Hát a talajcsavar meg mire jó?

2021.09.28. 19:30 | Írta: Gyökösi Attila

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem a kültéri talajmunka sosem ment igazán. Építeni, főképp fából mindig szerettem, de az ehhez általában szükséges alapok kivitelezése, az ásás/lapátolás, meg persze a betonozás sosem ment igazán. Eleve a talaj időnként nagyon barátságtalanul kemény, köves, miegymás lehet. Aztán ott van az állandó kérdés, hogy - ha mégis sikerül némi földet kitermelnünk - hova tegyük a kiásott, kilapátolt földet?

img-20140830-124044jpg.jpg

Szóval a dolog nem egyszerű. Épp ezért örültem meg a minap szembejött cikknek, ami ezt a munkát teszi feleslegessé, legalábbis bizonyos esetekben. A találmány a címben is említett talajcsavar. Ami igazából nem más, mint egy igencsak felnagyított facsavar, egyik végén az adott építésmód megkívánta oszloptalppal, vagy csavarozható alappal, a másik végén meg egy szép hosszú csavarmenettel.

550.png

Ezt a sokszor akár egy méter hosszú csavart kell a kívánt helyeken betekernünk a talajba, aztán ezekre - mint valami oszlopokon, cölöpökön álló építmény esetén - már építkezhetünk. A talajcsavarok betekerése persze nem minden talajtípusnál megy könnyen, de megfelelő erőkarral azért boldogulhatunk. (Nyilván tömör sziklába nem fogjuk kézierővel behajtani, de minden más esetben sikerrel járhatunk.) A gyártók nagyon durva talajviszonyok esetén - épp mint a facsavaroknál - ajánlják a talajban történő előfúrást, könnyítendő a csavarok betekerését. 

kezi-ubehajto-600-1.jpg

p1030089-1jpg.jpg

Ezeknek a csavaroknak léteznek kézi erőhöz, illetve gépi telepítéshez kitalált, kialakított verziói. Minket nyilván inkább az előbbi érdekelhet, hiszen itt igazából mindenféle komoly járulékos költség nélkül, pusztán a szükséges talajcsavarokat beszerezve tudunk dolgozni. Megspóroljuk a földmunkát, az esetleges betonozást is. Ráadásul a betekerést követően azonnal terhelhetjük a talajcsavarokat, míg például egy hagyományos beton sávalapozásnál azért kéne várnunk pár napot. A megoldásnak nagy előnye, hogy a szintezés viszonylag egyszerű, hiszen a 'csavarok' ki- és betekerésével igen pontosan egy magasságba állíthatjuk az építendő szerkezet bekötési pontjait. Ugyanakkor azért azt el tudom képzelni, hogy nem mindig könnyű a tökéletesen függőleges betekerés a talajba, ezt nyilván gyakorolni kell. 

A teherbírás is lehet kérdéses, erre vonatkozólag az egyik forgalmazó oldalán találtam az alábbiakat:

  • A teherbírás függ a csavarok méretétől és a talajtól
  • A kézzel behajtható csavarok teherbírása 250- 950 kg
  • A gépi behajtású csavaroké több tonna is lehet

Ez mindenesetre nem hangzik rosszul. Így elsőre ez egy szimpatikus megoldás. Jómagam még nem próbálkoztam ilyesmivel, ha esetleg az olvasóink között van olyan aki már igen, örülnénk ha megosztaná a tapasztalatait velünk, akár itt, akár a szokásos Facebook oldalainkon. 

Ha pedig valaki konkrétabb leírásokra, árakra kíváncsi, a 'talajcsavar' kifejezést írja be a Google keresőbe, számos hazai kereskedő forgalmaz ilyen terméket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr8916703132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomchy 2021.09.28. 21:22:53

Vajon nálunk (Dél-Alföld), ha meglátná a talajnak hívott homokot, mennyire tárná szét a karját egy ilyen csavar??? :)

Paradigma 2021.09.29. 08:41:38

@Tomchy: Ugyanerre gondoltam a Csepel-Királyerdei homok kapcsán. Pedig teraszépítés előtt állok, jó lenne kiváltani a betonkockák cipelését.

Gazz 2021.09.29. 10:24:21

Ha ez a csavar rozsdamentes acélból van ( márpedig másból nem sok értelme van csinálni), akkor nagy összegben mernék fogadni, hogy a betonozás ennek a csavarosdinak a töredékébe kerül..

2021.09.29. 23:38:50

@Paradigma: 10 cm-enként kell fúrni egyet. mondjuk 1m2-re 100-at :)

Paradigma 2021.09.30. 07:44:02

@éppnászos: Nem kell annyi, megnéztem a honlapjukat. De így sem tűnik túlzottan versenyképesnek.

Nancsibacsi 2021.09.30. 21:20:55

Be fog süllyedni. Mi faház 6 pontja alá betontuskót raktunk az kb 50x ekkora felület - évente 5 centit süllyedt. 2 évente megemeltük a házat és beraktunk alá egy újabb sor betontuskót - a végén már 4 db volt a föld alatt és ugyanúgy süllyedt. 250 kg az semmi.

zczap 2021.10.04. 16:16:00

@Tomchy: Működik az homokban is. Nem a csúcsa lesz a döntő, hanem a súrlódás a köpenyén.

zczap 2021.10.04. 16:21:04

@Nancsibacsi: A betontuskóval más a helyzet. Ha nincs mellette leterhelés, akkor kinyomódik alóla a homok.

Tomchy 2021.10.05. 12:18:35

@zczap: Hát nem tudom. Pár éve az asszony feleslegesnek ítélt 12 db 2,5 m-es beton szőlőkarót, amik darabonként jó 80 cm-re voltak leásva. Másfeles kötöződrótot feszítettek, stabilan álltak. Pár napig néztem, aztán kipróbáltam az elsőt... ásás nélkül egy délelőtt alatt kaptam ki az összeset, különösebb megerőltetés nélkül. A homok azért szerintem nem a legideálisabb közege ennek a csavarnak

zczap 2021.10.05. 12:38:07

@Tomchy: Leásva voltak. Fellazult mellette a talaj, lényegesen lecsökkent a súrlódás. A becsavarással éppen tömörödik, ez növeli a súrlódást, és nyomásra persze a csúcsellenállás is működik, különösen, hogy a menetek miatt nem hegyes, hanem"talpas". A csavarcölöp egyébként egy létező alapozási eszköz, tanítottam a BME-n.
süti beállítások módosítása