A hét műtárgya: szekerce, balta, fejsze

2013.04.25. 10:00 | Írta: Tarrasque

Az esőerdőket manapság láncfűrésszel és fakitermelőgépekkel vágják ki, itt sem látni baltát, a tüzelőfa a tüzép telepeken terem, mégis minden magára valamit adó szerszámgyár tart a kínálatában néhány baltát.
A címben szereplő tárgyak nagyjából ugyanazt jelentik: egy fanyélre rögzített, a nyéllel párhuzamos vágó éllel rendelkező acélfejet. Szekercének a kisebb méretű, általában fafaragásra használt szerszámokat hívjuk, a balta szintén kisebb vagy közepes méretű, a fejsze pedig a három közül a legnagyobb. Angolul a kisebb méretű eszközökre a hatchet, a nagyobb méretűekre pedig az axe szót használják. (Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban jobbára a balta és a fejsze megnevezést fogom használni.)
Ezeknek a szerszámoknak a méretét a fej tömegével és a nyél hosszával jellemzik: a kisebb méretű szekercék és balták feje 300-1000g körül van, a nyelük hossza 25-50cm, a nagyobb balták és fejszék feje 1000-2500g, nyelük 60-90cm.
A balták és a fejszék fejét kovácsolással készítik acélból. Ez lehet gépi kovácsolás, de nagy kereslet van a hagyományos, kézi kovácsolással készült baltákra, az akár 50-70.000 forint körüli árak mellett is.

Hogy megértsük, egy kézzel gyártott fejsze mennyire nemes szerszám, íme egy idézet a Lee Valley & Veritas, a tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő szerszámgyártó és szerszámkereskedő honlapjáról (a svéd Gränsfors fejszék leírásában):

„Ezek speciális felhasználási célra készített fejszék. Ha egy sima fejszére van szüksége, kérjük vásároljon egyet a helyi szaküzletben vagy üzletláncban. Ezek nem arra valóak, hogy fák gyökereit csapkodják velük.”

(„These are special-purpose axes. If you want a utility axe, please buy one from your local hardware or chain store. These are not for chopping roots.”)


A nyél általában hikorifából készül, de használnak még kőrist is. A fa erezetének természetesen a nyél hosszanti irányával párhuzamosan kell futnia. A fejet ragasztással és ékkel rögzítik a nyélhez.

 

Hangulatos videó egy lett manufaktúrából (Neeman tools)

Nagyobb gyártók kínálnak acél (akár a fejjel egybekovácsolt kivitelben is) és üvegszálas nyelű baltákat is.

image001.jpg
Acél balta

 

 

image003.jpg
Fejsze üvegszálas nyéllel

 


A baltákat, fejszéket fák vágásához használják, ezen belül három jól elkülöníthető felhasználási területet különböztetünk meg:

Fadöntés
A legtöbb embernek ez jut eszébe először a fejszéről. A fejszét használat közben két kézzel fogják, hogy minél nagyobb erővel lehessen vágni. Ehhez a munkához valóak a legnagyobb fejű, leghosszabb nyelű fejszék. Az él alakja általában enyhén ívelt, a nyél pedig S-alakú.

image005.jpg

image007.jpg
A kivágott fa dőlésének iránya a technikán múlik

 


Ahogy a videón látható, a jobb kéz fixen fogja a nyelet, a bal kéz pedig végigcsúszik rajta vágás közben. Emiatt a fadöntéshez használt fejszék nyelének vége mindig kiszélesedik, hogy semmiképp ne csússzon le róla a jobb kéz.
Az ehhez a feladathoz használt fejszék élének a kialakítása olyan, hogy a fa rostjainak átvágását segítse, csakúgy, mint a  gallyazó baltáé, ami általában kisebb fejjel készül, de hasonló felépítésű. 


A gallyazó baltával az ágakat a fa törzséről a növési iránnyal szemben, és a fatörzs ellenkező oldaláról kell vágni:

image009.jpg image011.jpg
A képek az Amerikai Közlekedési Minisztérium oldaláról vannak, egy rendkívül jól megírt összefoglaló, érdemes elolvasni.



Hasító fejsze
A tüzifa aprításához használt egy vagy két kézzel használható fejsze. A fa kidöntéséhez használt fejszével ellentétben ennek a szerszámnak a fejformája olyan, hogy a fa rostjai mentén vágjon, szétrepessze azokat.

image013.jpg

Mivel a fejsze nyele gyakran ütközik a fával, ezért sok esetben védőgallérral látják el.
A hasításhoz gyakran használnak éket is. Az ékeket a már kivágott résbe kell helyezni, majd arra kalapáccsal ráütni. Ahogy az minden hasítófejsze leírásában megtalálható, a fejsze fejét tilos kalapálásra használni, csak a kifejezetten ezzel a  céllal készült példányok valóak erre.

Ácsszekerce
Ezek az általában kisebb méretű balták, szekercék a fa faragására valóak – akár kisebb fatárgyak, szobrok, akár épületszerkezetek készítéséhez.  A fejforma kialakítása olyan, hogy a használója a kezét egészen a fej alá csúsztathassa, így precízebben irányíthassa a vágást.

image015.jpg

Ennek a típusnak egy specializált változata a széles fejű balta, amivel fagerendák egyenesre vágását szokták végezni, például rönkházak építésénél.

image017.jpg
Kép: http://www.traditionalwoodworker.com

 

A fenti három kategória természetesen csak irányadó. Néhány további típus, amik a fenti kategóriák valamelyikébe (vagy kár többe is) besorolhatóak:
•    Túrabalta: kisméretű, könnyen szállítható eszköz, gallyazásra, tűzifa aprítására egyaránt alkalmas. Ebben a kategóriában különösen népszerűek a modern, üvegszálas, formatervezett kivitelek.
•    Tűzoltó fejsze: filmekből jól ismert alakú szerszám. A feltűnő szín funkcionális, nem öncélú.




image019.jpg
•    Kétfejű fejsze: kiegyensúlyozottsága miatt sokan szeretik. Általában az egyik oldalon a szokásos, fadöntéshez használt éles penge van, a másik oldalon tompább. Ezzel a tompább éllel végzik azokat a munkákat, ahol nagyobb esély van a penge sérülésének: föld közeli műveletek vagy a fa csomóinak a vágása. (Érdekesség, hogy egyes források szerint a labirintus szó, ami a bikafejű Minotaurosz otthonául szolgált a krétai Knosszoszban, azt jelenti, hogy a „Kétfejű fejsze háza”. A fejsze itt a királyi rangot jelképezi.)  

A hajítófejsze egy kétfejű fejsze, manapság többnyire sportversenyeken használják. A céltábla kb. 90cm-es, 6 méter távolságra van a versenyzőktől. A célt az éles pengével kell eltalálni, mivel a pontszerzés feltétele, hogy a fejsze beleálljon a céltáblába.

És végül, ha már a versenyeknél tartunk. A fejsze a favágó versenyek több számában is szerepel, az egyikben például az acélbetétes védőcipő és az acél láncharisnya használata kötelező. Valószínűleg nem erre gondolt az anyukám, amikor azt mondta, hogy sportoljak valamit.

 

A hét műtárgyait a Netszerszámtól kunyizzuk
netszerszam_logo.jpg


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr665243665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása