Töltsünk vezeték nélkül!

2018.12.11. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Hogy az akkumulátoros üzemű kéziszerszámok egyre komolyabb teret nyernek a barkácsolásban, az mára egyértelmű. Hogy ez indokolt, és technikailag megalapozott-e, arról megoszlanak a vélemények, én, e poszt írója napi szinten használok akkumulátoros csavarbehajtókat és fúrógépeket, és abszolút bevált a technológia. Az akkumulátorok élettartamával kapcsolatos közkeletű aggodalmat sem osztom, én bizony használok jelenleg is 5-6 éves akkumulátoros gépet, még az eredeti akkuval, abszolút problémamentesen. (Persze lehetséges, hogy most már picit csökkent a kapacitásuk, de ez a mindennapokban nem okoz problémát.) Erről, vagyis az akkumulátoros gépekről és magukról az akkumulátorokról írunk is egy hosszabb értekezést hamarosan. 

abosch1_png.jpg

Mindettől függetlenül azt el kell ismernünk, hogy az akkumulátorokat bizony időnként muszáj tölteni. Nyilván több pótakkuval szinte bármennyi ideig kihúzhatjuk, de egyszer akkor is elérkezik a töltés ideje. Tölteni persze lehet akár munka közben is, a mai akkumulátorok az intelligens töltőknek köszönhetően már tűrik ezt a szakaszos, rövid intervallumokban zajló töltést is, ugyanakkor munka közben mindig leszedni az akkut a gépről és rádugdosni a töltőre messze nem komfortos megoldás.

Mennyivel egyszerűbb volna, ha magát a töltést is dugdosás és vezeték nélkül lehetne megoldani. Ez például a mobiltelefonok esetében kezd teret nyerni, ma már sok okostelefont lehet így tölteni, és az sem ritka, hogy egy bútorgyártó már ilyen töltést lehetővé tevő kiegészítőt is kínál a bútoraiba beépíthető módon.

Erre az igényre kínál megoldást a Bosch indukciós töltőállomása.

Tudni kell, hogy az akkumulátoros gépek régóta nem csak barkácseszközök, ilyen technológiát használnak a professzionális felhasználók is, akár még a gyárak szerelőszalagjai mellett is. De szintén ilyen gépeket használnak a helyszíni szereléseket végző csapatok és szakemberek is. A Bosch új technológiája elsősorban az ő igényeikre jött létre. Jelenleg a Bosch »kék« tehát professzionális felhasználók számára kínált gépsorozatában elérhető.

Egy üzemi felhasználásnál a munkafolyamatoknak pontos sorrendje van, és pontos helye van például az épp nem használt szerszámoknak is. A Bosch új, indukciós töltőjénél ezt használják ki, a szerszámokat nem egy random asztalra teszik le, hanem a megfelelő helyre telepített indukciós töltőn helyezik el. Így gyakorlatilag folyamatosan töltődik a szerszám, szinte állandóan teljes töltöttségen lehet az akkumulátor. Gondoltak azokra is, akik folyamatosan utaznak, mondjuk kábeltévé szerelőként járják a várost. Számukra olyan megoldást kínál a Bosch, amelynél a szerszám az autóban, két munkahely közötti utazás alatt is tölthető. A töltőkhöz kialakított keret fixen felszerelhető a furgon rak- vagy utasterében, és biztosan tartja az akkumulátoros gépet a töltés (és utazás) közben. Sőt! Akár a kofferbe elcsomagolt szerszámot is lehet tölteni, egy olyan egységgel, amely az egész koffert képes tartani. Ez valóban döbbenetesen komfortos megoldás. 

A rendszer működéséről, a töltés mikéntjéről itt láthattok egy youtube videót:

Hogy a fenti, profi felhasználók számára milyen előnyöket kínál a technológia, azt nem igazán kell bemutatnunk. Azonban az, hogy számunkra, amolyan eseti barkácsfelhasználók számára hasznos lehet-e, az mindenképp egyedi döntést és mérlegelést kíván. Aki tényleg azért tart otthon egy bőröndben egy akkus csavarozógépet, hogy pár hetente egyszer becsavarjon egy-két csavart, az aligha tudja kihasználni a technológia előnyeit. De aki naponta szerel, különösen ha hosszabb ideig használja a szerszámot (például időnként összeszerel egy IKEA konyhát a barátainak) az mindenképp fogja értékelni.  

Azt is kár volna tagadni, ez jelenleg még nem igazán olcsó technológia, igaz, jelenleg eleve a magas minőségű, professzionális használatra készült gépeihez kínálja a Bosch. De ez persze idővel, - ahogy terjed, és megjelennek a konkurensek is - nyilván változik.Szóval érdemes megnézni a fenti videót, esetleg élőben is kipróbálni a technológiát, végig gondolni, mi hogyan is dolgozunk. Megtörténhet, hogy némi számolás után kiderül, amit időben  (munkaidőben) nyerhetünk egy ilyen töltést használva, az bőven megtérülővé teszi a beszerzését.

Új, most induló sorozatunkban a Bosch szerszámai és technológiái közül mutatunk be néhányat. A gyártó nevét persze mindenki jól ismeri, posztjaink kommentjei között is folyamatosan feltűnik. A legtöbben afféle »iparági sztenderdként« tekintenek a cég gyártmányaira. És ebben van is valami. A Bosch számos szerszám első gyártója volt, ők készítették például az első dekopírfűrészt, de például az ütvefúrók születésénél is ott bábáskodtak. Ugyanakkor hihetetlen mennyiségű új fejlesztés is van a Bosch háza táján, amelyekkel az átlag felhasználó talán nem is találkozik, hiszen ezek nem a barkácsáruházak low budget kategóriájú szerszámai között felbukkanó megoldások és technológiák. De érdemes megismerni őket, hiszen egyfelől sokuk tényleg megkönnyítheti az életünk, másrészt a világ már csak úgy működik, hogy a ma különleges és még drága technológiái holnapra mindenki számára megfizethetőek lesznek, nem árt tehát képben lennünk.

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr914373379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2018.12.11. 05:57:56

"A legtöbben afféle »iparági sztenderdként« tekintenek a cég gyártmányaira."

Ez igaz. A Bosch "kék" ipari szerszámai az elmúlt 10 évben olyan minőséget értek el, mint a 20 évvel ezelőtti "zöld" barkácsgépek. Ez a sztenderd.

Másrészt a 2x5Ah akkus csavarozójuk 210 ezer pénz, plusz 46 000 a vezeték nélküli töltő állomás. Annyiért a világ jelenlegi legjobb gépéből, a Milwaukee-ból veszek hármat, az 6x5Ah, az azt jelenti, hogy elég vasárnap feltölteni otthon az összes akkut. Vagy veszek 7db 2x2Ah-s AEG-t, ami a második legjobb gép, és körberakom vele a derekamat, még bitet/fúrót sem kell cserélnem.

Értem én, hogy reklámposzt, de a Bosch jelenleg komoly minőségi problémákkal küzd, akkus téren pedig messze elmaradnak a konkurenciától. És az sem tesz jót a nívójának, hogy a kínai kék cuccok borzalmasan gagyik.

kkm.furdancs 2018.12.11. 06:56:30

@zooltek: Több toleranciát a reklámposztoknak! :)

GyökösiAttila 2018.12.11. 07:08:30

@zooltek: Ez mind lehet, DE: Ha megkérdezel egy random járókelőt, - a nagyvárosban vagy egy kis faluban, az egyre megy - hogy mondjon egy kézi bárkácsgép márkát, azt fogja mondani, hogy BOSCH. Ennyi. :)

zooltek 2018.12.11. 07:48:19

@kkm.furdancs: És ebből sorozat lesz, jaj nekem! Hogy fog viszketni a tenyerem, hogy ne ragadjak billentyűzetet :)

@GyökösiAttila: Ez igaz. DE: ezt az elismerést 30-40-50 évvel ezelőtt vívta ki, amikor a Bosch valóban egyet jelentett a minőséggel és a megbízhatósággal. Nekem is van sarokcsiszolóm, hibátlan és nagyon jó vele dolgozni, csak éppen 25 éves. A mostani gépeken meg nem győzzük a tányér- és kúpkereket cserélni, a túlgerjesztett forgórészek folyamatosan adják meg magukat, a 2-26-os kalapácsokban csúszkál a váltótengely csapágya, a 11VC vésőből meg kiesik a hajtókar csapszeg és összetöri a házat, ésatöbbi. A kékekről beszélek és szériahibákról. A zöldek mindeközben egy szintre süllyedtek a dzsunkás csodákkal.

