Ingatlanszemle: cölöpházak

2017.02.09. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Lakóházak földön-vízen-levegőben sorozatunkban ma cölöpházakat szemlézünk. Igen romantikus és természetközeli ideákat testesíthetnek meg képzeletünkben. Helyben van a horgászstég, tisztálkodásként fejessel vetődhetünk a hektárnyi fürdőkádba, a lakás párásítása sem megoldhatatlan és a betonalap ásást is kihagyhatjuk építkezéskor. A naplemente pedig különösen szépen fest a tükröződő vízfelületen, miközben sas csap le a keszeget rabló balint kiemelő kárókatonára. Szinte bőrünkön érezzük a vízcsakra sugárzását.

x_1.jpg

Sajnos a valóság kissé másképp fest, amennyiben nem saját horgásztavunk partján épült összközműves házunk. Körbenézve a világban, általában helyi nyomornegyedek vízre épült változatával találkozhatunk, ahol a "vízöblítéses WC" fogalmát még eredeti értelemben használják, nincs áram (nehéz is lenne kivitelezni a földelést), folyóvíz (maximum a ház alatt), szemetet apály hordja el és dagály hozza vissza. Összességében annyira szennyezett a környezet, mint egy brazil olimpiai helyszín. Másrészt aki lakott már mocsaras vidéken vagy tóparton, tudja, hogy ember nem kívánt még jobban szőnyegbombázást, mint a helyiek békanász idején.

Főleg külföldi turistalátványosságokat láthatnak, de már az itthon épült cölöpházak is megtöltenének egy fejezetet, hiszen elég ellátogatni bármelyik, ártérre épült strand környékére, ahol a víkendházakat így védik. Válogatásunkban földre, vízre épült cölöpházak sorakoznak, legközelebb a lakóhajók kerülnek sorra.

x1.jpg

Fertőrákos

x5.jpg

Bokod

x3.jpg

Ko Chang

x2.jpg

 Hirosima

x4.jpg

Miami

x6.jpg

Kitekintés a világba

x677.jpg

 Tahaa-sziget Vahine Island


   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr1212237126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2017.02.09. 20:48:07

"a betonalap ásást is kihagyhatjuk építkezéskor" Annál a házikónál ami alatt a terepjáró parkol, az alapozás sztem nem gyenge lehet... :)

kkm.furdancs 2017.02.21. 14:41:19

@Untermensch4: Ideje lesz visszakapcsolnom az e-mailes komment-értesítőt, mert lemaradok a visszajelzések olvasásától :)
Na jó, de elsősorban vízre vagy mocsárra épült házakra gondoltam. Ott csak nem kívánt esetben fordulhat elő a ház alá parkolás. Max csónakkal.
süti beállítások módosítása