Ha tavasz, akkor kerékpár - 2. felvonás

2017.04.03. 05:06 | Írta: Gyökösi Attila

A hogyan hozzuk használható állapotba a kerékpárunk alcímű kerékpárszerelős posztunk második felvonását olvashatjátok. (Az elsőt ITT találjátok.) Ott tartottunk, hogy kitoltuk a kissé elhanyagolt kerékpárt a napsütésbe. Az első tennivalónk az legyen, hogy lemossuk a gépet, jó bőven, valamilyen zsíroldó mosószerrel, nálam a konyhai mosogatószerek jól beváltak erre a célra.

A napon a gép hamar megszárad. Ami rozsdás volt, annak már mindegy, a többi alkatrész viszont egy gyors mosást simán kibír. A szárazra törölt kerékpáron elkezdhetünk dolgozni. Az esetleges rozsdás részeket (mondjuk a hátsó lánckerekek vagy maga a lánc) ilyenkor csak felületi rozsda borítja, ezt akár megpróbálhatjuk letisztítani valamilyen rozsdaeltávolító folyadék és mondjuk fogkefe segítségével. Azonban ez nem feltétlen szükséges. Ha az alkatrészek megkapják a megfelelő kenőanyagot - célszerű valamilyen spray kiszerelésű kenőanyagot választani - akkor ez a kenőfilm megállítja a további rozsdásodást, a mozgó kapcsolódó felületekről meg amúgy is eltűnik a rozsda a használat folyamán. Nem utolsó sorban egy itt-ott kicsit rozsdafoltos gépet alighanem később kíván meg egy tolvaj, mint egy csili-vili állapotút…

Bizony, van olyan szempont, amelyikből nézvén kiderülhet, némi felületi rozsda akár a hasznunkra is lehet...

Az átlagos kerékpáron mindent bowdenek mozgatnak. Azok pedig, lévén hogy folyamatosan feszítve vannak, folyamatosan nyúlnak is. A jó hír, hogy egy télre félretett kerékpáron (ha ősszel még használható volt) azért olyan túl sok dolog magától nem romlik el. A legtöbb állítani valónk a bowdenek nyúlása miatti utánállítás lesz. A bowdeneket épp emiatt igazából ildomos időnként cserélni, akkor is, ha nincs semmi látható probléma velük. Ezt mindenkinek a saját lelkiismeretére bízzuk. Azonban a kenésük aztán tényleg fontos. Ez legtöbbször nem egyszerű, hiszen a bowdenházba bejuttatni a kenőanyagot, különösen mondjuk fél-egy méterre a bowden végétől nem könnyű. Kapható elég sokféle kenőspray, amely rendelkezik vékony kifújó csővel, használhatunk orvosi fecskendőt tűvel, de a legjobb módszer az, ha a bowdenek egyik végét kikötjük, és amennyire tudjuk lógatott állapotban adagoljuk beléjük a kenőanyagot, amely szép lassan végigfolyik a bowdenházon belül, különösen ha mozgatjuk is közben a bowdent a házban. Ha ezt eddig elmulasztottuk, érdemes kipróbálni, döbbenetes különbséget jelent egy kenőanyaggal ellátott bowden használata, tényleg feleakkora erő kell a váltásokhoz vagy a fékezéshez.

  • A hajtáslánccal kezdjük: a kerékcsapágyakat és a hajtóművet (vagyis a pedál csapágyazását) ha jól működik, - nem kotyog, nem ad ki használat közben fura hangokat - nem feltétlenül szükséges szétszedni. Persze a kenőanyagot érdemes pótolni bennük, azonban ezek az alkatrészek elvileg elég precíz beállítást igényelnek, ráadásul valamelyest porvédett kivitelűek, tehát ha jól működnek, kezdőként nem biztos, hogy meg kell bontsuk ezeket. Nyilván nem mindegy, hogy a kerékpár 1 éves és még vélhetően bőven van bennük kenőanyag, vagy épp 5 éve nyúzzuk, ez esetben már tényleg szét kell bontani mindent, és szépen újrazsírozni, a kopott csapágyakat cserélni.
  • A váltók sokakat elrémítenek, pedig nem annyira bonyolult a beállításuk. A sok csavar ne tévesszen meg senkit. A pozícionált váltók kiosztása - tehát hogy egy fokozatot le- illetve felfelé váltva mennyit mozdul oldalirányban - gyárilag kerül kialakításra. Ha a megfelelő a váltókar (a kormányon) és a hozzá tartozó váltó, akkor itt gond nem lehet. A beállító csavarokkal csak a váltómű két végállását kell beállítsuk, vagyis hogy ne tudjon leesni a lánc a legkisebb és a legnagyobb fokozatok váltásakor. A tulajdonképpeni beállítást, ami a váltó oldalirányú finom beállítása itt a bowden csatlakozásánál található állítócsavarral tehetjük meg:

