Milyen biteket használjunk?

2021.03.29. 20:52 | Írta: Gyökösi Attila

Még a múltkori csavarbehajtós írásunkban ígértük ezt a posztot. Azóta viszont jobban átgondolva a kérdést, elbizonytalanodtam. Egyszerűen túlságosan sok gyártó készít ilyesmit, mi ezeknek töredékét sem próbáltuk ki. Szóval néhány szempontot ugyan összeszedek ebben a posztban, de azért szívesen veszem, ha az olvasók is leírják a tapasztalataikat.

img_20210329_192302.jpg

Arra, hogy melyik a jó bit, eleve többféle választ adhatunk. Ki-ki vérmérséklete, tapasztalatai, a felhasználási mód szerint rangsorolhat.

Az talán vitathatatlan, hogy az első és legfontosabb a megfelelő forma, a kellően precíz kialakítás és megmunkálás. Ha a PZ2 vagy épp egy torx bit valóban tökéletesen illeszkedik a csavar fejébe, eleve sokkal tovább lesz használható. Ha a bit vége és a csavarfejben lévő bemélyedés bármilyen kis mozgást, kotyogást, bizonytalanságot enged, akkor az hamar megbosszulja magát. Szintén fontos a bitek anyaga, keménysége. Itt nyilván nem csak az abszolút érték a fontos, az a jó, ha összhangban van ez a csavarok anyagának paramétereivel, hiszen könnyen belátható, hogy ha az egyik sokkal puhább, mint a másik, az gondot okoz. 

Ennek elkerüléséhez rögtön ott az első (vagyis nulladik) fontos dolog, hogy jó minőségű csavarokat használjunk. Nem kell túlmisztifikálni a dolgot, nem csak mondjuk a Fischer tiplikhez adott méregdrága csavarok jöhetnek szóba, egy magára valamit adó csavarbolt mindenképp minőségi csavarokat árul. Viszont például a barkácsáruházak noname termékeket tartalmazó böngészőkosaraiban fellelhető nagyobb kiszerelésű, de fillérekért árult csavarjait jobb kerülni. (Ugyanott a normál csavarosztályon található választék általában már teljesen rendben van, más kérdés, hogy árban többnyire kissé húzós bármely random csavarbolthoz, pláne nagykerhez képest. Erről amúgy írtunk is már.)

drive-table.jpg

De térjünk vissza a bitekhez. Ha már szóba került a noname böngészde, hát ott semmiképp se vegyünk bitkészleteket sem. A műanyag dobozban kapható 6-8 darabos készletek 199.- meg 299.- forintokért abszolút felejtősek.

A gépekhez persze általában csomagolnak gyárilag is néhány bitet. Tapasztalatom szerint ezek minősége nagyon különböző lehet. Az én régi Makita gépeim gyári, kétvégű (Phillips és egyenes) csavarozó bitjei igazából mindent kibírtak eddig. Igaz, ritkán vannak használva, de még mindig meglepnek néha, amikor a drága utólagosan beszerzett bit nem kapaszkodik eléggé, ez meg simán kihozza a csavart. De például pár éve egy Skil géphez egy egész csomag tartozékot adtak, és hát az abban lévő bitek nem az örökkévalóságnak készültek...

A bitek világa igazán vadregényes, mondhatni dzsungelszerű... Adott hegytípussal is számos hosszban, keménységben, kivitelben elérhetőek egy gyártó szortimentjén belül is. A hagyományosnak mondható, kis 26 mm hosszú bitek mellett jó pár éve elérhetőek a torziósnak nevezett, kicsit hosszabb bitek. Ezek általában rendelkeznek egy kissé elvékonyított nyakrésszel. A legfontosabb tulajdonságuk pedig az, hogy a bit képes némi csavarodásra, tehát a csavar megindításakor, vagy a meghúzás végén a gép nyomatéka kevésbé fogja eltörni, elroppantani a csavart. Mert ez bizony valós veszély, egy kis gép is tud 20-30Nm nyomatékot már, a nagyobbak meg akár sokkal többet is. Bár a legtöbb csavarozógépen tudjuk állítani a nyomatékot, de ezt nem mindig tesszük meg, ráadásul kellő tapasztalat nélkül még ilyenkor sem biztos, hogy eltaláljuk a megfelelő értéket. Fontos tudni azt is, hogy a mostanában használatos fa- és különösen a (mindenre IS használt) pozdorja csavarok acélból készülnek, amitől persze kemények és erősek, viszont túl nagy nyomaték hatására egyszerűen elpattannak, az edzett alapanyaguk nem sok játékteret enged. Egy ilyen torziós bit valamennyit segíthet. Sok gyártó ezt a torziós megoldást az egyébként is hosszabb bittartóval oldja meg, tehát léteznek ilyen bitbefogók, többnyire IMPACT jelzéssel találkozhatunk velük a kínálatban. (Fontos, hogy tudjuk, mit mivel használunk, egy torziós bitbefogóba nem szokás hosszú, 40-50mm-es, szintén torziós bitet tenni, mert a kettő együtt már sok a jóból, ott már lehet gond a nyomaték átvitelével. Ha ilyen spéci motyónk van, érdemes rákattintani a gyártó honlapjára és művelődni kicsit. Persze ha készletben vesszük, akkor nyilván összevaló tartozékokkal találkozunk. Nálam ez a Milwaukee befogó bevált, normál sztenderd bitekkel használom.) 

img_20210329_192445.jpg

Érdekes lehet még a bitek színe. Persze többnyire egyszerű »vasszínűek« alapesetben nem is rozsdamentesek. De léteznek arany/titán színű bitek és bitkészletek is. A komolyabb gyártóknál ez valóban valamilyen extra bevonatot jelent, amitől a gyári leírások szerint sokkal kopásálóbb lesz a szerszám. Nem tudom, én egy kicsit tamáskodó vagyok egy ilyen vékony bevonat/réteg gyakorlati hasznáról. Itt nem arról van szó, mint mondjuk egy belső égésű motor hasonlóan bevont hengerfala esetében, ahol nagyon is egyenletes és kiszámítható erőhatások vannak. Csavarozás közben dinamikus, teljesen random módon jelentkező, ugyanakkor néha igen komoly ütések, nyomások lépnek fel. Szóval én eddig nem lettem meggyőzve, hogy három-négyszeres árat érne ez a technika. De majd az olvasók megmondják, ha nincs igazam. 

És akkor a mi bites tapasztalataink:

Jómagam régóta használom a Makita bitkészleteit. Ezek 2-3000.- Ft körüli áraktól elérhetőek, és ár/érték arányban szerintem jók. A megmunkálásuk kellően precíz, egy szabványos, minőségi csavar fejébe pontosan illenek, és elég sokáig használhatók. Nem örökké, cserébe viszont nem nagy csapás, ha néha itt-ott elvész egy-egy darab a készletből. Egyszóval ez a korrekt minőségű fogyóeszköz kategóriája. A készletek 8 és 100 darab közötti számú elemet tartalmazhatnak, tényleg rengeteg féle van, plusz a bitek persze darabonként is beszerezhetők, ami fontos, mert például egy konyhabútorokat szerelő asztalos munkája 90%-ban csak PZ2 méretű csavarfejekkel találkozik, amiket nyilván pótolni is kell.

img_20210329_192337.jpg

Szintén beváltak a Milwaukee Shockwave rendszerű bittartói és bitjei is. Itt egy a már említett torziós (IMPACT) rendszerről van szó, nagyon precízen (lézerrel, bármit is jelentsen ez) megmunkált-kialakított bitvégekkel, így a pontosság alap, és kellően strapabírók is a bitek.

4932430854--app_1.jpg

Talán két éve már, hogy hirtelen szükség lett néhány PZ1 bitre. Az első boltban szembejött egy Kito nevű márka, vettem is egy 10 darabos zacskóval ebből a bitből. És ezek azóta is szolgálnak, olyannyira, hogy vagy öt darab még mindig használatlanul figyel a zacskóban, mert egyszerűen nem kopnak el a már használatba vett darabok. Pedig ez a kis méret azért elég sérülékeny (a nyomaték, ugye…) Szóval nekem bevált. Ahogy nézem, ennek a bitnek most 190 Ft darabja, ajánlom. 

img_20210329_192506.jpg

Vannak aztán klasszikusan jó hírű gyártók. Tapasztalatom szerint a Wiha és a Wera bitjeiben nem fogunk csalódni. Ezekből ugyan csak egy-két darabot használtam, de ezek abszolút bizonyítottak. Szintén volt már a kezemben DeWalt és Metabo bitkészlet. Bár ezekkel nem dolgoztam, de a kidolgozási minőség abszolút megnyerő, nemigen tudom elképzelni, hogy ne válnának be. 

Az említettek mellett persze szinte minden szerszám- és tartozékgyártó gyárt biteket és bittartókat is. Nyilván sok jó van ezek között is. A darabonként 120-200 forintos sztenderd bitek már azért általában nem okoznak csalódást, a darabonként 200.- Ft felettiek többnyire már prémiumnak tekinthetők. Mint manapság megszokhattuk, itt sincs felső határ, a különböző ötvözött, spéci módon edzett, netán IMPACT kialakítással ÉS szuper bevonattal (mondjuk gyémántszemcsékkel bevonva, mert ilyen is van!) rendelkező bitek lehetnek jóval drágábbak is.

Konkrét tanács:

Az én véleményem az, hogy aki most szerzi be az első csavarbehajtóját, ha teheti vegyen egy 30-50 darabos Makita vagy más minőségi készletet valahol 6-9 ezer forint környékén. Ebben nagyjából minden benne lesz amire a ház körüli szereléseknél szükség lehet. Aztán, ha valami kopik, elvész, netán egy bizonyos méretre sokszor lesz szükség, akkor lehet pótolni egyenként, időnként akár bepróbálkozva a prémium kategóriába is. Attól viszont mindenkit óvnék, hogy a mondjuk eleve olcsóbb kategóriájú új szerszámért többet fizessen azért, mert adnak hozzá egy rakás tartozékot. Jobban jár a »kopasz« szerszámmal, és egy ilyen, külön kiválasztott/beszerzett tartozékkészlettel.

