Rönkhasítás versenytempóban

2014.05.16. 18:28 | Írta: Gyökösi Attila

Már korábban a favágásról és a favágó-versenyekről szóló írásunkban említettük, hogy itthon is vannak versenyek ám. Egyrészt profi favágóversenyek, amelyeket általában erdőgazdaságok rendeznek hivatásos favágóknak és fakitermelő csapatoknak. Ez persze nem a civil fahasogatók terepe, már csak azért sem, mert ezeken a versenyeken általában feltétel a megfelelő szakképzettség megléte.

Vannak azonban olyan versenyek is, amelyek direkt a teljesen civil baltalóbálók számára kínálnak megmérettetési lehetőséget.

Ilyen a Blaklader szervezte idén második alkalommal megrendezésre kerülő favágó verseny. Igazából a verseny programja szerint ez hasogató verseny, tehát azt a tevékenységet kell végezni, amelyet a legtöbb fával tüzelő ismeri, rönköket kell felhasogatni. A fahasogató versenyen időre kell minél több rönköt szabványos hasábokká alakítani. A fát és a fejszéket természetesen a szervezők biztosítják.

A verseny június 28.-án kerül megrendezésre Pátyon, a Kastélyparkban (Páty, Várady kastély). Kapunyitás 11 órakor.

Persze ez nem csak egy szimpla verseny lesz, hanem egész napos, az egész családnak programot kínáló rendezvény.

Néhány programpont az érdekesebbek közül:

  • Motoros felvonulás
  • Rendőrkutyás bemutató
  • Profi favágók bemutatója
  • Szeg beverő verseny
  • Húzódzkozó verseny
  • Gyerekprogramok
Szóval mindenféle érdekesség várható. És ami még szintén sokakat érdekelhet: a verseny napján természetesen árusítás is lesz a helyszínen, a Blaklader ruházati termékek közül sok kedvezményes áron lesz beszerezhető! Sőt, komplett öltözék vásárlására is lesz kedvező ajánlat…
Természetesen a vendégek, érdeklődők és versenyzők nem maradnak étlen és szomjan sem.

A versenyig persze még több mint egy hónap van hátra, addig még néhányszor hírt adunk a fejleményekről. Az aktuális tudnivalók, a versenyek nevezési feltételei a Blaklader Hungary facebook oldalán megtalálhatóak.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr968764004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása