A hagyományosnak mondható fiókok - attól függően, hogy mit tárolnak benne – gyakran elég nehezen mozgathatók. Ez érthető, hiszen általában egymásra fekvő lécek határozzák meg a helyüket és ezeken húzkodva lehet a fióktesteket mozgatni.

Az egymásra fekvő felületek súrlódása viszont megnehezíti a mozgatásukat és még a szappanos kenés ellenére is elég nehéz a kihúzásuk, helyükre tolásuk. Ezt még a műanyag sínes megvezetések is csak részben képesek csökkenteni, kopásuk esetén pedig egyre nehezebb az ilyen fiókok mozgatása is. Ezen azonban bizonyos esetekben könnyű segíteni, ha ezeket az elavult fiókvezetőket korszerűbb, görgős, vagy golyós vezetősínek váltják fel.

Ezek már igen könnyen mozgathatóvá teszik a régi fióktesteket, bár alaposan meg kell gondolni, hogy mikor melyikre célszerű a régi lécvezetőket cserélni. Az önbehúzó fiókvezetékeknek ugyanis a fióktest két oldalán szabad helyre van szükségük, pontosabban a fióktestnek oldalanként 12,5 mm-rel kisebbnek kell lennie a fiók számára kialakított, kávák közötti távolságnál. Az új fiókvezetékek hossza is meghatározó, ezt pedig a fióktest mélysége alapján határozható meg, pontosabban annál 2 mm-rel legyen rövidebb.

Az ilyen fiókvezetékek általában 25 és 30 kg terhelésre méretezettek és 50 mm-enként növekedő hosszban kaphatók, 250-700 mm-es méretig. Ezen kívül az egyszerűbbek nem húzhatók ki teljesen, a két támasztó és vezető görgő kb. 40 mm-nyi távolságban megakasztja a fióktest teljes kihúzását. Kissé megemelve viszont lehetővé teszi a fiók teljes kiemelését a helyéről.

Ez egyben meg is könnyíti a beszerelésüket, a kétgörgős és egymás mellet mozgó lemezvezetéket ugyanis néhány csavarral lehet a kávaoldalakra, illetve a fióktest alsó élére felcsavarozni. Ezek azért önbehúzó fiókvezetők, mert a bútorkáva belső oldalára  szerelt darabok vége kissé lejt, így a könnyen gördülő fiók végül teljesen ütközésig hátratolás nélkül is becsukódik. Ezeket a fiókcsúszókat főként a régi léces megvezetésű daraboknál célszerű alkalmazni, ahol kellő hely van a beszerelésükre. Ezeknek azonban van telesen kihúzható változatuk is, amelyeknek a helyigénye oldalanként változatlanul 12,5 mm, de ezek már ún. kétpályásak és beszerelésük gondosabb munkát igényel. Jó beállítással és kellő méretű önbehúzó fiókvezetékek beszerelésével a legtöbb régi fiók könnyen mozgathatóvá tehető.

Az olyan fiókokon azonban amelyeket már oldalsó horonnyal ellátott ún. félkész fiókoldalakból készítettek, a golyós fiókcsúszókat célszerű alkalmazni. Ezek az adott oldalak vezető hornyába illő méretűek és ugyan nem önbehúzóak, viszont nagyon könnyen mozgathatókká tesznek minden ilyen süllyesztett horonyvezetékes fiókot amelynek a horonymérete 17x9,5 mm-es.

A golyós csúszók teherbírása kb. 10 kg, beszerelése azonban elég körülményes, mert előbb a fiókkáva hornyába kell azt M4-es csavarokkal a belső oldala felöl  a helyére erősíteni, majd a másik részét a fiókoldal - megfelelő helyen történő átfúrását követően - lehet a fix vezetőrészét a bútor belső oldalára csavarozni.

Ehhez a csúszó alapján célszerű karton fúrósablont készíteni és ezt használva  – a fióktest megfelelő beállítása után - rögzíthető csak fel a csúszók ellendarabja. A fiók azonban nem lesz teljesen kihúzható, a fiókmélység „vesztesége” azaz a ki nem húzható része a csúszó méretétől függően 46 és 94 mm között változó. Van ennek a fiókvezeték fajtának teljesen kihúzható változata is, ám ezt csak szélesebb, 27 mm-es hornyú fiókoldalakba lehet beszerelni és emellett a káva mellett oldalanként legalább 13 mm széles helynek kell lennie. Márpedig ez csak ritkán fordul elő. Az ilyen korszerűsítésekbe azonban alapos felmérést követően célszerű csak belefogni, ám a könnyebb mozgathatóság miatt érdemes a régi léceket görgős fiókcsúszókra cserélni.       

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.