Einhell csavarozó teszt

2019.08.05. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

image1_45.jpg

Japán rokonaim most vettek lakást Tokióban, ahol a helyszűke miatt 10 négyzetméteres, új építésű sufnikat is árulnak. Alapterület 40 nm2, mint a műhelyemé, amit hirtelen ötlettel most alakítok át. Közös bennük a méret és hogy a gyárilag egyterű ingatlanban a tulajdonos válaszfalakkal határolhatja el a helyiségeket tetszés szerint. Ezt egyszer már megtettem, most kis átstrukturálás következik. Csuklóm minden egyes - léceket összeszorító  - nagy facsavarra emlékszik szinte, amit nyolc éve csavarhúzóval, puszta kézzel tekertem be. Ezért jónak láttam beszerezni egy akkumulátoros csavarozót. Önéletrajzi elemekkel bővített szerszámteszt következik.

Először egy rémisztő kép a vidéki öreg házhoz csapott istálló - beköltözéskor - feltalált állapotáról. Rég mondom, ha valaki szeretne kiszabadulni a panel fogságából, vegyen meg bármilyen lepusztult putrit, a fejlesztés lehetősége és az élettér megéri a fáradságot, pillanatnyi kényelmetlenséget. Magam is hasonlóképp cselekedtem, ahogy a statikailag és tetejét tekintve stabil épület talajából a rég halott lovak dudváját, brikettet és még ki tudja mit (régen temető volt a helyén) tartalmazó réteget letisztítottam és lebetonoztam.

image18_8.jpg

A falakat cserépléc vázra erősített gipszkartonnal borítottam be, hogy takarjon illetve tartsa meg a vezetékeket és amit kell. Alapvetően sikeres lett a duplafalú kocka, melyet kartonlapjai között szigetelőanyag réteg és az eredetinél alacsonyabb álmennyezet jellemzett. Mindkettő feleslegesnek bizonyult, illetve helyiségek elrendezése is megért egy reformra a tapasztalatok nyomán. Másrészt nagyobb tárgyak (lásd zongoraépítős sorozatunkat) fotózásánál jól jön a homogén, sima felület háttérként.

image17_9.jpg

 Az új megoldás már felmagaslik a gerendákig. Alul-felül rögzített cseréplécek (50*30 mm) szolgáltatják a vázat, melynek egy masszív polcrendszer fogja megadni a stabilitását (főleg az ajtónál).

image1_45.jpg

Alakulgat. A gipszkarton közötti hézagokat üvegszálas fugafedő rács (hogy ne repedjen ki) és glett segítségével tüntetem el, ha egyszer ráérek. A vezetékek majd védőcsőben, kívül futnak terveim szerint és a fa mennyezet is javításra, festésre kerül. A munkát lassítja, hogy rengeteg tárgyat kell ide-oda pakolászni, de legalább leltározom is.

image4_25.jpg

image2_58.jpg

Most viszont a munkához nagy segítséget nyújtó Einhell TH-CD 12-2 LI akkus fúró-csavarozó kerül terítékre. Minden csavarozó egyforma, maximum teljesítményben és tartósságban különböznek. Igényeim kimerültek a 30 milliméteres csavarok behajtásában és a megbízható márka melletti barátságos árban. Ezért nem a 14-18 voltos, nagy teljesítményű profi és drága készülékekből, hanem az Einhell kisipari kínálatából válogattam. Mindig szívesen vesztegetem a szót, ha valami ócska hulladéktól szeretném megóvni önöket, de az Einhell gépeivel régóta elégedett vagyok. A "kék korszakból" származó gérvágó (a képen is látszik), különféle körfűrészek mellett a piros sarokcsiszoló is régóta szolgál. Teszt itt.

image16_12.jpg

Műszaki adatok
Akkumulátor 12 V | 1300 mAh | Li-Ion
Töltési idő 3-5h
Fokozatok száma 2
Üresjárati fordulatszám (1. sebességfokozat) 0-350 ford./perc
Üresjárati fordulatszám (2. sebességfokozat) 0-1300 ford./perc
Max. forgatónyomaték (kemény) 24 Nm
Forgatónyomaték-fokozatok száma 20 Beállítási lehetőség
Fúrótokmány 10 mm
Akkumulátorok száma 1 darab
Hosszúság 280 mm
Szélesség 220 mm
Magasság 79 mm
Egyedi csomagolás bruttó súlya 1.94 kg
Termék súlya 1 kg
Garancia 24 hónap + 12 hónap (fogyasztóként 30 napon belüli regisztrálás esetén)

image15_7.jpg

Gyári ajánlás:
Lítium-ion akkumulátor: nincs önkisülés, kis méretű, könnyű, egyszerűen kezelhető - Kétfokozatú hajtómű erőteljes csavarozáshoz és gyors fúráshoz - Nagy teljesítményű motor és fém hajtómű a nagy forgatónyomaték biztosítása érdekében - Praktikus, fogantyúba épített tartalék akkumulátor - Az akkumulátort több 12 V-os készülékhez is fel tudja használni - Egyhüvelyes gyorsbefogó tokmány Quick-Stop (gyorsleállítás) funkcióval - Automatikus orsóreteszelés az egyszerű szerszámcsere érdekében - Csúszókuplung, nehogy túlhúzza a csavarokat - Ergonomikus Softgrip markolat - Praktikus koffer szállításhoz és tároláshoz

image8_25.jpg

Gyakorlati tapasztalat:
Mint minden csavarozóról, erről is hiányolok egy kampós vagy lyukas megoldást, hogy fenn a létrán ideiglenesen kezünk ügyébe, de félretehessük. Végső megoldásként valami pisztolytáskaszerű tokot is barkácsolhatunk, mert a kis-, pisztolyforma méretű szerszám súlyát és súlypontját nem súlyosbítja (elnézést a poénért) az aljából kiálló nehéz akkumulátor. Tetszik még a gumírozott, csinos borítás is.

image9_9.jpg

Bitfejet nem adtak hozzá, ezért bevásároltam párban árult gipszkarton csavarozó fejekből, ezek nem engedik mélyebben betekerni a csavart. A 80 mm-es facsavarokat gond nélkül behajtotta a fenyőlécbe, de a jóval keményebb gerendákba is tövig csavartam a 40-50-eseket. Tölteni kb 2 óra folyamatos működés után kell (ez kb egy műszak). Sebességszabályzása a ravasszal történik vagy két lépcsőben, váltókarral állítva. Forgatónyomaték-állítási lehetőségét nem használtam ki, de jó szolgálatot tehet. Összességében elégedett vagyok vele, ára akciótól függően 12-14000 Ft. Meglepően hosszú garancia jár vele.

A gépet a Technorollshop bocsátotta rendelkezésemre, miután kifizettem a vételárat :) Nem fizetett reklámként linkelem őket, de egy korrekt webáruház vagy tapasztalatból vagy ajánlásból szűrhető csak ki. Sajnos több esetben találkoztam a szánalmas színjátékkal, mikor rendelhető státusban hirdetnek valamit és még félúton sincs Kínából. A Mall.hu és a Szerszámkell rendelését kellett például visszamondanom két hét várakozás után. Ez a bolt viszont utánvéttel azonnal, egyébként a vételár beérkezése után feladja a csomagot és 24 órán belül megérkezett eddig több rendelésem is. A jövőben több szerszám is bemutatásra kerül, szintén tőlük vásárolva, mert Einhell  partnerként 10% körüli engedményt adnak az eléggé széles szerszámkínálatra. 

 

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr5414995416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bordat 2019.08.05. 22:30:29

ami el romolhat az el is fog

Lassabban teeeeé! 2019.08.06. 11:33:29

Nekem is ez van. Ami nagyon hiányzik, az a pótakku....egyébként jó cucc.

Arcade Macho 2019.08.07. 17:25:40

valaki elmagyarazna hogy 1 db 18650el mukodo eszkozt miert nem lehet kapni? csak mert az van elfekvoben, es azt konnyebb is tolteni

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.08.08. 00:45:20

Einhell = Egypokol?
Én költözéskor intettem be a sorsnak, mondván egy kisteherautónyi ikea-bútort a kis rücskös középső lábam fog kézzel összecsavarozgatni.Én is a legsuttyóbb áruházi cuccost vettem,mert hogy úgy voltam vele, drága pénzért könnyű jót venni, az a valami, ha mindezt olcsón sikerül...
:D
És kiválóan bírja a strapát azóta is, igaz, a későbbiekben havonta csap párszor veszem kézbe, de akkor is.Márkája Meec-Tools, de szerintem ez a magyar piacon nem kapható.Az ára valami 9-10 ezer forint volt átszámolva, igaz mindez öt évvel ezelőtt.De mostanság is kábé innentől indulnak az árak idekintiában .Ránézésre kicsit talán nagyobb, mint ez az Egypokol, de nem volt hozzá pótakku meg műanyag doboz.
Szóval csatlakozom, egy próbát megérhetnek az egyszerűbb gépek is, főleg, ha nem profi célokra kellenek.

kkm.furdancs 2019.08.08. 07:43:27

@geegee: Olyat viszont ne vegyél, aminek a neve -craft végződésű, vagy már bevében is túldicséri magát. "Extra" és ilyenek. Rendes boltban nem is kapni őket. Az Einhell korrekt, a Güde viszont nagyon túlárazott és nem jobb nála. A Straus gyenge minőség, de garanciás és olcsó. Majd ezt a Reikell-t kellene megnézni, a TESCO most szórja ki őket, mert kiszáll a műszaki árucikkek kereskedéséből. Nagyjából Straus minőségre tippelek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.08.10. 00:56:48

@kkm.furdancs: A Lendliben szoktak lenni valamilyen-kraft barkácsgépek, ha jól emléxem.
Van, amikor egész jó árban.Nem vettem még sose ilyen barkácsgépet, mert amikor árulták/ják éppen, akkor pont nem kell, amikor meg kéne, és vennék, akkor meg nincs.
:D
Vicces ez a Lendlis árukínálat, miért nincs minden folyamatosan.Teszem azt, a fúrógépre nem lehet aszondani, hogy szezonális cikk...

zooltek 2019.08.10. 05:35:48

@kkm.furdancs: És hogy szedjünk ki egy egérnyi motorból 134(!)Nm nyomatékot? Kezdetnek vegyük ezt a 84db alkatrészt...

p1.picsto.re/EyHRa.jpg

(Milwaukee M18 Fuel)

Untermensch4 2019.08.10. 07:29:49

@geegee: A hozzám közeli üzletükben csütörtökönként keverik a kínálatot. Van ami akár minden második héten előkerül így de mindig más helyre hogy a sorok közötti fürkészésre legyenek idomítva zemberek. :) Érdemes azért megnézegetni a sok bizbaszt hátha épp nagyon fifutó vmi ami leárazva már kell.

kkm.furdancs 2019.08.10. 13:25:50

@zooltek: A bőség zavara, öröm lehet javítani. A kétszeres fogaskoszorú+3 fogaskerék sebességváltás miatt van, vagy pedig az egyik szett csatlakozik a másikhoz és így csökkenti a fordulatszámot? Az elsőre tippelek.

Hirtelen ötlettel vásároltam vagy fél éve 5 csavarozót (14 és 18V) 1000 Ft/db áron. Az egyiknek egészen jó az akksija és a 12 voltos akkutöltő pumpál bele áramot. Sajnos nem nagyon van újrahasznosítási lehetőség, mert nagyobb töltő nincs hozzá és nincs az a tápegység, mely direkt meghajtaná. Lehet, hogy egérméretű a motor, de áramot rendesen vesz fel.

kkm.furdancs 2019.08.10. 13:27:00

@geegee: Szezonális :) Mint a görögdinnye.

gigabursch 2019.08.10. 21:38:58

@geegee:
Sok-sok éve vettem egy Tuskó gazdaságos hiltim imitátumot.
Használtam már egy ideje, mikor aztán bratyómmal teljes központi fűtés felújítást csináltunk.
(erről még nyomok majd egy ide a blogra illő sztorit)
Szóval a legnagyobb munka közben a tokmányt tartó öntvény kikazult. Nézzük, meg is repedt.
Mit lehetett tenni, nyomás meghúzni a csavarokat, aztán go!
Még êvekug használtam, amikor a saját házunk felújításánál megadta magát.
Irány a helyi Tuskó.
Mit tesz isten, takra ugyanolyan gazdaságos hiltim árulták, csak nem wengwung, hanem cungcang gyártó portêkáját.
Megveszem, megyek garit érvényesíteni. Mondják, ha nem jó három napon belül kicserélheten.
Én mosolygok.
Harmadik napon beviszem a rêgit, mondom anyaghiba, aztán kaptam mêg egy cüngcong gyártmányú fúrókslapácsot.
Mindkettőben istentelenül sok üzemóra van.

zooltek 2019.08.11. 05:20:40

@kkm.furdancs: Két áttételezés mindig működik, a harmadikat kapcsolja a sebességváltó. Plusz ez tud ütvefúrni is, csak a kép alapján nehézkes lenne elmagyarázni. A 134Nm is az ütvefúrásra vonatkozik, a sima csavarbehajtás "csak" 60Nm körül van. A gép minőségéről csak annyit, hogy azok a pici fogaskerekek nem csak rá vannak húzva a tengelyre, még azokban is icipici tűgörgős csapágyak vannak...
Amúgy javítani nem szokták, minden márka kompletten árulja a mechanikát, természetesen jó drágán. De ha már összegyűlik egy pár kicserélt darab, akkor neki lehet állni pepecselni, hogy 2-3-ból összerakni egy jót. Hosszadalmas türelemjáték, de sokkal olcsóbban kijön.

@gigabursch: Itt nálunk a műhelyben volt egy szekér ilyen fúrókalapács. Kívülről ugyanúgy nézett ki, de 7 különböző márkanéven futott. Na ebből a hét gépből nem tudtam összerakni egyet, mert a belseje meg nem egyforma. Az egyikben a dugattyú átmérője 1mm-el nagyobb, a másikban a fogaskeréknek kettővel kevesebb foga van, ésatöbbi...

kkm.furdancs 2019.08.11. 07:41:42

@gigabursch: Jöhet a poszt anyag! Nagyon el vagyok foglalava mostanában és ki is égtem. Kellenek az új sztorik.
A teszkós történet arra utal, hogy lelkiismeret-furdalásuk van a sok olcsó, gyenge minőségű műszaki cikk miatt és szinte szó nélkül cserélnek. Ez is véget ér nemsokára, mert leépítik a műszaki kereskedést. Igazán kedvezményes kiárusításokat tartanak. S festék nehezen szárad, de 1000 Ft/liter? :)

@zooltek: Valahol van benne logika.

gigabursch 2019.08.11. 07:59:21

@kkm.furdancs:
Adsz egy e-mailt címet? Megírom neked, aztán mehet.

kkm.furdancs 2019.08.11. 21:50:05

@gigabursch: Megtörtént a blog üzenőfüzettel, köszi!!

gigabursch 2019.08.12. 14:04:54

@kkm.furdancs:
Csakhogy a többiek is megnyugodjanak: Sztori elment Hozzád.
süti beállítások módosítása