Csordogál a WC. Most mi lesz?

2012.10.24. 09:30 | Írta: szopaul

Minap felugrottam az egyik barátomhoz, ahol a természet szavára hallgatva berontottam a mellékhelyiségbe. Miközben kisebb ügyeimet intéztem, arra lettem figyelmes, hogy nem csak belőlem csorog valami, hanem a WC csészében is csermelyként folydogál a víz. Magától!

Épp pikirt kérdést fogalmaztam barátom vízszámláját illetően, amikor megelőzött és rendszergazdához méltó ártatlansággal a hangjában beüvöltött.


- Te figyelj már! Folyik ez a szar. Ilyenkor mit kell csinálni?
Éreztem, hogy itt a lehetőség, hogy királykodjak egy kicsit.
- Majd én megcsinálom neked.
- Meg tudod szerelni? - kérdezte teljes megdöbbenéssel a hangjában.
- Meg - köptem neki vissza foghegyről.

Kicsit még fényeztem magam, hogy ez nem olyan nagy dolog, persze csak azért, hogy még szarabbul érezze magát. Rögtön neki is fogtunk a javításnak, hogy legközelebb ő is meg tudja majd csinálni. Itt tenném hozzá, hogy nagypofájúságomnak majdnem beégés lett a vége.

Szóval a hét műtárgya a csordogáló WC. A hibát ilyenkor illik a tartályban keresni. Ahhoz, hogy belekukkantsunk, a tartály fedelét le kell venni. Elvileg kézzel lejön, gyakorlatilag kellhet hozzá egy csavarhúzó. Óvatosan a feszegetéssel, mert a műanyag kis izék könnyen eltörhetnek, aztán kész a baj.

photo 2.JPG

Mielőtt nagyon belemelegednénk a munkába két fontos dolog. Először zárjuk el a főcsapot, majd engedjük le a tartályból a vizet. Egyszerűen húzzuk le a klotyót. Így szerelés közben nem leszünk nyakig vizesek.
Amint a fedél lent van, feltárul a csoda. A hiba oka általában az, hogy a fotón látható barnás elszíneződéssel díszített bigyó nem zár rendesen így aztán folyamatosan utántöltődik a tartály, a visszafolyó csövön pedig lecsorog a víz a csészébe.

photo 1.JPG

Nekiláttam én kicserélni azt a kis gumi biszbaszt ami ezért felelős, de fél óra anyázás után a teljes csere mellett döntöttem. Na, itt égtem be majdnem a kis produkcióval.

Az első teendőnk, hogy kiszabadítsuk a helyéről az elzáró szerkezetet. Azt hiszem, valahogy így hívják ezt a műanyag darabot. Vegyük le azt a szép krómozott csövet a vízelzáró csonkról. Ezt egy villáskulcs segítségével könnyedén meg is tehetjük. Gányolhatunk fogóval is, de ezt ne lássa senki! Ha ez megvan, tekerjük le a műanyag anyát a csonkról és húzzuk ki a helyéről a szerkezetet.

photo 6.JPG

Már csak be kell szerelnünk a cseredarabot. Ugyanúgy, ahogy kiszedtük, csak fordított sorrendben. Ha megvagyunk, akkor nyissuk vissza a főcsapot és nézzük meg, hogy meddig töltődik fel a tartály. Állítsuk be a kívánt vízszintet ízlés szerint. Ezt annak a hosszú, a fotón zöld színű, menetes kis pálcának a tekergetésével érhetjük el. Kész is vagyunk!

photo 5.JPG photo 7.JPG


Mondanom se kell, hogy szerelés közben hallgassunk zenét! Ajánlatom a Hollywoodoo idevágó dala, a Nyomd meg a gombot.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr714855847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar bucó 2012.10.24. 14:04:16

A főcsapot nem kell elzárni a szereléshez, elég a sarokszelepet.

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2012.10.24. 14:10:11

Na, ez a poszt pont jókor jött! Én ma vettem észre, hogy nemcsak belőlem csordogál valami:) Köszi.

vernarancs 2012.10.24. 14:17:31

Elso korben egy durva vizko leoldas is segithet. Ecetbe kell aztatni az egesz mozgo alkatreszt. Altalaban az a baj, hogy a bolya nem tud rendesen csuszkalni a vizkotol vagy az elzaro szerkezet nem zar a sok dzsuvatol.
A kepeket elnezve eleg retkes mar az a tartaly.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.24. 14:23:30

Óriási poszt.
Hogyan csavarjunk le egy hollandit.
Aki ennyit nem tud magától, az lakjon barlangban!

Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2012.10.24. 14:31:20

Ezt most egy nő írta? Netán pasi nélkül van már 10 éve?
Kérdések:
1. honnan volt a cserealkatrész? rákészültél hogy a barátodnál wc-t kell buzerálni?
2. ha ilyen retkes a tartály, és egy tartály 5000 egy ilyen cserealkatrész meg 3500, nem gondolkodtál el azon hogy az egész tartályt kicseréld?

petkep 2012.10.24. 14:39:34

Persze akinek már van egy jó vízlágyítója -
viztisztitos.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1153002
- annak nem csak a WC tartálya, hanem egyik csaptelepe sem folyik, csöpög, na meg nincs is ilyen gusztustalan lerakódás sehol! Az ára meg meglepően hamar megtérül az energia és a vegyszerek, tisztálkodószerek megspórolt árán, ha nem valami sózabáló karbantartásigényes bóvlit sikerült venni.

Füles [Göd.HU.EU] 2012.10.24. 14:50:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ez egy konstruktív hozzászólás...tényleg.
1. Még ha szerinted olyan piti dolog is ez, mitől ez a késztetés, hogy ezt a véleményt meg is oszd a világgal? Nem tudtad volna csak úgy befogni a szád és magadban mondogatni, milyen penge vagy?
2. Biztos találnánk a világban olyan problémákat, amik téged megfognak műszakilag, másnak pedig pont olyan piti, mint neked ez.
3. Ha valaki jó szándékból megoszt valami tudást, az valakinek hasznos lesz, köszönet jár a fáradságért, nem parasztkodás.
4. Most így végiggondolva azt hiszem, úgysem érted, miről beszélek, de már nem törlöm ki, ha ennyit dolgoztam vele...

mixtura.pectoralis 2012.10.24. 14:52:19

@Böszmeség: Cserealkatrész OBI 3999 Ft, univerzális(nak) mondott
legolcsóbb tartály 8599 Ft. Máshol talán olcsóbban is meg lehetett volna kapni, de már csak ez volt nyitva. Alternatíva lehetett volna azt a kis szelepet kicserélni, amit a bolya mozgat (annak a gumija szakadt el), de pont olyan amilyenre szükség lett volna, természetesen nem volt.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.10.24. 15:41:04

Nálunk a vécétartály vizéből, némi túlzással, inni lehetne. Csak mert tiszta a víz. Ezt a szóban forgó helyen nem próbálgatnám.

A tartály hungarocellel való kibélelését nem értem. Hőszigetelésnek abszolúte fölösleges, mert a víz hőmérséklete nem ingadozik, ha netán a lecsapódás megakadályozása lett volna az ábránd. Egyébként pedig szemlátomást csak a mocskot gyűjti be.

Valaki megmagyarázhatná nekem, ha ráér, annak az elzáróelemnek a működését, amelyben valami membrán van, és a vizet olyan rándulással zárja el, hogy az már kissé ijesztő. A régi, átbillenő "revolverzárást" értem, nem zöldfülű vagyok, csak a membrános trükk valahogy nem stimmel.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.10.24. 15:46:24

Az én tartályomhoz pl nem volt cserealkatrész, vettem újat.

town 2012.10.24. 16:33:50

A poszt jó ha valaki mekkelekkedni akar, a tartály meg tényleg mocskos. Nem csak belül, bazzz néha kívül is letörölhetné a csávó, ha még vendégeket enged be magához hugyálni. Terjeszti a kórságot ránézésre is..

De van ennél mocskosabb. :-)

www.dailymail.co.uk/news/article-2221821/Filthy-home-offices-piled-high-cigarette-butts-beer-cans-make-commuting-living-room-nightmare.html

Krajczig&Khaas (törölt) 2012.10.24. 16:47:16

Bájos, hogy az ugyanakkora, ugyanolyan típusú tartályhoz kétféle cserealkatrészt is kapni. Nem sokban különbözik a felszerelése, csak annyira, hogy épp nem tudod rögzíteni.

town 2012.10.24. 17:08:18

@vernarancs:

Ecet, néha a tartályba beöntve. Peremre felakasztható dög drága biszbaszok helyett, a tartályba beönteni alkalmanként 1-1 adagot a fertőtlenítő, vízkőoldó cuccokból. Nem minden nap, minden órában lesz óceánkék a lefolyó víz, de ki nem szarja le? 3- 4 és 5 rétegű, mintás, szagos budipapírt is csak a prolik vesznek.

Gazdag német haveromék úgy zuhanyoznak, hogy alattuk a lavór, amit felfog az megy a klotyóba, vagy felmosóvíznek. Kint az esővízfelfogó tartályok.

town 2012.10.24. 17:10:15

@Krajczig&Khaas:

:))

lutria 2012.10.24. 17:20:56

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: Ezt a Dömötör tartályt (ezt a verziót)nem reklámoznám,nekünk a szerelő javasolta de amikor élőben megláttuk a boltban szó szerint elrettentünk tőle-szerintem úgy néz ki mint amilyenek a vállalati vécékben voltak a 70-80-as években-helyette megvettük a de luxe változatot-mint ami a posztban szerepel- (nagyobb,gömbölyített forma)akciósan 6e Ft-ért( belső szerkezetileg u.a.),azt meg a szerelő nem volt HAJLANDÓ beszerelni,mondván hogy ltp-i wc-be nem lehet.Nem igazán értettem miért,egy kicsit méregetni kellett + 2 db új furat a fémlemezbe 10sec/db,és kész.
Fél óra alatt felszereltem(pedig még sohasem csináltam),nekem sikerélmény,ő meg lemaradt jópárezer maniról.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2012.10.24. 18:23:48

@lutria: jaja, igazságod van, hogy az újabbik pofásabb, de én az ár miatt raktam be a régebbi verziót. Az újabb valóban szemrevalóbb, de a belseje nagyon kis eltéréssel (néhol csiszolgattak, finomítottak az alkatrészeken) ugyanaz. Egyébként a szerelőd nagyjából meg is érdemli, hogy lemaradt a forintról. Nekem kicsit több időbe telt a dolog amúgy, mert a csövet a falban, a tégla mögött vezettem el, kellett a ferde toldón is hajlítani pluszban, mert nem volt elég a dőlésszöge - ráadásul a csempét is a csőhöz kellett vágni. Maga a tartálycsere (csövezés nélkül) nekem se lenne több fél óránál. Kávészünettel persze. :D

mechanikus 2012.10.24. 18:58:38

Gyerekek.Le is sza....ja a szerelő a ti pár ezreseteket,mert folyamatosan dolgozik,és ne feledd a szlogent ,hogy a Jóisten óvja meg a következő ügyfelet.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.10.24. 19:15:24

Ha már víszerelés: csaptelep cserét javallott sajátkezűleg végezni, vagy jobb ha szerelő csinálja? A csaptelep leírásánál figyelmeztetnek, hogy a víznyomás meg hasonlók miatt jobb, ha szakemberre bízzuk. Okozhat valami problémát, ha megcsinálom szerelő nélkül? Nem tűnik ördöngösségnek, de ha a túlnyomás vagy valami miatt fél év múlva tönkremegy, akkor nem éri meg. Lehet ilyen probléma?

Rocko- 2012.10.24. 19:34:34

lehet szerelősdit játszani, de előbb érdemes megnézni hogy az úszó kalibrálásával megállítható-e a folyás.
persze ez ingyen van.

VoluntartistA 2012.10.24. 19:50:09

Hát nem vagyok egy ezermester, de ez az egész röhejes. Nálunk az szokott lenni WC-folyás oka, hogy alul egy kerek gumilap elöregszik és már nem tömít annyira (merevebb lesz). A cseréhez csak ez a gumikorong kell, semmi egyéb, se szaktudás, se fogó. A vízkőtelenítés és retekmentesítés is megér egy misét.

