Elnézést a szakállas szóviccért, de elérkezett a nap, mikor elkészítettem első Nyomtatott Áramköri Lapomat, és ezt itt dokumentálom mindenki okulására. Szinte óhatatlanul felmerül az igény, hogy saját gyártmányú elektromos gépeink vezérlését is házon belül oldjuk meg. A NYÁK szilárdan rögzíti, valamint elektromosan összeköti az alkatrészeket és kapcsolóelemeket és olcsóbb is az átláthatatlan sorkapcsoknál. Mivel már többször ismertettem elektronikai oktatócsomagokat, legalább említés szintjén szeretném bemutatni az áramköröket összefogó lap elkészítését.
A barkácsolás szinte végtelen gyűjtőfogalom, vasútmodellezéstől betonkeverő építésig, tehát maga a hobbielektronika is barkácsolás, ahol az alkotás öröme és a készen kapott kereskedelmi - szolgáltató szektor kiváltása a cél. Az Internet igazán bő irodalommal segít megismerkedni ezzel a kreatív elfoglaltsággal. Teljes, részletes és érthető leírás a NYÁK készítésről itt található.
Most először láttam neki NYÁK-készítésnek, miután egy 32 évvel ezelőtti kudarc némileg visszavetette hobbielektronikai érdeklődésemet. Még mindig makettekkel készülök a mikrokontroller sorozatra és kipróbálásuk során nehézkes lenne minden előremenet után szétcsavarni és ellenkező polaritással újra összekötni a motorok vezetékeit. Itt például:
A hajtómotorok forgásirány-váltását megvalósító áramköri megoldást H-hídnak nevezzük, valós igény szülte. A rovat látókörében a gyenge- és egyenáramú hajtás szerepel, így alkalmazásainkban nem kell relékkel vagy triakokkal nagy áramokat terelgetnünk. E célra elegendő a tápfeszültség gombokkal - kapcsolókkal - esetleg erősítőegységekkel való vezérlése. Előre irányban pl. pozitív feszültséget kapcsolunk a motor egyik pólusára, visszafelé forgatva pedig negatívot.
Először négy nyomógombbon alapuló áramkör mechanikus pólusváltásával valósítom meg a célt. Az amperszagot csak úgy kerülhetjük el, hogy nem kötjük rövidzárra a tápegységet, azaz megszakítjuk az Előre áramkört, mielőtt zárjuk a Hátra kapcsolást.
Tehát ez a feladat, megvalósítása előtt viszont következzen a Nagy Háztartási Filctollteszt, mikor közismert íróeszközök mérkőznek a legalkalmasabb maratófilc címért. Nem sok hozzávaló szükséges NYÁK-készítéshez, de ha nincs a kéznél "hivatalos" eszköz, pl. a TN190 maratásálló filctoll, kereshetünk helyettesítő eszközt.
A versenyzőkkel pontokat rajzoltam a NYÁK lemezre.
Most vaskloriddal vagy kifejezetten erre a célra árusított maratóvegyülettel a rézréteg nem takart részét lemaratjuk a műanyag lapról.
Mielőtt bármihez hozzákezdenénk, egy figyelmeztetés. A marató igen agresszív folyadék. Ne igyuk meg, ne lélegezzük be. A mosolygó csontváz nem véletlenül szerepel a címkéjén. Járulékos veszteség lehet még, hogy besárgítja bőrünket és a ruhaanyagot is kimoshatatlanul beszínezi.
Nem kell teletölteni az edényt, a marató nagyon hatékony és eltehetjük a következő munkához is. Azonnal elkezdődik a kémiai reakció, ha kicsit meglötyköljük az edényt, már látjuk is, ahogy a kioldódott réz sodródik a hullámokkal. Érdemes rápillantanunk néha, mert képes alámarni a fedőfestéknek, legyen az bármelyik módszerrel felvitt is.
15 perc alatt elkészült a tisztára mart, átlagos méretű áramköri lap. Látjuk, hogy meglepően nagy arányban átment tesztünkön a kísérleti példányok zöme. Legjobban mégis a kifejezetten erre gyártott TN191 maratófilc, illetve a CD-feliratozó tollak szerepeltek. A TN mellett szintén maratásra készül ez a speciális stift.
Kezdjük újból, immár élesben. A szükséges szerszámokat és alapanyagokat látjuk.
A NYÁK-tervezést az áramkör bonyolultságától függően néhány tollvonástól a bonyolult, de nagyon sokoldalú - akár ingyenes - tervezőprogramokkal is végezhetjük. Ha gyakori munkát végzünk, mindenképp érdemes elsajátítani kezelését valamelyiknek, mert nemcsak az elképzelhető összes tokozás méretei szerepelnek bennük, de hibafeltárást és áramkörből NYÁK rajzolat konvertálást is elvégzik.
Én a katalógus letöltése mellett megmértem a lábak távolságát, főleg, hogy valami HiFi-ből kiforrasztott példányokat használtam fel. Újrahasznosítás rulez, ezzel is megmentünk néhány jegesmedvét a vízbefulladástól, de vásárolhatunk is.
Szövegszerkesztőben készítettem el a sematikus rajzot, hogy a furatokat még a felrajzolás előtt pozicionáljam. A vezetőréteg finoman, de mégis kiemelkedik a műanyag lapból, sokkal egyszerűbb maratás előtt pontozni és fúrni, mint a már kész forrszem közepét keresni. A pontozóval ne üssünk nagyot, főleg, ha jó fúrónk van.
Nekem teljesen bejött ez a tápegység nélkül árult, de nagy fordulatú és erős mini fúrógép, illetve a fúróhegy-vágótárcsa készlet. Ez utóbbi kifejezetten NYÁK-készítésre termett. A vágótárcsával egyszerűbb munkák maratás nélkül is elkészíthetők, csak le kell csiszolnunk vele a vezetőrétegek közötti árkokat. Korábban készítettem egy nyolcgombos, dupla H-hidat ezzel a módszerrel.
Maratás előtt fontos a zsírtalanítás. Bármilyen mosószer megfelelő, de túlbiztosíthatjuk speciális fémtisztítóval is.
Felrajzoljuk az áramkör vezetősávjait. A vékony filc segítségével feliratozhatjuk is, sokat segít utólag a kivezetések azonosításánál. A klasszikus körömlakkos módszerrel nem lenne ilyen egyszerű ez.Lehetőség szerint minél szélesebb vezetőréteget hagyjunk meg tervezéskor és kerüljük az éles sarkokat - szemben a fenti illusztrációval.
Már úszik is.
Rövid fürdőzés után előbukkan a csupasz műanyag, az egyelőre festékkel takart vezetőréteg még tarja magát...
...amit lemosunk és utána csiszolunk, ha nagyon ragaszkodik.
Egy laikus szemmel is ronda beforrasztás után az áramköri oldalt vehetjük szemügyre. Ha már meleg volt a páka, leónoztam a vezetősávokat is. A réz ugyan idővel korrodál, de rövid távra nem kötelező felületvédelemmel ellátnunk az áramkört. Az áramterhelhetőséget megnöveli egyébként.
Forrasztáshoz okos tanácsokat és tippeket a pont erre alkotott oktatókészlet dokumentációjából meríthetünk.
Itt pedig természetes élőhelyén, munkában figyelhetjük meg a másik, kezelőoldali felületét.
Akár kipróbálás előtt, akár hibafeltárásnál végezzünk szakadás- ill. zárlatvizsgálatot. Ha közel vannak a forrszemek, átfolyhat az ón, van ilyen.
Át is folyt, így a vágótárcsával szüntettem meg a rövidzárt.
Készen volnánk. Ugye, nem is annyira bonyolult? Az ék-egyszerű kapcsolás sikeres kivitelezése persze ne ringasson senkit hiú ábrándokba. Az alkatrészek egyre kisebbek, sok lábuk van és érzékenyek a hőre. A gyakorlást viszont el kell kezdeni valahol.
Elkészült az ideiglenes távvezérlő. Funkciója nem több, mint kipróbálni a motorok működését oda és vissza. Próbáljuk ki a leselejtezett DVD-íróból barkácsolt Nikecellvágó-maketten. A koordináta-rendszer Z és X tengelyén (ha szemből nézzük) kell mozgatnunk az izzó ellenálláshuzalt.
Lassan ki kell találni valami állványrendszert és normális kamerát is vásárolni, mert hallhatatlan és korszakalkotó módon béna videók készülnek az egykezes rögzítéssel. Várom a Sony jelentkezését.
És végül a hála elmorzsolt könnyei következnek a szinte teljes szerszám- és alkatrészbázis biztosításáért:
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.