A hét műtárgya: láncfűrész

2013.05.02. 08:57 | Írta: Tarrasque

Nem, nem lesz zombi. A láncfűrészt eredetileg orvosi célokra találták ki a XVII. században, segítségével kisebb károkozással tudták a csontokat fűrészelni.

image001.jpg
Kép: Wikipédia

 

Érdekesség, hogy a modern láncfűrészek történetének kezdetén, az 1920-as években, pár évvel korábbra datálódik az elektromos láncfűrész kifejlesztése, mint a benzinesé. Az első szabadalmi jogokat Andreas Stihl jegyeztette be, az ő nevével fémjelzett cég máig is az egyik legismertebb gyártó. („Stahl Judit, Stohl Buci, Stihl fűrész”, ugyebár.)

A korai példányok még akkorák voltak, hogy két ember kellett a működtetésükhöz, akár kerekeken is lehetett gurítani őket. A kohászat fejlődésével a felhasználható acél és alumínium alapanyagok minősége javult, a belsőégésű motorok is egyre kifinomultabbá váltak, így ma már kifejezetten könnyű, mondhatni kompakt láncfűrészek is kapható.

image002.jpg
Ez például egy kevesebb mint 4 kg-os láncfűrész

 

A láncfűrészt használják a fakitermelő munkák nagy részéhez, fadöntéshez, gallyazáshoz, aprításhoz, de manapság már ház körüli munkákhoz is elterjedt. A felhasználási céltól függően a motor mérete 30-120 köbcenti között, a vezetőlemez mérete 30-80cm körül mozog. A motor fordulatszáma percenként akár 10.000 fölött is lehet.

A láncok hasonlítanak a bicikliláncokhoz, azzal az apró különbséggel, hogy bizonyos távolságra egymástól kis vágófogak vannak rajtuk:

image004.jpg
Forrás: http://www.oregonproducts.com/

 

A lánc belső fele a vezetőlemezen fut, a külső fele vág. Jellemző tulajdonsága egyrészt a szélessége (ez alapján illeszkedik a vezetőbe), másrészt a fogtávolsága (minél kisebb ez a szám, annál közelebb vannak egymáshoz a fogak), harmadrészt pedig az, hogy hány szemből áll a lánc. Egy elterjedt méret például a 3/8”, 1,3mm, 52 szemes lánc: ez azt jelenti, hogy a vezetőszem szélessége 1,3mm, három egymást követő fog távolsága 3/8” (kb.9,5cm), és összesen 52 szemből áll a lánc.

A benzines láncfűrészek felépítése, legfontosabb részei:

image005.jpg

Az ábra nagyjából összefoglalja, hogy mivel jár egy láncfűrész használata.

A motort hidegen szívatóval kell indítani az indítózsinór berántásával. Az indítás alatt a láncféket érdemes rögzíteni, hogy a lánc ne kezdjen el forogni (jó eséllyel a földön fekszik a láncfűrész, a felhasználó egyik lába pedig a hátsó fogantyúnyílásban támasztja). A láncot a súrlódás miatt folyamatosan olajozni kell, ehhez speciálisan erre a célra szolgáló olajat érdemes használni.

Mivel a használattól megnyúlik, időnként ellenőrizni kell a lánc feszességét. Nem megfelelő feszesség esetén egy csavar meghúzásával korrigálhatunk (a fenti képen nem látszik, a fűrész másik oldalán van).

A lánc - ellentétben a kézi fűrészekkel - élezhető, és rendszeresen élezendő is. Ehhez csak egy reszelőre van szükség, illetve kis gyakorlatra. A gyakorlat megszerzésében segítenek a reszelőt vezető sablonok:

image007.jpg
A kézi reszelő mellett természetesen vannak gépi élezők is, ezek gyorsabbak és precízebbek, mint a kézi megoldás.

