Csiszoljunk motorblokkot

2015.07.29. 11:54 | Írta: Gyökösi Attila

Mai posztunk kicsit rendhagyó lesz. Amit most mutatunk, az házilagosan, legalábbis ilyen minőségben, kicsit nehezen megvalósítható. Azt, hogy egy motorblokk belülről hogy néz ki, talán több olvasonk is tudja. De egész más egy rajzon, képen, vagy épp alkatrészekre szétszedve látni a szerkezetet, mint teljes valójában, összeszerelve látni az amúgy rejtett alkatrészeket. 

 

Korábban írtunk már a 3M Cubitron csiszolótárcsáiról. Most találtunk egy új videót, amelyikben lelkes szakemberek egy madridi reklámügynökség megbízásából egy komplett motorkerékpár blokkot csiszolnak el. Mindezt persze szépséges képkockákon rögzítik is, így aztán egy igazán érdekfeszítő mozit nézhetünk meg a poszt végén. 

A film első harmada megmutatja hogyan is történt a forgatás, aztán viszont már magát a folyamatosan fogyó motorblokkot csodálhatjuk, és persze azt, ami benne van. Ráadásul még némi mozgást is csempésztek az alkatrészekbe, legalábbis amíg nem csiszolták el mondjuk a csapágyakat. Mindenképp érdemes végig nézni. Műszakibb érdeklődésű olvasóink persze közben elgondolkodhatnak azon, hogy vajon hogyan is oldották meg, hogy ugyanazzal a csiszolókoronggal ilyen szép tisztán tudták eldolgozni az aluminium blokköntvényt, és mondjuk a nyilván igen kemény csapágyacélokat is...  

3M Metal Master from espadaysantacruz studio on Vimeo.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr1008763126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása