Nem hagyhatjuk, hogy napokat kelljen körömrágva várni a folytatást, tessék:

Árpival elkezdtük betenni az ajtókat a helyükre. Kalandos körülmények között ugyan, de elég szépen haladtunk. Az előző részben ott hagytuk abba, hogy lemerült a telefonom, besötétedett, nem volt áram, illetve híján voltunk megfelelő mennyiségű pillanatszorítónak.

Megbeszéltünk egy újabb randit a házban, de előtte be kellett szereznem néhányat a fent említett pillanatszorítókból. Megvenni nem akartam, azért a jófejségnek is legyen egy határa. Elsétáltam az utcánkban üzemelő asztalosműhelybe. Az ott dolgozó szakemberrel az évek során viszonylag használható kapcsolatot alakítottam ki. Ennek köszönhetően megengedhettem magamnak azt a pofátlanságot, hogy elkunyizzak tőle hat darab pillanatszorítót. Ha utána számolunk ez egy olyan mennyiség, aminek semmi értelme. Egy ajtóhoz négy darab kell. Így a házban lévő négy darabbal együtt volt két és fél ajtókeretre elegendő pillanatszorítónk.

Irány a ház. Árpinak tettem egy megjegyzést, hogy ha még egyszer jövök segíteni, akkor én is költözöm velük, családostul. Nem volt őszinte a mosolya. Valahol ott tartottunk, hogy a helyére igazítottunk az ajtókeretet. Mint utóbb kiderült Árpi nem bírt magával és kihívta segíteni egy közös barátunkat. Dobos, akárcsak Árpi. Ennek az lett a vége, hogy addig győzködték egymást, hogy végül egy, azaz egy darab ajtókeretet szereltek be, azt is rossz helyre. Ennek köszönhetően azzal kezdtük, hogy a már beszerelt, kipurhabozott ajtót kiszedtük.

Múltkor már addig eljutottunk, hogy "vízbe, függőbe" tettük az ajtókeretet, majd rögzítettük. Ez a csodálatos férfi az Árpi. Most annak örül, hogy tökéletes munkát végeztünk.

Ezzel megvoltunk, jöhetett az izgi rész, a purhabozás. Ez a folyamat nem a tanácstalanság egyik formája. A beállított ajtókeret réseibe purhabot fújunk, ami körülbelül egy nap alatt megszilárdul és rögzíti a pillanatszorítóval beállított távolságokat. Nem kell mindenhova fújni! Elég a sarkokba és a zsanérokhoz. Nem felejtettük el középen kitámasztani a két ajtófélfát, így az ajtók be is tudnak csukódni majd. 

Miután megvoltunk, már csak várni kellett, hogy megszilárduljon a purhab. Másnap Árpi leszedte a pillanatszorítókat, levagdosta a felesleges habot, majd feltette a takaróléceket. Az ajtószárnyakat értelemszerűen kell feltenni és rögzíteni. Ezt csak azért nem írom le, mert nem voltam jelen a műveletnél. A zsanérokkal lehet az ajtószárnyat állítgatni. Dőlés, távolság és egyéb szempontból.

Kész is voltunk és már csak három ajtó volt hátra.

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!