Korábbi posztomban említém, hogy a tavasz bizony a műhelyben is a rendrakás ideje. Nem tudom ugyan, az olvasóinknál ez hogy működik, de azt gondolom, ez a tevékenység sehol nem megy teljesen zökkenő mentesen. A kulcsszó alighanem a szelektálás, vagyis a címben említett dilemma megoldása. És ez nem egyszerű...

Az első dolog ugye ilyenkor a takaritandó terep nagyjából történő megtisztítása. Ez esetemben könnyű, lévén egy, a világ végén lévő falutól 3 km-re álló családi házban lakom, ahol a műhely előtt korlátlan terület áll rendelkezésre az ideiglenes kirakodásra. A hangsúly az ideiglenes szón van, de erre még visszatérek.

Miután ez a műhely, - mióta az aktív asztalos tevékenységemet befejeztem - garázsként is szolgál, az első, hogy kiállok a garázsból a kocsival. Vagyis kiállnék, ha tudnék. De a kulcs elfordítására egy árva zörej sem hallatszik a motor felől, így érzésre az egész autóban nincs egy ceruzaelemnyi elektromos áram... Nagy nehezen kitoltam azért, elvégre egy végletekig lemerült (de mitől?) akksi nem tántoríthat el a nagy műhelytakarítástól.

Szóval, kezdődhet a pakolás. A tél folyamán összegyűlt némi anyag, van itt vagy 10 doboz (mindben van valami), meg egy csomó kerti szék, valamint sámli, kisszekrény, lábhiányos kisasztal, üres kanna, hosszabbítók, súlyzó, beteg számítógép, beteg kávéfőző, virágládák. És a jelen poszt apropóját biztosító, a télen összegyűlt, és az egyszerűség kedvéért az asztalokon szépen növő kupac tetejére dobált foglalatok, szerszámok, kályhacső- és csatorna darabok, szerelvények, drótok, meg ki tudja mik rejtélyes és sok meglepetést tartogató egyvelege. Színesítendő a készletet, szintén gyűlnek mindenféle jármű alkatrészek is, régi autók maradék alkatrészei, vagy épp a nyitóképen is látható robogókerék (Suzuki Sepia, ha valakit érdekel...).

Az nyilván vérmérséklettől függ, hogy ki hogyan áll az ilyesmihez, jómagam - elméletben - inkább a mindent kidobálók kasztjához tartozom. Vagyis ilyenkor rengeteg, elvileg még hasznosítható csavart, műanyag dobozkát, fémlemezt, még működő, de már használt bútor- és elektromos szerelvényt dobálok a kukába. Igaz, később, néhány hónap múlva eszembe szoktak jutni 'dolgok-amelyeket-itt-láttam-valahol', de igazából ezek csak gyors bevillanások, még sosem forgott veszélyben az életem a miatt, hogy kidobtam valami pótolhatatlant.

Ugyanakkor azért még ilyen mentalitással is akad dönteni-mérlegelni való szép számmal. Ha komolyan nekiállunk, és tényleg mindent átnézünk, az asztalok alatt és mögött is kisöprünk, akkor bizony lehet találni mindenféle érdekes darabot. Az alábbiakban néhány képen bemutatok egy rakás holmit, amit most leltem, és írok hozzájuk pár magyarázó mondatot is. Azt egyelőre nem árulom el, ezekből melyik került kidobásra, és mi maradt meg, de szívesen veszek mindenféle hozzászólást arról, az olvasóink mit gondolnak ezekről a kincsekről (vagy ezekről a kukaszökevény tárgyakról).

Ilyen vegyes kupac szinte végtelen számú akad, minden polc és szekrény aljában van belőlük. Elvileg persze csupa drága és hasznos dolog. Ugyanakkor szétválogatni nemigen lesz időm, meg aztán elegendő apró gyűjtődoboz vagy elegendő rekesszel rendelkező tároló sincs hozzá. Ömlesztve elrakni meg nem érdemes, úgysem fogom tudni, van-e a dobozban pont akkora csavar, ami épp szükséges:

Van persze már most is épp elég fiókcsúszó, vagy épp ablak- és bútor szerelvény a polcokon, bár hogy pont ezek a méretek valaha kellenek-e, és ha igen akkor lesz-e annyi darab vagy pár az adott méretből az megintcsak bizonytalan:

Egy, a munkaasztal mögé leesve lelt számítógép tápmadzag. Igazán remek dolog, eltekintve attól, hogy van a fiókban már vagy négy darab, és soha nem lesz rá többé szükség:

A vegyes elektromos motyók amúgy is csak gyűlnek, egyre nagyobb ládában laknak, de mindet kinövik lassacskán. Ráadásul ritkán tudom pontosan, mi is van benne, tehát ha fontos szerelésre készülök, inkább beszerzem ami kelleni fog, így aztán nem is igen van lehetőség a gyűjtemény felhasználására:

A korábban már a blogban szerepelt, rozsdarágta Vitara műanyag sárvédő- és küszöbszélesítései. Újonnan alighanem egy zsák pénzbe kerültek, de igy már sokat nem ér. Ráadásul a kukába se férnek bele:

A maradék 10 centis hangszórók a múltkori projektből. Vegyesek, nem túl jók, nemigen kellenek sehová, de működnek, mégis csak érték... (Tákolmányi kollégánk a helyemben rég csinált volna belőle egy műhelyhangszórót. És igaza lett volna.):

Befejezésre váró óratokok. Mondjuk ezek megmaradnak, és be is fejeződnek, ahogy elférek a műhelyasztalon:

Fantasztikus fémlemez izék. Régvolt gépek alkatrészei. Egyfelől felesleges kacat. Ugyanakkor míves fém alkatrészek, ki tudja mire lehetnek még jók. A háttérben egy 25 éves orosz fűrész alkatrésze sárgállik, melette egy régi BMW-m 42 éves Solex karburátora. Csupa olyasmi, amit azért nem dobtam ki eddig, mert konkrét elképzeléseim voltak velük. Igaz, ezek sosem valósultak meg, de azért minden eddigi takarítást megúsztak, újabb és újabb helyekre raktam el őket: 

Két zsák megkezdett vakológipsz. Biztos fog még kelleni, de hogy mikor, és addig vajon beleköt-e a zsákokba, az persze kérdéses:

És ez csak a jéghegy fotogénebb csúcsa. Van még millió üveglap, drót és cső, fadarab és rétegeltlemez hulladék, meg ilyesmi. Itt ugye j lenne valami sztenderd, hogy milyen méretig számít alapanyagnak, és mikortól hulladéknak, azonban ilyen szabványom nincs. Viszont sokszor jött már jól, hogy találtam mondjuk egy épp alkalmas 10x20 centis bükk lemezt, ami amúgy a józan ész alapján már régesrég a hulladék méretkategóriájába tartozhat. A tanulság tényleg az, hogy nehéz igazán okosan dönteni. Ha mindent elrakunk, hamar eljuthatunk a szintre, amikor az udvar tele lesz féltetőkkel, és azok alatt tárgyakkal, polcokkal, ládákkal és dobozokkal, amelyekben az enyészet különböző fokán álló kincsek találhatóak. Ez egyébként jól látható tendencia sokfelé, ha mondjuk vonattal robogunk el egy tetszőleges falu mellett. A vonat ablakából általában a kertek hátsó részét látjuk, és általában itt gyűlnek a kincsek... És én is ismerek olyan embert, akihez ha bekopogok, hogy kéne egy darab akármi (drót, lemez, adott méretű csavar vagy épp egy aluoszlop) akkor fog találni egy alkalmatos darabot a féltetők alatt... De itthon ilyen gyűjteményt berendezni? Hát, nem tudom...

No, de térjünk vissza a rendrakáshoz. Mostanra szépen kipakolódott minden a műhely elé. Ettől bent persze nagyobbnak tűnik a rend, de hát ez egyelőre önáltatás, hiszen ha minden visszakerül, ugyanúgy tele leszünk. A munka azért mégsem hiábavaló, esetemben például kiderült, hogy mégis van 11-es villáskulcsom, egy köteg kötöződrótom, sőt, vadiúj szerelvényeim is a kerti slaghoz. (Ezeket mind most akartam beszerezni, mert kellettek, és itthon nem leltem sehol.) A nemrég letisztult munkaasztalon el is kezdenek gyűlni a frissen talált kincsek:

Ezeknek persze most helyet kell találni, különben az egész nem ért semmit, ugyanúgy nem lesz hely semmi alkotó tevékenységhez. Nem egyszerű, ráadásul közben rengeteg megakasztó tényező is adódik, például megleltem az ezer éve félrerakott, néha működő, néha sztrájkoló régi Peugeot dekopírfűrészemet egy ládában. El is kezdtem felderíteni a hiba okát, de aztán észbe kaptam, hogy most nem szerelő, hanem rendrakó nap van. Közben megint eszembe jutott, hogy még mindig nem sikerült szereznem balmenetes rögzítőcsavart a leszabó fűrészhez. (Az eredeti ugyanis odanőtt a helyére, és a lap cseréjekor flexel tudtam csak eltávolítani, azután derült ki, hogy nem könnyen pótolható...)

Ilyesmi kellene (ezt megpróbáltuk meghegeszteni, de nem nyertünk):

És ehhez kéne a csavar, amúgy: 

Szóval ez a rendrakás macerás dolog. Az ideiglenesen kihelyezett dolgokat is el kell tüntetni azért valahová még a sötétedés előtt. Valamennyire már jutottam, de a műhely még messze van a tökéletestől. (Pedig azt gondoltam, hogy a poszt végére majd odarakok egy csilli-villi műhelyt ábrázoló képet...) De a nehezén túl vagyok, több zacskónyi rovarhullát is összesöpörtem, azok legalább már nem díszítik az ablakpárkányokat.

Itt a hétvégén már mindenféle munkának kell folynia. Egyelőre teli is lett a kuka, bár azt - pontosabban a tartalmát - mire ez a poszt megjelenik, épp elviszik, tehát újra pakolhatok bele.

Arra mindenesetre kíváncsiak lennénk itt a Furdancsnál, hogy az olvasóink hogyan vélekednek a gyűjtögetés kontra kidobálás tárgykörében, szívesen vesszük a kommenteket itt, vagy a facebook oldalunkon is.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.