kék szemű, szőke vékonyka ekkorát nem termel, ha egy hétig magában tartja akkor se.

átlátó 2017.04.23. 10:22:00

@átlátó: Köszicske, hogy megírtad, hogy a bocsikázást nem bírod, én sem az öngyizést, :)
Azért vetemedtem ilyesmire, mert a hozzászólásodban arra kérted ezt a barkácsblogot, hogy inkább strandra javasoltak volna valamilyen tógát lenvászonból.
Kezdjük elölről, hogy ez egy barkácsblog és nem strand blog, a strand blogon kérjél ilyesmit, ne a barkácsblogon és ha a strand blogon kérsz barkácsszoknyát, persze azt is megteheted, ahogyan itt is megtetted, hogy strandruhát kérsz jó tanácsként...ez viszont ide vezet, mivel az iróniával is billegsz, vagyis itt gyurmázom veled a szart.
Továbbá megpróbálom elképzelni, ahogyan egy Tesco ipari jellegű épülete mögött strandolsz és képzeld el - igen szóismétlés - hogy sikerült... szép élmény lehet amúgy, jó választás.
Továbbá nem értünk egyet, mert nekem mindegy, hogy a pap, vagy papné szoknyában, vagy nadrágban, ezzel együtt te itt kritikát fogalmaztál meg olyan irányban, hogy mit kéne javasolnia egy bakácsblognak strand ügyekben...szóval lementem a szintedre a bocsikázással, köszicske, hogy ezt anélkül mondhattam el, hogy a szavamba vágtál, puszicska...kérlek, az öngyit ne miattam. :)
Tényleg nem tudom miért, de ez jutott most eszembe, küldöm valóban nagy szeretettel Magyarul van a szöveg, - értened kell.
www.youtube.com/watch?v=-765DcUtnLw

átlátó 2017.04.23. 10:31:23

@Pamacs1: Köszicske, hogy megírtad, hogy a bocsikázást nem bírod, én sem az öngyizést, :)
Azért vetemedtem ilyesmire, mert a hozzászólásodban arra kérted ezt a barkácsblogot, hogy inkább strandra javasoltak volna valamilyen tógát lenvászonból.
Kezdjük elölről, hogy ez egy barkácsblog és nem strand blog, a strand blogon kérjél ilyesmit, ne a barkácsblogon és ha a strand blogon kérsz barkácsszoknyát, persze azt is megteheted, ahogyan itt is megtetted, hogy strandruhát kérsz jó tanácsként...ez viszont ide vezet, mivel az iróniával is billegsz, vagyis itt gyurmázom veled a szart.
Továbbá megpróbálom elképzelni, ahogyan egy Tesco ipari jellegű épülete mögött strandolsz és képzeld el - igen szóismétlés - hogy sikerült... szép élmény lehet amúgy, jó választás.
Továbbá nem értünk egyet, mert nekem mindegy, hogy a pap, vagy papné szoknyában, vagy nadrágban, ezzel együtt te itt kritikát fogalmaztál meg olyan irányban, hogy mit kéne javasolnia egy bakácsblognak strand ügyekben...szóval lementem a szintedre a bocsikázással, köszicske, hogy ezt anélkül mondhattam el, hogy a szavamba vágtál, puszicska...kérlek, az öngyit ne miattam. :)
Tényleg nem tudom miért, de ez jutott most eszembe, küldöm valóban nagy szeretettel Magyarul van a szöveg, - értened kell.
www.youtube.com/watch?v=-765DcUtnLw
Ahogyan én is megértettem a bocsánat helyett a bocsot, - ami ugye nem egy medvegyerek. Próbáltál te itt engem leoltani lényegtelennel, hát viseld emelt fővel. :)

Untermensch4 2017.04.24. 04:59:56

@Pamacs1: @átlátó: Strandra vinni a mindenféle cuccokat teljesen jó a műanyag habarcsvödör nevű termék amit egy barkácsboltban vettem. :)

