Én gépem: Fúrónapló 1.

2016.06.20. 05:13 | Írta: kkm.furdancs

14 hónapja naiv örömmel mutattam be egy német (a neve) - lengyel (feliratai) - kínai (a gyártója) koprodukcióban készült asztali fúrógépet. Örvendeztem, hiszen kell egy gyári derékszög a műhelybe fúráshoz és ezt a kézi berendezés nem garantálja kielégítően (kisegítő állvánnyal sem).

ipfuro04_1.jpg

Ráadásul igazán barátságos árban, 1500 wattos motorral jutottam hozzá. Egy kedvezőnek tűnő példaként lebegett a szerény barkács-költségvetéses műhelyek számára, hogy ha sokfajta megmunkálás kell végezni, elégedjünk meg a legalja minőséggel is, különben nem jutunk előre.

Aztán üröm vegyült az örömbe, ahogy röpke hetek alatt a ránézésre is gyanús ékszíj rongyolódott el, de pótoltam. Végül nemrég leégett a motorja is. Hiába a remény, hogy csak a relé szállt el, ez bizony megadta magát. Feladtam korábbi elvemet és elhatároztam: elég volt ezekből töredékárú, de szinte teljesen megbízhatatlan selejtekből.

Hogyan tovább? A kifejezetten ipari felhasználásra készített gépek nálam évtizedek alatt termelnék ki árukat. Marad tehát a régi fényes idők magyar, német, orosz gyártású megmunkálóeszközeiből válogatni. Azokba még tettek anyagot, sajnos azonban annyira nem mérik olcsón, hogy felszerszámozzunk velük egy fémipari műhelyt. 

ipfuro11.jpg

Azonban az alkalomszerű keresgélés során szerencse rám mosolygott a Vaterán egy régi német oszlopos fúró személyében. Az aukciós oldalt csak azért említem, mert az anonim eladó és köztem váltott üzenetek IP-csomagjai körbejárták a bolygót, de végül kiderült: négy házra lakik tőlem a gazdája. Tanulság, hogy érdemes képben lenni a helyi hírekkel.

ipfuro17.jpg

Míg a tönkrement fúró 1550W motorjának dacára mindenféle fúró spray-kezelés és többlépcsős előfúrás dacára meg-megállt gondolkodni egy M8 furatnál (legkisebb fordulatszámnál is), az utód kipróbálása egy 2 mm-es furat közvetlen M10-re bővítésével kezdődött. Harapott, mint a pitbull. A legfontosabb, hogy mindezt egy 550W - igaz, három fázisú - motorral meghajtva művelte.

ipfuro12.jpg

A felhajtható tető alatt szokásos, az ékszíjak átrakásával manuálisan állítható sebességváltó rejtőzik. Négyes ékszíjtárcsák viszik át a nyomatékot. A középső tengely elfordul a szíjfeszítés érdekében, míg másik oldalon a motort kijjebb hajtva és rögzítve feszítjük meg a hajtásláncot. Az ékszíjak jól tapadnak és valószínűleg tovább tartanak két hónapnál.

ipfuro13.jpg

Tárcsánként négy fokozat és három tengely bőven ad variációs lehetőséget a tokmány fordulatszámának beállítására. A műszaki jellemzők tábláján feltüntették a 12 sebességfokozatot 260-3100 intervallumban.

ipfuro01.jpg

Az elődjével szemben végre nem kotyogó és rezgéstől nem kitekeredő kézi előtolás karjai  80 mm maximális furathosszt engednek. Emlékeztetőül egy röpke kitérő a hatékony fúráshoz, mely a gépet, a munkadarabot és a fúrószárat is kíméli:
- minél kisebb a fúró, annál nagyobb a megkövetelt sebesség. A puha anyagok fúrásánál magasabb fordulatszám szükséges mint a kemény anyagoknál.A fémes anyagokat biztonságosan le kell szorítani;Ű
- az előtolás időközbeni megszakításával elősegíti azt hogy a forgácsok rövidebbek lesznek, ezáltal könnyebbé válik a forgács elvezetése a furatból;
- túlságosan gyors előtolás előidézheti a motor megállását az ékszíj csúszását, a fúrt tárgy megrongálódását, vagy pedig a fúró eltörését;
- a túlságosan lassú előtolás pedig a fúró felhevülését és a fúrt tárgy kiégését idézheti elő.

fuspray.jpg

Végül pedig használjunk fúró-üregelő spray-t, mellyel hűtjük a felforrósodott fúrót. Amíg tartott, WD-40-et használtam, bár ez kissé pazarlás. Tervbe vettem egy gravitációs vagy szivattyús hűtés elkészítését is, mely szappanos-olajos emulziót csorgat a fúróra. Ekkor talán megéri majd drágább fúróhegyekre költeni...

ipfuro02_1.jpg

A brutális - 16 mm fúrószárat is befogó - tokmány Morse-kúppal illeszkedik a hajtáshoz. Kézenfekvő a gyanú, hogy az 1988-ban vagy korábban gyártott gépek csapágyait, hajtásláncát mennyire viseli meg az idő és az ipari volumenű kihasználás/terhelés? Kevésbé, mint a fenn említett olcsó, sokszor műanyagból - olcsó öntvényből készült modern társaiét. De majd kipróbáljuk.

ipfuro14.jpg

Megállok a felső rész bemutatásánál, mert a mélyebben fekvő részek megérnek egy külön írást és kiderül, mik azok a gyanús hegesztési varratok. Itt folytatjuk legközelebb.


   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr958821164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymouse. 2016.06.20. 10:36:38

Ez már volt egyszer a Reblogon, nem a 2. részt akartátok felrakni?

kkm.furdancs 2016.06.20. 12:22:57

A reblogos költözésünk egy új időszámítás kezdete :) Gyökerét vesztette volna a trilógia, ha eleve a második résszel kezdünk itt, ezért az ismétlés. Mintha a Birodalom visszavággal kezdődött volna a trilógia és csak néznék, hogy ki az a Luke.

halaloszto 2016.06.20. 13:20:07

a képen levő teflon spré még annyira sem jó fúrni mint a wd40

zooltek 2016.06.20. 18:30:36

Írtam már párszor ide (és igen, lógok a porszívós cikkel, de annyi szabadidőm van, mintha még élnék), de ezen komment kapcsán szívesen nyitnék egy új fejezetet olyan címmel, hogy "Régen minden jobb volt". Kisgép szerelőként látom, ami 20 évesnél idősebb, azt megéri javítani, ami 5 évnél fiatalabb és bármilyen komoly cuccos, hát... Persze még mindig léteznek kivételek, ezt hozzá kell tegyem. És kíváncsian várom a cikk folytatását (gondolom az összehasonlítós rész elég egy oldalra billen)!

zooltek 2016.06.20. 18:37:45

@kkm.furdancs: @halaloszto: Ilyet még sosem láttam, de nem túl bizalomgerjesztő. Még mindig a sok-sok éves Chemsearch, amit használok, és teljesen okés. A szappanos-olajos emulzió meg az auto adagolás helyett egy sima kutyatápos "bödönbe" fúróolaj és víz keveréke, ecsettel felhordva a fúrószárra. Apám 50 évig ezt csinálta, és közben nem kellett megtanulnia fúrót élezni.

kkm.furdancs 2016.06.20. 19:23:33

@zooltek: Bizony :) Mázli kell egy ilyen vásárláshoz. Esetleg Morse kúp témában otthon vagy? Kérdeznék.

"A szappanos-olajos emulzió meg az auto adagolás" pont ilyenre készülök pedig. Pontosan mi az a fúróolaj? Olyan, mint a reszelőzsír? :)
Ezt a spray-t kipróbálásra kaptam, olyan jellemzőket produkál, mint a WD. Szaga is hasonló.

elemes 2016.06.20. 20:42:59

de sokat furkáltam ilyenekkel :)

elemes 2016.06.20. 20:47:18

@kkm.furdancs:

"Pontosan mi az a fúróolaj?"

Bemegy az ember a szerszámboltba, vágó-fúró-üregelő sprayt kér.
Gázolajhoz hasonló állagú olaj, nem tudom mi van még benne, de
1. sokkal jobban megy a fúrás
2. a fúróhegy sokkal kevésbé kopik

Szerintem főleg az a lényege, hogy keni és hűti a fúró OLDALÁT.

halaloszto 2016.06.20. 23:04:50

@kkm.furdancs: a wd fő alkotója a petróleum. a teflon sprében is valami illékony könnyűolaj van, meg teflon. fúrni meg inkább olaj kell.

a csőtengelyben morse kúp van. ebbe megy egy tengely aminek egyik fele morse, a másik meg egy spéci, ami nem morse. a tokmányokban mindben ilyen van.

Vajk

kkm.furdancs 2016.06.21. 05:38:47

@halaloszto: Igen, igen, köszi, elméletben megvan a Morse. Szerszámpatológiai szempontból lesz lényeges, mikor feltárom a tokmány környékét. Kb 2 millimétert üt és ez nem a tengely. Lehet, hogy kiékelték a Morse-kúpot? Majd kiderül.

zooltek 2016.06.21. 06:07:37

@kkm.furdancs:"Pontosan mi az a fúróolaj? Olyan, mint a reszelőzsír? :) "

A fúróolaj egy létező és igen hasznos dolog. Bár a reszelőzsír is igen hasznos, ha órabérben dolgozol :)

Ez itt nem a reklám helye, csak a gugli első találata egy részletes leírással:

www.evva.hu/ipari_elemei/Evva%20Furo%20olaj%20konc..htm

halaloszto 2016.06.21. 06:30:03

@kkm.furdancs: de, a tengely. nem rögzítették a munkadarabot, és amikor kikapta a kezükből, akkor megpördítette, és lendületből nekivágta az oszlopnak. ekkor a tengely rendesen elgörbül.

ha a szokásos a cucc, akkor a tengely egy külön darab.
www.szerszamborze.hu/tos_furotokmanytuske___m1b10_1004

ennek a rövid kúpján van a tokmány, a hosszú meg van a gép orsójában.

a hogyan vegyülk le a tokmányt a kúpról egy szép fejezet. ha nincs meg, megkeresem.

58múltam 2016.06.21. 07:31:10

@halaloszto:
"ebbe megy egy tengely aminek egyik fele morse, a másik meg egy spéci, ami nem morse. a tokmányokban mindben ilyen van."
De, az is morse. Kersztben félbevágott morse, és vagy a nagyobbik, vagy a kisebbik fele használatos. A kúpos tokmányok hüvelyét hagyományosan B-vel és egy számmal jelölik, a szám a hüvely nagyobbik átmérője, mm-re kerekítve.

A váltott forgásirányú fúrógépekben nem használhatnak menetes fölfogatást, mert elleniránynál lelazulhat. Erre való a kúp. Olyan megoldás is van, hogy a tokmány jobbmenetes felfogású, a középpontjában pedig egy ellenkező, balos menetű biztosító csavar rögzíti a tokmányt.

58múltam 2016.06.21. 07:47:37

@halaloszto:
A kúpos tokmányt ékkel kell levenni. Az ékből egy alkalmas méretű horony van kivágva, ami lehetővé teszi, hogy a tokmány kúpos csapja két oldalán a tokmányra és a gép hüvelyére fölfeküdjön. Otthoni körülmények esetén a tokmány felső élét egy réz, vagy kemény alumínium tüskén keresztül kapáccsal könnyedén megütve a tokmány le szokott esni. (Rongyot teszünk alá, hogy ne sérüljön.) Egyébként a tokmányt forgatva, és oldalről kalapáccsal finoman kocogtatva is lejön, ha nincs rározsdásodva.
Az ipari gépeken a hüvelyen, ahol a morse-kúp végződik egy ovális kimarás van, azon egy éket keresztüldugva a kúp kiüthető. A kiütő ék egyik éle lekerekített, a másik lapos, hogy illeszkedjen a kimart horonyba.Az ilyen morse-kúp arról ismerszik meg, hogy a végén egy laposra mart nyelv van, nem pedig belefúrt menet.

kkm.furdancs 2016.06.21. 07:52:09

Sziasztok!
Köszönöm a tanácsokat, igazán segítőkészek vagytok. Legközelebb a tárgyasztal és a tokmány lesz szétszedve, fotózva. Majd akkor megkonzultáljuk :)

anonymouse. 2016.06.21. 10:06:15

@58múltam: Igen, ez pont így van ahogy az (esztergályos)szaki mondja, ha a fúróorsót letekered teljesen, akkor fogod meglátni az oldalán az ovális lukat, ahová az éket be tudod rakni és ezzel kiütni a morse kúpot.

Ha pedig a kúpod üt az eléggé baj, elhajolni ezek ritkán szoktak, de a gép előéletét nézve ezt sem lehetne kizárni. A kúpoknak a gyengéje, ha rossz körülmények között tartják és a felülete rozsdás, karcos, ütődött lesz. Ilyenkor az erősebb fúrásnál ki szokott esni (pl. zártszelvényt telibe fúrsz 16-os csigafúróval). Ilyenkor jön a trükközés, bekenik a kúp oldalát, amivel jobban tapad az orsó belsejében, ha durva a kenegetés, akkor is üthet. De szedd ki a morse kúpot és vizsgáld be először.

58múltam 2016.07.05. 16:38:52

@kkm.furdancs:
No, a fúrótokmány szétszedésére kiváncsi leszek!
A legfontosabb alkatrésze egy üvegkeményre edzett, majd alkamasan kettétört gyűrű, amelyet összerakáskor belepréselnek a tokmány házába. Legalábbis az igényes darabok így készültek. A törésfelület tökéletesen illeszkedik, mégis lehetővé teszi a három pofa behelyezését.
Gondolom, hogy a mai sorozatszámok mellett a tömeggyártás más technológiát igényel, azt nem ismerem.

kkm.furdancs 2016.07.05. 17:16:00

@58múltam: Szia! Nem a tokmányt akarom szétszedni, csak kiütni a Morse-kúpot. Ennél tovább nem merészkedem, mert azért akkorát nem üt, hogy megérje elveszteni a tokmányt :)

Arcade Macho 2019.03.13. 15:05:44

@zooltek: riszpekt meg egyebek, de amikor en furtam par kertbe valo vascsovet akkor a regi meg nem hasznalt motorolajat hasznaltam el, sisteregni sistergett es ugy lattam hogy megfelelo a furas

elhiszem hogy aki napi 8 oraban fur annak a legeslegjobb kell, de ha ez a motorolaj 30% al rosszabb csak akkor ennekem az boven megfelel hogy evente 4 orat hasznalom, vagy tevednek?

zooltek 2019.03.14. 04:14:00

@Arcade Macho: Az is megfelel, persze. A kis fúrókhoz, amit nagy fordulaton használsz, elég a fúró vágó üregelő spray, a lassú fordulaton használt nagy fúrókhoz jobb a fúróolajjal ecsetelés, mert 100x gazdaságosabb.

Arcade Macho 2019.03.16. 00:06:12

@zooltek: jo koszi
szoval a nagy furo ahol ~ 100 vagy 200 kg -al kellene raterhelodnom a kis 420 Wattos kek Makitamra, nos ott ecsetelni lehetne, ertem jo :)

meg tavaly nyaron amikor kellett volna ez akkor kerestem az infot es nem talaltam rendesen itt a furdancson az infot, igy gondoltam beirom hogy a fel nem használt motorolaj is tokeletesen alkalmas hazibarkacs celra :)

zooltek 2019.03.16. 02:46:08

@Arcade Macho: Ha a kis Makitával 32-es lyukat fúrsz 10-es kazánlemezbe, akkor a homlokodat is ecsetelheted :D

Szabi Mester 2021.09.15. 08:00:30

Szia,
Nekem is van egy ilyen, fúrógépem.
Abban tudnál segíteni hogy pontosan milyen méretű ékszíjak vannak a gépen.
Köszönöm!
süti beállítások módosítása