Furdancs Minőségügyi Osztály - elektromos kéziszerszámok 2/1

2013.07.02. 08:54 | Írta: Gyökösi Attila

Régi mániám a gyanúsan olcsó termékek, kéziszerszámok elleni küzdelem. Ha megnézzük bármelyik barkácsáruház reklámkiadványát, rögtön feltűnik, hogy akár tízszeres különbség is lehet két azonos funkciójú és hasonló névleges teljesítményű elektromos szerszám ára között. Ha hozzá vesszük a kérdéshez azt is, hogy ráadásul az áruházakban az igazán jó nevű márkák profi termékei általában nincsenek is jelen, még érdekesebb a helyzet. Sokan mondják persze azt, hogy ők csak keveset használják az adott gépet, ezért nekik felesleges a drágább márkát választani. Az különben is csak a név miatt kerül többe, belül mind egyforma.

torott (1).jpg

Meg kell mondjam, ez a vélemény nálam mindig „kiveri a biztosítékot”. Több okból és megközelítésből is:

  • „Filozófiai” megközelítésből:

A szerszám munkára való. Jó munkát pedig csakis jó szerszámmal lehet végezni. Az hogy egy szerszámot csak ritkán használunk, nem jelenti azt, hogy amikor szükség van rá, ne szeretnénk hogy 100%-ban megfeleljen a céljainkra. Egy átgondolatlan tervezésű, olcsó anyagokból összerakott szerszám időzített bomba.

  • A „műszaki” megközelítés felől nézve:

Aki már szedett szét ilyen szerszámokat, pontosan tudja mennyire nem mindegy, hogy egy adott alkatrész mennyire masszív, hogy mondjuk a csapágy a gép nyeklő-nyakló műanyag házába van belepréselve, vagy esetleg van egy masszívabb, fémből készült tartószerkezet belül? Mennyire van túlméretezve a motor? Mennyire figyeltek oda a motor hűtésére, a szennyeződés kizárására stb?

  • De nézhetjük „közgazdasági” megközelítésből is:  

Ha kimegyünk a sarki villanyszerelési vagy csavarboltba, tapasztalhatjuk, hogy egy fél marék csavarért vagy csatlakozóért simán otthagyunk egy-két ezrest. Akkor hogy gondolhatja bárki, hogy mondjuk 3000 forintért lehet fúró- vagy csiszológépet venni, ahol a 3000 forintos eladási árból nyilván lejön a bolt és az importőr haszna, a szállítás költsége, meg még ki tudja mi minden. Komolyan van aki azt gondolja, hogy ez egy használható szerszám lehet? Én hajlamos vagyok már automatikusan visszafelé számolni fejben. Ha látok valamit nagyon alacsony áron, rögtön elkezdem levonni a fenti százalékokat. Hamar észre lehet venni, hogy az adott termék vélt előállítási költsége olyan alacsony, hogy ép ésszel szóba sem kerülhet a megvásárlása.

robbantott.jpg
Egy sima akkus gépben is ennyi alkatrész található. Bármelyik elkopása megállíthatja a masinát. Ennyi alkatrészt egyformán jó minőségben legyártani viszont nem filléres tétel, ezt bizony tudomásul kell vegyük.

Persze ha nem ismeri valaki közelebbről a gyártókat, akkor nem könnyű eligazodni. Rengeteg mutatós, ám gagyi szerszám van a piacon, és sajnos vannak olyan nevesebb gyártók is, akik, hogy versenyben tudjanak maradni a saját szerszámaikon is elkezdtek spórolni, néhány esetben valóban alig jobbak ezek mint a noname gyártmányok. És persze vannak gyártók akik tartják a színvonalat, esetleg külön brandet hoztak létre az olcsóbb termékek számára, az eredeti márkanév pedig esetükben továbbra is a minőségi termékekre kerül rá.

Rengeteg szempont lehet ami alapján választunk. Maga a szerszám fajtája sem közömbös, egy hagyományos elektromos fúrónál kevésbé lehet mellényúlni, ott egy 4-5000 Ft árú darab is lehet használható ideig-óráig. Ugyanakkor egy felsőmarónál a 25-30.000 forintos árszint alatt esélytelen használható szerszámot találni. A 20000 fordulat/perc körüli sebességgel forgó marófej megfelelő csapágyazása elengedhetetlen a pontos munkához, ezt az olcsó változatok már új korukban sem tudják biztosítani.  Érdemes jól átgondolni, mire is van szükségünk, és mire elegek a lehetőségeink. A nagyobb nem feltétlenül jobb is!  Saját tapasztalat, hogy egy neves gyártó kis méretű fúrókalapácsa, amikor egy ízben egy extrém méretű betonalapot kellett szétbontani, sokkal jobban teljesített (és a mai napig működik) mint a háromszor akkora méretű és teljesítményű, de érdekes módon ugyanolyan árú, noname távolkeleti gép. (Ami a munka közben gyakorlatilag meg is adta magát…)

Itt a Furdancsnál úgy gondoljuk, van néhány „ökölszabály”, ami segíthet a választásban. Hogy melyek ezek, és hogy a sok buktató után mégis mi alapján lehet választani, azt a következő cikkünkben járjuk körbe.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr475383979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.07.02. 12:28:08

Nem értek egyet. Vannak szerszám-kategóriák ahol barkácsra elmegy a TESCO saját márkás elektromos gép. Nagyjából négy kategóriát látok, ahol a "sárga szar" kínai/koreai termékek az alsó három halmazát is takarják.
- Olcsó, de szar: Einhell. Ez a cég nem ismeri a derékszöget. Vagy másképp tudja.
- Olcsó, de tudod, hogy mire számíthatsz: TESCO, Strauss, Kinzo. Itt néha meglepő figyelmességekkel találkozni (pl. szénkefét és távtartót adnak az eszköz mellé)
- "Márkás", már nem is annyira olcsó, de attól még szar: Hyundai
- Makita és felfelé. Itt viszont háromszoros ugrás van az előzőekhez képest.

Egy Hyundai szalagcsiszoló (16e Ft) egy év alatt elszakította a bordás szíjat, csapágyas lett, végül leégett. Szervizelni valahova Csepelre kéne vinni. Egy rendes elérhetősége nincs a magyar képviseletnek. És ezek autót is gyártanak, nevetséges.

Kéziszerszámra nem sajnálom a pénzt, mert ott jó, ha van benne anyag. Viszont nem mindegy, hol veszem meg, mert pl. az OBI rádob vagy 20%-ot az elvárható árhoz képest.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.07.02. 15:03:16

@Őrjöngő Sandy: Én nem így osztályoznám a választékot. A tiedből hiányolom a neves, de nem csak pozitív tapasztalatokat szállító márkákat, mondjuk a B&D vagy épp a Skil. (Nyilván nem véletlen, hogy mindkét gyártó elkezdett külön professional/master vonalat futtatni.) Ettől még nagyjából egyet értek, bár továbbra is tartom a véleményem, hogy jót vagy semmit.
Az is biztos, hogy az árak a beszerzési helyek függvényében bizony mutatnak szórást, én is úgy csinálom most már, hogy kinézek mondjuk egy Makita gépet (nálam is nagy kedvenc) aztán rákeresek a neten, hol érdemes megvenni.
Amúgy a márkákra többek között azért sem tértünk ki részletesen, mert sokszor vannak különbségek egyazon márkanév különböző gépei között. Volt, hogy egy gagyi márkanév csavarozó gépe éveket bírt (pedig közben párszor le is potyogott, jó magasról), ugyanazon gyártó dekopír fűrészei meg heteket.
A Hyundai gépeknek azért nincs több köze az autókhoz ám, mint a Samsung limuzinoknak a Samsung telefonokhoz. Ettől még persze jó volna, ha egy adott márkanéven futó minden termék azonos minőséget képviselne, az igaz...
cars-database.com/samsung/gallery/

