"Nálam szigetelnek" - az első hónap tapasztalatai

2013.11.18. 09:35 | Írta: ( x )

Telik az idő. Elröppent a nyár, megjöttek az őszi szelek. Rendszeres olvasóink emlékezhetnek augusztusi írásunkra, ahol a Knauf Insulation épületszigetelési összehasonlító próbájáról adtunk hírt. Azóta elindult a fűtési szezon, sőt már több mint egy hónapja fut a program.  

hajdunanas_hoszigeteles.jpg

Bár az idei őszre eddig igazán nem lehet panaszunk - legalábbis tavaly ilyenkor már bőven leesett az első hó - a program számai igencsak érdekesek. Ugyanis az első hónap "eredménye" több mint 24 ezer forint megtakarítás a szigetelt ház javára:

knaufi2.jpg

Az összehasonlító program továbbra is naprakészen és informatívan nyomon követhető a www.nalamszigetelnek.hu oldalon. Akit kicsit is érdekel a dolog, időnként pillantson az oldalra, érdekes adatokat, grafikonokat lehet ott találni.

Az alábbi képgalériában az első hónap elemzését láthatjátok. A felhasznált szigetelőanyagokról, és a programról magáról már írtunk, de az október hónap konkrét adatairól szóló beszámoló valóban érdekes, különösen szembetűnőek a grafikonok, például amelyik azt mutatja be, hogy a szigetelt házban mennyivel ritkábban és rövidebb ideig kapcsol be a fűtés...

(A lenti képre kattintás után a galériában jobbra-balra görgetve tudjátok váltani a dokumentum oldalait.)

Mi érdeklődve várjuk a továbbiakat. Bár még nem tudni az idei telünk hogy alakul, de az már elég valószínűnek tűnik, hogy a megfelelő szigeteléssel ellátott épület a fűtési idény végére minden várakozást felülmúló mértékű megtakarítást fog összeszedni. Az is bizonyos, hogy ez a naprakészen követhető összehasonlító program sok mostanáig szkeptikus, vagy legalábbis tartózkodó háztulajdonosnak adhatja meg a kellő alapot, hogy belevágjanak egy ilyen szigetelésbe. 

 

Ha még inkább el szeretnétek merülni a témában, ajánljuk a cikk szakmai partnerét a Knauf Insulationt.

knauflogo_small2.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr1005629262
süti beállítások módosítása