Mint azt sorozatunk első részében már leszögeztük: fával dolgozni jó. Különösen valódi faanyagokkal. Ebben az írásban néhány főbb fafajt mutatunk be. Ezek a talán legkönnyebben beszerezhető és leginkább használható fafajok. Tudni érdemes, hogy az én első osztályos anyagismeret könyvem több száz oldalon keresztül tárgyalja a faanyagok felépítését és tulajdonságait. Meglátjuk mire elég egy posztnyi terjedelem.

Néhány alapfogalmat nem árt tisztázni talán az elején, később jól jöhet:

• Szálirány:  A faanyagok gyakorlatilag hosszanti csatornákból illetve az ezeket alkotó rostokból épülnek fel. Megmunkáláskor a szálirány határozza meg milyen terhelést bír el az adott munkadarab, illetve hogyan, milyen irányból kell például gyalulni vagy vésni az adott faanyagot.

• Bütü: A bütü a faanyagok keresztmetszeti (tehát a szálirányra merőlegesen metszett) felületét jelenti. Általánosságban elmondható, hogy a bütü nehezebben csiszolható, és itt nem szokás szöget, csavart használni, mert könnyen berepedhet, és a tartása sem olyan, épp a rostok iránya miatt.

• Rajzolat: Az évgyűrűk alkotta, a fa szerkezetében látható, az évszakok ismétlődéséből, a fa életciklusaiból adódó rajzolat. Különböző metszeteknél különböző rajzolatot kapunk.

És most nézzünk néhány népszerűbb fafajt:

Fenyő:   

A fenyő többféle lehet, talán a luc-, az erdei/borovi- és a vörösfenyő amelyeket nálunk leggyakrabban használnak az asztalosok. Ezek a változatok színben és minőségben is igen eltérők lehetnek. Talán a fenyő az a fafaj, ahol a fajtán belül a legnagyobb minőségi eltérés fordulhat elő. A leggyakrabban használt luc- és erdeifenyő könnyen megmunkálható, puha fafajta. Laza rostszerkezettel, kis súllyal bír. Megmunkálás közben hajlamos a repedésre, általában (különösen ha csomók vannak az anyagban) rosszul viseli a hajlítást. Nem megfelelő szárítás és tárolás esetén igen komoly vetemedésre képes. A fenyő színe – ha nem pácoljuk, csak natúr lakkot kap – nagyon sokat változik az idők folyamán. A világos, szinte fehér színtől egész sötét sárgára tud változni, erre nem árt figyelemmel lenni, ha ebből építünk bármit. Laza rostú faanyag, ezért lakkozáskor, pácoláskor többször is át kell csiszoljuk, ha igazán sima felületet szeretnénk, mert a felületkezelő anyagban lévő legkisebb nedvesség is felszívja a rostokat. A fenyő anyagokban sokszor vannak csomók, ezek a lucfenyő esetén a faanyag száradásával akár ki is eshetnek, a borovi fenyő esetén viszont ez nem jellemző. Bizonyos fenyőfajták komoly mennyiségű gyantát tartalmaznak. Ez - bár növeli a faanyag általános ellenállóképességét például az időjárás viszontagságaival szemben - okozhat esztétikai és felületkezelési problémákat is. Ennek ellenére a fenyő sok mindenre alkalmas. Bútor építés, galériák kialakítása, ablak, ajtó, szúnyogháló keret… tényleg szinte mindenre.  Fenyő deszkát és pallót minden fatelepen találunk. Fontos, hogy nagy eltérés van az építő- és asztalos célú anyagok között, árban és minőségben is. Azonban ha találunk egy olyan fatelepet, ahol megengedik, hogy válogassunk az anyagban, akkor a legtöbb esetben az építő célú anyagból is lehet "kivadászni" egy-két szép és jó minőségű deszkát vagy pallót.

Tölgy:

Itt is több alfaj van. Ami közös bennük: Kemények, nehezek és tartósak. Megmunkáláskor hajlamos a repedésre, vésésnél, fúrásnál erre figyelni kell. Apróság, de fontos lehet, hogy a keménység a szálkáknál is megmutatkozik, egy gombostűnyi tölgy szálka ugyanolyan mélyen képes beleállni az ember kezébe, mint egy fém gombostű… A tölgyek magas csersav tartalmára oda kell figyelni a felületkezeléskor. (A csersav vas tárgyakkal, például egy szöggel találkozva feketére színezheti a faanyagot.) Bútorok, vagy akár kerítés oszlopok, masszív ajtók építésére alkalmas. Időtállóságára és keménységére utal, hogy anno a vasúti talpfák is tölgyből készültek. 

Bükk:

Véleményem szerint ez az egyik legjobb asztalos faanyag. Kemény, tartós, ugyanakkor meglehetősen homogén, sűrű rostú anyag. Nem reped, messzemenően tolerálja a nem annyira szakszerű megmunkálást is. (Szemben a tölggyel vagy a fenyővel, szinte „műanyagszerűen” szabadon megmunkálható, ezeknél jóval kevésbé érzékeny a rostirányokra.) Briliánsak a mechanikai tulajdonságai, nagyon jól bírja a hajlítást, és minden irányú terheléseket. Gőzölési eljárással ebből készülnek a híres Thonet székek és bútorok. Jól lehet esztergálni is. Bükkből bútorok, mindenféle belsőépítészeti tárgyak, lépcsők, falborítások készülhetnek.

Akác:

Rendkívül kemény faanyag. Hajlamos a repedésre, főképp friss, még nedves állapotban. Rendkívül jól bírja az időjárás viszontagságait, kerti bútorok, kerítések elsőrendű alapanyaga. Még felületkezelés nélkül is éveket képes átvészelni, ha pedig odafigyelünk a felületkezelésre, gyakorlatilag örök életű lehet.

Akácból készült kerti garnitúra.

A fentieken kívül persze még több száz felhasználható faanyag létezik. Azonban ezek az anyagok azok, amelyek most már több nagy fatelepen félkész állapotban (tehát mint gyalult deszka, vagy bútorépítő léc) beszerezhetők. Minden faanyagnál fontos a megfelelő szárítás. A fatelepeken általában feldolgozott/felvágott állapotban már előszárított, légszáraz anyagot vásárolhatunk. Ezeket otthoni körülmények között már fel tudjuk használni. A felhasználásig minden faanyagot száraz, szellős helyen, fektetve tároljunk. Tegyünk a deszkák, lécek alá néhány keresztirányú párnafát, hogy alulról is érje a levegő.

A következő írásban a fahelyettesítő- és lemez anyagokról értekezünk. Ha ötleted, kérdésed van a témában, ne habozz megtenni a kommenteknél, alul!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.