Az elektromos forróvíztárolókról, közkeletű nevükön bojlerekről már rengeteget írtunk. Nem tartoznak az emberiség alkotta legbonyolultabb gépezetek közé, azonban lelkük ettől még természetesen van.
A bojlereknek igazából két nagy ellensége van, a korrózió és a vízkő. Az előbbi ellen a modernebb berendezések - ha az elektromos bekötésük rendben van, és ügyelünk az anód állapotára – jó ideig védettek, a tartályok bevonata sokáig távol tartja a rozsdát. A vízkő már nehezebb dió, ahol én lakom, ott valami döbbenetesen magas a víz ásványi anyag tartalma, gyakorlatilag egy kézmosás után látszik a mosdókagylón a finom fehér réteg. Gondolhatjuk, hogy a bojlerben mi gyűlik össze a folyamatos felfűtési szakaszokkal súlyosbítva. Egyszóval a bojler egy vízkőcsapda. A vízkővel borított fűtőszál, anód, fenéklemez, kifolyócső és minden hasonló (sokkal több mondjuk nincs) berendezés azért a korrózióra is hajlamosabbá válik. A bojlereket persze igazából évente ildomos kitisztítani, kipucolni belőle a vízkövet és kicserélni az esetleg már halódófélben lévő fűtőszálat, vagy az elfogyott anódot. De ez néha elmarad, meg aztán előfordulhat, hogy olyan állapotokra bukkanunk a tartályban, ami már kétségessé teszi a felújítás létjogosultságát. Ilyenkor jön a csere.
Bojlert cserélni tök egyszerű. Az egyszeri ember kiköti az elektromos betáplálást, leereszti a vizet, leköti a vízcsöveket, aztán kitekeri a rögzítőfülek csavarjait és leemeli a régi tartályt. Az újat felakasztja, és az említett lépéseket megcsinálja visszafelé.
Én is így csináltam. Majdnem.
A cseréig úgy jutottam el, hogy az utóbbi években már vagy kétszer a fenti metódus szerint rendbe hozott bojlerem megint elkezdett rosszalkodni, csak minimális forró vizet adott, amiből arra következtettem, hogy egyrészt a rengeteg vízkő miatt nagyon leromlott a fűtőszál hőátadási képessége, másrészt a forró vizet a tartály felső részéből kivezető csövet alighanem végképp megette a korrózió. (Ilyenkor ugye hiába van tele a bojler forró vízzel, ahogy kinyitjuk a meleg csapot, alul elkezd beáramolni a friss hideg víz a bojlerbe, ami rögtön meg is jelenik a kimenő oldalon, a bojler forró tartalma meg mindebből a tevékenységből kimaradva szép nyugodtan figyel a tartály felsőbb régióiban.) Miután az évekkel ezelőtti utolsó átnézéskor már elég vacak volt maga a tartály is, nem szedtem most újra szét, inkább beszereztem egy újat, méghozzá nem Hajdút, hanem egy gyönyörűséges Stiebel Eltront. Ez egy díjnyertes modell. Igaz, a bojlerek hatásfoka között túl nagy különbség nincs, hiszen a fűtőszál majdnem 100 %-os hatékonysággal alakítja meleggé a delejt, viszont a tartályok hőszigetelésében lehet különbség, a készenléti hőveszteség, vagyis hogy a már felfűtött víz milyen sokáig marad meleg a tartályban fontos érték, erre érdemes figyelni a beszerzéskor.
Nem is volt gond, amíg a leemelés fázisa nem következett. Igazából belül folyamatosan mondogatta egy hang a fejemben, hogy ezzel lehet gond, hiszen nyilván több vödörnyi vízkő van a bojlerben aminek ugye súlya is van… Ráadásul elég magasan volt felszerelve a fürdőszobában, tehát mindenféle létrákról (kettőről egyszerre) lehetett csak elérni.
Hát, érdekes is volt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy fent a létra tetején állok, átölelve a leakasztott bojlert, és érezve, hogy ez sokkal nehezebb, mint amit elbírnék, viszont ha hagyom egyszerűen lezuhanni, akkor nagyjából mindent összetör, ami alatta van (szekrény, mosdópult, ilyesmi…) Töprengtem pár pillanatot, de aztán a bojler megunta a dolgot, feladta az utolsó anyagmolekulákkal való kapaszkodást a nem is tudom hová, és lezuhant, közben gellert kapva a létrán, amit kicsit arrébb is rúgott. Mire konstatáltam, hogy végül mégsem potyogtam le, a bojler rég a két létra közé ékelődve pihent a föld felett 1 méterrel. Gyakorlatilag úgy kell elképzelni a kialakult helyzetet, mint egy végstádiumban lévő pálcikás marokkó játékot, amikor bizony már igen nehéz úgy kibontani a pálcikákat, hogy ne omoljon minden össze. Végül valahogy sikerült kibújnom a létrák alatt, majd kívülről kirángatnom a bojlert. A veszteség végül csak két darab csempe lett, amiket a bojler lehozott magával, de ezek helyét aztán az új úgyis takarni fogja.
Az alábbi galériában van pár mókás fénykép:
Az új bojlernek persze nem oda estek a felerősítő fülei, mint a réginek, tehát kellett új lyukat fúrni, meg új tőcsavart betekerni, de ez már csak technikai kérdés volt. És természetesen a vizcsatlakozások is más méretűek voltak, mint a korábbinál, tehát itt is kellettek szűkítők. De ettől eltekintva a visszakötés már könnyen ment, új csöveket és új bojlerszelepet raktam fel, és azóta is bőven van meleg víz. Miután az új magasabban van mint a régi (pontosabban alacsonyabb, miután ez csak 80 literes) az alatta lévő szekrényt is nagyobbr kell venni, ez még csak félig van kész:
Tanulság nincs. Na jó, esetleg annyi, hogy azért a bojlercsere nem okvetlenül egyszemélyes elfoglaltság. Hiszen ha például nekem lett volna segítségem, aki mondjuk lentről tud támogatni, akkor a lezuhanó bojler simán agyoncsaphatta volna. Ezt a lehetőséget én most kihagytam, de ha az olvasóknak van haragosuk, vagy nemszeretem szomszédjuk, mindenképp érdemes lehet megkérni, hogy segítsen a cserében...
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.