Asztalok gyorsan, méretre

2014.04.09. 06:53 | Írta: -nos-

Bár a bútorüzletekben elég sokféle asztal közül lehet választani, ám a méretük adott, és a szín sem mindig passzol a meglévő berendezéshez. Akinek ettől eltérő az igénye, más megoldást kell találjon. Az alábbiakban erről, vagyis a gyorsan és tetszőleges méretben megvalósítható asztalokról olvashattok.

Az első megoldás nyilván a tömörfa lenne, lécek-deszkák egymás mellé ragasztásával, vagy eleve szélességben toldott tömörfa táblákkal bármilyen elvárás megvalósítható. Ugyanakkor itt szükség van csiszolásra, pácolásra, felületkezelésre. Ez pedig sokszor piszkos, és mindenképp időigényes feladat.

Asztallapokat azonban készíthetünk a bőséges szín és mintaválasztékban beszerezhető laminált felületű HPL faforgácslapokból is. Ezek gyakorlatilag azok az anyagok, amiből a konyhai pultok is készülnek. A konyhapultok általában 60 cm mélységűek, és csak az egyik élük kap gyárilag lekerekítést, és bevonatot. Kaphatóak azonban ugyanezekből az anyagokból 80 cm széles lapok is, amelyeknek mindkét hosszabb éle gyárilag megmunkált.  Ezekből a kívánt hosszra és alakra vágatható az elképzelt asztallap. Az asztallapnak való anyagok általában 28-40 mm vastagok. Lehetőség van persze hagyományos, 18mm vastag bútorlapokból is kivágni a szükséges formát, itt ráadásul a tábla minimum 2 méter széles, tehát szinte minden igényre elég nagy méretű asztal készülhet belőlük. Ez esetben viszont a hossz függvényében szükség lehet merevítésre, több réteg anyag alkalmazására. Az ilyen lapok esetében szükség van az élek lezárására. A megadott hosszúságúra szabatott asztallapok vágott élére vastagabb, 2mm-es ABS éllezárás szükséges.

A konyha-frontokat (konyhaszekrény ajtókat, díszítőelemeket) gyártó cégek asztallapokat is tudnak készíteni. Itt általában MDF a hordozóanyag, ez ugyan nem a legellenállóbb, viszont a megfelelő fólia azért sokat javít a dolgon, és az árak egészen elfogadható szinteken maradhatnak. A színválaszték pedig igencsak bőséges:

Lehetőség van az ilyen asztallapok egyedi legyártatására is. Nagyobb konyhabútor-szalonokban, lapszabászatokon tudnak élbeültetést, vagy marás utáni fóliázást készíteni akár HDF, akár MDF hordozóanyagon. így gyakorlatilag tökéletes és homogén "gyári" minőségű élekkel rendelkező asztallapot kapunk, a kívánt méretben.

Az úgynevezett postforming éllezárások szinte végtelen formai szabadságot adnak. Nagyobb cégek szinte bármit meg tudnak oldani, de biztos, hogy ennek elkérik az árát is...

Kaphatóak kész éllezáró és toldó szerelvények is. Ezekkel szinte építőjáték-szerűen lehet asztalokat összeállítani, de általában nem olcsó az alkalmazásuk. A toldó elemek használatával különböző szögeltérésű, sarkos kialakítású asztallapok is kialakíthatók.

Az ilyen egyei méretű és formájú asztalok egyediségét szimmetrikus, vagy aszimmetrikusan elhelyezett, és különféle fémbetétekkel díszített, készen vásárolt asztallábakkal célszerű kiemelni és alátámasztani. Az osztott, több darabból álló asztallapoknál ajánlatos átkötő elemekkel egymáshoz kapcsolni a különálló lapokat, amivel jelentősen megnő az asztal  stabilitása. Az egy darabból álló asztallapok alá ugyancsak készen megvásárolható, különféle átmérőjű és magasságú asztallábakat célszerű erősíteni. Ezek rögzítése sem bonyolult, általában a lábak konzolját kell az asztallap aljára csavarozni, majd ezekhez ugyancsak csavarral fogathatók fel az asztallábak.

Ezen a képen látható láb igazából már egy komplett asztalváz. Az ilyen megoldás nagy előnye, hogy merevíti is az asztallapot, tehát egy vékonyabb anyag is megfelelő lehet.

A bútorszerelvény üzletekben beszerezhetők kimondottan íróasztalhoz való és különleges kialakítású lábak is, amelyek alkalmazásával akár egyedi méretű és alakú íróasztalok is kialakíthatók. Ezek is különféle alakúak és a kialakításuk szimmetrikus, illetve aszimmetrikus is lehet. Ezek többnyire több elemből állíthatók össze és talp hosszúságuk is változó. Mindegyik ilyen megoldás szintbe állítható talppal rendelkezik.

Aztallábnak, különösen íróasztalok esetén, sokszor használunk fiókos szekrényeket is. Ezekre úgyis szükség van, jó ha kézügybe esnek, erre pedig remek megoldás, ha az asztallap alá tesszük be ezeket.

Ha tehát egyedi méretű asztalra van szükség, ezeket a lehetőségeket is érdemes számításba venni a hosszas keresgélés helyett.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr598764064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása