Fióktrükk

2020.12.21. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Ez a posztunk egy videó kapcsán született. Aki szokott otthon asztaloskodni, az ismerheti a fiókkészítés nyűgjeit. Egy fióknak általában masszívnak kell lennie, ugyanakkor lehetőleg minél vékonyabb oldalfalakkal kell rendelkezzen, mert fontos a kis súly, és a hasznos belső méretet sem célszerű feleslegesen csökkenteni. Igen ám, de a vékony oldalfalak és hátlap nem könnyen illeszthető össze.

Szabályosan csapozni-fogazni persze lehet, de erre a legtöbb barkácsoló azért nem vetemedik. A csavarozás viszont vékony lemezek esetében néha nehézkes, előfordulhat, hogy a vékony lemez elreped a csavar vagy akár csak pár apró szög feszítő erejétől. 

 

A most talált videó erre a problémára kínál briliáns megoldást. Igaz, ehhez szükség lenne egy speciális szerszámra, ami ugyan némi tervezéssel és utánajárással akár házilag is 'összelegózható', de nyilván nem mindenki vállalkozik erre. Maga a megoldás azonban mindenképp zseniális, az alábbi, - kicsit hosszú - videón megnézhető az egész történet. 

Aki érdeklődik az asztalos szakma iránt, több olyan youtube csatornára bukkanhatott már, amely ügyes és a közösségi médiák, meg az online megjelenés iránt fogékony asztalosok munkáit, trükkjeit mutatja be. Ezek közé tartozik a fenti megoldást kiagyaló Andrew Klein youtube csatornája.

De ilyen például a szintén kedvelt Matthias Wandel csatornája is, érdemes megnézni pár videóját. Rengeteg jópofa ötletet és tippet találhatunk a fenti oldalakon.

De visszatérve a fiókra. Látható, hogy egyetlen marási folyamattal pontos és precíz illesztési módot lehet kialakítani. Ahogy a videón is látható, ehhez nem feltétlenül van szükség marógépre, egy körfűrészen is összeállíthatunk alkalmas profilt kiadó fűrésztárcsákból álló szerszámot. Ennek nyilvánvaló előnye, hogy gyakorlatilag bármekkora dobozt (fiókot) tudunk készíteni, akár méteres oldalúakat is, hiszen csak a fűrész munkaasztalán kell mozgatni a lapokat. Ha egy megfelelő profilú marókést készítenénk (amit akár még le is lehetne gyártatni) akkor a marógép mérete meghatározná a munkadarab maximális méretét is.

De bárhogy is, ez a videó akár általános ötletadónak is jó lehet, hiszen jó példa arra, hogy bizonyos problémák vagy feladatok akár teljesen újszerűen is megközelíthetőek. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr958763226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabidoki 2018.04.19. 21:57:52

Ezt egy sima V-profillal is meg lehet csinálni, ahhoz szerintem nem kell egyedileg gyártott marófej sem...

GyökösiAttila 2018.04.19. 22:08:22

@szabidoki: Igaz, és akkor az oldalakra sem kell figyelni. Viszont ez a videóban látható profil jóval komolyabb, jóval stabilabb és precízebb kötést kínál.

Arcade Macho 2018.04.20. 09:47:38

a dado blade tudmasom szernt Europaban tiltva van, igy nem is arulnak nagyon olyan asztali korfureszt amibe be lehetne fogatni

Arcade Macho 2018.04.20. 11:52:42

ez a muszer amin tolja a gyermek: Grizzly G0715P
1700 dodo, ami ~ 430e HUF
egy finger jointot(amit a videoban mondott) le lehet tolni egy hazilag barkacsolt felsomaro asztalon, ahol a felsomaro ~ 20e - 40e

villanyember 2018.04.22. 07:57:29

@Arcade Macho:

A Pilana gyárt ilyet, de az sem az occó kategória. Legutóbb ha jól emlékszem valami 80-100 ezer körül mérték. Ja és csak megrendelésre gyártják. 30 mm-es tengelyre szerelhető.
süti beállítások módosítása