Üvegcsere tetőablakban

2021.02.19. 08:52 | Írta: Gyökösi Attila

Az üvegtől, mint alapanyagtól sokan tartanak. Pedig egyáltalán nem boszorkányság a vele való munka. Jómagam bútorként (illetve azt kiegészítő lapokként, ajtókként) is használok üveget, és persze a mindenféle nyílászárókban esetleg megsérült sima és thermo üvegeket is magam cserélem. Erről írtunk már, ma már az üvegeseknél szinte végtelen szín és mintaválasztékban találunk üveget, amit méretre vágnak, ha kell csiszolnak, fúrnak, szóval sok dolgunk nincs vele, csak be kell építsük. Szintén egyszerű a többrétegű, thermo üvegek pótlása is, csak a pontos méretekre, vastagságra, rétegszámra van szükség, és már építhetjük is be a méretre gyártott üveget a törött helyére.

ablak1.jpg

A minap egy tetőablakban (régebbi Velux gyártmány) lett szükség üvegcserére. Ilyet még sosem csináltam, ezek a tetőablakok elég trükkösen megkonstruált szerkezetek, a külső oldalon mindenféle aluborításokkal, és persze tényleg korrekt nedvesség elleni szigeteléssel az üveg körül. A műtétet egy barátom segítségével csináltuk (illetve én segítettem neki, igazából). A beépítendő üveget is ő intézte. A méretet nem mértük, hanem a Velux-tól kérdeztük meg az ablak típusa alapján, hiszen nem akartuk addig szétbontani a szerkezetet, amig nem állt rendelkezésre az új üveg. 

A csere legmacerásabb része az új üveg felcipelése volt a tetőtérbe. De ahogy ezt letudtuk, a többi már tényleg gyorsan ment. Mint kiderült, az ablak külső oldalán végig csavarokkal rögzített alumínium keret szorítja be az üveget. Itt egy szikével el kellett vágni körbe a szigetelő szilikon réteget, majd leszedni az alu keretet. Az üveget innentől simán ki tudtuk emelni, a méret ellenőrzése után (jól mondták a Veluxnál) az újat betettük a helyére, körbe nyomtuk szilikonnal, visszacsavaroztuk az alukeretet és kész is. Alább van néhány fotó. Magáról a cseréről persze pont nincs, mert nem jutott eszünkbe, meg szabad kezünk sem igen maradt hozzá... Majd legközelebb pótoljuk. 

ablak3.jpg

ablak5.jpg

Valóban egyszerű műtét. Az üveg amúgy azért törött el, mert az ablak szorult, és bezáráskor valaki véletlenül az üveget nyomta meg, ami berepedt. Most megnéztük ezt is, de igazából semmilyen problémát nem találtunk az ablak beépítésénél és a mechanizmusban. Eléggé elkezdte ugyan enni az idő az ablakkeret fa részeit, de szorulás, vetemedés nem volt. Úgyhogy egy jó adag WD40 került befújkálásra, ami csodák-csodájára meg is oldotta a gondot, az ablak megint finoman mozog.

ablak4.jpg

Ez egyébként felveti azt a kérdést is, hogy vajon kinek jut eszébe időnként megkenni a mindenféle bukó-nyíló, vagy épp tetőablakának a vasalatait? Nem sokunknak, lehet hogy kéne csinálni egy ilyen akciót, mondjuk a február 19-ét kinevezhetjük a "kenjük meg a nyílászáróink vasalatait" napnak.

Ti mikor üvegeztetek utoljára? Ha van kedvetek, mindenképp írjátok meg. Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2716432178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rácz Nimród 2021.06.08. 13:04:41

hello. Ismét rátaláltam tök véletlenül a blogodra. :D Mennyire vagy elégedett a fent említett Velux ablakkal? Én nem csak üveget cserélnék, hanem az ablakokat teljesen. De most műanyagban gondolkozom, mert az előző fakeretes volt és a fa teljesen szét rohadt. Nálatok mennyire vált be? tetoteriablak24.hu eddig itt nézegettem, mert itt a 3 legnagyobb márka összes kínálata megtalálható.
süti beállítások módosítása