Köszöntés

2014.02.12. 01:04 | Írta: Gyökösi Attila

Üdvözlünk minden kedves régi és új olvasót!

Bár a POST-R felületén újnak számítunk, a Furdancs története nem most indul. Korábbi lakhelyünkön, a blog.hu felületén több mint egy éves múltra tekintünk vissza. Ez idő alatt kiderült, hogy igenis van igény egy jól összeállított írásokat tartalmazó, főképp az otthoni barkácsolóknak szóló blogra.

Hogy van-e létjogosultsága az otthoni barkácsolásnak és alkotásnak, erről persze megoszlanak a vélemények. A mi véleményünk az, hogy bizony van. Hiszünk abban, hogy a mai embernek is kell legyen igénye arra, hogy megismerje az őt körülvevő dolgok működését. Ha pedig ismerjük a működést, akkor ebből általában következik az esetleges meghibásodások saját kezű javítása vagy épp új termékek létrehozása. Azt látjuk, hogy szerencsére sokan érzünk így, nekik (nekünk) szól a Furdancs blog. Szintén fontosnak tartjuk leszögezni, hogy nemigen hiszünk a „tabu” tevékenységek létezésében. Azt gondoljuk, kellő ismerettel és körültekintéssel bármit meg lehet oldani házilag. Persze a hangsúly mindig a tényleg alapos tájékozódáson, és a körültekintő munkavégzésen, a veszélyekkel való tisztában levésen kell legyen.

Egy ilyen költözésnél persze mindig felmerül a régi és az új olvasók kérdése. Az új felület sok, korábban minket nem ismerő olvasót hoz. Nyilván nem várható el tőlük, hogy a teljes életművünket átböngésszék, ugyanakkor az az út sem járható, hogy minden általunk fontosnak tartott írásunkat újra posztoljuk. A korábbi írásainkat sikerült áthoznunk ide, az új posztokban utalni fogunk ezekre. Azonban az eltelt időszak alatt néhány kérdésben kicsit változott a véleményünk, tehát várható, hogy néhány témát újra előveszünk, és kicsit máshogy, más szempontok figyelembevételével járunk körbe. Biztosak vagyunk abban, hogy ezek az „újra feldolgozott” írások a régi követőinknek sem lesznek unalmasak.

Az eltelt idő sok tapasztalattal gazdagította a szerkesztőséget. Elég bőséges képet kaptunk arról, milyen jellegű írásokra van igény. Épp ezért az új felületen terveink szerint változni fog a posztok összetétele is.

  • Népszerűek voltak a szakmai tudnivalókat átadó írások, tehát azok ahol a szerkesztőség tagjai különböző szakmai végzettségüknek megfelelően az iskolában tanult alapvető tudnivalókat adták át. Olyan fogásokat és ismereteket, amelyek ugyan az adott szakképzés alapvető részét képezik, ugyanakkor az otthoni fúrást-faragást csak most kezdő olvasóink egyáltalán nem biztos, hogy birtokukban vannak.
  • A különböző szerszámok bemutatását is elkezdtük már a Furdancs blog indulásakor. Ezt a továbbiakban is folytatni kívánjuk, különösen az elektromos szerszámokra kívánunk hangsúlyt fektetni. Általános, egy-egy szerszámfajtát bemutató írásokra, de konkrét szerszámtesztekre is számíthattok.
  • Szintén megmarad az a - talán legolvasottabb - posztfajtánk, amely egy-egy konkrét munkafolyamatot, javítási tevékenységet mutat be. Ezek a posztok továbbra is jellemzően a lakás vagy ház karbantartásával, átalakításával kapcsolatos írások lesznek.
  • Az új alkotások készítésére vágyó olvasókat sem hagyjuk magukra, terveink szerint a korábbinál jóval több új bútor, berendezési- és dísztárgy, de akár szerszámok építését is be fogjuk mutatni.
  • Új témaként jelentkezik az első ponthoz kapcsolódóan a különböző tanfolyamok felkutatása és bemutatása. Tehát ha mondjuk az olvasó kedvet kap a hegesztéshez, és szeretné valóban elsajátítani, segítségünkkel megtalálja a megfelelő intézményt ehhez.
  • Persze még számtalan új elképzelésünk van a Furdancs blog teljesebbé tételéhez. Riportok, saját gyártású videó mellékletek, szakmai versenyek és kiállítások bemutatása, új technológiák… mind-mind a Furdancs oldalaira kívánkozó témák.

Nem árt tudni, hogy a Furdancs nem magányos blog. Testvérünk a Kapanyél és a Színes Ötletek blog. Ők is velünk együtt költöztek most ide. A Kapanyél a kert és az ott folyó munka bemutatásának mestere. A Színes Ötletek kiadónk hasonló című könyvsorozatából nőtte ki magát, itt elsősorban a dekorációk, a lakáson belüli díszítések elkészítéséhez nyújtanak ötleteket és segítséget. Persze van olyan, hogy egy-egy írás több blogunk területét is érinti, ilyenkor akár közös projektekről is szó lehet.

Reméljük velünk tartotok ezen a talán némiképp kacskaringós, de reményeink szerint igen szórakoztató és tanulságos úton…

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr698764176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása