Elég volt! Elég volt abból, hogy havonta egyszer le kell másznom a retkes, büdös vízaknába leolvasni a vízóraállást. Ahogy a horgászbotról szokták mondani: a bot a horgász meghosszabbított karja. Valami ilyesmin kezdtem én is törni a fejem. Arra gondoltam, hogy elkezdek egy hosszabb Mano Grande-kúrát:
A másik lehetőség, hogy építek egy olyan kéz- illetve szemhosszabbító eszközt, amilyet a hivatásos vízóra-leolvasóknál láttam. Utóbbi mellett döntöttem. Lássuk mi kell hozzá
Két csőbilincs, egy beléjük való csavar (azt hiszem, hogy hatos), egy lapátnyél, illetve egy nagyító. Ettől lesz tulajdonképpen szemhosszabbító a szerkezet.
Mondhatnám, hogy ezeket otthon találtam, de nem mondom. Legfeljebb a lapátnyél áll rendelkezésre egy átlagos felszereltségű háztartásban. Erről már a Beatrice is megemlékezett jó régen. Íme:
Borzalmasan szól a gitár, de itt nem ez a lényeg, hanem a lapátnyél.
A hosszabbító megalkotása mindössze abból áll, hogy a fenti fotón látható eszközöket megfelelően kell egymásra szerelni. Ebből a tevékenységből egy hosszú rúdra szerelt nagyító képződik, aminek segítségével azután lemászás nélkül hozhatjuk közelebb szemünkhöz a vízakna mélyén helyet foglaló számokat. Mielőtt hozzálátnánk, kicsit fűrészelünk, ugyanis az összekötőcsavaron, amit tényleg otthon találtam, eggyel több fej volt a kelleténél. Ezt ízlésesen eltávolítottam. Na igen! Hogy érjük el, hogy a fűrészelés után használható maradjon a menet a csavar megcsonkított végén? Nagyon egyszerű a megoldás és általában működni is szokott: Fűrészelés előtt felhelyezünk egy anyát a csavarra. A vágás után egyszerűen lecsavarjuk az anyát, ami valamennyire helyre igazítja a megbabrált menetet. Utána jó eséllyel vissza tudjuk kapatni az anyát a csavarra. Nézzétek, milyen szépen fűrészelek:
A fotókat fejjel lefelé tettem fel, hogy művészi legyen. Amint az látható egy fűrészelésre alkalmatlan fűrészt használtam. Az anyák, amint azt említettem volt, fontos szerepet játszanak. Egyrészt a fűrészelés után gatyába rázzák a meggyalázott menetet a csavaron, másrészt a satuba fogáskor jól jönnek, harmadrészt kontraanyaként szolgálnak majd. Így néz ki a művelet befejeztével:
Elkezdtem hát az összeszerelést. Először a két csőbilincset illesztettem egymáshoz a levágott, immáron tőcsavarrá átlényegült kötőelem segítségével. A nagy bilincsben lesz majd a nagyító, a kicsivel pedig a lapátnyélre erősítődik a szerkezet. A két bilincset, a megfelelő irányba állítás után, az előzőleg a csavaron hagyott anyákkal kontráztam le.
A nagyító közelebb hozza a világot, így be is szereltem gyorsan a tervezett helyre. Vásárlás előtt érdemes az otthon talált nagyító átmérőjét megmérni, hogy viszonylag pontos méretű bilincset tudjunk kérni a boltban. Vagy vigyük el magunkkal a szaküzletbe. Nekem nem egészen sikerült.
A célnak viszont tökéletesen megfelel, bármennyire is hülyén néz ki. Nem tájkép, ahogy apám mondogatta régebben. Nyilván lehetne szép is akár, de ez most nem az. Hamar túl is tettem magam a dolgon és felszorítottam ezt az areciboi rádióteleszkóp-bonyolultságúnak egyáltalán nem mondható nagyítót a lapátnyélre.
Ezzel tulajdonképpen meg is volnánk. Szerintem működik. Felnagyítottam vele nektek egy villáskulcsot. Tök jó:
Az igazán profi, fekete öves vízóra-leolvasó kollégák egy nagy nedvszívó képességű rongyot is erősítenek a szerkezet alsó végére. Ezzel le lehet törölni a vízóra üvegét, amin simán összegyűlik annyi víz, hogy azt aztán nagyítózhatná bárki napestig. Én is teszek rá egyszer valami ilyesmit.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
