Hasznos kiadványt mutatunk be mikor, egy teljes fejezetet idézünk Jakub Vrána Vízszerelés című könyvéből. A teljes könyv részletezi a csatornázás és a vízvezeték-rendszer tervezésének alapvető lépéseit, tájékoztat a leggyakrabban használt csövekről, vezetékekről és egyéb szerelvényekről. Tárgyalja a vízvezeték csatlakoztatását a közüzemi vízhálózathoz, de megoldást mutat a saját vízforrásból való víznyerésre is. Ha tetszett, a könyvet megrendelheti a kiadónál.

A házak vízellátását belső (házi) vízvezeték-rendszer biztosítja, amelyet bekötővezetéken át csatlakoztatnak a vízvezeték-hálózatba vagy az önműködő vízműn (automatikus túlnyomásos szivattyúállomás) keresztül a saját víznyerőre, általában kútra.

A belső vízvezetékhez használt csövek
Napjainkban rengeteg alapanyag kapható a házi, belső vízvezeték-rendszer elkészítéséhez. Ez a fejezet a leggyakrabban használt alapanyagokkal ismerteti meg az olvasót.

A vízvezetékhez használt csövek szabványosítása
A vízvezetékhez használt csövek jellemzésére használt alapvető méretek a névleges átmérő, a belső átmérő és a névleges nyomás. A névleges átmérő a vezeték méretét szolgáló megjelölés, amely a DN rövidítésből és egy mértékegység nélküli számból áll, és a milliméterekben megadott külső vagy belső átmérőhöz kapcsolható. A DN rövidítés után álló szám azonban nem mérhető érték. Névleges átmérővel a menettel ellátott acélcsöveket és más fém csöveket jelölik (például DN 15).

A műanyagból és a rézből készült csöveket a D külső átmérővel és a t falvastagsággal jelölik, a jelölés módja Dxt (pl. ∅ 20 × 3,4). A csövek és vezetékek csatlakoztatásánál ismerni kell a névleges és a belső átmérő egymáshoz való viszonyát. Pl. az ∅ 25 × 4,2-es méretű műanyag csövet megfelelő csatlakozóval össze lehet illeszteni a DN 20-as fémcsővel. A névleges DN átmérők és a külső ∅ átmérők, és egymáshoz való viszonyuk áttekintése megtalálható

 A névleges nyomás megjelölése a PN rövidítésből és egy mértékegység nélküli számból áll, amely a csővezeték alkatrészeinek mechanikus és méretjellegű tulajdonságainak kombinációja (például PN 10). A PN rövidítés után álló szám azonban nem mérhető érték. A PN rövidítés és a mögötte álló szám függvénye a csővezeték alkatrészének legnagyobb megengedett üzemi túlnyomása. A nyomás és a PN érték viszonyában jelentős szerepet játszik a vezeték anyaga és a hőmérséklet. A vízvezetékcsöveknek általában 1 MPa nagyságú üzemi túlnyomást kell kibírniuk. A belső vízvezetékekhez csak az előírt vizsgával rendelkező vízvezetékrendszereket lehet alkalmazni.

Fémből készült vízvezetékcsövek
A belső (házi) vízvezeték-hálózathoz használt csövek készülhetnek acélból, öntöttvasból, rézből, ólomból vagy sárgarézből.

Acélcsövek
A belső vízvezeték-hálózathoz már évek óta horganyzott acélcsöveket használnak. Csak az épületekben lehet használni ezeket a csöveket, talajba nem fektethetők. A cink azonban – főleg a meleg vizes csövek esetében – csak rövid ideig véd a rozsdásodás ellen, egy idő után fellép a pontkorrózió, majd az eltömődés (üledékkel és rozsdával), végül a cső kilyukad. 
A horganyzott csöveket menetes idomokkal csatlakoztatjuk, amelyek anyaga temperált öntöttvas. A csatlakozáshoz a csőre menetet kell vágni, e művelethez kézi vagy gépi hajtású menetvágó fejet, vagy motoros menetvágót használunk. Az elkészítés után a menetet vasfűrészlappal érdesítik, majd kenderkócot tekernek rá, amelyet drótkefével átsimítanak. A kócot megfelelő kenőanyaggal síkosítják (pl. élelmiszeripari zsír), és a cső végére rácsavarják a csatlakozóidomot. A kenőanyaggal impregnált kóc biztosítja a menetes csatlakozás víztömörségét. A kenderkóc mellett ma már más tömítőanyagokat is használnak, pl. teflonszalagot. A tömítőanyagok használatakor mindig figyelembe kell venni a gyártó előírásait.

Az utóbbi években már hazánkban is kaphatók korrózióálló (közismerten „korrózióálló”) acélból készült csőrendszerek belső vízvezeték-hálózat készítéséhez. Ezeket a csöveket mechanikus csatlakozókkal (idomokkal), sajtolt kötéssel kapcsolják össze, amelyhez speciális célszerszámot használnak. A csatlakozást ún. O-gyűrű tömíti. Az acélcsövek előnye a műanyag csövekkel szemben a kis hőtágulás, a tűzállóság, a nagy szilárdság és a jó mechanikai ellenállás. Hátrányuk (a korrózióálló acélcsöveket kivéve) a kisebb ellenállás a korrózióval szemben.

Nem vas fémekből készült csövek és idomok
A nem vas fémek közül napjainkban leggyakrabban vörösrézből készítenek csöveket, idomokat a belső vízvezetékekhez. A rézből készült csövek alkalmasak hideg és meleg víz szállítására is. Kaphatók burkolt rézcsövek is, amelyek a talajban vezethetők. A rézcsövek csatlakoztatására idomokat használnak, amelyekkel forrasztásos vagy mechanikus kötéseket lehet létrehozni. A forrasztásos kötésekhez tokos csőkötésben végződő idomokat használnak, amelyeket ún. kapilláris forrasztással rögzítenek a csövekhez (47. ábra). Tisztítás és kalibrálás után a cső végét ún. folyatóval kenik be, az idomot rácsúsztatják a csőre, a forrasztópákával felhevítik, a forrasztódrótot hozzáérintik, amely elolvad és beszivárog a tok és a cső közötti résbe.

Mechanikus kötéssel leggyakrabban sajtolásra alkalmas idomokat alkalmaznak a korrózióálló acélcsöveknél használt módszer szerint. Különböző anyagból készült fémcsövek esetén vigyázni kell arra, hogy a víz az acélcsőből áramoljon a rézcső irányába. Ellenkező irányú áramlás gyorsítja az acélcső korrózióját. Ezt az alapelvet figyelembe kell venni az acéltartályos, tároló rendszerű vízmelegítők bekötésénél is. Az acélból készült vízmelegítőbe nem áramolhat víz a rézcsövekből készült visszatérő vezetékből sem. A rézcsövek előnye a műanyag csövekkel szemben a kis hőtágulás, a szilárdság és a jó mechanikai terhelhetőség. Hátrányuk az, hogy ivóvíz vezetésére csak bizonyos korlátozó feltételek betartásával használhatóak. A rézcsövek nem alkalmasak ivóvíz vezetésére olyan vezetékrendszerben, amelyeket nem használnak folyamatosan, amelyekben a víz hosszabb ideig áll. Az állott víz réziontartalma már olyan nagy lehet, ami egészségkárosító. Gondot okozhatnak azok a kutak is, amelyek nem adnak állandó vízminőséget.

A csövek gyártásához használt nem vas fémek közé tartozik még az ólom is. A II. világháború előtt az ólmot gyakran használták csövek készítésére. Az ivóvíz vezetésére használt ólomcsöveket ónbéléssel kell ellátni. Az ólomcsöveket forrasztással csatlakoztatják.

Az Európai Unióban az ólomcsöveket 15 éven belül ki kell cserélni, és új vízvezetékekhez már nem alkalmazhatóak. Egyes kiömlő-szerelvények, tartályos öblítők és berendezések csatlakoztatására használnak sárgarézből készült, hajlított csöveket is, amelyeket általában menettel csatlakoztatnak. Folytatjuk...

  Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.