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.07.02. 18:23:24

@Thoreau: OK. Az emlegetett szalagcsiszoló egyébként egy Bosch lincensz alapján, láthatóan gyatra anyagokból készített termék.
Én azzal kényeztetem magam, hogy többféle célszerszámot vásárolok. Szalagfűrész, körfűrész, kézi körfűrész, gérvágó körfűrész, dekopirfűrész és lamellázógép csak a fűrészekből :) Ha nem ésszel, csináljuk géppel. Lehetetlen lenne egy barkácsműhelyt csupa Makitával felszerelni így.
Jó, hogy mondod a Kil-t, majd figyelek.
Egyébként még egy összemosott kategóriát említenék, a békebeli, igazi anyagból készített nagy szerszámok (pl. kiskőrösi szalagfűrész), a birodalmi (szovjet) szeszámok, melyekben dupla annyi acél van és a házi készítésű, de profi berendezések.

Jó a blog különben. Facebook-on figyelem az új posztokat. Tiszteletreméltó, hogy kevés komment ellenére is folyamatosan posztolsz. Sokan olvassák?

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.07.02. 18:26:36

Egyébként kedves jelenet a TESCO-ban, mikor visszaviszed a fúrógépet. Bedobják egy dobozba és adnak egy másikat, haha! Nekem a Strauss bejött. Felsőmaró, szalagcsiszoló (az új), elektromos tűzőgép, elektromos festékszóró.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.07.02. 18:28:31

@Őrjöngő Sandy: Csak a pontosság kedvéért:
- Makita és felfelé. Itt viszont háromszoros ugrás van az előzőekhez képest. > árban
Kéziszerszámra nem sajnálom a pénzt > csavarkulcsra, csavarhúzóra, stb. Tehát nem elektromos gépre.

az övezet gázai 2013.07.02. 18:32:46

Anno egy barátomnál kis kerti építményt kreáltunk. Annyiért gyalulták volna a faanyagot, amennyiért vettem egy delejes gyalut. Az eszköz jött és működött, most is megvan, és az azóta szükségessé vált további kétszeri használatban is helyt állt. Ha úgy vesszük, egy használat után kihajíthattam volna. Akkor miről beszélünk? Vagy vegyek egy profi gyalut, amit tízévente használok, de marha megbízhatóan működik ilyen terhelés mellet vagy ötven évig? Ugyan.
Az összes kisgépem ún. gagyi avagy nóném valami. És pont elég arra, ami nekem kell.
Márkás cuccok. Az is van nekem. És elfacsarodik az én lelkem, ha látom, hogy a '98-ban vett skil fúróm holland, a B&D-m angol, a bosch-aim német és svájci, az összes akkor (Németországban) vett fúrószáram egytől egyig német gyártmányok. Ma meg...
Ennek a korszaknak bizony annyi.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.07.02. 19:11:13

@Őrjöngő Sandy: Köszönjük. Én itt a Furdancsnál csak mostanában kezdtem közreműködni. Korábban (meg most is) máshol más témában persze blogoltam. A Furdancs blog látogatottsága néha egész meglepően jó. Szándékom szerint igyekszem majd egyedibb és olvasmányos anyagok felé vinni a posztot, igazából a "találunk valami mókásat valami külföldi oldalon és gyorsan lefordítjuk" stílus annyira nem fekszik nekem, bár néha tényleg lehet jó ötleteket lelni, a színvonalas saját anyagokhoz meg azért kell egy kis idő.
Persze egy barkács blog mindenképp kevesebb kommentet generál mint mondjuk valami jó kis politikai. :) Lehet úgymond "megosztóbb" posztokat felrakni, van is hozzá ötletem, Kiderül. Olvass szorgalmasan, akkor nem maradsz le semmiről. :)

-xy- 2013.07.02. 19:36:38

Üdv!

Olcsó sz@rba nekem is volt szerencsém belefutni.
Egyszer vettem egy polírozó gépet. A kocsi felénél jártam, amikor megállt. Olyan kíváncsi voltam, hogy mi a baja, hogy nem érdekelt a garancia. Szétszedtem.
A belső műanyag alkatrészek meglágyultak és ettől megszorult a forgórész.
A márkája: T.I.P
Szerintem a KILZO is ugyanaz.
Einhell gépem van több is. Nem precíziós szerszámok, de bírják a gyűrődést jó 10 éve.
Van Roundy sarokcsiszolóm is. Évek óta működik.

