Amikor kiderül, hogy a király meztelen - benzines vágógép teszt

2018.08.03. 05:00 | Írta: Pajer

 cim.jpg

union-jack-flag-circle-lowp-2_prvw-.jpg 

Ez a teszt tipikus esete annak, amikor egy jónak tűnő ötlet elkezd egy szürreális folyamattá válni. Az ember csak néz ki a fejéből és nem érti, hogy mi folyik körülötte. A történet egyszerű, mivel már mindegyik érintett céggel volt kapcsolatunk az eddigi tesztek kapcsán és ez év tavaszán mindegyik új gépekkel, újításokkal rukkolt elő. Adott volt, hogy ez egy jó téma lehet, főleg mert megrögzött híve vagyok annak, hogy a benzines vágógépeknek igenis helye van a hazai piacon.

Megegyeztünk a cégekkel, hogy számukra fontos, a hazai piacra jellemző gépet küldenek a tesztre. Így került kiválasztásra a Husqvarna teljesen friss K-770-es gépe 350-es vágótárcsával és a tavaly debütáló K-970-es gépe 400-as vágótárcsával. A Hiltinél a 350-es tárcsával szerelt új 700-x gépnél maradtunk, a Stihl a 300-as tárcsával szerelt TS480i és a szintén teljesen friss fejlesztésű 350-es tárcsával szerelt TS 460-at jelölte meg.

Egy nehézségi faktor volt a történetben, angliai munkám miatt a gépeket ide kellett eljuttatni, eddig ezt az akadályt minden cég könnyen leküzdötte, hiszen kereskedő hálózatuk jelen van szinte a világ összes országában. Két hónap egyeztetést követően, a kitűzött dátum előtt egy-két nappal már látszott, hogy a Stihlnél valami gond lehet. Többszöri érdeklődés után érdekes válasz érkezett. Számomra szakmailag érthetetlen levél, egyszerű elutasítást tartalmazott. Nem szeretném, ha ez a Ryanair-es stílus rányomná bélyegét a tesztre, ezért az ezzel kapcsolatos élményeimet egy külön posztban osztom meg (itt elérhető). Egyelőre csak annyi, hogy nem én vagyok béna, mert a 440-es helyett 410-es van a képeken. Azzal főztem ami volt, de mivel maga a motoregység teljesen ugyanaz, így a tárcsafék kivételével tökéletesen jellemzi a gépet.cim21.jpg

Szerintem ez az első olyan teszt, mikor az írónak azt kell mondani néha, hogy „ha ez a gép az lenne ami, akkor így és így viselkedne” stb. Ne is húzzuk tovább, mivel ezen már változtatni nem tudunk, nézzük meg, egyáltalán mi is ez a gépcsalád.

A benzines vágógép a láncfűrészeknél már jól ismert motoregységgel meghajtott vágótárcsás gép. A tárcsa mérete a sarokcsiszolónál (230 mm) lényegesen nagyobb 300 és 450 mm között mozog, azaz a vágásmélység ( ami az egyik legfontosabb tényező) 10 és 15,5 cm között van.

11_1.jpg

Hazánkban a legelterjedtebb felhasználási területe a vasvágás, kátyúzás, csatornacső vágás

A világon máshol ez az eszköz az, amivel mindent megoldanak, a betonos zsaluanyag vágásától a viacolor vágásig. Itthon ezt a funkciót a 6 cm vágásmélységgel bíró sarokcsiszoló és a hozzá tartozó áramfejlesztő látja el. Azon kívül, hogy a benzines vágó, vizes rendszerének köszönhetően megköti a munka közben keletkezett port, rengeteg más előnnyel is bír az olcsóbb megoldásnak gondolt sarokcsiszoló + áramfejlesztő kombónál. Soha nem tudtam megérteni okát annak, hogy a környező országokban a hazánkhoz hasonló méretű piacokon ezres nagyságrendben adnak el ilyen gépeket, addig Magyarországon a 200 darabos eladás már rekordnak számít. 

_can_shoot.jpg

 Először nézzük az alapfunkciót, azaz a vágást
 Általában kétfajta anyagféleség vágható, a vas a hagyományos vágókoronggal és a kő, beton, tégla, aszfalt, stb. anyagok gyémánttárcsával. (persze mindegyikhez van hagyományos- illetve gyémánttárcsa is) Az előbbi egy sima vágás, viszont az utóbbinál fontos szempont, hogy a vizes rendszer tökéletesen alkalmas hűtésre és a keletkezett por megkötésére, ezt a cégek különbözőképpen oldják meg. Persze az alapfeladatok ellátásához a gyártók rengeteg kiegészítőt ajánlanak, mint a víztartály , ha nem lenne vezetékes víz, vagy a kocsi, ami hosszú vágásoknál egy nagyon fontos segédeszköz.

 vizt.jpg

kocsi.jpg

 Itt például a Husqvarna már odáig ment, hogy olyan kocsit fejlesztett, ami a gyémánttárcsa forgásából adódó elkanyarodást képes korrigálni

Az alapfunkciók mellett, elérhető még sablon viacolor- és téglavágáshoz. Gondolom, már mindenki látott kőműves kalapáccsal bénázó szakiparost, aki a negyedik, markaiban széthulló tégla után feladta. Vagy viacolor roppantóval küzdő kertészt, aki ezzel próbálta meg a kerti szegélyt is beszabni. Persze ezek nem helyettesítik a nagy asztali vágógépeket, de ha gyorsan kell valamit csinálni, akkor nagy segítség lehet.

 teglav.jpg

Létezik vonalzó, ha a szobaajtót egyenesen szeretnéd bevágni. Igaz ez sima válaszfalnál könnyű menet, de főtartó falnál már két oldalról kell támadni, az biztos, hogy lényegesen tisztább és szebb munkát kapunk a megszokott sarokcsiszolós változatnál. Nekem két kedvencem is van, az egyik a Hilti kofferja, én mindig szerettem a praktikus pakolós rendszereket, a másik a Husqvarna akkumulátoros víztartálya, aminek az ára igaz egy kicsit borsos, de nagyon praktikus, ha valaki egyedül dolgozik.

hc810-0249-wt15.jpg

tabla1_1.jpg

A statisztika szerint kb. itt van az a pont ahol az olvasók fele kilép az oldalról, de nem adom fel, nézzük magukat a gépeket.

Husqvarna K-770, K-970 gépét a Hilti 700x és 900x ( az utóbbit csak a műszaki adatok terén, mivel azt nem teszteltük) és végül, de nem utolsósorban a TS 440-et amit a TS410-en keresztül fogunk bemutatni. A TS480i a piaci érdeklődés hiánya miatt mi is kihagyjuk, bár pont ez a gép érdekelt volna a leginkább az injektoros üzemanyag-ellátás miatt.

tabla2_1.jpg

Az adatok alapján egyértelmű, hogy a Husqvarna lényegesen jobb adatokkal rendelkezik vetélytársainál, számomra a legmeglepőbb az új 770 alacsony rezgési adatai, ami egy napos munkánál már jelentős előny.

Az alap műszaki adatok mellett fontos szempont a gépek felszereltsége, típus jellemzői. Most azokkal a tényezőkkel ami mindegyik gépnél szerepel, mint pl gondozás mentes berántó, nem foglalkozunk, nézzük csak az eltéréseket.

tabla3_1.jpg

- Vízszabályozás: Kétfajta létezik, az egyik a manuális, a másik az”elektromos szeleppel szabályozható”. Számomra az a lényegesebb, hogy kézre essen. Manuális kezelésnél a Husqvarna és a Hilti is az első kezelő karra szerelte, így a bal kezünk hüvelykujjával tökéletesen szabályozható. A Stihl a TS410/420 as alapgépeket csak manuális csappal szállította, de azt a gép jobb alsó síkjára helyezte el, így menet közben nem igazán lehet rajta állítani. Ennek a végeredménye a falvágásos tesztünknél jól fog látszani. Az előbbi Stihl gépeknél extraként rendelhető az elektromos vízszabályozó, ezt a TS 440 alapgépként megkapta. Egy biztos ez nagyon kényelmes kezelő felület, csak el ne romoljon, mert javítása a párezer forintos csappal szemben ez meghaladja a 20.000. - forintot.

- Rögzített csavarok alatt azt értettem, hogy dekli, vagy légszűrő leszerelésénél a kitekert csavarok nem a földre hullanak, azok bent maradnak a leszerelt alkatrészben. A Husqvarnánál már több mint 10 éve így van, ezt a fejlesztést a Hilti is beépítette az új gépeibe. Sajnos a Stihl nem, akárhányszor leszedem a légszűrőt, biztos hogy egy csavar a földre esik. Persze ha valakinek egy gépe van, akkor ez nem zavaró, de ha napi 10-15 darabot szerelsz akkor igen.

- Vágótárcsa kuplung célja, hogy a gép leállításakor a tárcsa minél gyorsabban megálljon

- Vágótárcsafék, hát igen eljutottunk a tesztünk egyik lényeges pontjához és talán a gépcsaládot jellemző fejlesztések új mérföldkövéhez.

8_3.jpg

A fék lényege, hogy felcsapódáskor azonnal leállítja a vágótárcsát, hasonló elv alapján mint a láncfűrészeknél a láncfék. De miért is van erre szükség? Alapesetben ezeken a gépeken a védőt 1 és 4 óra állás között használjuk, de így is megszorulhat és visszacsapódhat. Nem véletlen, hogy minden gépet figyelmeztető matricával és szöveggel látnak el. 

2_7.jpg

Akkor lépnek fel ezek az erők sűrűbben, amikor kedvezőbb vágási pozíció miatt a védő határolócsavarját kiszerelik, például (és leggyakrabban) nem jól körbeásott betoncső vágásánál.

13.png

Ezt az erőt úgy kell elképzelni, mint amikor az ütvefúró megszorul és feltekeri az emberkét, csak a mi esetünkben nem feltekeri hanem fejbe vágja, de menthetetlenül. Ezt próbálja kiküszöbölni a Stihl új fejlesztése. Az idő el fogja dönteni, hogy ez tényleg egy oly fejlesztési irány, hogy az alapgépeket el kell velük látni. 

- A falhoz közeli vágás szerintem a mindennapjainkat jobban meghatározó kérdés, mert a felhasználók töredéke vagdos betoncsöveket árokban, de annál több szegélyt, falat, stb-t vágnak olyan helyzetben, hogy minél közelebb kell férni a sarkokhoz. Ezt úgy oldják meg, hogy a gép tárcsája átfordítható a gép külső síkjára. Ezt a lehetőséget a Husqvarna és a Hilti is biztosítja

 

9_1.jpg

A műszaki adatokon túllépve lássuk, hogyan viselkednek ezek a gépek a valóságban
Tesztünkben háromféle vágást néztünk, Aszfaltvágás 3 méter hosszban, 5 cm-es beton járólap (70x70) átvágása és téglafalban, függőleges nyílás vágása. Ezenfelül kíváncsiak voltunk a fogyasztási adatokra , a gépekre szerelt tárcsák kopására és, hogy mennyi időt igényelnek az alap karbantartási feladatok.

5_4.jpg

Itt meg is kellene állnunk egy pillanatra, a kérésünk az volt a cégek irányába, hogy saját, univerzális tárcsával küldjék a gépeket. A Stihl esetében ezt nem tudtuk abszolválni, bár nekik is van saját logós tárcsájuk, de tudomásom szerint ezt nem ők gyártják. A másik akadály, hogy az olcsó univerzális tárcsájukat nem is forgalmazzák Magyarországon, (ezt amúgy nem is értem) így a tesztgépre az általunk is használt nagyon jó minőségű kínai tárcsa került. A Hilti esetében ezt az elvárást könnyű volt teljesíteni, hiszen már évtizedek óta az egyik legjobb és legmegbízhatóbb tárcsákat produkálják. Igaz, az áruk ennek megfelelően elég borsos, bár a Stihl tárcsák árai ezeket is felülmúlják. Számomra nagy meglepetést okozott és bevallom nemrég szembesülten azzal, hogy szép csendben a Husqvarna a világ egyik legnagyobb gyémánttárcsa gyártója lett, nemcsak saját, de mások számára is gyárt tárcsákat. Vicces lenne, ha kiderülne, hogy a Stihleken is az Ő tárcsáik szaladnak. Másik érdekesség, hogy a Husqvarna bronz megjelölésű profi tárcsáinak az ára vetekszik a kíniai társaik áraival. Szerettem volna a teszten belül bővebben is foglalkozni a tárcsákkal, de be kellett látnom, hogy ez egy akkora téma, hogy megérdemel egy külön posztot.

8_2.jpg

 tabla4_1.jpg

Az aszfaltvágási adatokat korrigálnunk kell, mivel a tárcsa átmérők miatt a Stihlnek a 300-as tárcsával a 9,5 cm-es vágásmélységgel könnyebb dolga volt mint a Husqvarnának, ami a 450-es tárcsával küzdötte végig ugyanazt a távot.

1_4.jpg

Kíváncsiság végett megnéztem, hogy a Husqvarna, hogyan teljesít a Stihlen lévő tárcsával. Meglepően könnyű volt a csere, mert nem kellett keresnem adaptert az eltérő furat méret miatt. Egyszerűen csak meg kellett fordítanom a közbetétet. Nem egy nagy dolog, de figyelmes fejlesztés. Szerintem a pár tized másodpercnyi különbség a vágásnál inkább már a rutinnak tudható be, tehát mondhatjuk, hogy azonos időt futottak. Jelentős különbséget én csak a fogyasztásban találtam a Husqvarna javára, de ezt később bővebben megnézzük. 

6_2.jpg

Betonvágás esetén, nem kell arányosítani, hiszen minden gépnek 5 centimétert kellett átvágnia. Itt jelentősen érezhető a Husqvarna 970-es 20 ccm előnye, erre szükség is volt, őszintén bevallom ezzel tudtam a legkényelmesebben vágni. 

Utolsó próba falvágás egy házilag készített vonalzó segítségével. Kétméteres függőleges vágásokat csináltunk kis méretű téglafalba, ami elvileg 10 cm, de a valóságban a vakolattal együtt inkább 12. Itt tapasztaltam meg, hogy mekkora mocskot tud csinálni a Stihl alulra szerelt vízszabályozója, ha egy rutintalan kezébe kerül a gép.

fal.jpg

A tesztnek még része, hogy mennyi időt igényelnek az alapkarbantartási feladatok, azaz légszűrő-, berántó csere, illetve menyi üzemanyag fogyott és hogyan koptak a tárcsák. 

tabla5.jpg

Az biztos, hogy a Stihl nem szerepelt volna ilyen jól a légszűrőcserénél, ha nem koncentrálok rá és szokásához híven leesik egy csavar a földre, majd matathatok percekig utána.

A Husqvarna 970-s magasabb fogyasztási értékénél figyelembe kell venni, hogy egy 20 ccm-vel nagyobb motorról beszélünk.

img_5647_2.JPG

Így a végére kialakult a végleges sorrend. Minden vita elkerülése végett a pontozási táblázat fel lett töltve ide, ha valakinek van építő jellegű kritikája észrevétele azt a totaltool.hu@gmail.com címre elküldheti és ha jogos a kritika, korrigáljuk.

Szóljunk pár szót magukról a gépekről:

Hilti 700-x 6 skálán 3,9 átlagot teljesített

Hilti 900-x 6 skálán 3,55 átlagot teljesített

 

A Hiltinek a benzines gépek piaca egy teljesen új terület, a két gépet Oleo-Mac alapmotorokra építették. Az idő elteltével kiderül, hogy ez jó döntés volt-e, az biztos, hogy az Oleo-Mac, ha nem is profinak, de megbízható gépnek számít a kertészeti eszközök piacán. Minden más elvileg saját fejlesztés. Egy biztos, hogy a motor teljesítmény adatai elég jónak tűnnek.

6.pngLátszik is rajta, hogy megnézték mi jó és rossz a konkurens gépeken, így a csavarok nem hullanak a földre, felülről tankolható és van szintellenőrző „ablak” az üzemanyagtartályon. Külön és könnyen lekapható berántó, alap felszereltségnek számító vezetőkerék, stb

nevtelen_1.jpg

Szervizeléssel kapcsolatos tapasztalatom nincs, szerintem nem is lesz. Egyrészt a Hilti vállalja, ha bármi meghibásodik, akkor maximum 118.200.- +Áfa szervízdíjért ( + 3.990 szállítás ) cserében garantáltan három napon belül megjavítja, ha csúszna akkor nem kell kifizetni a javítást, azaz ingyen, mindezt 3 hónap garanciával. Szerintem a borsos ára miatt, ha valaki mégis a gép mellett dönt, akkor a Flotta ajánlatot választja. Ez havi havi díj nettó 22.558 - 24.480 között mozog, felszereltségtől függően. A díj ellenében korlátlanul használhatja és ha bármi történik, akkor cserélik vagy javítják. Kimondottan ez olyan cégeknek kifizetődő, akik sokat használják és nagy volumenű munkákat végeznek, ahol nincs idő szöszölni a szervizeléssel.

_peachtreecontractingservices.jpg

Husqvarna K-770 6 skálán 5,1 átlagot teljesített

Husqvarna K-970 6 skálán 5,0 átlagot teljesített

 

Bevallom őszintén, a Husqvarna első blikkre bejött és nemcsak a világcéghez méltó hozzáállása a teszthez, hanem maga a K-770-es gép, mely elődjének szinte az összes gyerekbetegségét leküzdötte .

Egy régebbi tesztben ezt már kiveséztem, az ott fő hibaként felrótt repedési problémák megoldódni látszanak azzal, hogy lecserélték a kart a K-970-es karjára.

5_2_1.jpg

Az által, hogy a csavarok már 25 Nm-rel terhelhetők, talán a beszakadások is megszűnnek, de azért óvatosan bánjunk a szervizekben is közkedveltté vált ütvecsavarozókkal, mert azok 110Nm-t rántanak a csavaron.

4_4.jpg

Egy dolog nem változott, az a karburátor ás a pumpa közti cső megoldása, ez engem mindig nagyon bosszantott az összeszerelésnél, de van olyan kollégám aki könnyedén veszi ezt az akadályt. Háromnapos szerviz garanciát ezekre a gépekre nem nyújtanak, de a kiterjedt szervizhálózat több mint 100 településen biztosít lehetőséget a gyors és megbízható szervizelésre.  

Stihl TS-410 6 skálán 3,4 átlagot teljesített

Stihl TS-440 6 skálán 3,82 átlagot teljesített

 

 

A Stihlnél könnyű dolgom van, mert nagy többségben ezeket javítjuk. A TS410 az egyik legelterjedtebb típus Nagy-Britanniában. Mivel az új 440 is erre a több mint 10 éves konstrukcióra épül, a problémák azonosak lehetnek . Vannak is bosszantó apróságok bőven. Az egyik, hogy valami oknál fogva lelazul a kipufogó és ha nem húzzák meg időben, akkor az egyik csavar általában el is törik, vagy sikerül kifurkálni vagy lehet cserélni a hengert, közel 90.000.- Ft + két óra munkadíj.

kipufogo.jpg

 A másik számomra megfoghatatlan, a berántó alatti rezgéscsillapító fül törése, aminek okára még nem sikerült fényt deríteni. Elvileg ezt csak forgattyúsház cserével lehet orvosolni ( ez horror költség, 57.000.- alkatrész, kb 4 óra munka+tömítések, esetleg csapágyak), de mi inkább gányolunk.

tores.jpg

Gondot szokott még okozni, hogy a légszűrő fedelet egy spéci lekerekített végű csavarral szerelik, ha a kedves felhasználó karbantartási munkái során ezt nem veszi észre, és felcseréli a sima csavarral, az könnyen berohadhat a helyére és a következő levegőszűrő tisztításkor egyszerűen menettel együtt jön ki a műanyag házból, amit csak komplett tankcserével lehet orvosolni potom 45.000.- ért és kb e óra munkával Tehát csak óvatosan és figyelmesen a karbantartással!

legsz.jpg

A Stihl kapcsán nehéz dolgom van meghatározni, hogy piac melyik szegmensén helyezkedik el az igazi célközönség., mivel a cég hazai háttérszolgáltatása egy kicsit elhanyagolja ezt a szegmensét a kínálatának. 

Végezetül, ez a gépcsalád egy tökéletes darabja lehet egy vállalkozásnak, sokoldalúságának köszönhetően, én csak reménykedni tudok, hogy ezt előbb utóbb a kőműves, kertész, karbantartó társadalom is felfedezi. Addig is bővebb anyag itt található a gépekről.

Husqvarna      Hilti   Stihl

vege.jpg

 

Ha van gépe és nem értékelt még, akkor rajta és éljen a barkács.

 

Csatlakozz a Furdancs és a  TotalTool  megváltozott Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4314150793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a8d2 2018.08.04. 21:43:16

Itthon nem ok nélkül nem terjedt el (mentőfűrészként van); iszonyatosan veszélyes. Már a 230-as flex is az, de ez jóval nyomatékosabb. Ráadásul a gyémánttárcsa szegmensek is letörnek. A tárcsa robbanás is gyakori (főleg ha nem ellenőrzik rendszeresen). Aljzatvágásra van külön gép, téglát, viacolort, követ a buta vág ezzel (téglavágó gép is van, ezeknek a gépeknek a feléért is). Szükségmegoldás, de nem profi, így is kell kezelni.

Pajer 2018.08.04. 22:25:04

@a8d2: Ezt nem értem, Én még nem hallottam, hogy veszélyes lenne, én 22 éve ezzel foglalkozom de az általad leírt problémákkal nem találkoztam. A tolós aszfaltvágón is ugyan az a tárcsa van mint az asztali téglavágón és ezeken a gépeken.Ezt arra találták ki, hogy kikapd a kocsidbol és gyorsan megoldj vele valamit, ha nem így lenne akkor nem adnának el több 100 ezer darabot évente ezekből a gépekből a világ szebbik felén. A sarokcsiszoló mitől nyomatékosabb , nem értem? és az úgy prol mint a fene. Azért egy profi asztali vágó több mint 600.000.- Ft.

zooltek 2018.08.05. 05:03:18

A magyar ember rendkívül árérzékeny, és amíg egy ilyen gép áráért vehet 10 sarokcsiszolót plusz egy aggregátort, akkor megvesz egy sarokcsiszolót plusz egy aggregátort.

Pajer 2018.08.05. 09:19:03

@zooltek: csak azt nem értem, hogy az árérzékeny kőműves már annyiért dolgozik, mint egy angol, vagy német akkor miért kell gányolni és fusi eszközökkel dolgozni.

Untermensch4 2018.08.05. 14:43:29

@Pajer: Mert erős a hit abban h a gányolással olcsósítani lehet... meg ez is a szocreál hiánygazdaság kulturális "hagyatéka".
Mint ahogy "hagyaték" az is ami egy időben volt h a leggagyibb szerszámgépeket vették a vállalkozások. Egyik cégtulaj elmondása szerint a gagyi sarokcsiszolót ugyanúgy kinyírja a melós két nap alatt mint a profit, de utóbbit lopják is... ez mondjuk még bőven a munkaerő-túlkínálatos időszakban volt de érdekes mert akkoriban is kilógtunk a körülöttünk lévő országok közül ezzel a torz piaci eloszlással a gagyi gépek javára.

Pajer 2018.08.05. 17:04:41

@Untermensch4: Pont ezért erőltetem ezeket a témákat is ( ami kevésbé populáris), hátha lesz elmozdulás :)

Arcade Macho 2018.08.15. 00:08:53

@Pajer: o azt irta hogy ez a benyas muszer a nyomatekosabb, igy veszelyesebb

Arcade Macho 2018.08.15. 15:01:43

"Gondolom, már mindenki látott kőműves kalapáccsal bénázó szakiparost, aki a negyedik, markaiban széthulló tégla után feladta. Vagy viacolor roppantóval küzdő kertészt, aki ezzel próbálta meg a kerti szegélyt is beszabni."

az a komuves akinek egy kismeretu tegla meretre szabasa gondot okoz azt el kell zavarni...

a kerti szegelyt kell vagni egy kertesznek? 230mm -es flexnek elmeletileg 6.5 cm a vagasmelysege, es nem allitom hogy a betonvagasnal hallottam de pl. asztalosok inkabb 2 oldalrol vagjak be a vastagabb lecet mint hogy egybe ateresszek, es ezt a biztonsag miatt teszik...

Pajer 2018.08.19. 00:01:14

@Arcade Macho: Nem csak kisméretű tégla létezik, vannak válaszfal és egyéb téglák.

A sarokcsiszolóval az a gond, hogy azt nem erre találták ki. A villanymotor hűtésekor a ventilátor ezt az egész tégla betonporos cuccot átszívja a motoron keresztül ami szinte lecsiszolja a lakkot a forgórészről. Nekem mint szervizesnek ez tök jó mert így van melónk bőven. A másik gond, hogy iszonyatos port csinál és nem tudsz vele szépen tisztán dolgozni.

A szegély setében ha egyenesen kell vágni akkor igazad van, de ha egy sarkot vágsz be akkor már kevés a 6,5 cm.

Arcade Macho 2018.08.28. 19:36:05

@Pajer: olvasgattam es ezt lattam: www.proidea.hu/termekalkalmazasok-5/lerakasi-utmutato-a-marrakesh-cemnetlapokhoz-8743.shtml
nos itten ez van irva: "Vágás

Ha vágni kell, csak csempevágóval vágjuk a lapokat! Használjunk gyémánttárcsát, és csak szárazon vágjunk!"
es egy flex van ott mellette, tehat elhiszem en ezt az elvet hogy de jo ha van egy nagy benzines monstrumunk, de mintha a hazai kisipari kornyezet elfogadta volna azt hogy flex + gyemanttarcsa az a nyero kombo...
süti beállítások módosítása