További akadályok autótolvajok ellen

2013.12.04. 09:51 | Írta: -nos-

Mint már korábbi két cikkünkben jeleztük, az autólopásokat teljességgel megakadályozni ugyan nem lehet, ám a megnehezítésére azért vannak módszerek.  Ezek azok a nagyon is látható eszközök, amelyek első sorban a kevésbé rutinos tolvajok dolgát megnehezíthetik. Feltörésük időigényes, a legtöbb esetben a látványuk is meggondolásra készteti a tolvajokat. A szakemberek szerint az elektromos és mechanikus lopásgátlók párosításával elérhető, hogy a tolvaj más célpontot válasszon.

zár2.jpg

Az egyik legszembetűnőbb ilyen eszköz a kormánykerékre húzható és azt – a kormányzáron kívül – a kinyúló karja miatt szinte elfodíthatatlanná tevő és speciális zárral ellátott disc lock. Ezek többnyire szinte az egész kormányt befedik és egyben a légzsákot is védik. Lemez burkolatuk ugyan gyengének tűnik, de ennek ellenére nem könnyű a felfeszítésük. A küllők közé záródó villájukat speciális zárszerkezet rögzíti, karjuk pedig a szélvédőbe ütközve gátolja a kormány elfordítását. Eltávolításuk elég idő igényes, viszont használaton kívül elég helyigényes a tárolásuk. Számos könnyített, csak a kormányívet csak részben közrefogó és robosztus kialakítású baltazár változatai is beszerezhetők, amelyek ugyancsak a kormány elfordítását akadályozzák meg, hengerzárral zárhatók, viszont nem mindegyik védi a kormányoszlop légzsákját. Ezek tárolása használaton kívül előnyösebb, ám a legtöbb nem olyan hatékony, mint a lemezburkolatú változatok bármelyike.

zár4.jpg

A kormányt a kuplung-pedállal összekötő, állítható hosszúságú, edzett acélcsöves rudazatok is kedveltek, amelyek hossza a racsnis szárral univerzálisan szorosra állítható bármely autótípusban és ugyancsak speciális hengerzárral lehet az adott helyzetben rögzíteni. Ezek a rudazatok csak a kormánykerék és a kuplungpedál  használatát gátolják szorosra állított hosszukkal. Sajnos szinte csak az amatőrök ellen jelentenek védelmet.

Hasonló elven működnek a sebességváltókart és a kéziféket együttesen rögzítő csuklókaros lopásgátlók. Az ilyen szerkezetek nyele előbb a behúzott kézifék karjára húzható, gátolja a kioldását, míg a másik részének a zárható bilincsével a sebességváltó kart lehet az adott helyzetében rögzíteni a hengerzár elfordításával.

zár5.jpg

Az ilyen eszközöknek is különböző kivitelei vannak, azonban azért nem adnak akkora védelmet, mint a beépített mechanikus sebességváltózárak, amelyek utólag minden típusba beépíthetőek. Ezek ugyan többe kerülnek, ám az értékesebb autókba nagyon ajánlott beszereltetni és az előbb említett kombinált csuklós karral kombinálva jelentősen csökkenti a jármű ellopásának valószínűségét.

zár3.jpg

Minden fentebb említett szerkezetnél fontos, hogy lehetőleg csak vasból-acélból készült szerkezetet válasszunk. Minél vastagabb, minél nehezebb, annál jobb. Figyeljünk oda a forgó-mozgó pontoknál található szegecsekre is. Ezek is masszívak, lehetőleg nehezen hozzáférhetőek legyenek. A zárak persze gyenge pontok itt is. Jó, ha a zárszerkezet minél jobban el van rejtve, nem könnyen hozzáférhető. Egy profi persze elég könnyen elbánhat bármilyen zárral, de azért a megfelelő kivitel, és a korrekt anyaghasználat nem felesleges...

Ne feledjük, az idő mindig nekünk dolgozik. A tolvajok az esetek szinte 100%-ban találnak hasonló vagy azonos típusú teljesen védtelen járművet. Épp ezért ha a mienkben - jól láthatóan - van valamilyen komolyabbnak tűnő védelem, inkább keresni fognak egy könnyebb prédát. 

A zárszerkezetek fontosságáról itt egy klasszikus videó:


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr295660545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szépjuhászné 2013.12.04. 13:15:37

Én a régi, négyütemű Wartburgból a gyújtáselosztó rotort kaptam ki. :)

1kutya 2013.12.04. 22:41:33

@szépjuhászné: az egyik haveromnak meg anno a kétütemű wareszból a motort kapták ki éjjel! nem kicsit anyáztam, mikor hajnal kettőkor keltett telefonon, hogy menjek érte a 40km-re lévő másik városba :-DDD

szépjuhászné 2013.12.05. 10:51:20

De az autót nem vitték el! :)))))))
süti beállítások módosítása