 

A benzines láncfűrészek a legelterjedtebbek, de a gyártók – különösen hobbi célra - kínálnak elektromos gépeket is. Végül is ha valaki már megvette az 50 méteres hosszabbítót a fűnyíróhoz, akkor azt érdemes kihasználni. Az elektromos láncfűrészek általában kisebbek, gyengébbek, és nagyon óvatosnak kell lenni a vezetékkel, cserébe viszont halkabbak, sokkal kisebb vibrációval dolgoznak, nincsenek indítási problémáik és kipufogófüstjük. Ráadásul a litiumion-akkumulátorok fejlődésével egyre közeledik a vezeték nélküli láncfűrészek ideje:

image009.jpg

Sorra mutatják be a gyártók az akkus fűrészeket, és noha egyelőre kb. fél órás üzemidőt ígérnek csak (belátható, hogy egy kézi csavarozó energiaigénye nem ez a nagyságrend), és a teljesítmény is a skála alsó felénél tart, az már látszik, hogy érdemes rájuk várni.

Ha valaki szeretne láncfűrészelni, de még csak gyűjti a bátorságot, íme egy remek oktatóvideó a láncfűrész-használat teljes spektrumáról:

 

 

És ahogy már írtuk: a láncfűrész igazán kihozza a maximumot az emberekből, legyenek céges terméktervezők,

image011.jpg

vagy unatkozó kaliforniai srácok:

 

A hét műtárgyait a Netszerszámtól kunyizzuk
netszerszam_logo.jpg


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr785260859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Algopirin 2013.05.02. 16:14:27

Nálunk vidéken egyetlen láncfűrész sincs. Kizárólag "stillfűrész"-ek vannak.

EsGyé 2013.05.15. 13:29:01

Ugyamugy a klasszikus keretes fureszeket is lehet "elezni" egy bizonyos hataron belul. Reszelo, fogo, satupad es jo kezugyesseg ki tudja tolni egy fureszlap elettartamat. Ez termeszetesen csak fa fureszlapokra vonatkozik.

mis 2013.05.16. 14:32:22

@EsGyé: a "hagyományos" fűrészlappal szerintem inkább az tud csodát művelni, ha a ferde fogakat (amik megadják a vágás szélességét, így nem szorul meg a lap) állítjuk vissza. :)

mis 2013.05.16. 14:35:06

Nem akarok trollkodni, de:
"(jó eséllyel a földön fekszik a láncfűrész, a felhasználó egyik lába pedig a hátsó fogantyúnyílásban támasztja)"
OK, ez az előírás, DE: az acélbetétes bakancs is előírás, az meg egyszerűen NEM fér be a fogantyúnyílásba! Így szabályosan nehéz elindítani a fűrészt...

Sanzistift 2015.12.11. 22:19:49

Simán ráírok én a rég kommentekre is, legyen haszna belőle annak, aki olvassa.

Már nagyon régen nem igaz (igazából sose volt), hogy az elektromos láncfűrész gyengébb lenne, mint benzines társa.
Az az 1500W mindig jelen van, feltartózhatatlanul, ami a villanymotorok sajátja, és nem kell brümmögtetni, mint benzines társait. Van mindkettő, és ha van hosszabítóm a melóig, akkor bizony a villanyosat viszem...

Akusom nincs, arról nem nyilatkozom.

Lakásfelújítás1 Kft 2016.02.13. 15:46:05

Sanzistift: Tetőszerkezeti munkákhoz jobb a villanyos, de csak az anyagot összevágni lent.

Fent a tetőn, kevés olyan ács van, aki le szeretne esni a vezeték miatt.

eßemfaßom meg áll 2021.05.29. 07:41:38

@Sanzistift: van 2000w-os villanyos meg olcsó benzines, a benzines kétharmadidő alatt megy át ugyanazon a fán. Nem véletlen gyártják a villanyosokat kisebb és rövidebb lánccal.

Nyilván puha fenyőt darabolni építkezésen nem gond a delejesnek sem, de rendes kemény tüzifával kár kínozni.
süti beállítások módosítása