Na jól kipanaszkodtam magam, most már megpróbálom nem fikázni, elvégre reklámposzt, és tudom, hogy az kell.

kkm.furdancs 2018.12.11. 08:12:27

@zooltek: Visszatértem, hogy (mindenféle dorgálás nélkül, kíváncsiságot kielégítendő), megkérjelek, hogy konkrétan mi a baj azokkal a gépekkel, melyeknek lefelé tart a színvonaluk. Erre itt van :)
Ezek a hibák mérnöki előrelátással elkerülhetők lennének és most jöhet a paranoia: tervezett avulás!

scsaba1 2018.12.11. 13:26:32

@zooltek:

Huh, de durván túlárazott..., mondjuk a végletekig kioptimalizált céges szalagmunka kivételével nem igazán látom az indukciós töltés ár-érték arányosságát. Valahogy nem életszerű az egész. Van egy hasonló logikára épülő Bosch Ixo-m, igaz azt pontosan bele kell helyezni a bölcsőjébe, na azt sem tartom jóformán sosem helyén, pedig még külön konnektort is kiépítettem a műhelyszekrényben neki. Akkor nekem valami hatalmas mákom lehet, mert egy rahedli zöld Bosch szerszámom van a Ixo-tól a deltacsiszolón át a gyaluig, mindegyik túl van az ötödik életévén (újabban ki szeretek próbálni más márkákat is), de semmi bajuk nincs, pedig némelyiket kifejezetten sokat használom ill. erőltetem. (De tovább menve: a háztartási gépeink is 90%-ban Bosch gyártmányúak, a legöregebb a mosógép a maga lassan 7. évével, soha semmi bajuk nem volt (hál' Istennek), ill. nem is igazán amortizálódnak úgy, hogy mondjuk elkezd zörögni, rozsdásodni, elenged egy ragasztás stb..)

Viszont mi a véleményed a Ryobi márkáról? Kellet egy nagyflex, kíváncsiságból vettem egy Ryobit, idáig tetszik, eléggé ki van találva az egész, bőven gumírozott, van lágyindítás, a markolat forgatható (eszméletlen jó volt, hogy be tudtam állítani a legkényelmesebbre, amikor egy 2"-os vascsövet vágtam el vele, úgy, hogy gyakorlatilag csak a flex fért a résbe, én meg mellette álltam kitekeredve, mert nem volt hely), a rögzítőgomb a szélén van és nagy, könnyű benyomni, a flexkulcsot, a mindig elkallódó flexkulcsot meg el lehet süllyeszteni a fogantyúba. Ill. van rajta egy kék varázsszem is, ami jelzi, hogy feszültség alatt van a készülék (ez mondjuk nem tudom, hogy mért jó). Ami nem tetszet, az az, hogy a kofferjába (igyekszem minden gépet kofferesen venni) csak úgy lehet belerakni, ha leszerelem róla a tárcsát meg a fogantyút, ami azért macerás a gyakori használatnál.

plümpike 2018.12.11. 14:48:58

10 000 mAh telefonom indukciós töltővel egy éjszaka alatt olyan 40%-ot tölt, ami az USB-s töltési módnak a negyede. Egy szerszámgép akkumlátor lényegesen magasabb kapacitással rendelkezik, nem tudom, hogy indukciós töltéssel mennyi energiát lehet betolni de szerintem ez tipikusan olyan feature, ami elméletben jól hangzik, gyakorlatban pedig életképtelen.

zooltek 2018.12.11. 16:06:29

@kkm.furdancs: Azt nem értem, hogy egy az országot lefedő szervizhálózatnál nincs egyetlen mérnök se aki megkérdezze, melyik gépnél mi a baj? A tervezett avulással meg keresd Pajer kollégádat, volt itt poszt róla :)

@scsaba1: Többször írtam már itt is, hogy egy-egy termék nem márka, hanem széria függő. Felhoztad a mosógépet, nekem a Whirlpool 17 évig bírta. De nem olyat vettem, mert most a sixth sense (6. érzék) széria egy kalap kaki, az egy éves garancia után általában kuka a sorsa.

Ryobi: elég jó minőségű kínai cucc, olyasmi, mint a Lidis Parkside. (Hogy odaszúrjak még Furdancs kollégának, jobb, mint a zöld Bosch :) ). A probléma annyi, hogy nincs alkatrész hozzá.

@plümpike: 10 000mAh? Sok lesz az. Hacsak nem vagy olyan villanyszerelő, aki a 120kV-os vezetékeket szereli, és szuper szigetelt CB rádiós telefonja van :)

zooltek 2018.12.11. 16:14:09

@kkm.furdancs: @scsaba1: Jaj ezt elfelejtettem: a Tungsramtól a kamion terminálokon keresztül a Ferrari gyárig mindenki levegős gépeket használ. Mert a legolcsóbb és a leghatékonyabb.

zooltek 2018.12.11. 16:18:07

@zooltek: Mármint gyártósor mellé.

zooltek 2018.12.11. 20:21:24

@plümpike: Akkor majdnem eltaláltam :) Hálózati nagyfesz villanyszerelő rokonom használt hasonló walkie-talkie-s elpusztíthatatlan "féltéglát". Bár a Blackview egy szinttel magasabb minőséget képvisel. A szerszámgép akkuknak kisebb a kapacitása, jellemzően 2-5Ah, bár már van 7-es is, csak épp sokkal nagyobb az áramleadó képessége, eleve nagyobb feszültségen dolgoznak, mint egy telefon.

nincs_nick 2019.01.05. 16:39:02

@zooltek: Kedves zooltek, már nem haragudj, de akkora butaságokat írsz, hogy kénytelen vagyok kijavítani. Remélem, csak általános tájékozatlanság miatt próbálod az olvasókat félreinformálni és nem valami más van a háttérben a nagy Bosch utálat mögött.:)

Na nézzük:
"Másrészt a 2x5Ah akkus csavarozójuk 210 ezer pénz". -> Ez a legdrágább itthon megvehető 18V-os gép szett LISTAÁRA. Boltban 160 alatt megkapod rengeteg helyen, ráadásul szettben 100 alatt is válogathatsz a kisebb 18V-os modellekből.

"plusz 46 000 a vezeték nélküli töltő állomás" -> Ezzel szemben a GAL 1830 W 35 felett nem is találom sehol a neten, zákányéknál is megáll 26-ból.

"Annyiért a világ jelenlegi legjobb gépéből, a Milwaukee-ból veszek hármat" -> Ehhez képest a legolcsóbb 2x5Ah-s Milwaukee szett (Milwaukee M18 BLDD-502C) 110-től kapható, s minő meglepő, pont ennyi a legkisebb Bosch 18V-os 2x5Ah-s akkuval...

Btw, Milwaukee, AEG, Ryobi (minőségileg csökkentő sorrendben) ugyanannak a kínai TTI-nak a márkái, s bár a Milwaukee FUEL szériája valóban kiemelkedő erő szempontjából, de a fizikát ők sem tudják újraírni, így ennek megfelelően elég nehezek, nagyok és drágák. Ennek megfelelően viszont már a DeWalt FlexWolt, HiKOKI MW, Bosch/Makita 36V-os széráival versenyeznek méretben/árban. Egyetlen előnyük a 18V-os akkukkal való kompatibilitás, de ezt tudja a Bosch-on kívül az összes többi felsorolt is.

Btw2, alapból nincs olyan gyártó, hogy mindenből a legjobb lenne, a top gyártók HiKOKI (Metabo, Hitachi), TTI (Milwaukee), Makita, DeWalt, Bosch, etc. azonos árszinten nagyjából ugyanazt tudják ugyanolyan minőségben.

"Ryobi: elég jó minőségű kínai cucc, olyasmi, mint a Lidis Parkside. (Hogy odaszúrjak még Furdancs kollégának, jobb, mint a zöld Bosch :) ). A probléma annyi, hogy nincs alkatrész hozzá." -> Ryobi gyárilag japán, azóta kínai, mióta a TTI megvette. USA-ban, az egyetlen fő piacán, valóban a Lidls termékek szinonimája, de nem abban a pozitív értelemben, ahogy mi itt a Parkside-ra gondolunk... Kb. mint egy zöld Bosch az ipari felhasználó szemében. Otthonra tökéletes, de rengeteg olcsó megoldással, ami miatt nem igazán hosszú életűek a cuccaik és mint írod alkatrész ellátás sem igazán megoldott még ott sem...

"Jaj ezt elfelejtettem: a Tungsramtól a kamion terminálokon keresztül a Ferrari gyárig mindenki levegős gépeket használ. Mert a legolcsóbb és a leghatékonyabb. " -> Akkus gépeket pont hogy gyártásban kezdtek el először használni, mivel a levegős gépek nagyjából egyetlen előnye az áruk. Ellenben nehezek, kábel macerás/veszélyes és irányára figyelni kell, precíziós munkára nagyjából alkalmatlanok (pl. pontos nyomatékszabályzás), valamint tökéletesen használhatatlanok a manapság defacto dinamikus termelésben, amikor szinte megállás nélkül állsz át két termék/batch között. Ferrari-nál is máig használnak még a régi akkus gépekből: www.team-bhp.com/forum/attachments/international-automotive-scene/340136d1272553311-pics-ferrari-manufacturing-facility-factory-30.jpeg. Nem véletlen, hogy az számos nagyobb power tool gyártónak van gyártásba szánt termékkínálata (Bosch, Panasonic, eredeti Ryobi, stb.) vagy akár már csak oda gyártanak.

Zárszóként még annyi, hogy lassan power tool-oknál árakon lovagolni max. DIY és (nagyon) kisvállalkozó kategóriáknál van értelme. Németeknél már vagy öt éve nem láttam két-három fősnél nagyobb céget, ahol ne leasingben lennének a cuccok azonnali cserével hiba esetén (ugye ebben a Hilti a nagymester, de megy utána mindenki). Ipari szinten ez már teljesen standard, a barkácsáruházas/márkaboltos értékesítés meg megmarad a kisvállalkozók és főleg az ipari szerszámok manapság fő fogyasztói, a lelkes DIY-erek számára. (Nem véletlen, hogy az az összes nagyobb gyártó kezét-lábát töri, hogy egy-egy népszerűbb youtube-os "woodworker" az ő cuccait használja a videóiban...)

Untermensch4 2019.01.06. 07:19:50

@nincs_nick: "Akkus gépeket pont hogy gyártásban kezdtek el először használni, mivel a levegős gépek nagyjából egyetlen előnye az áruk. Ellenben nehezek, kábel macerás/veszélyes és irányára figyelni kell, precíziós munkára nagyjából alkalmatlanok (pl. pontos nyomatékszabályzás), valamint tökéletesen használhatatlanok a manapság defacto dinamikus termelésben, amikor szinte megállás nélkül állsz át két termék/batch között."

Csak hogy árnyaljam a képet, láttam ilyen dinamikus termelésű céget. Voltak akkus cuccaik is de a gyártósor alapvetően levegős cuccokat használt, a pontos nyomatékszabályozásra pedig a levegőssel történő meghúzás után kézi nyomatékkulcsot is...

zooltek 2019.01.06. 07:36:08

@nincs_nick: "Kedves zooltek, már nem haragudj, de akkora butaságokat írsz, hogy kénytelen vagyok kijavítani. Remélem, csak általános tájékozatlanság miatt próbálod az olvasókat félreinformálni és nem valami más van a háttérben a nagy Bosch utálat mögött.:)"

Egyáltalán nem haragszom :) Egy blog kommentszekciója arról kell szóljon, hogy nem értenek egyet az emberek.
Az általános tájékozatlanságom kimerül abban, hogy nap mint nap ezeket a gépeket (is) javítom.
Az új gépeket áraival valóban nem igazán vagyok tisztában, a Bosch-t a hivatalos honlapról néztem, a Milwaukee M18 BL-ből (502) az ősszel boltoltam el egyet 78 pénzért, a 2Ah-s AEG-ek 35 körül mennek.

Nem utálom én a Bosch-t, de a gépeik minősége össze nem hasonlítható a 20 évvel ezelőttiekhez, na ezt utálom. Mondhatnám a Black&(+)Decker-t is.

A lízing meg itt kishazánkban még elég távolinak látszik, mondom úgy hogy milliárdos forgalmú cégek gépparkját is javítjuk, és eszükbe sincs lízingelni.

Én szerelés szempontjából látom a helyzetet. Az oké hogy a nagy gyártók hasonló áron kínálják a hasonló tudású termékeiket, de ha lemegy pl. egy fogaskerék, az egyikbe 10 000, a másikba 25 000, a harmadikba meg a büdös életbe nem megy le a fogaskerék. És ez nagyon nem mindegy.
süti beállítások módosítása