Égi jelenségek a lakásban

2020.02.25. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

A természet és meteorológia szerelmeseinek kegyeit keressük mai írásunkkal. Dörgéssel-villámlással hangulatot fokozó, felhő alakú lámpa, világító égitestek, földteke hologramot megvalósító óra és egy valódi időjárás-szimulátor szerepel a menüben.

lamp.jpg

A fotón látható példánynak erősen túltolták az árát, 3360 dollár elköltése helyett inkább megmutatjuk házilagos elkészítését. Nem boszorkányság (hanem technika - szól a klasszikus felvezető). A vihargép dunsztos üveg verzióját már én is elkészítettem korábban és az határozottan kevésbé porosodik.

A kék LED-ekről nehéz lejönni, tudja ezt minden, fénytechnika-függő olvasónk. Nemcsak bombázások esetén hasznos a kék világítás, de egyedi, techno hangulatot is teremthetünk vele. Az ég is kék, a felhők is, ez adhatta az ötletet az "Arduino hajtású felhőlámpa" megalkotójának. Az Arduino egy ki/bemenetekkel bőven felvértezett, könnyen programozható, szóval felhasználóbarát mikrokontroller, erről is írtunk korábban. Szerepe itt arra korlátozódik, hogy három kék LED-et villámcsapásszerű időzítéssel villantson fel. Sikeresen. 

Hasonló alkatrészekből készült, de több színben pompázik a következő alkotás. Mordor felett az ég - mondhatnánk a vörösben izzó szobára tekintve. Gyors reagálású szomszédok közelében nem tanácsos használni, mert az ablakon kiszűrődő rőt fények miatt ránk hívhatják a tűzoltókat. Jobb félni, mint megijedni alapon.

Ha tiszta az ég, láthatjuk a Holdat és annak állását. Bunkerben élők, vagy abszolúte lusták részére készült ez a holdszinkronizált lámpatest. Rápillantva a hónap aktuális napját mutatja, a lámpatest pedig hűen utánozza a fogyó-növő Hold fényviszonyait. Újabb érv, miért ne menjünk ki a biztonságos lakásból.

Térjünk haza szülőbolygónk barátságos kebelére. Egy frappáns trükkel háromdimenziós megjelenítésű glóbuszt varázsol lakásunkba ez a találmány. Szemünket csapja be, akárcsak a 25 képkocka / mp gyorsaságú filmvetítés, melyet összefüggőnek látunk. Az időt is mutatja.

Mint a filmek végén a nagy összecsapás, itt is utolsó videónk hozza el a katarzist. A Tempescope mobiltelefonon keresztül irányítható doboz, melyben valódi eső esik, lecsapódik a pára, köd száll fel és természetesen a jó öreg villámok szabdalják az üveglapok közé szorított teret.

Akár egy térképen kijelölt város időjárását is kijelzi. Hmm, már megint esik Salgótarjánban - mondhatjuk, futólag rápillantva a dobozra.

 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr888776736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.25. 19:13:50

Sátán megjelent a teraszomon pér éve zöld gömb alakban.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.02.25. 20:17:48

gyűlölöm a kék ledet. Kifolyik tőle a szemem, erre milyen műszerfalvilágitása van a krva kocsimnak a korábbi szép selymes zöld meg narancs színek után.

Kék. Rikító piros kiegészítésekkel. Ha annyira letekerem, hogy már nem bántja a szemem akkor alig látom a műszerfalat, ha meg már látom akkor szinte fáj. Öreg verdámban tán philips kazettásrádió volt, azon lehetett állítani, hogy zöld vagy narancs legyen a háttérfény, hogy harmonizáljon a műszerfallal amibe beszerelték. Kék opció nem volt benne...

kkm.furdancs 2020.02.25. 20:53:19

@eßemfaßom meg áll: "szép selymes zöld" Daciád volt? :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2020.02.26. 07:45:45

@kkm.furdancs: régen az is volt de az emlitett rádió egy R19-et szolgált. Illetve még ma is megy a saját lábán. Mármint a rönó, nem a magnó.

gigabursch 2020.02.27. 06:18:30

@kkm.furdancs:
A Lancia Dedrában is selymes zöld