Elaludt az őrláng

2013.01.11. 10:00 | Írta: Mr. Furdancs

Nálunk otthon, mindennapi életünkben az egyik viszonyítási pont a fali melegítő őrlángjának évenkénti elalvása. Már az is eszünkbe jutott, hogy ajándékozással ünnepeljük meg ezt a jeles eseményt. Nyilván akkor derül ki, hogy az őrláng elalvásának köszönhetően nem üzemel a fali konvektor, amikor már félig van a kád jéghideg vízzel. Idén magam tettem lépéseket a hiba elhárítására.

Ezt a mutatványt ne próbáljátok ki otthon, inkább hívjatok szerelőt!

Elsőként elzártam a gázt, majd leemeltem a fali melegítő burkolatát. 

Photo 2012.12.23. 10 13 33 (1).jpg
A fali melegítő alulnézetben.
A képen középen látható csavart ki kell szedni. Ez rögzíti valamelyest a burkolatot.

Ha megvagyunk, feltárul a szörny belseje. Nem szép látvány, de ez csinálja a meleg vizet, úgyhogy szeretjük.

Photo 2012.12.23. 10 13 55 (1).jpg Photo 2012.12.23. 10 15 04 (1).jpg

Ezek után kiszereltem azt a kis csövet, aminek a végén normál esetben egy mini "Százhalombatta" ég. Egyszerűen kifújtam a benne lerakódott égésterméket.

Photo 2012.12.23. 10 15 11 (1).jpg Photo 2012.12.23. 10 17 08 (1).jpg
Így néz ki a cucc összerakva. Azt a középső anyát tekertem le annyira, hogy az őrláng csöve kijöjjön. Nyilván van neki tisztességes neve is, de ezt ne kérdezzétek.

Ezzel még csak annyit értem el, hogy van egy tiszta csövem. A probléma valódi okát az alábbi képen látjátok. Lecsavartam azt az apró lyukkal ellátott "dugót". Ezen keresztül jut a gáz a felette lévő, imént kiszerelt és kifújt csőbe.

Photo 2012.12.23. 10 24 22 (1).jpg
Miután letekertem a "dugót" ezt is kipucoltam, az úgynevezett kifújásos módszerrel. Tudom, retkes minden. Utána kiporszívóztam a dzsuvát.

Mindent visszaszereltem, kinyitottam a gázcsapot és izgalommal vártam, hogy vajon begyullad-e az őrláng. Sikerült! Gyönyörű lángot varázsoltam, és eddig nem robbantunk fel. Mielőtt nekiláttam volna a szerelésnek a fali melegítő burkolatát gondosan lezuhanyoztam, ami a végére meg is száradt. Így aztán tisztán kerülhetett vissza a helyére, az amúgy rendkívül impozáns borítás.

Zenét is hallgattam szerelés közben. Előkaptam egy viszonylag könnyen emészthető dolgozatot a Mötley Crüe munkásságából. Ez pedig az 1989-es Dr. Feelgood című album. Kívülről fújom az egészet, úgyhogy nem terelte el a figyelmemet a feladatról.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr14997623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belagezabela 2013.01.13. 20:23:07

Ennyire szét égett hőcserélőt már kukába kellene dobni, nem az őrláng csövét basztatni.
Nem mernék abban a fürdőszobában fürdeni működő vízmelegítő mellett. /Co mérgezés tipikus esete/

svinjahond 2013.01.30. 16:57:52

Nos, én ugyanígy jártam már el néhányszor, csak én nem szedem szét, hanem a porpisztoly rugalmas csövét bevezetem az őrláng csövébe és kifújkodom a szennyeződéseket belőle, aztán már "csattoghat is a piezogyujtó"... :) Egy jó darabig - ez nálam legalább két év - nincs gond vele, ég mint a pelenkagyár!
Aki nem tudná, a sűritettlevegős tisztítósprayt hívják másnéven porpisztolynak.
Íme: www.fetis.hu/custom/fetiskft/image/data/product/029139.jpg

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.02.18. 19:02:53

jobb lesz, ha lecseréled ezt a régi FÉG-et, lehet van kötődésed, de a pénzedhez és az életedhez talán több fűz... Kezd el számolni, csak az általad említett őrláng kajál napi ca. 1 m3-ert, ez havi szinten 30 m3, éves szinten 360 m3 (ez egy rosszul szigetelt lakóház, havi fogyasztása télen). 360 m3 pedig forintva átváltva: 360 x 150 (átlagár) = 54.000,-
Ennek az összegnek a háromnegyedéből egy full extrás vízmelegítőt tudsz venni, amely a HMV előállítást nagyságrendekkel olcsóbban megoldja, mint ez a régi kotladék... (ugyanis a HMV előállításhoz szükséges gázmegtakarítást még nem is számoltam)

Mr. Furdancs 2013.02.18. 20:51:32

@replikátor: Nem hangzik rosszul, köszi :)

szocske_ 2013.02.22. 14:45:51

nem tudom ki találta ki ezt az egy őrláng napi 1m3 gázfogyasztást, de irdatlan túlzás...
A nyári csak vízmelegítős gázfogyasztást nincs kedvem most előkeresni, de most télen állandóan ég 3 őrláng is (1 vízmelegítő +2 konvektor).
Ezek szerint a 3 őrláng havi fogyasztása lenne 90m3.
Ehelyett a havi gázfogyasztásunk az elmúlt hónapokban külső hőmérséklettől 80-120m3 között alakult... Ezek szerint nálunk szinte sosem kapcsol be sem a konvektor, sem a vízmelegítő, sőt nem is sütünk főzünk, csak az őrlángok fogyasztanak...

A gázszámlából megpróbálok a nyári fogyasztásra következtetni:
Télen 10-15ezer Ft körüli gázszámla. Nyáron havi 2-3000 Ft szokott lenni
Tegyük fel, hogy a 10 ezres gázszámlához tartozik kb. 80m3 fogyasztás, a 15ezreshez pedig 120m3.
Ezek szerint a nyári havi fogyasztásunk 15-20m3 lehet.
Ebben benne van a havi őrláng, a melegvíz készítés és a sütés-főzés...
Sem télen, sem nyáron nem jön ki a napi 1m3/őrláng fogyasztás, inkább a heti fogyasztás lehet 1m3...
Ezek szerint egy őrláng nélküli modern vízmelegítővel akár havi párszáz forintot is megtakaríthatnék. Vajon mennyibe is kerülhet egy új, őrláng nélküli vízmelegítő? 40-50 ezer Ft? 10 év alatt talán már be is hozná az árát... Nem is rossz...
A gond csak az, hogy az élettartama aligha lesz 10+ év...

szocske_ 2013.02.22. 14:54:38

na, most látom, hogy replikátor 150 Ft/m3 gázárral számol.
Ezek szerint bőven túl is becsültem a nyári gázfogyasztásunkat.
Nyáron 2-3000 Ft-ot fizetünk havonta, amiből kb. 1000 Ft a havi fix díj.
Azaz a gázfogyasztásért a drágább hónapokban is csak 2000 Ft-ot fizetünk.
Ezt 150-el osztva nyáron a max. fogyasztásunk 13m3 körül alakul.
Ebből talán még 4m3-t sem tesz ki az állandóan égő őrláng, hiszen amikor működik a vízmelegetítő, bár az csak kb. 30 lehet naponta a 24 órából, akkor ránézésre is sokszorosa a gázfogyasztás az őrlángénak.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.02.25. 21:19:10

@szocske_:

az 1 m3 az átlag, hiszen nem csak a felhasználói szintű berendezéseket kell figyelembe venni, hanem az ipari felhasználókat is. Ez olyasmi mint a hőmérséklet középérték...

Mivel a linkeket nem tudom berakni (nem engedi), bekopizom, ha nem gond, csak a köbmétereket mai árakon számold át:

(2011-es árak)
"A történet egy 120 ezer forintos gázszámlával kezdődött. Teljesen korrekt volt, az á(l)talánydíj kevés volt, a fogyasztás több és így felhalmozódott a hiány. Mégis úgy gondoltam, hogy áttérek a havi számlázásra és mindig kifizetem az éppen elfogyasztott gáz árát. Aztán jött a nyár és meglepve tapasztaltam, hogy a számla továbbra is 4-5 ezer forintról szólt, pedig nem főzünk sokat. Kíváncsi lettem, hogy vajon az őrláng mibe is kerül, ezért elvégeztem egy egyszerű kísérletet. Leolvastam a gázóra állását majd húsz percig "működtettem" az őrlángot és ismét leolvastam az órát. 0,0069 köbméter gáz fogyott. Ezt szoroztam 3-mal, 24-gyel, 30-cal és 117-tel (1 köbméter gáz ára) és 1750 Ft-ot kaptam. 1250 Ft az alapdíj, így 3000-ről indult a gázszámla a nyári hónapokban. Természetesen azonnal lezártam a gázt a kazánban és legközelebb csak március elején kapcsoltam be egy szerelő segítségével, mert egy kontakthiba következtében valamit meg kellett birizgálni a kazánon. Korábban csak nálam a nyári hónapokban 45 köbméter gáz égett el az őrláng miatt. Azt gondolom, hogy egy kis odafigyeléssel sok ezer köbméter gáz megspórolható lenne. Miért csak március elején volt szükség bekapcsolni újra a kazánt? Ez egy másik történet, majd legközelebb elmesélem. Arról is fogok írni, hogy megmértem a gáz fűtőértékét és mennyinek találtam. "

2011-es sztori:
"Gázkonvektoros albérletbe költöztünk. Eddig nem volt hideg nálunk, de esténként már be akarok fűteni kicsit. Kipróbáltam, működik-e nehogy élesben derüljön ki a hiba.
Meglepődve tapasztaltam, hogy nem olyan nagy a láng, mint azt korábban elképzeltem. A gázórát sem pörgeti annyira, mint pl. a sütőnk, vagy a vízmelegítő. Tehát napi 1-2 óra fűtéssel nem lesz +30-40 ezres gázszámlám ez tuti.

Nem is tudom már miért, de rákerestem az őrláng fogyasztására. Gyik-on és az internet egyéb bugyraiban is (szokás szerint) hatalmas eltérések vannak.

Tisztába kellene tenni a dolgokat egyszer és mindenkorra.

Szemezgessünk: Vannak olyan vélemények, akik szerint 1 konvektor 1 hónap alatt csak őrlángon megeszik 10-15 m3 gázt. Hát ez nem a mi konvektorunk az biztos. (a kis optimista... :D)

Csak a vízmelegítőből tudok kiindulni. Az őrlángja kb. ugyanakkora, mint egy konvektoré. 1 hónap alatt 19 m3 gázunk fogyott, úgy hogy a sütő nagyon sokszor ment órákig, a meleg víz fürdéshez, mosogatáshoz használva volt, illetve a főzőlap is napi rendszerességgel (szintén nem egy kávé erejéig) működött. Ennek alapján az az őrláng spórolós típus :D

Volt egy nagyon érdekes meglátás is. Kicsit hő technikai szemszögből közelítette meg az illető. Az a lényeg, hogy egy konvektor kikapcsolt őrláng esetén hűtőként működik. Ahol normál esetben a veszélyes gázokat engedi ki, most a hideg levegő jut a fűtőtest belsejébe, ami ezáltal hűtőtestként funkcionál. Ha összevetjük az őrláng költségét illetve azt, hogy anélkül mennyivel hidegebb lehet a lakás ismét a lángocska nyer.

Voltak olyan vélemények is jócskán, miszerint az őrláng 1 hónap alatt kb. 100Ft-ot „pazarol”. Magam is ezt azt értéket tartottam reálisnak.

De mégiscsak mérnöknek készülök, nem csak tippelgetni akartam. Elég sok pénzt befektettek a szolgáltatók, hogy olyan pontos mérőket szereljenek fel otthonainkban, legalább legyen belőle egy kis hasznom is. 6 órán keresztül az egyetemen voltam. Mielőtt elmentem lefényképeztem az órát, majd hazaérkezés után leolvastam. Egészen addig semmilyen eszköz nem használhatott gázt csak a konvektor őrlángja.(itt 1-esen nem kapcsol be a főégő, maximum, ha már fagyhatár alatt vagyunk :D)
Végül kiszámoltam egy havi fogyasztást. Szó mi szó eléggé meglepődtem!
0,0122m3/óra --> 8,784m3/hó A fogyasztásunk 46%-át az a parányi kis lángocska tette ki. Ez a gáz árától függően 1100-1200Ft havonta. Ha megy még a másik konvektor és a vízmelegítő őrlángja az havi szinten cirka 3500Ft, jóformán a semmiért.

Az biztos, ha egyszer saját lakásom lesz előnyben fogom részesíteni az őrláng nélküli készülékeket.

Ismét beigazolódott a mondás: „Sok kicsi sokra megy!”
"

VGF szaklap (2002-es gázárakkal):

"2002.01-02. (Hogyan érveljünk? témakör)
Szikra vagy őrláng

Gázkészülékek vásárlásakor a legtöbb esetben szóba kerül, vajon melyik készüléktípust érdemes választani: őrlángosat vagy elektronikus gyújtásút. Természetesen mindkét változat mellett és ellen is lehet érvelni. A választás megkönnyítésének érdekében kívánom felsorakoztatni érveimet az energiatakarékosság, praktikum, megbízhatóság szempontjaiból megközelítve a kérdést.

Először vizsgáljuk a mindenkit leginkább foglalkoztató energiatakarékosság és biztonság kérdését. Őrlángos készülék esetében állandóan ég egy kis láng az égő felett, amely melegíti a termoelemet, vagy bimetál égésbiztosítót. Ez a pici láng a beállítástól, illetve hálózati gáznyomástól függően évente kb. 250-300 m3 gázt fogyaszt. Ha ez az őrláng nem ég, akkor biztosak lehetünk afelől, hogy valami történt. Gázhiány vagy áramhiány miatt lekapcsolt a készülék, vagy a termoáramkör valamely eleme (füstgázvisszaáramlás-érzékelő, hőmérséklet-határoló, relé) kapcsolta le a készüléket, azaz megszakította a termoáramkört és a termomágnes elzárta a gázbevezetés útját. A készülék újraindítása mindaddig nem lehetséges, míg a hiba okát meg nem szüntettük, csak ekkor lehet szikráztatással vagy pl. gyufával visszagyújtani az őrlángot. Amint a láng felmelegítette a termoelemet, ismét működőképes a készülék, lehetséges a gázbevezetés. Problémás készülék esetében, ha valamely működési feltétel nem megfelelő és sűrűn alszik ki az őrláng, bizony a fenti folyamat kissé problémás: kimászni a zuhany alól, újragyújtani, visszamászni. Fontos szempont, hogy a készülék az őrlángot nem gyújtja vissza automatikusan, ezt minden esetben a felhasználónak kell megtennie.

Nézzük az égésbiztosítást elektronikus gyújtású készülék esetében. Itt nincs őrláng, nincs „indokolatlan" gázfogyasztás, ezen készülék elektronikus vezérlése a begyújtási folyamat közben ellenőrzi a megfelelő működést. Ha bármely paraméter nem megfelelő, a készülék nem gyújt, vagy leállítja a működést és kijelzi a hibát (pl. villogtat egy hibakijelző gombot). Fejlettebb szabályozású készülékek esetében diagnosztikai rendszer mutatja egy multifunkciós kijelzőn a leállás pontos okát, hőmérsékleteket. A megfelelő, ún. reteszelési idő letelte után a készülék elektronikája automatikusan megvizsgálja a működéshez szükséges paramétereket és ismét megkísérli a begyújtást. Bizonyos esetekben, például gázhiány esetén kétszer-háromszor próbál újragyújtani a készülék, és a sikertelen kísérletek után kijelzi a hibát. Mindaddig nem kísérel meg újabb gyújtásindítást, amíg a felhasználó egy hibatörlő gomb benyomásával nem nyugtázza a hibakijelzést.
Az őrlángos és elektronikus gyújtású készülékek közt van egy átmeneti megoldás is, amikor az elektronika szikráztatás útján egy pilótalángot, más néven gyújtólángot gyújt be és ez az átmeneti kis láng halkan gyújtja be a főégőt. Ez a típus nyugalmi állapotban szintén nem fogyaszt gázt.

Az évi 250-300 m3 földgáz ára 10-12 000 Ft, így könnyen belátható, hogy bár az elektronikus gyújtású készülék drágább az őrlángos kivitelnél, de az árkülönbözet egy-két év alatt megtérül a gázszámlából.
Nézzük a készülékeket a praktikum oldaláról.

Az őrlángos készüléknél viszonylag egyszerű az elektronika, csekély számú alkatrésszel olcsón lehet javítani. A berendezés a leállás/hiba okát nem ismeri fel, nem tudja kijelezni. Az őrláng égése némi hőt fejleszt, ami esetleg a gravitációs működésű parapetes készülékek esetében jelenthet előnyt, azaz téli időben nem engedi megfagyni a hőcserélőt (kazántestet). Nagy hidegek esetén azonban ez a kis hő nem elegendő az elfagyás megelőzésére!

Ha a készülék szabályozása a főégőn a teljes gázmennyiséget egyszerre engedi be, a lángszőnyeg egyszerre lobban be az őrlángtól, viszonylag nagyobb zaj kíséretében. Manapság egyre kevesebb gyártó kínál ilyen készüléket.

Az őrláng kialvása esetén kézi újragyújtás szükséges. Mindezen kényelmetlenséget ellensúlyozza a készülék alacsony fogyasztói ára. Mivel korábban csak őrlángos készülékek működtek, ezeket minden gázkészülék-szerelő szakember meg tudja javítani. A karbantartás hiányából adódó többletfogyasztáshoz képest az őrláng gázfogyasztása elenyésző. Karbantartani tehát szükséges és érdemes!

Az elektronikus gyújtású (ionizációs) készülékek fejlett elektronikával, hibakijelzéssel, vagy akár komplett diagnosztikai rendszerrel készülnek. Ebből adódóan a javításuk komolyabb elektronikai ismereteket igényel, amelyre a gyártók képezik ki szakembereiket, tehát javításhoz a gyártó által feljogosított gázkészülék-szerelő mestert érdemes kihívni. Tönkremenetel esetén az alkatrészek drágábbak, az elektronika sok gyártónál nem javítható, csak kompletten cserélhető. Viszont a fejlett vezérlőelektronika teszi lehetővé a hiba pontos és gyors felismerését, ami alapján a felhasználó is azonnal tudhatja, hogy szakembert kell hívni a javításhoz, vagy elegendő egy gombnyomással törölni a hibát. Ugyanez a vezérlés teszi lehetővé a készülék lángmodulációs vezérlését is, amely jelentős energiatakarékosságot jelent az üzemeltetés során.
A készülékeket az elektromos alkatrészek miatt jobban kell védeni az elektromos hálózat felől érkező, pl. villámcsapás okozta túlfeszültségektől. Ügyelni kell a fázishelyes bekötésre.

A lángba benyúló gyújtó- és ionizációs elektródát rendszeresen tisztítani kell az elkormosodás okozta nagy ellenállások elkerülése érdekében. A készülék gyújtása elektronikusan történik rövid, pár másodperces szikráztatással, ami a szikra okozta természetes zajhatással jár, így ha valaki érzékeny az éjszakai zajokra, ne szerelje a készüléket a hálószobával közös falra. Mivel a gyújtóelektróda az égő szélére van szerelve és a készülék először egy ún. start-gázmennyiséget enged csak be, a lángszőnyeg begyulladása nagyon halk, kizárt a „robbanásszerű" begyulladás.

Általánosságban elmondható tehát, hogy az elektronikus gyújtású készülékek gondosabb beüzemelést igényelnek, azonban működtetésük kényelmesebb, energiatakarékosabb és nagyobb biztonságot ad a felhasználónak.

Az összes gázkészülékre vonatkozóan el kell mondani, hogy csak megfelelő felügyelet mellett működtethető biztonságosan, és kötelező az éves karbantartás elvégeztetése gázkészülék-szerelő szakemberrel. Ennek elmulasztása gondatlanság, amely gazdaságtalan üzemelést is eredményez, rendellenes működése szélsőséges esetben pedig balesethez (CO-mérgezés) vezet.

Remélem, hogy a fenti érvekkel segítettem a megfelelő, saját igényekre szabott készülék kiválasztásában.

Váradi Tamás

okl. épületgépész mérnök"

Hozzáteszem, hogy ők csak egy készülék fogyasztását mérték, ha valahol több konvektor van, ott hatványozódik...

teletext 2013.06.01. 14:59:35

Lenne egy kérdésem.
Látszik a képen is, hogy a fúvóka nem csatlakozik közvetlenül a fölötte lévő, általad ugyancsak tisztára fújt csőhöz.
Közöttük van egy szabad rész. Tehát a fúvóka a levegőbe fújja a gázt.
Honnan tudja a gáz, hogy neki a csőbe kell bejutnia?

wrstjnethn 2013.07.01. 15:11:46

@svinjahond: Én még egyszerűbbeb oldottam meg, nem lévén porpisztolyom otthon. Hajlított nyakú szívószálat dugtam be a csőhöz és tödővel fújtam ki a port, még a borítást sem kellett levenni.

Károly Stranszky 2018.01.14. 14:27:33

@teletext: Ennyi sületlenséget nehéz megjegyzés nélkül hagyni. Erre a konkrét kérdésre a válasz egyszerű: igen a fúvóka a levegőbe fújja a gázt. Ott összekeverednek és úgy jutnak el az alumínium csövön az égéstérig. Csak a levegővel összekeveredett gáz ég. Az őrláng fogyasztásáról ennyi butaságot még nem hallottam. Az őrláng annyit fogyaszt, amennyit. Az általa keletkezett hő (is) a vizet melegíti. Ha "sokat" fogyaszt, jobban melegíti, ha keveset fogyaszt akkor meg kevésbé.Egy biztos, a havi gázszámlában az őrláng által fogyasztott mennyiség ára elvész.
süti beállítások módosítása