Balazs089 2012.10.24. 19:52:06

nekem egy hónapon belül kétszer kellett szerelnem... a második képen lévő nagy fehér műanyag tekerőst letekerve ismét azonos hibával találtam magam, mint előzőleg... a vízben lévő milliméter nagyságú kosz folyamatosan segített átengedni a vizet, érdemes azt kitisztítani, és egy plusz jó tanács, a tartályba menő vízcsatlakozás elé egy szűrőt beszerelni :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.10.24. 20:13:21

@VoluntartistA: És ami a legjobb: annak a korongnak az átmérője kb. 2 mm-es lépcsőkben, a vastagsága meg 0,2 mm-es lépcsőkben változik. Elmentem a barkácsáruházba, volt 3 féle, ránézésre tök egyforma, a kiszerelt régi meg egyikre sem hasonlított, mert évek alatt megnyúlt, vetemedett, akármi. A pasi mondta, hogy vigyázzak, mert ha rosszat veszek, csepegni fog. Végül megvettem azt, ami a legközelebb állt hozzá ránézésre, és szerencsére jó lett, viszont egy év után most újra folyik. És ne mondjátok, hogy szakboltba kell menni, nem az Obi - Praktiker - Baumax félékbe, mert elmentem a lőrinci víz-gáz-fűtés szakáruházba, és egyetlen univerzális felújító készletet tudtak ajánlani, ami persze már ránézésre is tök más volt, mint ami kellett volna.

lutria 2012.10.24. 20:45:59

@spontan: A csaptelep cseréjéhez meg abszolúte nem kell vízszerelői végzettség,aki be tud csavarni 2 menetes csonkot a csaptelepbe,meg 2 anyacsavart a sarokszelepre, + 1 tőcsavar+ anya a csaptelep rögzítéséhez az könnyedén megoldja.Lehet még cifrázni azzal hogy teflonszalagot tekerünk a menetekre,de ennél többet a vízszerelő sem tesz,szerintem a víznyomást meg csak a sarokszeleppel lehet szabályozni,magába a csaptelepbe nem kell/lehet belepiszkálni.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.10.24. 20:57:18

@lutria: szerintem sem bonyolult, csak olyasmi volt a leírásban írva, hogy max ennyi meg ennyi bar nyomás lehet, és ezért lehet, hogy nyomáscsökkentő szelepet is be kell szerelni, és felkiáltójelesen írták, hogy bízzuk a szerelést szakemberre

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.10.25. 09:18:42

@town: háhogyne, akkor töröld a segged 1 rétegűvel, amivel lehetetlenség :D

vernarancs 2012.10.25. 09:45:29

@town: Ennel meg gazdasagosabb a kerti pottyantos budi. Vizet sem kell hozza hasznalni. A 3 retegu WC papir azert nem rossz dolog ;) Habar a nagyon zoldek puszta kezzel is megoldhatjak, aztan egy kis szurke vizzel leoblitik :D

mixtura.pectoralis 2012.10.26. 19:10:21

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: a Dömötör felső tartály, ilyet már nem használok

Sikamlós Jim DiGriz 2012.11.08. 18:53:20

Már lefutott a poszt, de ideírom, én mibe futottam bele: azért folyt az enyém, mert egy mm-t megereszkedett a két csavar, ami tartotta, és ennyivel feljebb mozdult a kifolyócső, felfektetve magára a szelepet. Jó móka volt rájönni, hátha valakinek segít :)

erdomester 2012.11.08. 22:01:34

Bájosak a fotel-szakértők...

Én egyszer szereltem fel Dömötör tartályt. Soha többet. Megértem azt a szerelőt, amelyik nem akart cumizni vele.

lutria 2012.11.14. 20:55:47

@erdomester: A felszerelésnek melyik része volt a szívás?Mert a rögzítéshez csak két pöcköt kell felszerelni a falra és ráakasztani a tartályt,az alsó kifolyónál meg csak beilleszteni a csövet a helyére,elrendezni a tömítéseket,rászorítani a nagy menetes műanyag lezárót-és kész.

2013.09.10. 12:53:38

@Androsz: igen a túl hideg víz beérkezése a tartályba azt eredményezné, hogy a külső falán csorogna a kicsapódó pára. plusz hangszigetelést is ad a hungarocell bélés.

hegyimenőke 2014.01.11. 10:55:22

Régi blog,de azért én is hozzászólok,Először is szerelő vagyok,és jókat mosolyogtam a hozzászólásokon meg a poszton:-)
Kezdjük az elején: ez nem dömötör tartály,hanem Geberit,a geberit töltőszelepére jellemző okos módon,hogy van a bejövő csonkban egy szűrő,ezért a nagyja kosz nem jut be a szelepbe,de ha mégis akkor először érdemes kipucolni,hátha! le kell venni a szelepet a tartályról,a nagy hollandit szétcsavarni és látható is,hogy ha van benne kosz,az összerakást nehéz elrontani,de figyeld mikor szétszeded,de az is lehet,hogy a kis gumi dugó tömítés elhasználódott,az az emelőpálca fölső végénél levő müanyag karban van finoman egy kis csavarhúzóval ki lehet pattintani a tengelyét(nem törékeny)
és már látni fogod a gumidugót kipiszkálod,és berakod az újat (javító készlet kapható,nem barkácsáruház!!!nem fürdőszobaszalon!!!szerelvénybolt)ha ennél is nagyobb a baj akkor töltőszelepet kell venni,a mintát vinni és szerelvénybolt-az obi,prakti,baumax-ban ilyenek nincsenek,meg drága Geberit mindenhez 25(!) évig biztosít alkatrészt és ha az öblítőszelep folyik akkor ahhoz is van tömítés.
Elég hozzá egy pumpafogó,villáskulcs 19,ha3/8"a bekötőcső,ha 1/2"akkor 24-es és egy csavarhúzó,meghúzáskor ellent fogni,ne csavarodjon meg a flexicső,ha réz bekötöcső akkor is meg kell fogni a töltőszelepet kézzel.
A tartály barnasága? igen természetes mindenkié olyan csak nem látja:-)ha már viszont látható tapintható a vízkőlerakódás azt,már gond le lehet kaparni,vagy oldani,akár a tartályt leszerelve,könnyebb,de ha az alján áll az üledék kosz az fontosabb eltávolítani,mert akadályozhatja a tömítettséget.
a hungarocell a hang,és hőszigetelés végett van benne.
Beszabályzás: a kis müanyag menetes rudazat kézzel avagy keresztélű csavarhúzóval állítható,kb hat l.víz elég egy nagy öblítéshez ez,ha letakarítod a belsejét látni is fogod a szintjelzést,ha nem akkor ez kb.a tartály fele fölött néhány cm-rel van a helyes vízszint.
Csaptelepet cserélhetsz,de csak villáskulccsal!,(30)ha bent hagyod a falban a két excentert akkor könnyű,de! ez azon múlik,hogy a takarórózsák amiket föltekersz a menetre nekiszorulnak-e a csempének,mert az is lehet az új rózsák "beesnek"(lefut a menetről és nem ér a falhoz)akkor sajnos ki kell cserélni az excentereket és ott már lehet szórakozni,csempehosszabbítóval,menetlevágással,stb.azt nem javaslom,egy laikusnak,felkészültséget igényel.

Nemsanyi 2014.09.09. 08:41:16

Látom, sok itt a szakértő, akkor valaki segítsen, legyen olyan kedves! Az én w.c.-m nem csorog, hanem lehúzás után úgy marad, és ömlik a víz. Most egy felmosónyéllel pöckölgetem fel a lehúzókart ( nem tudok szakszavakat, bocs), de nagyon unom már. Pénzt nem áldoznék rá, albi... Köszönöm előre is, ha valaki segít.

Zb74 2016.02.10. 21:30:21

@lutria: "a de luxe változatot-mint ami a posztban szerepel"

A posztban nem Dömötör-tartály szerepel, ahogy azt @hegyimenőke: is megírta.

Viszont a Dömötör tényleg nagyon jó, azért, amit @NKing: írt: "a víz csak addig folyik, amíg nyomják", azaz víztakarékos.

Mia74 2016.05.25. 16:30:21

Hm. A magam részéről túlvagyok egy töltőszelep cserén (miután mindenki a 3/8-ost akarta rám sózni, ami mint kiderült nem volt jó, sikerült beszereznem egy 1/2-est), mert nem töltött normálisan. Most: kiválóan működik. A tartály bazirgálása kapcsán viszont az öblítőszelep esetleg tömítésének hiányossága (???) miatt folydogál egy patakocska a wc-ben...Hogyan lehetne megoldani, hogy ne kelljen feltétlenül cserélni? MI lehet a baj? Monoblokk tartályról van szó különben, bár gondolom a szelepek hasonlóan "romlanak" a vízben állva...és ősellenségük a vízkő...
süti beállítások módosítása