átlátó 2017.04.24. 09:35:50

:D Figyelemre méltó ötlet, kivált, ha magadtól...csak kérdezem. A műanyag habarcsosvödör nevű terméket üresen vásároltad a kereskedelmi egységben, vagy az anyaggal és a felhasználása után kimostad e, vagy hagytad rusztikus állapotban? A habarcs kötési idejéről még valamit, ha kérhetnék. A márka nem érdekes, ez itt nem a reklámidő...Simicska ide, vagy kormány oda. :D

Untermensch4 2017.04.24. 19:52:00

@átlátó: resen vásároltam, többet is, egyik se volt még építészettel kapcsolatos tevékenység részese. :) Onnan jött az ötlet hogy egy fonott kosarat szerettem volna amit stílusosan felgumipókozva a bringámra tudok vinni dolgokat, mondjuk haza a boltból. De akárhogy nézelődtem, egyik sem volt teljesen olyan alakú ami tetszett volna. Aztán rájöttem hogy a vödör univerzális (mégiscsak reklámra vetemednék, a furdancsos cikk a "szerszámvödör"-ről szerepet játszott a dologban) és egy nagyjából megfelelő fonott kosár árából vehetek vagy nyolcat. Úgyhogy vettem hatot. :) Az eredeti, rusztikus állapotában használom, fekete.
A habarcsról semmit nem tudok, a kőművesek munkája fárasztó én meg lusta vagyok. :)

átlátó 2017.04.25. 00:27:43

@Untermensch4: A Rogán Tóni is egy nagy ötletember, de most megelőzted. :) Innen a tiéd az állampolgársági biznic és neked kell az IMF-hez menni tárgyalni.

Untermensch4 2017.04.25. 05:10:31

@átlátó: Az állampolgárság megszerzéséhe egy "magyar idegenlégió", a franciáknak bevált, a mienk jóárasítottabb lenne de legalább nato-kötelezettségeink (*) teljesítése közepette legfeljebb meghal pár (önként katonának állt) külföldi. Akik pszichológiailag gyanúsak azok esetleg leszerelés előtt öngyilkos akcióba keveredhetnek...
(*) papíron akár a GDP 20%-át is rá lehet könyvelni és mivel honvédelem/nemzetbiztonság, simán lehet titkosítani ezer évre hogy az import vitézeinknek melyik haver cége szállítja túlárazva a kínai tornacipőt
Ha bevezetem az egyszerűbb adórendszert és kevesebb bürokráciát, az IMF jön magától tárgyalni... :)

Pamacs1 2017.04.25. 11:50:33

Jajjj. Kedves atlato. Rajottem mi a baj. Egy NŐ hozzá merészelt szolni a témához.
És csak hogy megpukkadj, a tesco mögötti stradra elképesztő terepjárókkal járnak vizisízni, úgy hogy tényleg tuti. Nagyon birom. További jó barkácsolást mindenkinek! :-)

Pamacs1 2017.04.25. 12:33:07

@Untermensch4: koszi a tippet. :-))) és megnezem a vodrot. Sokszor kell ilyesmi. mar a multkor is szemeztem vele, mikor kerteszkedeshez kerestem gyomgyűjtő kosarat.

zooltek 2017.04.25. 15:20:46

@átlátó: Jóóójjj, apply cold water to that burn! Ez szép volt ;)

átlátó 2017.04.26. 10:58:06

@Pamacs1: Kikérem magamnak a férfi sovinizmus prejudikálását. Én igenis támogatom, hogy a nőihölgyek is lehessenek tűzoltók, meg gépesített lövészek. És soha nem engedném őket előre az egyenjogúságra hivatkozva ha esetleg aknára szaladva kigyullad a páncélozott közúti jármű...amúgy profin viszem le a szemetet és elengedett kézzel, védőháló nélkül mosogatok ha kell kézzel, porszívózok és eltartott kisujjal palacsintát eszek. Amit az aktuális babám eközben odabasz elém az asztalra, hogy nesze zabálj...
A tó partján nudi, vagy textil? A barnulásra tekintettel. Akkor kulturáltan megbeszéltük, hogy nem a nőihölgy mivoltoddal volt a baj...a múlt időt ne lépjed át a tűsarkúdban, mert megint bazmegolás lesz a vége. :)

átlátó 2017.04.26. 11:01:40

@Pamacs1: Jut eszembe...én egy terepjáró miatt nem pukkadok. Már régen túl vagyok ilyesmin....és nem tisztem javasolni, de egy terepjáró nagyon félrevezető lehet. Én szóltam, hogy mire vigyázz mikor beülsz a hátsó ülésre. nagy szopás lehet annak a vége. :)

átlátó 2017.04.26. 11:04:45

@zooltek: Meghajoltam. Tényleg szerényen.

Untermensch4 2017.04.26. 19:22:12

@átlátó: Tegnap vmi foresztgámpfesztivál volt felénk egy rakás egyenpólós futóval. Pont katonanő állított meg hogy nem tudok átjutni kerékpárral. Még volt pár (katonanéni) az útvonalon, meglehetősen szemrevalóak mind. :)
Mellesleg a nőkből nagyon hatékony mesterlövész lehet.

átlátó 2017.04.27. 00:05:18

@Untermensch4: ...azt nem vitatom, hogy hatékony mesterlövész lehet egy szemrevaló katonanéni, :) ezzel szemben amíg én fölmálházva állva hugyozom ki magam, addig a szemrevaló katonanéni még ha mesterlövész is, addig szöszöl, míg a talibánok utolérnek...lecucc, guggolás, törlés, fölcucc és erőltetett menet...plusz a papírzsepit,intimbetétet nem eldobni. :) Újra hasznosítani.
Ha pedig bácsik között is hatékony mesterlövész lehet, akkor inkább férfierő...és akkor nem azon agyalok, hogy, forog e a segge, mint a biciklikerék? Amikor lehajol cipőfűzőt kötni.
Én ha élőerős rendőrsorfalban rendőrlányt látok, mindig szólok neki, hogy inkább menjen haza és mire végzek, az asztalon legyen a palacsinta. :) Hálás lesz érte.

Pamacs1 2017.04.27. 09:24:02

@átlátó: "prejudikálás"???
Nálad nagyobb sovinisztával rég találkoztam.
Nem tudsz úgy hozzászólni, hogy ne legyen sértő, lekezelő és durva. Szégyelld magad.

Azt gondolom, az ilyen, nőket ennyire lenéző férfiakról, hogy valójában a férfiakba szerelmesek, tehát ...

átlátó 2017.04.28. 11:22:44

@Pamacs1: Most már tényleg unlak. Nem azért mert nő vagy, hanem mert a benned fölmerült kérdéseket mindjárt te magad meg is válaszolod. Engem nem zavar, hogy ismét prejudikálsz, - hiszen helybe jöttél ezért a szembesítésért. Nem érted. Azt sugallod magadnak, hogy bírom ha a férfiszerelem beteljesüléseként engem seggbe basznak...holott én magam tudom, hogy ez női privilégium. Az, hogy te sértőnek, lekezelőnek és durvának tartasz, az meg a te dolgod. Én nem gondolom azt, hogy egy fapina vagy, hanem állítom. Meg nagyon hadilábon állsz a vidámsággal is.
Ez a te bajod:
www.youtube.com/watch?v=1gaRoBWdKKk

Azt már tudod, hogy unom az ilyen nőiasszonyokat, legyen tiéd az utolsó szó.

Pamacs1 2017.04.28. 11:41:45

@átlátó
Tehát ha nem vágyom hozzád hasonló stílusú férfira csakis fapina lehetek.
És ez olyan nagy okosság, amit csak TE tudhatsz hiszen neked kifejlődött az agyad nekem meg nem, ugye.
Ez van.
Valahogy majd csak elboldogulok így is.
Tudom szánalmasnak találod, de nem baj mert szerencsére nem számít a véleményed.
süti beállítások módosítása