Konzervcsövek és koncertek

2016.03.02. 04:56 | Írta: Gyökösi Attila

Kicsit elmaradtam a kollektoros írásokkal, mert a gyakorlati megvalósítás lassan halad. Elég sok egyéb munka és dolog van, ráadásul ez már mindenképp inkább a következő télen fog -remélhetőleg - hasznot hajtani. De azért van fejlemény.

kollektor csövek reggae konzervdoboz OLR

 

Először is, megcsináltam a csöveket a konzervdobozokból. Mindegyikről leszedtem/leáztattam a cimkét, majd mindegyiknek kinyitottam egy konzervnyitóval az alját is. (Aki nyitott már ki egymás után 100+ konzervet, az tudhatja, hogy azért ez macera...)

Az összeragasztásukra némi töprengés után a jól bevált Pálmatexet használtam, mert ez bírja a meleget, és a csőrös tubusból nagyon jól adagolható.

kollektor csövek reggae konzervdoboz OLR

Minden dobozt körbenyomtam ragasztóval majd összenyomtam a következővel, ezután újra szétszedve leraktam szikkadni. A kontaktragasztásnál az a fontos, hogy a ragasztóból párologjon el az oldószer jó része, majd minél nagyobb erővel nyomjuk össze a szinte már száraznak tűnő felületeket. A megfelelő ragasztást a nyomás erőssége hozza létre, de nem kell fenntartani ezt a nyomást, tehát a dolog elég tempósan végezhető.

kollektor csövek reggae konzervdoboz OLR

A csövek el is készültek, pontosabban eddig még csak 9 darab egyenként 16 dobozos csövem van, de a macskák esznek, tehát a maradék csövek is meglesznek hamar.

A szigetelésre végül a Knauf Ecose üveggyapot anyagát használom, mert ebből találtam olyat, ami gyárilag alu réteggel kasírozott, tehát elég csak belesimítani a készülő keretbe (az fényes felületével kifelé, a dobozok irányába), és mehetnek is bele a csövek.

kollektor csövek reggae konzervdoboz OLR

Itt tartok most, mint a jól ismert mondás tartja: „lassú munka soká tart”. De tényleg sok a dolog, ráadásul közben folyton koncertekre kell járni. Ezen a héten is bőséges a kínálat. szerdától kezdve minden este van valahol valami nézni-hallgatni való. 

Szombaton (ami amúgy most munkanap) például két érdekes esemény is lesz, a Király utcai G3-ban a második One Love Reggae Awards gáláját lehet meghallgatni, ráadásul ingyen. Ez egy különösen ajánlott esemény. A reggae zenéhez sajnos borzasztó sok sztereotípia társul, és ezek jó része abszolút alaptalan. Most személyes tapasztalatokat lehet szerezni, ráadásul olyan formációkban is hallhatunk dalokat, amelyek csak erre az egy estére állnak össze.

Aki a kicsit csendesebb és gondolkodósabb popzenét szereti, az meghallgathatja a Gozsdu udvar béli GMK-ban a Minimyst végre elkészült új albumának dalait. Nem elhanyagolható szempont, hogy a színpadon látható és hallható lesz az itt a blogon már szerzőként felbukkant vadbarack/batgirl, aki a Minimyst vokalista-énekenője is.

A két esemény facebook eventje itt található:

OLR Gála:

https://www.facebook.com/events/943954012357501/

Minimyst+Lind koncert:

https://www.facebook.com/events/482826261900453/

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

És menjetek koncertre, mert az jó lesz!

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr508762824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása