Hengerek középpontjának keresése

2019.11.05. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Kör közepén állok! - énekelte Attila sikerei csúcsán, amihez gratulálunk, mert egy kör középpontját pontosan megszerkeszteni eléggé nehéz. Egy háromdimenziós hengeres tárgyra jelölni még inkább problémás, pedig néha szükségünk lehet rá a gyakorlatban.

large-cylinder-july-2018-800x600.jpg

Gondoljunk csak egy betonból házilagosan kiöntött hengerre, amivel az elvetett fűmagot tömörítjük a talajba. Ha a tengelyt nem pont középre helyezzük, kissé döcögős a hengerlés, azaz nem lesz zökkenőmentes a végrehajtása.

Középpont szerkesztése, ahogyan az iskolában tanultuk: „Az ismeretlen középpontú adott kör vagy körív két tetőleges, de egymással nem párhuzamos húrját merőlegesen felezzük. Az a és b jelű felező merőlegesek N metszéspontja a keresett középpont.”

Lássuk a gyakorlatban. A fotókért elnézést.

korvonal04.jpg

Húrokat húzunk

korvonal05.jpg

A húr - kört érintő - mindkét pontjából körzővel körívet húzunk

korvonal06.jpg

E körívek közös pontjait összekötjük. A vonal felezi a húrt és merőleges rá.

korvonal07.jpg

A másik húrral is elvégezzük a műveletet

korvonal08.jpg

A két felező merőleges metszéspontja a kör közepe. Ezen a demonstrációs fotón látható, mennyire fontos a vonalak pontosan metszéspontokra történő illesztése. A szerkesztett középpontba szúrt körzővel le tudjuk ellenőrizni, hogy helyesen és pontosan dolgoztunk-e. Kis korrigálás után már az én körzőm is a kör közepén áll. Az eltérés oka, hogy a fotózás előtt vettem észre: eltűnt a körzőből a hegy. Egy huzalszöggel pótoltam, ami nem éppen garancia az elvárt jellemzők teljesítésére.

Egy vascső központozásánál hova szúrjam a körzőt, a levegőbe? - hangzik a józan kérdés. Emellett a kisebb átmérőjű hengereknél a mérés és bejelölés pontatlansága már számottevő, itt szerkesztéssel nem boldogulunk. Szerencsére az ipar lépett az ügyben és frappáns formában ültette át a geometriai megoldást.

korvonal11.jpg

Lényegében azt végzi el, amit szerkesztéssel mi az imént. A körív érintőire fektetjük a két kiálló tengelyt és a felezett - merőleges vonalat kihúzzuk. Elfordítjuk és ott is húzunk egy vonalat, megkaptuk a metszéspontban a középpontot.

Az eszköz 30-95 mm közötti rádiuszokhoz használható. Készítsünk egyet, ha nagyobb csövet kell méreteznünk vagy pusztán spórolós hangulatban vagyunk. Szövegszerkesztő programmal rajzolunk egy, a mérendő henger függvényében választott méretű kört. Két kis méretű pontot illesztünk a körívre, ezek lesznek a vonalzóból kinyúló kis tengelyek furatai.

korvonal10.jpg

Ezeket kössük össze egy húrral. Lényeges a pontosság, szerencsére tetszőlegesen nagyíthatjuk az ábrát. Az "objektum tulajdonságai" ablakból kiolvassuk a húr hosszát.

korvonal09.jpg

Készítsünk négyzetet, melynek szélessége pont a fele a húr hosszának és talpát fektessük rá a húrra. Így most jobb oldalának személyében megkaptuk a húrra merőleges, felező egyenest. 

korvonal01.jpg

Rajzoljuk körbe, mint a helyszínelők, azaz készítsük el a leendő vonalzó kontúrját. Piros színnel jelölve és fontos, hogy a vonalzó jobb oldala egybevágjon a felező merőlegessel.

korvonal03.jpg

Töröljük ki háttérből a felesleget, kész a vonalzó. Már csak egy fémlapra kell átrajzolnunk a körvonalakat (ügyelve arra, hogy a ceruza vastagsága hozzáadódik a sablonhoz). Kivágjuk vonalzót és kifúrjuk a tengelyek furatait.

korvonal02.jpg

Az otthon adódó megoldásokkal két tengelyt kell erősíteni a furatokba. A tengelyek végének nem lehet feje, ezért javasolt például egy távtartó felerősítése csavarral tengelyként. Vagy vesszőparipánk, a 3D nyomtatás igénybevételét, mely abszolút pontossággal, egy darabban készíti el a tökéletes merőlegeseket.

Legpontosabb középpontot akkor kapjuk, ha eleve annak fúrásával - esztergálásával kezdjük a kör kialakítását és abból kiindulva vágjuk körbe az anyagot, készen kapott tárgynál viszont a fent vázolt módszerek célravezetőek.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr588763304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemNick 2019.11.06. 12:12:35

EZ jó bejegyzés lett, köszi!

GöTi 2019.11.24. 13:50:28

Véletlenül találtam, faesztergályosoknak szánták, ötletes:
www.axminster.co.uk/veritas-centre-finder-610133

kkm.furdancs 2019.11.24. 20:37:47

@GöTi: Nekik a legkönnyebb megtalálni a középpontot. Leforgácsolják a felesleget :)
süti beállítások módosítása