Hogy a világ, amiben élünk, folyamatosan változik, nem újdonság, erről esett már szó itt a blogon elégszer, mint ahogy arról is, hogy bizony ez a változás nem csak pozitív összetevőkből áll. Sajnos megesik, hogy nemzedékek sora által felhalmozott, mondhatni évszázados technikák és ami még fájóbb, tudás tűnik el szinte észrevétlenül. A múlt héten három napig forgattam Mecseknádasdon, többek között hagyományos 'népi' mesterségekről is. Ezek során találkoztam Weimert Mihály kádármesterrel, aki bemutatta nekünk a gyakorlatban is, hogyan születik egy hordó. 

Miután engem mindig is érdekelt a téma, és volt néhány időnként eszembe jutó technikai kérdés a fejemben erről a szakmáról, most legalább fel is tehettem ezeket. Hordót készíteni persze elviekben nem ördöngösség. Kell hozzá egy csomó jó minőségű donga, amiket aztán ügyesen megfaragunk, meghajlítunk, vasabroncsokkal összefogunk és már kész is. 

De az ördög ugyebár a részletekben lakozik, én például sokat törtem a fejem azon, hogyan is határozzák meg pontosan a dongák formáját, és az egymással találkozó élek szögét. Hát, most megtudtam, a választ sablonok jelentik, amelyekből jó sok található a műhelyben, és amelyek a különböző átmérőjű/méretű hordókhoz egyértelműen meghatározzák a dongák kialakítását. Ezek persze fából készült sablonok, kidolgozási minőségben, precizitásban a háború előtti geometriai vonalzókat idézik. (Amik még nem műanyagból, hanem szintén vékony fa/rétegelt lemezekből készültek.) A sablonok egy része nem csak egyszerű alakot mutató minta, hanem mindenféle beosztások, skálák is találhatóak rajtuk, hiszen például az, hogy a dongák élét milyen szögben kell lecsapni, az függ attól is, milyen széles az adott donga. (Gyakorlatilag egy kör cikkelyeiről beszélünk, nem mindegy hány darab és milyen széles cikkely kell, hiszen a dongák nem feltétlenül egyforma szélesek.)

Ezeknél a sablonoknál is érezhető volt az elődök által felhalmozott szakmai tudás, hiszen ezek jó része már korábbi kádárgenerációkat is szolgált. Ami azonban furdancsosként még érdekesebb volt, azok a szerszámok, különösen a szerszámgépek. A műhelyben tucatjával láthattunk mindenféle kézigyalukat, a sablonokhoz hasonlóan ezek is mind különbözőek, az adott munkához-hordóhoz való szögekben köszörült késekkel konstruált darabok.

De láthattunk sok motoros szerszámot is. Nyilván van szalagfűrész, egyengető gyalugép. Ezek amolyan hagyományos gépek, amelyeket minden asztalos használ. Azonban a kádármesterség az ívek és szögek mestersége, és bizony nagyon sok olyan eleme van a dolognak, amihez kész szerszámot nemigen találni. Ezeket a kádár maga kell elkészítse. Ilyen volt például a hordók fedelének illesztési felületét kimaró gép, vagy épp a már említett dongák minden irányú ferdeségét géppel gyalulhatóvá tevő sablon. 

De egy jó kádár nem csak új hordót gyárt, hanem régebbieket is újít fel. Ahol az abroncsok levétele után kapunk egy kupac tényleg íves dongát, amelyek belső oldalát például le kell gyalulni, hogy felfrissüljön a borral érintkező felület. Nyilván ehhez is speciális gép kell, ahol a gyalu kése kilóg a síkból, hogy a homorú ívet le tudjuk gyalulni. 

Igazából napestig lehetne sorolni a rácsodálkozásaim. 

Maga a hordó készítése is érdekes, a kulcsszó a hajlításnál itt a tűz. Míg az asztalos felhasználásnál a hajlítás általában nedvesen, akár víz alatt történik, a hordóknál ezt a készülő hordó közepén, speciális vaskalodában megrakott és táplált tűz teszi lehetővé. (Némi párásítás történik, de ez igazából nem komoly tényező, a fanyag belül nem nedvesedik át.)

A kádár nem csak fával dolgozik, hanem vassal is, hiszen az abroncsokat is meg kell csinálni. Itt is vannak speciális eszközök, naná: Az abroncsok szabvány vasszalag-spulnikból készülnek, de ugye a középső abroncs kivételével ezek is térbeli íves formák, amihez a sima egyenes szalag nem optimális, kádárunk persze ehhez is használ egy olyan hengerlő gépet, amelyik a szalagot a kellő módon nyújtja-hajlítja meg.  

A folyamat így leírva (pláne ilyen vázlatosan) nyilván nem teljes, a készülő videó részletesebb lesz. Plusz ott hallható lesz sok minden Weimert Mihály életéről, pályájáról is. Merthogy igazából ez, vagyis az ember az érdekes. (Ahogy az lenni szokott.)

"Az egész megy az ócskavasba."

Esetünkben a szomorú az, hogy ezt a műhelyt, és ezt a felhalmozott tudást senki nem viszi tovább. Mecseknádasdon valamikor tucatnyi kádár dolgozott, mára ebből ketten maradtak. Sőt igazából már annyian sem, mert Mihály már nyugdíjas, csak nagyritkán készít egy-egy darabot, mint most nekünk a forgatáshoz. És nincs utódja, aki tovább vinné a műhelyt. Ahogy mondta, halála után az "egész megy az ócskavasba". Ami azért nagyon durva... (Persze valójában a helyi múzeumba kerülnek a szerszámok, bár ott már most is elég szép kádár részleg van, szóval inkább csak néhány darab fog odaférni ebből.) De ami igazán elgondolkoztató, az a tudás elvesztése. Itt van mondjuk 50 év tapasztalata, tudása, egy olyan szakmában, amit hivatalosan már nem is tanítanak. És elvész... Mindez úgy, hogy egy szépen barikolt, szabvány boroshordó 800-1000 euróba kerül, és amit például Mihály két nap alatt megépít. Tehát itt egy hónap alatt 8-10 ilyen hordó elkészülhetne, ha egy fiatal, ereje teljében lévő, dolgozni tudó-akaró valaki átvenné a műhelyt. Számoljunk csak: azért az messze nem éhbér már...

Boros világról forgatva pontosan tudom, milyen nagy kereset van a jó minőségű fahordók iránt. Van is néhány komoly cég itthon, ahol ilyeneket gyártanak, és persze aki meg bírja fizetni, akár Franciaországból is rendelhet hordót. (Teszik is többen.) Ezek persze gyárak, a termékeik jók is, de nyilván más technológiával, más, modernebb módon készülnek. A klasszikus kézműves tudás/tapasztalat ott már kevésbé fontos. Épp olyan ez, mint mondjuk a cipőgyártás. Csodás gyári cipőket hordunk, amelyek néha jók is, valóban. De a klasszikus suszterek tudása, vagyis hogy egy darab bőrből hogyan is készül egy valódi, kényelmes, tökéletesen passzoló lábbeli, hát ez a tudás közben lassan elvész.

Szóval ez a látogatás vegyes érzéseket keltett bennem. A rácsodálkozás és felfedezés érzésére nagyon is ráterült az elmúlás és a "nincs ez így jól" elgondolkoztató leple. 

Ha tetszett az írás, osszátok meg bátran. Ne feledjétek, van már nekünk a Facebook oldalunk mellett  egy Facebook Furdancs Csoportunk is, direkt az olvasóink kapcsolattartását, eszmecseréjét könnyítendő. Szemmel láthatóan nő a tagok köre, csatlakozzatok  ti is! Kövessétek azt is, kérdezzetek egymástól, és persze osszátok meg a tapasztalataitok, büszkélkedjetek el az alkotásaitokkal, adjatok tanácsokat.