Tanuljunk kőburkolni!

2020.12.23. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Mi itt a Furdancsnál ugyan alapvetően »furfarag« beállítottságú népek vagyunk, de azért túlzás volna azt állítani, hogy mindannyian egyformán értünk mindenhez. Is. Jómagam is szenvedek néhány hiányosságtól, ilyen például a mindenféle kőburkolatok, szabadtéri kőépítmények készítése. A kertek kő- és téglaburkolatú utacskái, teraszai, ágyásszegélyei mindig is csodálattal töltöttek el, de valahogy sosem barátkoztam meg az elkészítésükkel.

ko1.jpg

A legnagyobb gondom azt hiszem az ezzel az egésszel, hogy ezek a munkák általában eszközigényesek. Az igazán jó munkához szükség van döngölőre, esetleg valamilyen kis – vagy épp nagyobb – munkagépre, a talajcserékhez, kőzúzalék útalapokhoz fuvarosra. Szóval szervezést, átgondolást és persze pénzt (a felhasznált anyagok árán néha jóval túlterjeszkedő mennyiségben) igényel a dolog. Igaz, van egy másik megközelítés is, amit mondjuk apám generációjánál láttam, hogy néhány kéziszerszámmal, kőműves spaklival, egy-egy talicska homokkal és válogatott bontott téglák felhasználásával nagyon aprólékos, lassú, finom kézimunkával is lehetséges ilyen munkák kivitelezése. De itt is szükséges némi kőműves beállítottság és nem árt némi hozzáértés sem.

Épp ezért örültem meg egy könyvnek, ami most került a kezembe. Peter Himmelhuber »Kőmunkák a kertben és a ház körül« című könyve igen részletes és hasznos kiadvány.

ko2.jpg

Konkrét példákon keresztül, igen sok képpel illusztrálva mutatja be, hogyan illeszthetők be a különböző anyagok - márványlapok, gránitkockák, klinkertégla, beton, gabion stb. - akár a meglévő kertbe, akár új építésű ház környezetébe. Részletes útmutatók és fázisfotók segítik utak, teraszok, kocsibeállók burkolását, lépcsők vagy falak építését. Lépésről lépésre ismertetik a munkafázisokat, és ötleteket kapunk ahhoz is, ha magunk szeretnénk ki- vagy átalakítani a kertünk és házunk környékét.

ko3.jpg

ko4.jpg

Az alapanyagok kiválasztásától a korrekt és precíz kivitelezésig végig vezet minden lépésen. Fontos, hogy a bemutatott projektek között nagyon különbözőek vannak, tehát találunk példát a géppel és több emberrel megvalósítható nagyobb munkákra, de az említett lassú, precíz kézi kivitelezésre is.  

Tapasztalatom szerint egy szakkönyvnél időnként okozhat problémát az, ha külföldi a szerző, hiszen sokszor olyan anyagokat, technikákat, technológiákat ajánlanak bennük, amelyek esetleg itthon nem elérhetőek. Ennél a kötetnél ettől nem kell tartsunk, ugyanazok az anyagok köszönnek ránk az oldalak képeiről, amelyeket az építőanyag telepekről is ismerhetünk. 

Most ugye december van. És bár messze nincs igazi téli fagyos, zimankós idő, azért mégsem ez az ilyen jellegű munkák igazi évszaka. Ugyanakkor pont alkalmas a tervezésre, a hogyanok és mikéntek megtanulására, amihez a Kőmunkák a kertben és a ház körül című könyv valóban jó segítséget, alapokat ad. 

Mindenképp ajánlom, beszerezhető minden nagyobb könyves oldalon, és persze a kiadónál is, kattintsatok erre a linkre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr9816354750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.12.28. 07:29:24

Köszönöm az ajánlót!
süti beállítások módosítása