A postások rémálmaiban szereplő épületekből válogattunk mára, melyeket igen magasan fekvő telkekre húztak fel gazdáik. Mondhatjuk: égbe szöktek a telekárak. Legtöbbjük vallási vagy idegenforgalmi célokkal épült, de előfordul menedékház is. Közös jellemzőjük, hogy alaposan meg kell tervezni a hétvégi bevásárlást, hiszen nem lehet csak úgy leugrani a boltba. Illetve le lehet, egyszer. Címképünkön épp turisták indulnak teázni a kínai Huashan teaházba. 

Az esővíz összegyűjtése és hasznosítása legtöbbünk számára a kiskertekben, hétvégi házak mellett látható műanyaghordót juttatja eszünkbe. A tetőről ebbe folyik az esővíz, aztán ebből a hordóból lehet öntözni a paradicsomot a kertben. (Ez a hordó továbbá remek lehetőséget biztosít a kertünk és a házunk szúnyoggal való folyamatos ellátására is.)

Azt már kevesebben tudják, hogy az esővíz összegyűjtésére és megfelelő hasznosítására a műanyaghordónál jóval profibb berendezések is vannak, és ezeknek helyük lehet a legmodernebb hi-tech épületben is.

A házilagosan végzett villanyszerelési munkáknál felvetődő fontos kérdés: milyen anyagokat és szerszámokat használjunk? Szakszerű munkát csak jó szerszámokkal lehet végezni. Csak a kiváló nyélszigetelésű szerszámok használhatók villanyszerelésnél, így elkerülhető a hibás szigetelés miatti áramütés, ha áram alatti rész közelében kellene munkát végezni.

A legújabb szerzeményem egy felsőmaró, ami otthon egy kis magyarázatra szorult... A felsőmaróhoz viszont egy asztal is jó lenne, ami újabb lehetőséget kínál egy kis otthoni barkácsolásra, aminek az elkészítését meg is örökítettem.

Az orsós magnók gyönyörűek és már ránézésre sem spóroltak az anyaggal tervezésük idején. Amekkora erő kellett egy AKAI GX-4000 indítógombját eltekerni, azzal most kezünkben maradna bármely mai műanyag berendezés letört fele. Rendkívül precíz gépek voltak fénykorukban, hiszen a vékony magnószalag stabil megvezetése és a kategória némileg magasabb hangminőség-igénye ezt kívánta.

Mai posztunkat ezen finommechanikai művek előtti tisztelgés inspirálta. Néhány elszórt fotó és videó között némi nosztalgikus felhanggal szeretném felsorolni saját magnóimat. Őstörténet olyan elemekkel, melyeket sokan egyszerűen nem értenek, mert nem tapasztalták meg kor aktuális technikai fejlettségét és azt, ami ebből a nyolcvanas évek Magyarországára leszivárgott.

Mostanság reneszánszát éli a házi sajtgyártás. Minden főzőblog teli van „hogyan csináljunk házilag sajtot” receptekkel. Bár ezek sokszor nem igazán autentikus receptek, de az legalább biztos, hogy valódi tejből, hozzáadott módosító anyagok nélkül készülnek, tehát mindenképp egészségesebbek, mint a boltokban kapható olcsó sajtok. És hogy hogyan kapcsolódik mindez egy barkácsbloghoz? Elmondom:

A sajtgyártás alapvetően egyszerű folyamat: A tejet megalvasztjuk, az alvadékot elválasztjuk a savótól, aztán formába gyömöszöljük, majd préseljük, hogy az alvadékdarabkák homogén sajttá álljanak össze. A minőség persze épp a részleteken múlik, az alvasztás, az oltáshoz használt baktérium törzs, az ízesítés, a sózás, és persze az idő (vagyis az érlelés), ami eldönti, végül is milyen sajtunk leend. Most azonban nem ezekről fogunk írni, hanem a gyártás többnyire egyetlen mechanikus szerkezetéről, a sajtprésről.

A méhecskét Béla168-nak hívták. Napi rutinját teljesítette, mikor körberepülte kertemet és megtelepedett egy Trinidad Moruga Scorpion virágán, mely csábítóan nyújtogatta felé bibéit. Kosárkájába sepregette a virágport, majd belekóstolt és meglepődve tapasztalta, hogy feje izzad, szeme égni kezdett. (Kétségbeesett jajgatása amúgy sokáig visszahangzott a kaptár budijából aznap este.)

Következő állomása  egyszerű "enyhén csípős" zöld paprika volt, minimális SCU-értékkel. Lábáról valamennyi virágpor a nőivarú egyedre sodródott. A meghitt paprikaszex után néhány héttel kibújt a kis paprika, megnőtt, s talán kissé pirosabban, mint a vetőmag csomagolásán, hősünk asztalára került. Minden lírai túlzástól mentesen: erős volt. Filmekben ilyenkor szoktak megkérni másokat, hogy "Kérlek, ölj meg!"

Mi lesz Thomas (a gőzmozdony) és társai sorsa, mikor már nincsenek sínen? Általában széttrancsírozzák őket, hogy újrahasznosítsák anyagukat. Néha azonban messze veti őket a sors, egy kiskőrösi szőlőbe présháznak vagy vízpartra nyaralóként. Kreatív és nem túl széles emberek akár állandó lakóházat is kialakítanak belőle.Mai galériánk, linkgyűjteményünk eme vonatházakból szemlézget. A végén bemutatjuk a nem csekély logisztikai kihívást, mikor a soktonnás vagont végleges helyükre szállítják.

Elnézést az angolul nem tudó olvasóktól, nem szokunk rá, hogy csupa külföldi oldalt linkeljünk. A történetek oly egyszerűek: valaki vett egy vasúti kocsit és beleköltözött. Maguk a fotók is eléggé informatívak, hogyan alakította át lakássá. Tehát kattintás a képekre, még több fotóért.

Családi házunk nagyon régi, számos hibalehetőséget rejtő ős-szerelvényekkel. Legutóbbi felújításakor azonban akkori tulajdonosa időt-fáradságot nem kímélve, kínosan ügyelt rá, hogy csak a kor színvonalának megfelelő, kereskedelemben kapható legminőségibb, legszilárdabb anyagokat lopja hozzá a munkahelyéről.

Otthonunk szennyvízrendszere ezért az eltelt évtizedek során sikeresen megbirkózott a gondos mosogatás (lefolyószűrő, stb) dacára felgyűlő hordalékkal. Azonban semmi sem tart örökké. Eljött a perc, mikor hörögni kezdett a mosogató, mint Cannibal Corpse, majd napok múlva végképp, légmentesen eltömődött.

Bár erről a témáról már ejtettünk szót korábbi posztjainkban, (például itt és itt) most egy olvasói kérdés nyomán újra előkerült. A konkrét kérdés egy újonnan beépített ajtó vetemedésével volt kapcsolatos. Ebben a posztunkban kicsit körbejárjuk a témát.  (Előre bocsátjuk, hogy sajnos varázsszert nem fogunk tudni ajánlani…)

Az ajtók vetemedése, vagyis az, hogy az ajtólap kisebb-nagyobb mértékben eláll az ajtótoktól, legtöbbünk számára ismert jelenség. A régi, akár 100 éves tömörfa ajtóknál épp úgy előfordulhat, mint az új beépítésűeknél.  Talán csak a műanyag és az alumínium ajtók esetében lehet biztosan elkerülni ezt a jelenséget, feltéve hogy a beépítésük szakszerűen történt.