És most jöhetnek a ti javaslataitok, véleményetek. Akár itt, akár a Facebook oldalunkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2316484528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

villanyember 2021.03.30. 08:49:00

A bitek minősége fontos dolog, de előbb sok embernek meg kéne tanulni használni a gépi csavarozót! Ha nem tudja a júzer a csavar tengelyirányában tartani a műszert, a legjobb bit se használ. Sokszor a sírás kerülget amikor hallom hogy recsegteti azt a szerencsétlen szerszámot. Nem hallod, bameg? Mit? A nyomatékbeállításról meg már ne is beszéljünk, ha egyáltalán tudja hogy van ilyen. A múltkor az egyik díszpinty megmagyarázta hogy akkor van jól meghúzva a csavar ha a végén kiugrik a bit belőle. Merthogy a mélységhatárolós gipszkartonhoz használt bit is ilyen (hogy szakadt volna a feje az anyjába aki kitalálta). Persze a gipszkarton csavar feje úgyis eltűnik a glett alatt, az a bit meg filléres dolog. Spéci csavarozógép meg minek, drága, a nyomaték beállítása meg felesleges macera. Na az ilyen a Wiha vagy Milwaukee bitet is kivégzi hamar, vagy egyik csavart se szeded ki utána mert mindnek eldarálta a fejét.

2021.03.30. 21:29:36

szerintem 0-kat meg 1-ket, bár már dolgoznak a talánon is :)

plümpike 2021.03.31. 15:07:53

Egyszer a budakeszi würth shopban vettem rozsdapassziválót, amikor is eszembe jutott, hogy a négyszög profilú bittartóm (amivel a sima kéziszerszámokra, pl racsnis 1/4 colos hajtókarra tudod ezeket a gépi biteket felrakni) eltűnt, nosza mondom, ha már eszemben van, kérek egy olyat is. Gyanúsan sokat, valami 17000 forintot fizettem, ami a literes rozsdapassziválóért kicsit soknak tűnt.Nézem a blokkot, az a kis bizbasz 6500 forint volt...

Én ezeket a barkácsboltos, darabra árult biteket használom. Én azt mondom, hogy a gyakoribb, ph2, ph3, lapos méretekből legyen 2-3 darab kéznél, a készletes cuccokat azért nem szeretem, mert a készlet jelentős részét szökőévente se használja az ember. Csak elveszik, illetve minek cipelni (nem a két grammos bitet, hanem a készletet, amiből a nagyobb általában nem fér el a gép kofferében).... Vettem még vagy tizensok (vagy huszonpár?) éve a Metróban egy 100 részes készletet, amiben olyan elemek voltak, amikről annó azt se tudtam, hogy mik (azóta megfejtettem, hogy az elektronikus eszközöknél használják, hogy illetéktelen ne piszkálhasson bele) na ennek a legfontosabb elemeit már régen eltörtem, elveszettem, a készlet 90%-a viszont még sose volt befogva....

Wildhunt 2021.04.01. 17:42:40

Urak/hölgyek!
Egy teljesen off topic kérdésem van: egy unokatestvérem apósa keresztfiának a harmadik szobatársa (nem ám én, én okosabb vagyok!) a garázs napsütötte oldalára uv álló műanyagablakot tettem (lebuktam). Ennek kB. 4 éve, és idén vettem észre hogy rajtahagytam a védőfóliát... Tud valaki olyan módszert amivel ezt le lehet szedni?

Untermensch4 2021.04.02. 10:10:16

@Wildhunt: Nem igazi megoldás de lehet mondogatni hogy ha 4 évig nem tűnt fel a probléma akkor nem is probléma... :)
Ez meg csak olyan ötlet mint a rabbinak a libákra... nagy nyomású levegő? Vagy ha az ablak ugye uv-álló de a fólia nem, rásegítés uv-lámpával?

Wildhunt 2021.04.02. 10:41:54

@Untermensch4: engem nem is zavar, de nős vagyok... UV lámpától porlik, kis darabkái viszont ráégnek. Jelenleg hőlégfúvó+féktisztító kombinációjával vakargatom, de nem egy optimális megoldás.

Untermensch4 2021.04.04. 19:57:38

@Wildhunt: Ha nem az "üvegen" van hanem a kereten, esetleg le lehetne festeni akrillal. Ha van nő aki megmondja milyen színre akkor működhet a dolog. :)

Mekkmester6 2021.04.07. 20:21:22

A kito bitek nekem is beváltak. Otthon használom őket. Olyan jól bírta az első néhány, hogy vettem tartalékot is belőle, mert mindjárt elkopik, és sokáig bírta. De nem akart elkopni. Még mindig az elsőt használom.
süti beállítások módosítása