  • A hátsó váltó esetében az a fontos, hogy az adott sebességfokozatban a láncot terelő váltógörgők (a váltó alsó részén található két fogazott kis kerék) és az adott fokozathoz tartozó lánckerék pont egy síkban álljanak. A lánc egyenesen fusson, a váltók láncterelői sehol ne érjenek a lánchoz. Miután a váltó kiosztása gyárilag rögzített, igazából bármelyik fokozatban elvégezhetjük a beállítást. (Persze azért érdemes végigpróbálni a fokozatokat, különösen a végállásoknál.) 
Ezen az ábrán a posztban szereplő kerékpár váltóját láthatjuk. Bonyolultnak tűnik, de valójában nem az. A számozott csavaroknak a következő funkciói vannak: 
  1. a váltó rögzítő/biztosító csavarja 
  2. a váltóbowdent a váltóműhöz rögzítő csavar 
  3. a váltó két szélső állását beállító csavarpár 
  4. a váltó helyzetét (a lánc feszességét) beállító csavar 
  5. a váltóbowden hosszát állító csavar, ezzel tudjuk pontosan beállítani a váltónkat. Igazából ez az egyetlen csavar, amihez - a bowden folyamatos nyúlása miatt - időnként hozzá kell nyúljunk. 
  • Az első váltóknál akkor jó a beállítás, ha az adott fokozathoz tartozó lánckeréken lévő lánc szabadon fut, nem ér hozzá egyik oldalon sem a láncterelő lemezhez. A tulajdonképpeni váltást az első váltónál a láncterelő lemezek hozzák létre, váltáskor ezek tolják a láncot oldalirányban a szükséges helyre. A váltókon ezek a lemezek külön általában nem állíthatóak, ha egy esetleges bukás során megütődik a szerkezet, akkor lehet hogy hozzájuk kell nyúlni, de különben itt is csak a fent vázolt, a bowden csatlakozásánál történő állítási lehetőséggel kell foglalkozzunk.  A hátsó váltóknál is hasonló a metódus, azonban itt az oldalirányú mozgást a már említett vezető lánckerekek adják át a láncnak. A váltók összes mozgó részét, csapját, lemezét érdemes jól befújkodni kenőanyaggal. (A felesleget a végén töröljük le, mert a kenőanyagba ragadt por igen hamar megeheti a szerkezetet...)
  • A hajtólánc is megér egy szemrevételezést, hiszen ez is mozgó, ráadásul eléggé igénybevett alkatrész. Használat közben folyamatosan kopik, épp úgy mint a vele kapcsolatban álló lánckerekek. A kopás mértékét, a lánc esetleges nyúlását érdemes ellenőrizni. (Ezen a linken jól összeszedték a tudnivalókat.)
  • A fékek is fontosak. A legelterjedtebb V fékeknél már több állítási lehetőség van. A bowdenek nyúlása itt is megvan, de ezt kevésbé vesszük észre, hiszen ha a fékkarokat pár milliméterrel jobban behúzzuk, ugyanúgy meglesz a kellő fékhatás. Ami igazán fontos, az a fékpofák beállítása. A lehető legközelebb kell állítani ezeket az abroncsokhoz, pontosan a felni oldalához, ügyelve arra, hogy se a felni alá, se fölé (az abroncshoz) ne tudjanak becsúszni. A betéteket célszerű nem pont párhuzamosan beállítani a felni oldalfalakkal, hanem úgy, hogy egy picit összetartsanak a betétek. (Vagyis fékezéskor a menetiránynak megfelelően a fékbetétek első része érjen előbb a felnihez). Ez azért fontos, mert a mozgó felni oldalfala kicsit elhúzza magával az épp hozzáérő gumi fékbetéteket, és ilyen beállítással finomabban fogó és egyenletesebben kopó fékünk lesz. (Ha ez a leírás nem volt teljesen egyértelmű, ez a videó talán segít.)
  • A lemosott kerékpáron persze érdemes és fontos minden létező mozgó elemet kenőanyaggal ellátni. A kezelőszerveket (váltó- és fékkarok csapjait) a kormánycsapágyat, a pedálok tengelyét, de akár a sztender tengelyét is. A legcélszerűbb, ha egy szórófejes kenőanyag flakonnal körbejárjuk a gépet, minden mozgó alkatrészt befújunk, (közben meg is mozgatjuk azokat, hogy a kenőanyag bejusson a mozgó fémrészek közé), majd pár perc múlva a felesleges kenőanyagot letöröljük egy ronggyal. 
  • A gumiabroncsok megfelelő légnyomását is fontos beállítani. Sajnos az olcsóbb kerékpárokon sokszor kritikán aluli a gyári abroncsok és belsők minősége. Ezek általában már akár egy akáctüskére hajtva is kilyukadhatnak, de sokszor még akkor is engedik a levegőt szép lassan, ha nincs rajtuk sérülés. Az ilyen abroncsok peremében sokszor nincs acélsodrony sem. tehát akár egy durvább kátyúba hajtástól is leugorhatnak a felniről. Érdemes jobb minőségű abroncsokat használni, elég sok defektmentes változat is kapható már. Persze ezek sem nyújtanak száz százalékos biztonságot, de mondjuk egy összetört sörösüvegen simán áthajthatunk velük. A belsőknél is fontos a jó minőség, elég lehangoló, ha a tavaszi napsütésben az országút közepén kell gumit ragasztani…
A képen látható "SafetySystem" és a hasonló feliratú abroncsok használata sok bosszúságtól megkímélhet minket. Belsőkben is kaphatóak már különböző, akár kevlár anyagúak is, ezek sem olcsóak, de szinte mindent elviselnek, defekt nélkül...
Nagyjából ennyi, ami a legfontosabb lehet. Tartani nem érdemes a feladattól, némi műszaki érzék persze itt sem árt. A Furdancs egy barkácsblog, mint írtuk is a poszt elején, minden műszaki megoldásra kiterjedő pontos tanácsot nem tudunk adni, már csak terjedelmi okok miatt sem. A kerékpároknál manapság már négy-öt párhuzamosan élő szabvány alapján gyártják az alkatrészeket, ezek pontos beállítása némiképp eltérhet, sőt, például a hajtőműveknél a középcsapágyazás módja igen különböző lehet. Épp ezért, ha a fenti tisztítás/kenés/finombeállítás feladatsornál komolyabb munka adódik, mindenképp érdemes lehet ellátogatni profi kerékpáros oldalakra, mondjuk a Bikemag online felületére. Pontos leírásokat, robbantott ábrákat, a szükséges célszerszámok leírását mind megtaláljuk ott. Szintén jó a bringa.hu oldal, ott is profik által készített, igen bőséges leírásokat lelhettek. Ha Shimano rendszerű/gyártmányú alkatrészek vannak a kerékpárunkon, akkor a Shimano weboldala is sokat segíthet, minden termék robbantott ábrája letölthető náluk, alkatrészjegyzékkel, méretekkel, ahogy kell...
Búcsúzóul ide is tesszük az említett hajtómű-csapágyazások fajtáit bemutató ábrát. Mondom, hogy ezek igazából egyszerű alkatrészekből felépült egyszerű masinák...

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr758764114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktor Sarus 2017.07.09. 18:04:43

Heló! Nekem olyan gondom lenne hogy a rajzon is latszó 2 csavar meg van szakadva és se meghúzni se le venni nem tudom és nem tudom oda fogatni a bovdent esetleg tud e valaki segíteni hogy mit tegyek?
süti beállítások módosítása