Videotorium

2014.02.27. 12:25 | Írta: kkm.furdancs

Gyermeksarok rovatunkat olvassák a pályára-irányítás és műszaki tudományok szolgálatában.
Hétvégén bukkantam egy fantasztikus oldalra, a Videotorium videóportálra. Sajnálatosan eldugott oldal a keresőben, pedig az állami finanszírozással (ezt azért írom, hogy lám, néha értelmes dolgokra is költik az adónkat) dicséretes technikai jellemzőkkel felvértezett tudásbázist hoztak létre az MTA, BME, NIIFI, stb. komoly tudományos intézetek, kormányzati szervek tanárainak, munkatársainak előadásait rögzítő szakemberek, emellett találhatunk népszerű középiskolai fizikai kísérleteket is az Öveges professzor nyomdokain járó tanároktól.

Image9.jpg

„A Videotorium a felsőoktatás és kutatás szereplői számára létrehozott videó/audió megosztó portál, amely helyet és professzionális megjelenési formát biztosít a felsőoktatási intézményekben, kutatóintézetekben és közgyűjteményekben készített videó-tartalom számára. A Videotoriumot 2010 júniusában indította el – a hazai felsőoktatási és kutatói hálózati infrastruktúra üzemeltetője és fejlesztője – a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Intézet.” - írja a bevezető.

Image1.gif


Nyálcsorgatva végigtekintünk a 6824 videofelvétel alkotta kínálaton és mintha csokigyárban járnánk: Matematikai analízis, Valószínűségszámítás, Acélszerkezetek, Járműdinamika és hajtástechnika (csak ez 21 előadás), Technológiai eljárások (1141 előadás), humán- és társadalomtudományok, valamint népszerű ismeretterjesztő témák is elérhetők a főoldalról.
Összesen 3623 óra terjedelemből választhatunk ki akár egy személyre szabott, komplett főiskolai tananyagot. Az alapozó tárgyak mellett tanszékek szerint csoportosított tárgyakat is felvehetünk, ha letöltjük HD videó vagy hanganyag formájában a katedráról elhangzott előadásokat.

Videostream és videoplayer szolgáltatásai kézreáállóbbak a You Tube lejátszónál, főleg a beágyazás szolgáltatásait tekintve (bár a beágyazás kódjának kijelölése igen fapados).
A felvételek minősége zömében kiváló. Néhol becsúszott egy rosszul elhelyezett mikrofon-probléma, de nem jellemző. A letöltésnél viszont minden 3-4. alkalommal elpihent a folyamat. Megindul a letöltés, aztán megáll és nem mozdul többé. Újraindítva viszont gond nélkül leszedi a fájlokat. Az előadások audioformátumban (mp3) 70-110 megabájtot foglalnak el, míg videó alakban (mindenféle kiterjesztés előfordul: flv, avi, wmv) a jellemzően 50-90 perces felvételek egy giga környékén járnak.

Image5.jpg

A hozzáférhető anyag annyira sokrétű és bőséges, hogy mindenkinek érdemes belekóstolni egy próba erejéig.  Otthoni előkészítőként a főiskolához (olcsó házi nulladik évfolyam), tudásfrissítés céljából vagy népszerű ismeretterjesztő témákat hallgatva pusztán az élvezetért. Például "Igazságügyi orvostan hallgatói szemmel - azaz hogyan is halhatunk még meg".
Közösségi oldalon járunk, tehát regisztrálás után (ez a letöltéshez nem szükséges) kijelölhetünk kedvenc csoportokat, csatornákat, valamint értékelhetjük és kommentelhetjük az előadásokat.
A kiválasztott videoanyag oldalán technikai jellemzői mellett megtaláljuk a tudományterületi besorolást, leírást, előadót, csatolt állományokat és copyright információt, de még slide listát is, ha tartozik hozzá. A komplett sorozatok letöltését segíti a "Kapcsolódó anyagok" lista. Természetesen meg is oszthatjuk öt népszerű közösségi oldalon az előadásokat.

A tudás nincs ingyen és hálásak lehetünk egy olyan szolgáltatásért, mikor mégis, tehát ajánlok mindenkinek egy próbát. Ha valaki középiskolás fejjel téved az oldalra, láthatja az egyetemi előadások utánozhatatlan hangulatát és a tempót, ami az előadó bemutatkozását követő 5. percben már függvényekkel dugig tömött táblában ölt testet...pszichikai felkészítésnek is pompás módszer. Manapság nem jelent akadályt a videolejátszás akár egy okostelefonon utazás közben, hanganyag formátumban pedig egy mp3-lejátszón, futás alkalmával. Ez utóbbi alkalomhoz természetesen a könnyed témák valók. Miközben az ember kocogás közben az életéért küzd, nehéz a szóban elhangzott képleteteket megjegyezni és megérteni...

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr138764142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása