A hét műtárgya - Az imbuszkulcs

2017.09.26. 05:00 | Írta: Mr. Furdancs

Fel szeretném hívni fiatalabb olvasóink figyelmét arra, hogy az imbuszkulcsnak semmi köze Harry Potterhez. Ami abban a filmben szerepel az a "zsupsz"-kulcs, és egészen másra való, mint mai főszereplőnk. A már sokat emlegetett idevágó szakképzésem során az egyik legmisztikusabb kifejezés a "belső kulcsnyílású csavar" elnevezés volt. Ez nekem annyira tetszett annak idején, hogy úgy éreztem, egyszer még csajozni is tudok majd vele. Aztán rájöttem, hogy a gitár alkalmasabb eszköz erre. 

imbuszkulcs.jpg

 

Az imbuszkulcs tehát a belső kulcsnyílású csavarok egyik típusához, mert ebből is többféle van, az imbusz csavarhoz használható. Ennek a szabványnak is több elnevezése létezik. Nézzük, mit ír erről a Wikipédia!


"Európa egyes részein a Unbrako-kulcs (vagy „Umbrako-kulcs”) néven ismert, az SPS technologies 1911-ben bevezetett védjegye után. Olaszországban Egidio Brugola szabadalmaztatta, 1926-ban, (Brugola-kulcs néven), a német neve INBUS-kulcs, Nagy-Britanniában és Észak-Amerikában Allen-kulcs néven ismerik.

Az Inbus név a német gyártó cég, Bauer & Schaurte Karcher (Neuss) védjegye volt. Az Innensechskantschraube Bauer und Schaurte rövidítéséből származik. A szerszámot 1936-tól forgalmazták. Német nyelvterületen fajtanévvé vált, a magyar nyelvben elsősorban „imbuszkulcs” alakban terjedt el illetve használatos.

Angol nyelvterületen az eszköz az Allen Manufacturing Company (Hartford, Connecticut) védjegyéről ismert, akik 1943-ban jegyezték azt be: erről kapta az Allen-kulcs elnevezést."

 

Nemrég raktam rendet a szerszámaim között és megdöbbenve vettem észre, hogy mennyi IKEA bútorunk van otthon. Körülbelül tíz darab "s" alakú kis imbuszkulcsot találtam szanaszét a szerszámaim között. Ezt csomagolják majdnem minden bútor mellé a népszerű bútoráruházban. Talán ebből is következtethetünk arra, hogy belső kulcsnyílású csavarokat előszeretettel használnak bútorok egyben tartásához.
Emellett még a kerékpárosok nélkülözhetetlen játékszere az imbuszkulcs.


Előnyei:
hat érintkezési sík a csavarhúzó és a csavar között
a csavar felületei védettek a külső sérülésekkel szemben
a csavar a szerszám segítségével behelyezhető a furatba
az alkalmazható nyomatékot csak a kulcs hossza és vastagsága korlátozza
nagyon kis méretű csavaroknál is alkalmazható
fej nélküli csavaroknál is alkalmazható.

 

Tapasztalatom szerint viszont az imbuszcsavar belsejét nagyon szépen el lehet "nyalni". Természetesen általában akkor nincs kéznél megfelelő méretű imbuszkulcs, amikor éppen szükség lenne rá. Ilyenkor jön a gányolás például csavarhúzóval. Tapasztalatból mondom, hogy ezt ne erőltessétek. Javaslom még emellett, hogy ha olyan helyen van az imbuszcsavar, ahol a kulcsnyílásban könnyen megtelepedhet némi kosz, akkor azt előtte pucoljátok ki. Ha a szerszám nem illeszkedik rendesen a nyílásba, akkor annak is "nyalás" lehet a vége. Már, ha értitek, mire gondolok.

Az imbuszkulcsról további ismereteket ITT szerezhettek. A saját megfejtéseiteket pedig várom a kommentekben.      

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr685004814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ainex 2013.01.10. 18:48:24

[Motor]kerékpárhoz is kötelező darab. Számos idomot, kapaszkodót, bukókeretet, bukógombát, visszapillantót rögzítenek "imbusszal". Meg a féknyergekben is ott bújkálnak. Na ott aztán tényleg vigyázni kell, hogy el ne nyalja az ember!

invalid username 2013.01.10. 20:55:33

Az ikea-kulcsoknak nálunk le van kopva a feje. Vagy vége, vagy hogy mondják. Gondoltam rá, hogy le kellene vágni az elkopott részét ésmegint lesz egy jó "imbusz" kulcs.

(a Harry Potterben volt még egy Nimbusz nevű közlekedési eszköz is)

szalaif 2013.01.10. 21:43:00

Na most ezt tényleg nagyon nagy munka volt összehozni... Tényleg gratulálok...!

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.01.10. 22:09:52

A kulcshoz való csavarok eredetileg szívós acélcsavarok voltak. DE jött kici műszaki felszabadulás és megjelentek a biliacél csavarok és a nikkelezett öntvény csapágygolyók új, szép világa:)
És így lesz lassan a csavarokból az oldhatatlan kötések sötét világa:) sajatkezuleg.blog.hu/2012/03/27/oldhatalan_kotesek

Mr. Waszabi 2013.01.10. 22:10:05

Nem csak a jó szerszám fontos, hanem bizony a jó alkatrész is, ha nem inkább. Ne várjunk sokat egy gyenge olcsó anyagból készült csavartól. Lehet jó szerszáma az ember fiának, de a céltárgy minőségét, tartósságát végül is a kötőelem minősége határozza meg, nem a szerszám, amivel összeraktuk.

Csokáv 2013.01.10. 23:34:09

Ha már elnyaltad az imbuszt, akkor torx-szal még menni fog. De az már egy következő cikk... :)

Fodrosnagykocka 2013.01.11. 02:46:48

Herr Potterben volt még a kóbór grIMBUSZ is, hamár imbuszolunk

2013.01.11. 07:00:32

Maci Laci életét pedig egy Grimbuszka nevű neveletlen ifjú keserítette meg. Hogy én is hozzájáruljak a nagyérdemű épüléséhez...

kenshikun 2013.01.11. 10:00:27

Én belső kalapácsnyílásúnak ismertem, de végülis stimmel. Személy szerint TORX-ban jobban bízok, de ez is kimondottan hasznos egy találmány.

Gera 2013.01.11. 11:37:30

Az imbuszcsavart tényleg nem érdemes lapos csavarhúzóval piszkálni, viszont a nem nagy nyomatékkal meghúzott torxokat (ilyen elektronikai cuccokban pl) simán ki lehet így csavarni.

docika 2013.01.13. 11:41:04

Én főleg akkor találkozok elnyalt csavarral, ha colos méretű belső kulcsnyílásba metrikussal próbálkoznak bele. Persze he nem sikerül a kuncsaftnak, utána már tudja hová kell jönnie.

deter7 2013.01.15. 16:58:07

Az imbusz csavarok elnyalódását és a kereszthornyos csavarokban ugráló meghajtó biteket megtapasztalva irigyeltem a Kanadából hazatelepült ismerősömet, aki megmutatta, hogy, ott a facsavarokban négyszögletes lyuk van, és a belevaló négyszögletes meghajtóval probléma nélkül lehet a facsavarokat behajtani géppel is. A négyszög nem nyalódik el és a meghajtó sem ugrál ki a csavarból, persze,. ha a belevaló meghajtót használják. Hozott pár db csavart és tényleg könnyebb vele dolgozni. Igazából nem tudom, Európában miért nem használják ezt a rendszert. A négyszög lyuk talán a lapos csavarhúzóval történő erőszakolást is jobban bírná szükség esetén, A négyszög lyuk a mai fém imbusz csavarokban is jobban tartana, mint a hatszögletű. Nem akarom feltalálni a spanyolviaszt, amíg valaki el nem kezdi gyártani, addig marad a mostani rendszer.

nandras01 2013.03.01. 00:04:58

@Quasar:
"Ha a TORX-ot is elnyaltad, jöhet a fúrógép"

és ha az is csődöt mond, akkor jön az aduász.
a flex!

villanyember 2017.09.26. 06:32:54

@invalid user name:
Az IKEA kulcs alapból egyszerhasználatos. Kész a bútor, elhajítod. Biliacélból van, csak a bútorcsavarok kis nyomatékához való. Levágni még a márkás kulcsokat sem érdemes, az edzett vég után már rugalmas, puhább anyag jön.

@Csokáv:
Hozzátenném, hogy a kiszedés erejéig. Utána csavar gyorsan és messzire elhajít. Sokan sajnálják a csavart, és a gyanúsat is visszarakják, utána meg megy a szentségelés.

@Gera: Na ez ellen találták ki a kis pöcköt a csavar közepén, amit csak lyukas kulccsal lehet szerelni.

@deter7: A kereszthornyos csavarokban sokszor azért ugrál a bit, mert nem tengelyirányban tartják a szerszámot. Próbálkoznak lemezcsavart PZ bittel, Reisert meg PH-val tekerni. Nem csoda, hogy ugrál. Vannak persze kici ócó csavarok, amikbe semilyen szabványos bit nem illik. Újabban lehet Torx vagy Inbusz kulcsnyílású Reiser csavart is kapni, ha lehet én ilyet használok. A kanadai négyszög még ezeknél is bolondbiztosabb.

Lényeg a lényeg, egyszer kell megvenni egy jó minőségű készletet és a kopottakat időnként cserélni. Nem kell felszisszenni a boltban a 150-200 Ft-os bit árától. Egy gombóc fagyi ára, és nem szopsz. Ha fagyira költöd, akkor is csak nyalsz. :-)))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.26. 19:33:17

@deter7:

Na én is épp arra gondoltam, miért nem négyszet keresztmetszetű a lyuk. Persze ha pocsék az anyag, akkor szinte mindegy.

Arcade Macho 2017.09.26. 21:32:57

meg lehet emliteni inbuszkulcsok kozul azt amit 15 - 30 fokos elteressel is lehet hasznalni

en mondjuk egy torx keszletet kellett vegyek mert a torx bit pont nem fert oda valahova, csak azt ugyebar nem lehet annyira ferden berakni

PomberMaci 2017.09.26. 22:26:07

@villanyember: A 150-200 forintos bitek még a bilivas kategória.

PomberMaci 2017.09.26. 22:27:11

@Arcade Macho: TORX-ból is van gömbvégű kulcs. Bár az egy kicsit "fából vaskarika" kategória, de hát neves gyártóknak is van.

H?P? 2017.09.26. 23:25:24

Az imbusszal leginkabb a 3mm vagy annal kisebb meret eseten szokott gond lenni. Ott mar gyakran nem eleg az atmero a szokasos anyagminosegeknel.

Ez a negyszogletes lyuku csavar erdekes, elsore tenyleg kezenfekvonek tunik, de valamiert biztos inkabb a hatszoget hasznaljak. A negyszogletes nyilvan nehezebben fordul at, viszont a hatszognel jobban eloszlik a terheles, ezertt hosszu tavon talan megis ritkabban serul.

Fazakas László 2017.09.27. 06:07:24

@PomberMaci:

Hát IGEN!
Amikor egy 2-300 forintos kínai gagyi OBI-s bitkészlettel áll neki az ember feje-edzett keresztfejű pozdorjacsavarokat ki- vagy behajtogatni (a berohadt csavar kihajtása már egyenesen művészet!)
A jó csavar ellenáll, és általában a szerszám megy előbb tönkre.
Holott - régen az volt a mottó: a csavarnak inkább szakadjon le a feje, de magának a minőségi célszerszámnak meg se kottyanjon a "nagy" találkozás!
Sajnos a mindent elárasztó olcsó ipari szemét elterjedésével ma már ott tartunk, hogy a csavar győz. A bitfejet meg simán el lehet dobni! Szereltem én TESCO gazdaságos bitkészlettel keresztfejes csavarokat úgy, hogy nagy általánosságában 5-6 csavar után - bizony hogy mindig betétcsere kellett a csavarhúzóban.
A bitfejeket valójában - úgy spórolásilag - egy darabig még el lehet reszelgetni vagy korongon megköszörülgetni - ámde az attól még mindig és mindörökké biliacél marad!

Fazakas László 2017.09.27. 06:09:05

@PomberMaci:

Nekem összesen 1 darab van - abból a fajta imbuszból (gömbfejű). Sose használtam még.

Fazakas László 2017.09.27. 06:11:39

@Arcade Macho:

Eldobható kínai hajszárítóknál és hajsütőknél találkoztam ezeddig olyan háromszög nyílású "imbusz" csavarral. Azért tették bele azt, hogy szét se lehessen szedni!
Én azonban megcsináltam a célszerszámot hozzá, s a gyártójának lehetett egyből pofára esni.

eßemfaßom meg áll 2017.09.27. 08:24:06

@Fazakas László: "Én azonban megcsináltam a célszerszámot hozzá" Én meg vettem a bótban egy ezresér olyan készletet amiben van vagy 10féle ilyen idétlen fej (bilivasból persze de arra amire kell megteszi)

Fazakas László 2017.09.27. 09:12:33

@eßemfaßom meg áll: Minden bizonnyal praktikus az ilyetsmit megvenni - ráadásul ha még kapható is - de nekem - talán ha 2x kellett ilyet használnom. Van egy bitfejkészletem - na az aztán drága is volt - de abban mindenféle furcsaság van. Imbusz, torx, háromszögletűek, középen sliccelt laposak, négyzetprofilúak, stb.

Arcade Macho 2017.09.27. 11:08:28

@Fazakas László: "edzett keresztfejű pozdorjacsavarokat ki- vagy behajtogatni"
valoszinuleg ez a keresztfej a pozidrive -t jelenti ugye?
nagyon egyszeru a pozidrive -t legyilkolni egy PH -val, fokent ha ocska csavarbehajtoval toljak

"(a berohadt csavar kihajtása már egyenesen művészet!)"
ennekem sorba gyilkoltak le a pozidriv -okat es az egyik azt mar csak ugy tudtam megmenteni, hogy bevagtam pici koronggal

"Holott - régen az volt a mottó: a csavarnak inkább szakadjon le a feje, de magának a minőségi célszerszámnak meg se kottyanjon a "nagy" találkozás! ""
a kerdes szerintem az, hogy it cisnal szivesebben az ember, egy ujabb bitfejet beraksz vagy szenvedsz a csavarral
nem nagy penz a bitfej, pl ez:
Wera Bit Assortment, 855/1 Z Pozidriv PZ 2 x 25 mm DIY 10 Bits Per Box
5 dodo, azaz darabonkent 150 Ft

zooltek 2017.09.27. 12:01:30

@eßemfaßom meg áll: @Fazakas László: Nekem is van "ezerdarabos" bitkészletem, de azért az említett kínai gépekkel be lehet szopni, mert 5-6-8 centi mélyre besüllyesztik a csavart jó keskeny lyukkal, oda meg a bit már nem fér be. Ilyenkor tényleg a célszerszám jöhet szóba, bár a háromszög nyílású csavarokat általában ki lehet szedni egy sima lapos csavarhúzóval.

Arcade Macho 2017.10.03. 09:03:27

@zooltek: en a 10 eves mosogep szenkefe cserelese miatt kellett vegyek kulonallo torx keszletet, mondjuk vegul orultem neki hogy megvettem

mostanaban vennek fix csavarhuzot PZ2 -est de mintha gepekhez azt nem hasznalnanak, ezt jol tudom? pl. mostanaban kellett egy karburatort tisztitani briggs motoron es a youtube videoban mondtak, hogy Phillips csavarhuzo kell

Arcade Macho 2017.10.03. 09:06:20

korabban irtak:
" a csavarnak inkább szakadjon le a feje"

tehat ha kezzel csavarja az ember akkor az nem fog leszakadni, ha geppel akkor meg mar vannak azok a bitek amik hosszabbak es van egy "rugos" resz rajta, hogyha razudul a nyomatek akkor egy picit (20 fok?) megtekeredik a bitfej, es nem azonnal roncsolja a dolgokat

zooltek 2017.10.04. 06:10:38

@Arcade Macho: PH vagy PZ, nem tudom, találkozni mindkettővel. Briggs-et már vagy 15 éve nem szereltem (de azért a "6.5"-ös hatlapfejű csavarokra emlékszem, ki a túrónak volt 1/4"-es kulcsa), és a videót sem láttam, de talán az is elképzelhető, hogy a feltöltőnek minden kereszthornyos csavar Philips. Habár, "ami fent van az interneten, az igaz" /Petőfi/

A nyomatékot meg nem a "rugós" bitnek kéne leszabályozni, hanem az embernek, aki megfelelően állítja be a behajtót. De hát ugye...
süti beállítások módosítása