Azért ha normális barkácsgépet akarok, megveszem a Boscht.

Mr. Waszabi 2013.07.02. 19:46:35

Gyanítom, minden átlag felhasználó először az olcsó géppel/szerszámmal próbálkozik. Aztán, amikor megszpja az első termetesebb munkát, azaz elbasz valami értékes anyagot/ csaptelepet / ínhüvelygyulladást kap valami géptől, akkor rájün, hogy a drágább az olcsóbb.
A magam tapasztalatában az egyetlen kivétel a lengődugattyús kínai ütve fúró, az megfelel a célnak is és olcsó is, frankón lehet vele betont fúrni. De marót, fűrészt, fúrógépet nem ajánlanék olcsót, kimondottan nem kezdőknek/amatőröknek. A kézügyesség hiányát a gép precizitása pótolhatja, de ha nincs neki, akkor csak ront rajta. Sok egy rendes 32-es kulcsért 5 rugó? Persze, ha 8 ezres kádtöltőt kell feltenni/leszedni. De amikor a 25 ezrest kell felszerelni, karc nélkül, akkor már más a viszony. Jó munkához jó szerszám kell, régi szabály. Csak persze az ember spórolni akar, ez már csak ilyen:)

Mr. Waszabi 2013.07.02. 19:52:33

@Thoreau: hadd hízelegjek egy kicsit. Amikor megjelent a Furdancs, akkor vettem észre, hogy hiánypótló. Szóval, hajrá. A politikától nem lesznek okosabbak, ügyesebbek, hasznosabbak az emberek. Magam azért nem ragadtattam el a témában, mert amatőr vagyok a témában, de utóbb látom, nem lett volna haszontalan a férfiblogon is írni ilyesmikről, lehetett volna - elvégre sok az amatőr:) Gratula, jó a blog, jó ötlet, csak így tovább! És még valami: nem az számít, hogy hányan olvassák, hanem , hogy mennyit használ azoknak, akik olvassák. Ez más blogokra is igaz, kivéve a meztelen nőseket:)

Mr. Waszabi 2013.07.02. 20:00:36

Ha ajánlhatok nem reklám jelleggel, akkor hobbi szinten ajánlanám az OBI "Luxx Profi" jelzésű szerszámait, fúrókat, fűrészlapokat, marófejeket s kéziszerszámokat is beleértve. Jó minőségűek, precízek, de még megfizethető áron, kb fele annyiért, mint az igazán márkásak. Amit vettem ebben a kategóriában, még semmi nem ment tönkre, nem kopott el, évek óta kiszolgálnak.

paszma 2013.07.02. 20:15:59

Jó munkához jó szerszám, odafigyelés és szaktudás kell.
A "jól van az!" tipusú munkához elég a 3000 forintos fúrógép is. Olyan lesz ahogy sikerül.
Én inkább maradok a drágább, de megbízhatóbb szerszámoknál.
Addig lehet a 3000 forintos fúrót jónak mondani, míg nem dolgozik az ember mondjuk egy Bosch-sal.
Azzal amit elkezdek, be is tudom fejezni.

telkoe 2013.07.02. 20:27:37

@Thoreau: Ez most kifejezetten jo lett, hajra. Aki egyszer kiprobalta a jo szerszammal vegzett nem nagyon akar ujra olcso vacakkal dolgozni (nagy elmeny volt a kinai csoda utvefuro utan egy metabo-val dolgozni, vigyazok is ra :) ). Ha van kedved, erdemes lenne az alap munkavedelmi eszkozokrol is irni - megdobbento hogy barkacsolo meg egy filleres vedoszemuveget is sajnal megvenni.

az övezet gázai 2013.07.02. 20:29:22

Hogy itt mindenki mennyit és milyen precizitásigénnyel dolgozik... egyszerűen nem vagyok meggyőzhető arról, hogy mondjuk pölö egy lakásban évente kétszer felmerülő fúrási feladathoz nem jó a 3-5000 forintos kategória.
Szakembernek és komoly hobbiszakinak aláírom, ott mennie kell a gépnek, és úgy kell mennie, ahogy elő van írva, de a mostani és az előző gyalus példám ellenkezőjét nem tudnám megérteni.
Van egy shark fúrókalapácsom (azóta sem hallottam a nevét), a fél házat lebontottam vele átalakításkor, egy rondy 1800 wattos flexem, egy valag fát átcsiszoltam őkelmével (és vágtam is vasat, betont). A kettő együtt nem volt 15ezer. Ha az adott egyetlen alkalomra, amire vettem profi gépet bérelek, kifizetek ennyit, állítom. Megvenni meg... Nem és nem értem az alkalmi használatra profi gépet elméletet.

az övezet gázai 2013.07.02. 20:34:59

Jó munkához jó szerszám kell, persze. Nagy igazság, azaz mégsem.
Állandó, tartós munkához jó szerszám kell, így oké.
A hasonlat nálam a következő: óccsó géppel olyan dolgozni, mint a falunapon műanyag pohárból és tányérból inni, enni. Akkor és ott tökéletes, használod, működik. Nem fog ereszteni, tudod használni, és ezért sántikál a nyitó mondat.
Ha minden nap eszel (és ez ugye majd' mindenkire igaz, szemben a kisgéphasználattal), akkor ott a porcelán, az üveg, a fém.

Zetor75 2013.07.02. 21:09:27

Hátöö
Nekem személyesen olyan tapasztalataim vannak az Einhell cuccaival, hogy ma már merem barkácsolóknak ajánlani. Nem sok terméküket használtam, de pár éve van egy körfűrész, meg nemrégiben lett tőlük egy gépi gérvágó. Mind a kettő tökéletes arra, hogy apróságokat elintézzen vele az ember, és ezt megfizethető áron.
Más viszont, amikor azt látom, hogy van az OBI ban az a csodanarancssárga Fein cucc,, a Multimaster, alaphangon 50000 ért, mellette meg a kinzo vagy mi 12 ért. Mi lehet a difi? Hátkérem, a Fein az ipari... szerintem 24/25 be működhetne, akkor is szerszám lenne. De van nekik dekopír fűrész, 465000ért... Na, ezt a békát senki nem nyomja le nekem... Bazzeg ennyiért megveszem a fatelepet, kilóra.
Flexnél vettem makitát, mert akcióba volt mellé még 10 korong, meg egy sapka. Ha ezeket levonom, akkor kaptam volna egy puruttya valamit, így meg van egy jó flexem.
Az Aldiban volt kézi szerszámkészlet pár éve, kofferban. Muternak vettem egyet, nem volt 5000 Ft, amire kell, odahaza, tökéletes. Nem profi, de nem is alumínium csavarhúzók vannak benne.
De vettem egy fent említett T.I.P. ütvefúrót, asszem OBIban, vagy 10éve, az nem volt 10000, mind a mai napig megvan, és kibírt 3 költözést (0ról minden fenn lett, ki/befúrva), még a szomszédok meg a haverok is ezt használgatják, és bírja. Adtak mellé pótszénkefét, de még nem cseréltem. Persze ez is barkács cucc, nincs mindennap használva.

eßemfaßom meg áll 2013.07.02. 21:09:30

tizenpár éve vettünk egy makita flexet, akkor volt 10e. kiszolgált pár ház/lakás rendberakást, kb 5 évig ment. Amikor elkezdett döglödni, vettünk obiban kétezeröccázé sajátmárkást. kb ugyanannyi ideig már ment ment a makita kb ugyanannyi melóval, még ma is üzemel csak a kapcsolóját kell basztatni, de pörgeti a korongot ha pörgetnie kell.

sógorék lakásfelujitottak, kb 10 tipli befúrárához vettek valami 15ezres márkás ütvefúrót mert az minőségi, 5ezres teszkós szart ők nem vesznek. természetesen a papírjait azonnal kidobták. Második héten már nem tudott ütni, most van nekik 15ezerért egy márkás nemütvefúrójuk.

Jokkura 2013.07.02. 21:17:58

nekem volt egy noname betonfúróm ~ 5 évig dolgoztam vele ,kb 10 000 lyuk ,aztán vége lett :( , volt egy 20 éves (NSZK) B&D ,barkács, fúróm túlszolgált --az örök fényesség világítson neki :)
Lett egy DeWelt beton furóm ,jó , lett egy Bosch ütverúróm ,15 év után haldoklik,volt féle telepesbehajtó , a legjobban az Einhell bírta ~5 évig .Vettem egy Bosch telepest , azóta bánom , 12hónap+2 hét (pont !) után egy töltés = 2db 35 csavar a legrosszabb gépvásárlásom. Most valami abszolut noname kínai van több ,mint 2 éve és jó . Skil nagy szalagcsiszoló .,kicsit sívit , meg a talpát kéne cserélni de OK, Van egy Makita felsőmaróm ( 1998 ,~ 1800 ATS) nagyom szeretem, a felxból ,is a jobbak váltak be ,most egy Metabo van ,de a Bosch-t is életre leheltem.
Ja és a körfürgém egy 7500.- os ,magyar B&D és még jó ,nagyon sokat dolgozott .
Szóval a nagy márkáknak a az ára jókora része a marketing, és vannak nagyon jó olcsobb gépek is .
A lényeg,hogy biztonságos, és könnyen kezelhető legyen
Kérdés mire kell, és ahoz kell belőni a terméket . teljesen felesleges évi 3 kerítésléc
vágásra Festo körfűrész garniturát beszerezni .

A kéziszerzámokban viszont érdemes a felső kategoriában nézelődni ( hobby/amatőr szinten a felső kategória alsó szegmens az alap )

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.07.02. 21:39:21

@Mr. Waszabi: Bizony! Az általad említett OBI-s Luxx szerszámok (több féle van, 3-4-5 csillaggal jelölik az osztályokat) valóban megérik az árukat, itt is van pár belőlük. A kertészeti szerszámok (pl.: ágvágó) valami hihetetlen módon elpusztíthatatlanok. :)

efi 2013.07.02. 22:05:40

Nekem nem is annyira ezen szerszámok vagy elektromos kütyük alacsony ára szokott feltűnni, hanem az, hogy micsoda termékek vannak hasonló árkategóriában úgy, hogy egyetlen elektron vagy fogaskerék sincs bennük.
Mi kerül pl egy abszolút snassz műanyag tárolódobozon 2000 Ft-ba, egy szemetesen 3000-be, egy kerti széken 5000-be, egy vízcsapon 10 000-be?
Egy vetélkedőben vajon mit választana a nyertes, egy sarokcsiszolót vagy 3 legegyszerűbb fajta műanyagszéket? Pedig árban ugyanannyi.

yard 2013.07.02. 23:11:50

@Őrjöngő Sandy: vagy hét éve vettem egy sárga, két akkus Einhell fúrócsavarozót, azóta megy, az egyik akku már megadta magát, a másik még mindig működik, az Isten tudja mennyi bútort összeraktunk vele. Nem szar.

walanr 2013.07.02. 23:27:58

Azért a nagy márka semmire nem garancia: nálunk céges használatra Makita akkus behajtók vannak, meg újabban egy kis Metabo. Had ne mondjam, hogy egyazon árért a Metabo simán jobb, nem ejti ki a behajtószárakat (a Makitába egyszerűen nem igazi a gyorstokmány, még a saját Parkside gépem is übereli...) , nem megy tönkre 1,5 évvel a vásárlás után (az összes 2008 utáni gépnek tönkrement a sebváltója, hanyatt egyszerűen nem fúr-csavar, hanem csak lekerreg - a 10 évnél idősebbeknél ez sosem jött elő). Ellenben Pl. gérvágóból vagy 8 éven át használtam egy olyat, aminek használtan csapágyhangja volt, és utána sem a gép romlott el, csak én hagytam ott a munkahelyet.
A felsőmarós dologgal pláne nem értek egyet: egy ügyesebb vásárlás után egy 15000 Ft-os gépet is simán lehet 10-en éveket használni úgy, hogy pontos, és megbízható marad.

