Faipari alapműveletek - a marás

2021.01.25. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

A faipari alapműveletekről voltak már írásaink, de hát ez pont az a terület, amit talán nem árt néha újra elmesélni. A fa esetében a legalapabb (ilyen szó nincs is) munka persze a fűrészelés, márcsak azért is, mert enélkül sosem lesz az életünket is biztosító élőlényből deszka. Erről azonban most nem írunk újra, inkább idelinkelem egy korábbi posztunkat. Most egy ennél talán izgalmasabb területet nézünk át, a marás területét. Egy sima lécből vagy deszkából egy szép profil nagyon mutatós alkatrészt tud varázsolni, de a marás persze nem csak díszítésre való. Aki már látott kontraprofil marókészletet, az tudja miért olyan érdekes ez a terület, aki még nem, az majd most fog...

sized_bfb0afd59a8adc2fef8a0a814933028b3685bd7a.png

A bútorasztalosság és persze az épületasztalosság egyik legmarkánsabb és legdekoratívabb területe a díszítő profilok készítése. Egy a századfordulón épült (nem a legutóbbin persze, hanem kicsit korábban) lakás ajtajai vagy szekrényei épp ezek miatt a mart profilok miatt fogják meg annyira a szemet.

Marni alapesetben marógéppel célszerű. A sztenderd asztalos marógépek 30 mm átmérőjű, függőleges tengellyel (maróorsóval) rendelkeznek, amely süllyeszthető és mostanában már dönthető is. Erre kell ráhelyezni az épp szükséges marószerszámot. Ilyen gép látható a poszt nyitóképén is. Itt a munkadarabot az asztalon mozgatjuk, a marókés az asztal kivágásán keresztül alulról van meghajtva. Manapság persze az asztalos-iparon belül is hódít a CNC technológia, ezen belül épp a marás az a munkafolyamat, amit az elsők között automatizáltak. Nyilván éppen azért, mert egy ajtó- vagy ablakszárny, netán egy szekrényajtó gyakorlatilag igen sok, egymás után következő marási művelet folytán válik deszkából vagy MDF lapból gyakorlatilag kész termékké. Ezt a sok munkafolyamatot pedig igencsak felgyorsíthatja egy olyan számítógép vezérelte maróközpont, amelyik sok marófejjel képes egy időben dolgozni, és a szükséges szerszámcseréket is maga végzi el.  Ilyen látható az alábbi képen is.

w_downloads_h22.jpg

Ebben a képgalériában pedig érdemes megszemlélni, milyen szerszámarzenált tartalmaz a gép:

A hobby asztalos persze nemigen rendelkezik ilyen masinákkal. Induláskor általában kézi felsőmarót érdemes beszerezni, ez ugyan kicsit körülményesebb szerszám mint egy asztalos marógép, a marásteljesítménye sem éri el amazokét, cserében viszont több mindenre használható. Az élek díszítő-marásán túl nútok vagy csapolások készítésére is, és természetesen gyárthatunk vele különböző "fészkeket" bemélyedéseket egy sík felületen. Ráadásul nem csak a műhelyben használható, hanem "terepen" is.

Így néz ki egy felsőmaró: 

129.jpg
És így egy felsőmaróból kis méretű asztali marót készítő asztal:  Egy ilyen asztalra alulról rögzíthetjük rá a felsőmarót, és így, az asztal síkjából kiemelkedő marókésével gyakorlatilag egy asztali marógép használati komfortját kapjuk meg, persze némi kompromisszummal...

unas_199399.jpg

A marógép persze csak az egyik fontos alkotórész, a másik fontos alkotó maga a marókés. Felsőmarók esetében 6 és 8 mm szárátmérőjű marószerszámokat találunk. Ezek a marógép tengelyén lévő kis tokmány-szerű befogófejbe szoríthatóak. A szerszámok szinte minden esetben keményfém-lapkás kialakításúak, hiszen itt nagyon magas fordulatszámon igen komoly forgácsleválasztás történik, a hagyományos szerszámacél élek túl hamar elkopnának. Marókésből rengetegféle létezik, minden funkcióra és feladatra más-és más:

 

314784_maro.jpgEzen a képen egy lekerekítő marószerszámot látunk. Látható a szerszám alján a vezetőcsapágy, amely megakadályozza, hogy a szerszám a szükséges mértéknél jobban behatoljon a fába.

A felsőmarók az utóbbi években igencsak megnőtek. Ennek szerintem főképp biztossági okai vannak, nagyobb a védőberendezés, jobban odafigyelnek a kétkezes használatra. (Mert így biztos hogy az user nem tud a forgó megmunkálókéshez érni.) Ez rendben is van, ugyanakkor azért sok olyan felhasználási terület van, amikor egy kisebb, könnyebb gép azért sokkal jobb. Erre találták ki az élmarónak nevezett gépfajtát, amelyik igazából nagyon hasonlít egy felsőmaróhoz, felépítésében, a használt szerszámok befogásában és méretében is ugyanaz, viszont itt általában hiányzik a menet közbeni süllyesztést lehetővé tevő rúgós mechanizmus, és általában egykézzel is használhatók. 

Így néz ki egy élmaró:

bosch-elmaro-gkf-600-1.jpg

Így pedig egy átalakítható szett, ahol ugyanazt a motor egységet illetve szerszámtestet akár élmaróként, akár felsőmaróként is használhatjuk. - Jól látható a különbség is, míg az élmarónál egy fixen beállított mélységben van a szerszám, a felsőmarónál alapesetben a szerszám nem éri el a munkadarabot, a kétoldali fogantyúkkal kell lenyomjuk a munka közben. (Persze többnyire itt is van mód a fix pozícióban rögzítésre is.)

unnamed.png

És akkor el is érkeztünk a kontraprofil-maráshoz. Aki már látott tömörfa bútorajtót (mondjuk egy konyhaszekrényen) az láthatta, hogy az ajtó gyakorlatilag két függőleges, és két vízszintes keretlécből, valamint egy betétlemezből áll. Adná magát a gondolat, hogy a keretet előbb össze kell csapolni, aztán rámarni a szükséges díszítőprofilt, majd belehelyezni a betétet, és kész az ajtó. Azonban az említett kontraprofil marókésekkel ezt, vagyis a keret technikai jellegű összeépítését (csapolását) és a díszítését egy szerszámmal, egy lépésben lehet megoldani. Az alábbi képgalériában meg is lehet szemlélni a technikát. A lényeg, hogy a díszítőprofilt kialakító késnek van egy negatív párja is, így a díszítő profil egyben a sarokkötés kialakítására is alkalmas. 

Persze lehetnek egyének, akit ez kevésbé hoz lázba mint engem, de én, amikor anno először láttam ezt a technikát, rögtön saját marógépet akartam. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr75685220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2021.01.25. 10:12:05

Kb. annyi közöm van a famegmunkáláshoz, hogy annak idején hangdobozokat (főleg autóhifi mélyládákat) terveztem és gyártottam. Itthon csak néhány virágtartó vagy fűszerdoboz, vasalódeszka stb. De egy felsőmaróra mindig is fájt a fogam. Kézi, asztal alá szerelhetős. De egy normális túl nagy beruházás arra, hogy ott porosodjon a polcon. Nem tudnám kihasználni.

De akkor is kell :)

Wildhunt 2021.01.25. 15:26:39

Én vettem egyet (lezárás és éves bónusz rossz kombináció) de nagyon hamar rájöttem hogy nem egyszerű használni. Néhány képkeretet csináltam vele, de az említett feladatokhoz még sok száz méter deszkán kell végigmenjek.
süti beállítások módosítása