Azt gondolom, a legtöbben a kémények és az égéstermékek elvezetése terén nem vagyunk túl tájékozottak. A kémény egy kürtő, amin kimegy a füst, mert forró és könnyebb mint a hideg levegő, ezért a gravitáció okán felfelé akar menni. Hol itt a tudomány? Pedig a modern fűtőberendezéseknél, a túlnyomásos kémények világában ez bizony már sokkal összetettebb kérdés, különösen soklakásos és sokemeletes társasházak esetében.
A múlt héten egy sajtótájékoztatón jártunk, amely a társasházak gyűjtőkéményeinek korszerűsítésével kapcsolatos történések köré szerveződött. Írtunk már korábban arról, hogy a vonatkozó, tavaly életbe lépett törvények alapján már csak a mostanság legkorszerűbbnek tartott, kondenzációs kazánokat szabad beépíteni, mind új épületekben, mind a korábbi készülékek cseréjekor. Azonban ezek a kazánok a füstgázok elvezetése terén egész más igényeket támasztanak, mint a korábbiak, tehát cserekor komoly átalakítást igényelnek a használni kívánt kémények.
A családi házaknál persze ez a tulajdonos gondja, azonban a társasházak esetében a dolog jóval bonyolultabb. Itt a kémények a ház osztatlan közös tulajdonát képezik, az átalakításuk csak a ház közös döntése alapján lehetséges. És persze a méretük és a kialakításuk miatt ez az átalakítás igen komoly összegbe kerülhet, amit a ház lakóinak, pontosabban az adott kéménybe kötött berendezések használóinak kell összedobni. Szintén fontos, hogy ez bizony komplex cserét jelent, tehát az kémény átalakítása ÉS az összes arra bekötött kazán cseréje egyszerre kell megvalósuljon.

Utolsó kommentek