yard 2013.07.02. 23:29:07

@Jokkura: a drága gépekben általában Li-ion akkuk vannak, amik kisebbek a hagyományosnál, mégis nagyobb a kapacitásuk. Csak érzékenyek. A töltési karakterisztikája meghatározott, attól nem térhet el, mert tönkre megy, vagy akár felrobban. Ezért van egy csomó elektronika az akkuval együtt, ami szintén probléma lehet. A hagyományos akku nagy, nehéz, de mindent kibír. Nemrég vettünk mind a kettőből, a Li-ion-os márkás gép már fekszik, az első túlterhelés hazavágta az akkut, a másik hagyományos akkus csavarozó, nem túl drága (Einhell) úgy gondolom sok évig el fog menni mint az elődje.

mis 2013.07.02. 23:33:51

@efi: Nézd meg, hogy hogyan készül egy műanyag szék (nem kicsit beruházásigényes) és akkor talán lesz némi fogalmad arról, hogy miért is kerülhet ennyibe. :)

eßemfaßom meg áll 2013.07.03. 16:26:02

@mis: miért, egy flex legyártása kevésbé beruházásigényes mint egy 1anyagból öntött széké?

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.07.03. 17:19:07

@eßemfaßom meg áll: Konkrétumok nélkül, gondolom arra gondolt "mis" hogy egy fröccsöntött szék gyártásához szükséges igen méretes szerszám nagyjából annyiba kerül mint Magyarország egy havi GDP-je... (Iszonyat drágák az ilyen szerszámok kis méretben is, ezt tudom.) De persze azért ezekkel sok szék készül, szóval ez csak egy tipp...

Kopi1978 2013.07.03. 18:33:59

Cégnél is, és itthon is elég sok elektromos szerszámot használunk. (akkus fúró, fúrógép, ütvefúró, horonymaró, "flexek")
Úgyhogy elég sok megfordult már a kezünk között.
Az újabb gyártású márkásak (Skil, Bosch, Black&Decker) finoman szólva is nem érnek semmit, és jelentős részük még balesetveszélyes is.
De pl van 30 éves orosz vésőgépem, amiben már 4x cseréltem szénkefét. A legtöbb Hiltinek odaver.

mis 2013.07.03. 19:22:22

@eßemfaßom meg áll: Nem tudom pontosan, hogy a flexre mekkora beruházás kell, de arról vannak fogalmaim, hogy egy fröccsöntő szerszám mennyibe kerül. Szerintem nem saccolok nagyon mellé, ha azt mondom, hogy 1,5-3 millió között lehet valahol az ára. Euróban! Ehhez természetesen a "kis" 2000 tonnás gép nem elég...
És ameddig (éppen a flexhez) az apró műanyagok 7-10 s körüli ciklusidővel minden gond nélkül gyárthatók, addig az ekkora nagyságú darabok (térfogat illetve legnagyobb keresztmetszet függő) legyártása simán 1-2 percet is igénybe vehet. Ezért olyan drága.

További szép napot! :)

Untermensch4 2013.07.03. 21:58:42

@mis: fentebb az írásban volt egy rajz arról milyen sok alkatrészből áll egy aksis fúró. dolgoztam olyan helyen ahol a kis mütyűrökhöz hasonló darabokat gyártottak (fém), a méretükhöz képest meglepően nagy és drága gépekkel, a présszerszámok sem olcsók és azért a a papíron jobb ciklusidő ellenére ott is lehetnek váratlan költségtúllépések. kis alkatrészből gyorsan le lehet gyártani sok selejtet, munkaidő, gépüzemóra fogyott de nulla termék... a nagy műanyagnál hamarabb beavatkozhatnak ha nem szék alakú teljesen. másrészt a fúróban is vannak műanyag alkatrészek, ha az összes részének a legyártását számolod, több üzemóra lesz mint a műanyag széknek vagy doboznak, szerintem

mis 2013.07.04. 06:05:01

@Untermensch4: lehet, hogy végső soron azért kerűlnek nagyjából ugyan abba az árkategóriába. :)

Jokkura 2013.07.04. 08:45:54

@yard: Egyik akkus gépem se volt Li-Ion-os :) . Mint az vki fentebb írta ,az újabb generációs márkás gépek (kiv . talán a komoly, professioniálisakat) abszolute nem érik meg az árukat.Akkor inkább egy olyan gép amelyik "időben" jelzi,hogy haldoklik,azaz nem áll meg rajtaütésszerűen, és az ár /értek arányában jobb. Még azon az áron is ,hogy x időnként venni kell újat.
veszek egy márkás 'szart' egy vagyonért,ami 13 hónap után megadja magát, vagy veszek egy 'valamit' "occso'ért"(1/2;1/4 áron) ami 13-20 hónap múlva is munkára fogható.
Sőt még egy adalék : az építkezéseken ,néha lába kél a márkásnak... , A noname alig lopodik :) ,és ha igen akkor is kevesebbe kerül a pótlása. --és a román ,ukrán stb. segéderőt nem kényeztetjük el a jó minőséggel ( és Szása kezébe nem való ) :D

baliquez 2013.07.09. 23:44:25

Eredeti angol B&D sarokcsiszolónak esetemben van az az előnye is hogy bírja ha belefeledkezek a csiszatolásba/vagdalásba, nem sül meg egykönnyen. Párszor már a kerítésnek támaszkodtak a szomszédok és kajánul várták hogy mikor döglik be. Nem döglött. Felmelegszik, lehűl, lehet vele folytatni. Nyalánk cucc. Amúgy nekem bevált a Hyundai behajtó, két akksival adták kofferben, simán hozta az árát.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.07.10. 07:51:10

@Mr. Waszabi: @Thoreau:
Jó neked. Nekem, a Lux profi-val is vegyes tapasztalataim vannak.
Úgy általában jól működnek, de pl. a fúrógép tokmánya képtelen volt tisztességesen megfogni a szárat (ezt végül kicseréltem egy fogaskoszorús tokmányra), jobban szikrázik a szénkeféje, mint a 40 éves szovjet fúrógépé (egyébként bámulatos jószág, agyonütni nem lehet).

@telkoe:
Ez bizony aranyigazság.
Két hete azzal szívtam, hogy elég sok lyukat kellett fúrnom acélba. Csak néztem, ahogy a titán-nitrit egy lyuk után eltűnik róla. A második végére pedig már a fúrónak sincs éle. A negyedik eltört kínai fúrószár után feladtam.
Aztán vettem 1 db márkás fúrószárat. Negyed annyi idő egy lyuk elkészítése és nem törik el közben...

Nand 2013.07.10. 07:58:16

Egy kerti szék fröccsöntő szerszáma megáll kb 40-60 millió forintból, feltéve, ha nincs benne mozgó betét... Általában nem szokott lenni. Viszont gyártógépet nem találsz hozzá minden sarkon. Egy 550X550X30mm-es darabot gyártó mozgóbetétes szerszám elérhető 20 millió alatt, forintban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.07.10. 09:19:44

Én is jobb szeretem a minőségi gépeket. Három, vagy négy barkácsmárkás furót dobtam ki, mire sikerült rávennem az asszonyt egy Makitára, ami azóta is megy (bár javítani már kellett).
Ennek ellenére néha fordítva is megesik. Volt egy kis sarokcsiszolóm, egy brigád dolgozott nálam, ők vették valami két-háromezer forintért. Használták rendesen, aztán én is jó ideig, mígnem feladta szegény (akkor sok téglát vágtam vele, tele volt téglaporral). Rögtön vettem is egy Makitát, élmény volt még bekapcsolni is, olyan nyomatéka volt a motornak, hogy ha elindult elhúzta a kezem egy kicsit. Na, az nem bírt ki egy szezont sem...

Gukker 2013.07.10. 09:50:09

Nekem egy HILTI TE12S ütvefúróm van. 32 éve. Azóta nem is használtam mást. :)
süti beállítások módosítása