3D-nyomtatott autó

2014.09.17. 09:32 | Írta: Mr. Furdancs

Nagyon úgy néz ki, hogy most már talán mindenki számára érthető lesz, hogy mire is jó a 3D-nyomtatás. Azt ugye már tudjuk, hogy különböző emberi alkatrészeket, illetve azok pótlását tudunk így reprodukálni. Na de az orvostudomány, az egyre több öndiagnózis és önjelölt háziorvos ellenére még mindig egy elefántcsont toronyban csücsül, ami rendben is van így. De az autó, az más tészta. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy nem is olyan rég még egy békásmegyeri parkolóban simán összehoztunk egy motorgenerált, egy napsütötte szombat délután.

Íme a legújabb szenzáció a 3D-nyomtatás frontján. A Local Motors stábja nem volt rest és kinyomtatott egy autót, mindössze 44 óra alatt. Mindezt a chicagói International Manufacturing Technology Show-n tették, többezer látogató szemeláttára. Igazából a nyomtatás első fázisa tartott 44 órán át, de a videót nézve így is igen hatásos az eredmény.

A többezer megtervezett alkatrészt ezesetben egyetlen darabban nyomtatták ki. A Local Motors mérnöke James Earle elmondta, hogy számításaik szerint hamarosan 7000 dollárból (1,7 millió forint) ki tudnak hozni egy 3D-nyontatott autót. Ez nagy áttörést jelenthet az egyedi autók gyártásának terén. Nem beszélve arról, hogy ha meghúzzák az lökhárítónkat, akkor hamarosan ilyen párbeszédeket fogunk folytatni a karosszérialakatossal:

- Pista bátyám megrántották a lökhárítómat
- Semmi baj Sanyikám. Mi ez? Corsa? Holnapra nyomtatok egyet.

Az eseményről ITT olvashattok bővebben. Angolul tudók előnyben.

Szóval: "ez a jövő, egyétek"

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Szólj hozzá! Címkék: autó 3D

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr758763790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása