Buheráljunk pincét - 2.

2013.09.03. 10:00 | Írta: Gyökösi Attila

A romkocsma-projekt sem merült a feledés homályába, bár az már látszik, hogy nem lesz sokkal gyorsabb egy átlagos metró-beruházásnál...

A legfontosabb, és a legnagyobb feladatnak a falak rendberakása látszik. Most nagyjából 50-50% a lepotyogott vakolatú tégla és a többé-kevésbé ép vakolat aránya. Elsőre úgy gondoltam, két megoldás lehetséges a rendberakásra: az első, hogy leverem a vakolatot mindenhol, aztán kezelem valamivel a téglákat, és kész is. Nem lesz persze olyan szép, mint egy direkt erre készült téglaborítás, de a rusztikusság és az esetleges hibák még jól is nézhetnek ki.

fal1.jpg

A másik megoldás az lett volna, hogy a hiányzó vakolatot visszapótolva, egy vakolt falat nyerek. De miután beszéltem pár hozzáértővel, elmondták, hogy ne higgyem, hogy a még meglévő vakolatot csak úgy ki lehet egészíteni. Az mindenképp leverendő, maximum a teljes fal letisztítása és alapozása után lehet újra vakolni. Az egészet. Persze… Marad tehát a leverés, és a natúr téglafal. Mert az szép és rusztikus és épp kocsmába való.

fal0.jpgIlyen a könnyen letisztítható rész.

 

fal3.jpgÉs  ilyen ahol elég masszívan tart a vakolat. 

Úgyhogy most vakolat-leverés van. Ami nem egyszerű, pláne hogy azért ezt messze nem főállásban csinálom. Igyekszem módszeresen haladni, a gond az, hogy messze nem egyenletes a vakolat tapadása, néhol simán lepotyog, máshol meg alighanem vésni kell majd. Egyelőre a kalapácsos tisztításnál tartok. Előre örülök, hogy nemsokára eljutok a fej feletti felülethez, ahol a pucolandó vakolat már a nyakamba is fog potyogni. Ha elfogyott a vakolat akkor egyszerre fogom kihordani a pincéből, ha szükséges némi aljzattal együtt, és így be lehet majd állítani a végleges padlómagasságot is.

A másik elindult dolog az a világítás rendberakása. Persze még nem a végleges lámpatestek kerülnek fel, de a helyüket kitaláltam. Miután vésni és kábelt fűzögetni a falba nemigen tervezek, ezért a dugaljakhoz szükséges vezetékezés a padló és a fal találkozásánál fog menni a padlószint alatt. A világítás pedig a bejárattól a pince végéig kifeszített acélsodronyra fog kerülni, az áram betáplálása a bejáratnál lévő kapcsoló felől lesz megoldva. Egy sodronyt már kifeszítettem, hogy a leendő tartókampók egy vonalban kerüljenek fel.  Hétvégén már működni fog a rendszer, legközelebb lesz kép is róla.

Egyelőre itt tartok, remélhetőleg lesz hamarosan izgalmasabb tudósításom is.

Azért valami ilyesmit biztos összehozok:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr85479682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.03. 10:28:01

Ugye, hogy mindig úgy kezdődnek a jó tanácsok, hogy "ne hidd azt, hogy..."
Ami a legszomorúbb, hogy általában igazuk van. Ami ennél is szomorúbb, mikor az ember a már befejezett munka után jön rá, hogy mégis csak hallgatni kellett volna rájuk.

1., A szemközti falban lévő bevágás műkandalló után kiállt!
2., Itt rendezzétek meg az első Furdancs Baráti Kör találkozót.
3., Ami vakolat nem jön le hangosabb köhintésre, azt csak vésőgép viszi le, axióma :)
4., Komolyan mondom, virtuálisan mélyen a szemedbe nézve. Felejtsd el az acélsodronyos vezetéktartót! Minden adott egy autentikus és rusztikus enteriőr megteremtésére, olcsón, erre acélhuzalokat akarsz feszítgetni? Véss csak vezetékhornyot, amúgy is az a szabványos megoldás.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.09.03. 11:16:27

@Morgan kapitány: Ahoj kapitány!
Az az igazság, hogy van ám nekem igazi kandallóm a nappaliban, ráadásul azt én építettem egy cserépkályha helyére, jó is hogy írtad, mert azt meg kell blogosítani, van millió kép az építés fázisairól. Kösz az ötletet. :)
Két bevágás van ám azon a falon, az egyikben bortartó fog lakni a másikra is van terv. A rusztikussággal nem lesz baj, ne félj, a konyhámban is sodronyos pilács van, és azért az is eléggé country stílusú...
Van látványterv ám a kész pince-pubról (mert rajzolni sokkal könnyebb ám mint vakolatot bizgerálni). Gyakorlatilag minden ki van találva, persze ahogy járja az ember a mostanában gomba mód szaporodó új helyeket a belvárosban, mindig vannak újabb ötletek és benyomások. Node majd látod úgy is, mi lesz a vége, csak érjük meg valahogy... :)
süti beállítások módosítása