Forma- és betonbontó kalapácsot készítettem az újrahasznosítás jegyében. Babkaró leverésnél is érvényesül a fizika, azaz kell a tömeg a sebesség mellé, hogy nyomatékot adjunk ütéseinknek. Ezt egy félkilós kalapács legfeljebb az ujjunkon tudja produkálni. Műhelynapló következik képregény formában.

Gyarlók vagyunk, s mindannyiunknál porosodik jobb sorsra várva egy-egy súlyzókészlet, basszusgitár vagy az elolvasásra váró Nyelvészeti szemle hatodik évfolyama, hogy majd ha időnk és kedvünk engedi, végre használatba vegyük.

Az ötkilós súlyzókészlet érkezésének körülményei már a múlt homályába vesznek, de biztos, hogy atletizálásra nem használtam. Viszont kiválóan helytállt házi talajdöngölőm alkatrészeként, illetve már láttuk nagyítóállvány talapzatként is egy korábbi posztban. Ezek a megpróbáltatások tükröződnek külsején.

Na, de majd most! Közös halmazt képzek alkotóelemeiből és a nyélnek tervezett rozsdás csőből egy komoly karóverő-betonbontó kalapács személyében, aminek elkészítése hegesztő-felszerelés hiányában eddig késlekedett.

Immár részeire bontva a másfél súlyzópár. Már most látszik, hogy a súlyzógyártók súlyos titkokat ismernek a felületkezelés és mázolás technológiájából. Az igazán szélsőséges időjárási viszonyok között töltött évek során alig korrodálódott felületük.

Ennek köszönhetően gyorsan feladtam a teljes festékréteg lekaparását, mert nagyon szívósan ellenállt még a lamellás csiszolókorongnak is. A leendő hegesztési varratok helyét viszont szigorúan megtisztítottam a jobb áramvezetés miatt. A csőbe is metszettem egy homorú vágást, hogy illeszkedjen a fej alakjához.

Vitathatatlan, nem ez az ismert világegyetem legszebb hegesztése.Viszont kiállta a próbaüzemet. Talán a fémanyagok különbözősége, talán más miatt le kellett cserélnem a nyélnek tervezett csövet egy csinos zártszelvényre. Nem hiába oktatják évekig a hegesztés tudományát. Ha erős az áram, fröcsög a fém, ha alacsony, ragad a pálca. Megígérem, lesz hegesztő tanfolyam a Furdancson. Nyáron indul.

Színvilága az "Öld meg a Sógunt" című japán film legdurvább jeleneteit idézi fel, másrészt csak ilyen festék volt itthon. Félhomályban könnyebb megtalálni, mint a fekete színű kalapácsokat.

Hogy ne a csupasz, csúszós nyelet markoljam, előkerestem a legkevésbé nélkülözhető bőrszíjat. 1987-ben nyomták a kezembe, hogy csapataimat majd ezen katonai térképtáska segítségével vezetem hősies győzelemre. Azóta nem volt kinyitva, pedig lehet, ebbe rakták a marsallbotot, mely minden katona zsákjában lapul (Napóleon). Csak van, akinek nagyon mélyen. (Tákolmányi)

Kifúrtam néhány helyen a nyelet és kihasználva a popszegecselés egyoldalú zárását, először a szíj végét erősítettem a nyél közepére.

A popszegecselés igazán sokoldalú, nem bontható kötésfajta. Ajánlom mindenki figyelmébe.

Hogy minden ponton tapadjon a nyélhez a feltekert szíj, vastagon bekentem mindentragasztóval. A hét és fél kilós kalapácsot nem olyan könnyű távolba megküldeni, mint egy nyélről leváló baltafejet, de ha rossz helyre csapódik, nehéz szemránckrémmel korrigálni a sebesülést.

Jól nekigyürkőztem, hogy minél szorosabban, nagy erővel feszítsem rá a nyélre a szíjat. Azonnal elszakadt. Popszegecs kifúrása, új rögzítés, ezt utálom a legjobban.

Jó tapadós fogása lett, sajnos még a vége előtt elfogyott a szíj, így...

...a végére pusztán a rend kedvéért cipőfűzőt tekertem. Zártszelvény végére zártszelvénydugót! 

Vegyes az összkép vizuálisan, de a karóknak mindegy. Bár a nyél hosszának megállapítását nem előzték meg tudományos kutatások, az ötven centis maradékanyag meghagyása jó döntés volt. Az első ütésekhez felkarral megtámaszthatjuk és egy kézzel lehet finoman leütögetni a karót, utána pedig mehet a kétkezes kezelés. Csak ne álljon mögöttünk senki.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.