Nyúlünnep

2016.03.24. 22:38 | Írta: Gyökösi Attila

Az ünnepek lassan abszolút mumusokká válnak itt a blogon. Amikor még nagyjából egy hónap távolságban vannak, ez persze nem látszik, olyankor kifejezetten örülünk nekik, hiszen módot adnak mindenféle mókás ünnepi poszt elkészítésére...

húsvét nyúl tojás alkotói válság

 

De aztán ez a hónap elrepül, mókás ünnepi poszt meg persze sehol. Ezt mostanában sikerül odáig fokozni, hogy a poszt megjelenésére szánt nap előtti este sincs még egy betű sem a dologból. Az idei húsvét előtt sikerült maximumra fokozni, még orákkal a tervezett élesítés előtt sem volt poszt. Persze a húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek a Julián-naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben. A Nap mozgása mellett a Hold mozgásától is függ a dátum, némileg a héber naptárhoz hasonló módon. A húsvét helyes időpontja épp ezért gyakran vita tárgya volt. De ezzel azért most igazából nem takarózhatunk. (A húsvét különben egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé.)

Aztán ilyenkor jön persze a pánik.

Például elkezdjük Google barátunkat a „rabbit” és a barkácsolás kapcsán eszünkbe jutó összes angol kifejezés párosításával nyaggatni.

Mire meglepően kevés használható találatot lelünk.

Aztán ugyanezt megtesszük a tojás és a barkácsolás összevonásával is. 

Itt sem segít rajtunk a gép.

A szintén az aktuális ünnepkörhöz tartozó szögelés és a keresztácsolás most kimarad a szórásból, az előbbiről milliószor írtunk már, az utóbbit pedig mindenki meg tudja csinálni, külön poszt nélkül is.

Szóval nyakunkon az ünnep, poszt meg sehol.

Elvileg persze lenne téma, az én kedvencem minden idők legnyulabb barkácsolt nyula, Arthur király híres trójai fanyula. Erről ráadásul van is anyag a neten, a baj az, hogy ezt eddig kétszer is elsütöttük már.

húsvét nyúl tojás alkotói válság

Miután itt mindenki kedveli a zenét, adta magát a nyúl és a hangszer párosítása is, egy helyes nyúlgitárt például találtunk. Gondolom kifejezetten trashmetál színpadképhez fejlesztették. Farka mondjuk nincs, viszont a fenekébe nyomtak egy nyakpánt tartó patentot. Nincs hát okunk csodálkozni a kevésbé vidám mosolyán.

húsvét nyúl tojás alkotói válság

Aztán nagyjából ennyi. Egy darab nyúl formájú szerszámgépet, sőt igazán korrekt nyúlrobotot sem leltünk. A nyulak meglehetősen alulreprezentáltak ebben a barkácsolásos témában.

húsvét nyúl tojás alkotói válság

A tojás sem sokkal sikeresebb téma. Fatojás persze van sok, de mit lehet írni egy fatojásról? Tojásformájú és fábol van. Ráadásul minél jobban sikerülnek, annál egyformábbak. Úgy hasonlítanak egymásra mint két (vagy több) fatojás...

húsvét nyúl tojás alkotói válság

Maradna esetleg a tojásfestés, vagy a tojáspatkolás. Ezekről már van anyag a világhálón, de hát ezekről is volt szó már...

Úgyhogy idén elmarad a húsvétra ráhangoló poszt. Azt hiszem, a sonka és tojásevés közben elkezdem írni a Mikulásos posztot, többet nem fognak ki rajtam ezek az ünnepek...
 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr258762792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása