Élet szénkefe nélkül?

2020.02.17. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

A szénkefe egyidős a villanymotorok történetével. Aki kicsit is érdeklődik az elektromos szerszámok lelkivilága iránt, találkozott már a szénkefék cseréjével, és megszokta, hogy az új gépekhez sok esetben eleve csomagolnak tartalék szénkefét. Azonban számos más jellegű technikai tudáshoz hasonlóan itt is kiderülhet, hogy ezt a tudásunkat bizony nem fogjuk tovább örökíteni a fiainknak…

kefe2_png.jpg

A villanymotorok működési elvét a legtöbben ismerjük. (Akik nem, azok úgysem kattintanak erre a posztra) Ha felfrissítenénk a tudásunk, ajánlom a wikipédia megfelelő címszavait, igazán jól – és alaposan – járja körbe a témát. Most legyen elég annyi, hogy hagyományos esetben adott egy forgórész, ami tekercseket tartalmaz, amelyek elektromágneses mezőt hoznak létre. Ettől forog a motor. Ehhez viszont áramra van szükségük, amit a szénkefék juttatnak be a forgórészbe. A szén nyilván egyfajta optimális megoldásként jött anno a képbe, mert jól vezeti az elektromosságot, ugyanakkor a kívánatos kopási/önkenő tulajdonságai sokkal jobbak, mint bármilyen fémé. Ettől még azonban ez is kopik, cserélni is kell időnként.

Felmerülhet – fel is merült – az emberben, hogy miért van erre szükség, miért nem konstruálják át a motorokat úgy, hogy ne a forgórészbe kerüljenek az áramra éhes tekercsek? Ilyen motorok vannak, voltak korábban is, azonban ezek vezérléséhez/szabályozásához több fázis, VAGY elektronika szükségeltetik. Ami ugye épp mostanában fejlődik olyan robbanásszerűen, hogy filléres és miniatűr megoldást kínál mindenre, ami akárcsak 20-30 éve még komoly és drágán megoldható probléma volt.

Elkezdtek tehát teret nyerni a szénkefe nélküli motorok. Számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos villanymotorokhoz képest, például zártabb konstrukciót, mégis jobb hűtést tesznek lehetővé. 

Ami jelen posztunk szempontjából érdekes, ez a szénkefe nélküli motortechnika eljutott az elektromos kéziszerszámokhoz is. Manapság egyre több szerszámon találkozhatunk az ilyen konstrukcióra utaló brushless, BL, BLCD, ECDC, EC feliratokkal.

Ilyen szerszám jelen posztunk (amelyik innentől igazából egy szerszámteszt) alanya is. Az akkumulátoros fúró-csavarozó gépekről már többször írtunk, de sosem lehet elégszer, különösen, ha egy olyan csemege akad a kezünkbe, mint a Bosch GSR 18V-50 Professional gépe.

fur2_png.jpg

Az akku nélkül 1 kg-os súlyú gép méretében a középmezőnybe tartozik, de teljesítményben és néhány fontos paraméterben kiemelkedik onnan. Az említett szénkefe nélküli motor ugyanis egy fémből készült tokmányt forgat! Aki a régebbi posztjaim olvasta, már belefuthatott abbéli vélekedésembe, hogy a SZERSZÁM minél több fém alkatrészt kell tartalmazzon. Persze manapság a műanyagok korát éljük, és nem törődünk azzal, hogy több (vagyis későbbi, a miénket követő) kor meg épp ez okból már nem is lesz. A készülékház persze mindenképp műanyagból készül, de ez a fém tokmány igazán komoly pluszt jelent. 

fur1_png.jpg

A szénkefe nélküli motor tette a dolgát, gondolom egy effajta műszaki újítás épp akkor jó, ha észre sem vesszük, egyszerűen működik, ahogy kell. Mindenesetre azért megkérdeztem egy kisgépek szerelésével foglalkozó törzsolvasónk, neki milyen tapasztalatai vannak általánosságban a kéziszerszámoknál használt szénkefe nélküli motorokról:

Szia! Az egyik előny, hogy a porral szemben valóban sokkal ellenállóbbak. A másik, hogy a Li technológiával felvértezett akkumulátorok miatt ma már sokkal tovább használnak egy-egy gépet mint régebben. Így a hagyományos kefés motoroknál eljön az az idő, amikor a szénkefét cserélni kell. Pontosabban kellene, mert vagy veheted meg a házzal együtt, vagy a szénkefetartó bele van préselve a motorházba: egy szénkefe csere helyett jöhet a motorcsere. Ez így mindenképp megspórolható. Az viszont igaz, hogy a szénkefe helyett kapsz egy csomó elektronikát, amit kisiparilag szinte lehetetlen javítani, ha elromlik. Mindazonáltal nálunk ilyen probléma még nagyon kevés volt, szóval összességében pozitív a kép.

fur0_png.jpg

A próbált szerszámról itt tudhattok meg többet. Az én konklúzióm pedig az, hogy nyugodtan válasszunk szénkefe nélküli motorral szerelt masinát, nem fogjuk megbánni. A gyártók szerint a kisebb méret, a nagyobb leadott teljesítmény, a kisebb karbantartási igény amit tapasztalni fogunk. Ez pedig nem hangzik rosszul...

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr1015458972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2020.02.17. 05:17:45

Basszus, természetesen bronzkeféről van szó. A törpefeszültségű (értsd: akkus) gépek kefés motorjai 99%-ban bronzkefések. Nagyon ritka, hogy szénkefe legyen benne, bár történestesen itt hever az asztalon egy akkus Makita fúrókalapács, ami pont szénkefét használ :) Átlag júzernek persze tökmindegy, hogy szén- vagy bronzkefe, de a főnököm azért csalódottan tekintene rám, ha ezt látná.

Fém tokmány: van egy kék Bosch (vezetékes) fúrógépem, gyárilag Röhm fém gyorstokmánnyal szerelve. Anno 16 500-ért vettem a gépet. Ha elromlana a tokmány, 10-ért tudnék rendelni...

villanyember 2020.02.17. 08:58:57

" fémből készült tokmányt forgat! Aki a régebbi posztjaim olvasta, már belefuthatott abbéli vélekedésembe, hogy a SZERSZÁM minél több fém alkatrészt kell tartalmazzon. "

Azért ez nem ennyire fekete-fehér. Ne tévesszük össze a régi idők gépeit a maiakkal. A "békebeli" kéziszerszámok korában jóformán csak a bakelitféle műanyagok meg a PVC különféle változatai léteztek. Ezekből persze hogy aluöntvény gépházban acél fogaskerekeket, esetleg műanyag fogantyút tartalmazó gépek épültek. Nem azért voltak annyira tartósak mert "fém", hanem azért mert minőségi fém anyagokat használtak és az örökkévalóságnak épültek. A maiak sem a műanyag alkatrészek miatt gyengék ha gyengék, hanem az alkalmazott gagyi anyagok miatt. Zooltek biztosan mesélhetne "minőségi acél" hajtóművekről, spiáter öntvényekről meg kisbicskával faragható műanyag alkatrészekről. Szóval nem mindig a műanyag a bűnös, legtöbbször a semmiből jó sok pénzt csinálni tipusú üzleti szemlélet. Léteznek olyan műanyagok amik felülmúlják a fémek tulajdonságait. Ezek persze nem az " olvasszunk össze mindenféle szemetet osztán fröccsöljünk belőle valamit, jó lesz az oda" anyagok, de az áruk se olyan!
A kefe nélküli motorok vitathatatlanul jobbak mint a kefések, de egy amatőr felhasználónak nem biztos hogy megéri a jelenlegi többszörös ár. Más egy napi 8-12 órán keresztül gyilkolt szerszám mint egy hetente pár órára elővett igénybevétele. Kb. olyan a különbség szerintem, mintha az építkezésen vödörhúzgálásra használt csiga helyett 2 tonnás ipari darut használnánk. Persze ha valakinek telik rá, miért ne? Láttam már olyan házi barkácsműhelyt hogy az állam leesett, de a méregdrága gépek összesen se mehettek 10 üzemórát. De ha véletlenül csinálni kéne valamit (nem kell) akkor legalább legyen mihez nyúlni. :-)))

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2020.02.17. 09:33:35

@zooltek: majd kijavítom, most nem vagyok gépnél.

zooltek 2020.02.17. 13:44:07

@villanyember: Ezt, amit itt leírtál, kapsz egy lájkot :) Vagy egy +1-et, vagy mittudomén :D

zooltek 2020.02.17. 13:46:44

@Gyökösi Attila: Nem kell kijavítanod, ez az én saram. És ha ki is fogod javítani, a házi felhasználó nem tudja a különbséget, nem számít. Akkor lenne baj, ha ez most kikerülne az indexre, és idejönne a sok szakértő, Furdancs kolléga meg gyéríthetne :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2020.02.17. 13:50:32

@zooltek: Te csak simán kefét írtál, és én azt is használtam a posztban, mert "Az élet kefe nélkül" tök jó cím lett volna. De a szakemberek azt mondták, kefés motor nincs, ki kell írni, hogy szénkefe. :D

Arcade Macho 2020.02.20. 16:07:08

@Gyökösi Attila: ja hogy a boltban azt kell mondjam, hogy szeretnek venni szenkefet, ami bronzbol van?

Arcade Macho 2020.02.23. 16:12:23

azt lehet tudni, hogy ezek a szenkefe nelkuli csavarbehajtok miert olyan dragak?
elektronika van mar az 1000 Ft -os PCs ventillatorokban is

illetoleg az irant erdeklodnek hogy van-e egyaltalan szenkefe mentes (brushless) furo-csavarbehajto / fúrócsavarozó 3 liion akksis kivitelben? ahol a markolat maga az akksi

GyökösiAttila 2020.02.23. 16:42:22

@Arcade Macho: Ezek jó kérdések. Az elsőre nem tudok választ, az 1000 forintos PC ventillátorok vélhetően nem Bosch/Makita/miegymás gyártmányúak, és persze a teljesítményük is tök más liga lehet, stb-stb. A kérdés második felére saját kútfőből azt mondanám, hogy az ilyen full egybeépített csavarhúzók (amit amúgy én is használok) eleve amolyan kiegészítő szerszámként vannak elkönyvelve (bár a kis méret sokszor jön jól) és gondolom amennyiért ezzel az új technológiával felvértezve kellene árulni, annyiért nem volna piacképes. (Hasonló a helyzet, mint amiért ugye most szépen eltűnnek a gyártók választékából a városi kisautók...)

villanyember 2020.02.23. 20:07:07

@Arcade Macho:

A neten találsz a működéséről részletes cikkeket. A lényeg laikus szemmel: ez a motorfajta kisebb súly mellett nagyobb teljesítményre képes. Miért drága? Egyrészt drágább maga a motor és nem az elektronika miatt. Másrészt jó reklámja van. A profi felhasználók, akik napi szinten órákat emelgetnek kézi gépeket, hajlandók némi súlycsökkenésért többet fizetni. Persze csak azok akik sk. dolgoznak. Az irányító-szervező vállalkozót szerintem nem nagyon érdekli hogy mit emelget a melósa. Ócsó legyen, úgyis tönkrevágja a baromja. Mint fentebb írtam, szerintem csak iparszerű felhasználónak éri meg.

zooltek 2020.02.24. 04:40:24

@Arcade Macho: Nem olcsó az elektronika. Egy PC táppal összehasonlítani egy kicsit az almát a körtével esete. Egy szerszámgép elektronikájának sokkal szélsőségesebb hőmérsékleti és időjárási körülményeket is ki kell bírnia, miközben hatványozottan nagyobb amperek szaladgálnak benne, nagyon pici helyre összezsúfolva. A tudást meg kell fizetni.

Markolatba épített akksis kefe nélküli fúró/csavarozó: pl. ilyenre gondoltál?

hu.milwaukeetool.eu/m12-fuel-szuperkompakt-leveheto-tokmanyu-utvefuro-csavarozo/m12-fpdx/

Arcade Macho 2020.02.24. 21:57:51

koszi mindenkinek a valaszt

szep az a Milwaukee, de 90e kicsit sok nekem fokent hogy alig hasznalnam :)

nagya21 2020.03.15. 16:33:24

@Arcade Macho:
Hali!!
Lidl-nek van ilyen mint a milwaukee, csak kefés gépe 9000-ért, a + akku meg 15ojró szállítással együtt.
Üdv Nagya

nagya21 2020.03.15. 16:45:40

Hali!!
A Lidl-ben most volt Parkside Brushless furócsavarozó 22222huf-ért, na az nagyon megérte.
20v-os akku (kompatibilitis a többi Lidl 20v akkuval) 60Nm nyomaték(csuklóveszélyes), 500/2000f/min (már jól lehet vele furni)5 év gari a gépre, naggyon naggyon jó!!

www.lidl-service.com/cps/rde/SID-E927B8EB-77F1DFBE/lsp/hs.xsl/product.html?id=3766794243&rdeLocaleAttr=hu&title=Akkus%20f%C3%BAr%C3%B3-csavaroz%C3%B3%2020V%20PABSP%2020-Li%20B2

KAMA3 2020.03.15. 18:56:36

@nagya21: Ez a "most" úgy 3 és fél hónapja volt. Következő karácsonyig ne nagyon számits rá hogy lesz idehaza. És megoszlanak a vélemények, hogy mennyire jó. Nekem nincs vele bajom, teszi a dolgát rendesen. Arra kiváló, hogy ezt ejtsem le a tetőről, vagy lopják ki a kocsiból.