Hogyan világítsunk a fürdőszobában?

2017.11.17. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Jól gondoljátok, ez megint egy energiatakarékosságról szóló cikk lesz. Hiába, manapság ez a trendi és korszerű. A neten egy sereg írás foglalkozik azzal, mikor érdemes cserélni az izzókat otthon és mire. Lehet számolgatni, saccolni, mérni. Én most inkább csak egy konkrét próba tapasztalatait írom le, azt mindenki maga döntse el, mikor és milyen ütemezésben cserél.

GU10-0.jpg

Ezen írás ötletét egyébként az adta, hogy kezembe került egy GU10 foglalatú LED fényforrás. Ez ugye a szokásos 230V-os beépíthető halogénlámpák foglalattípusa. Sokan használjuk ezt a világításfajtát a fürdőszobában, vagy épp konyhapultok fölött. Eredetileg halogén izzólámpákra lett kitalálva ez a rendszer, még manapság is leginkább a 20, 35 és 50 W fogyasztású halogén izzólámpákkal használjuk ezeket. Nálam is ilyen foglalatú világítás van a fürdőben, jelenleg halogén izzókkal, de használtam egy időben ugyanilyen foglalatú kompakt fénycsövekkel is. Miután ezekből még volt itthon, gondoltam itt az alkalom egy merőben szubjektív összehasonlítást végezni a három megoldásról. Most tehát a hagyományos halogén, a kompakt fénycső, és a LED fényforrás összehasonlításáról olvashattok pár tapasztalatot.

GU10-2.jpg

Balról az első a hagyományos halogén, középen a testesebb kompakt fénycső, majd a sok kis SMD ledet tartalmazó LED fényforrás.

Méretre a LED változat pont akkora, mint a klasszikus halogén izzó, a fénycsöves megoldás (az összetekert fénycső és a gyújtószerkezet miatt) nyilván nagyobb (hosszabb) kicsit, de miután az ilyen rendszerű világítás felül általában nyitott, ez annyira talán nem jelentett gondot eddig sem.

A teljesítmény (pontosabban a fogyasztás) terén már komolyabb különbségek vannak:

  • A halogén izzó egy noname 20W-os fajta. A mért fogyasztása 23W-ra jött ki.
  • A kompakt fénycsőre 7W van feltüntetve, a valós fogyasztása viszont csak 6W.
  • A LED fényforrás 5W értékűnek megadott fogyasztása mérésre 5,5W-ra jött ki.

Fényerőben a LED mindent ver. Egy három foglalatos kiépítésben kipróbálva, érzésre már 1 darabnak akkora fényereje van, mint ha a másik két versenyzőből beraknánk mind a három darabot. Döbbenet a különbség tényleg. Összepróbáltuk egy 50W-os halogén izzóval is, nagyjából azzal volt egy szinten a fényereje. A rengeteg apró világító diódának köszönhetően a fény eloszlása teljesen homogén, sokkal jobb, mint a halogén izzóé.

pilácsok1.jpg

Ez a kép ugyan nem kifejezetten katalógusba való minőségű, de a lényeg, hogy ugyanolyan expozíciós idővel és blendével készültek. Jól látható, hogy az utolsó LED pilács képénél maga a lámpatest is látható, mivel annyi fény volt, hogy a fürdőszobában visszaverődő fény még azt is meg tudta világítani kicsit.

A színhőmérséklet persze nagyon eltér. A próbált LED egy 4000 K-s vagyis igen fehér fényű darab. Érzésre a fény közelebb van az 5500 K-s napfényhez, mint az izzó és a fénycső 2500-2700 K-s meleg fényéhez. Azonban azt gondolom, egy fürdőben ahol sminkelnek is néha, egyáltalán nem hátrány a nap fényét minél jobban megközelítő fényt használni.

A gyorsaság a LED esetében alap, ahogy bekapcsoljuk, rögtön teljes fényerővel világít. A kompakt fénycsőnek azért kell minimum fél perc mire magához tér, a próbált darab addig nagyjából annyi fényt ad, mint egy egész éjszakás párkeresésben megfáradt szentjánosbogár.

Élettartam. Itt bizony a LED fényforrás nagyon elhúz. Legalábbis az ígéretek terén. 30000 órás élettartamot és legalább 15000 ki-be kapcsolást ígérnek. Az átlagos kompakt fénycsövek esetében általában 7-8000 óra élettartamot vállalnak a gyártók. Ráadásul ott az idő előre haladtával bizony csökken a fényerő. Tehát ha a LED tudja a vállalt 30000 órának akár csak a 2/3-át, már akkor is vitán felül megéri az árát. És akkor talán el is értünk az árhoz. Az biztos, hogy egy hagyományos halogén izzót akár párszáz forintért is hazavihetünk és egy GU10 foglalatos kompakt fénycsövet is találhatunk már 1000 forint körüli áron is. Persze ezek a noname változatok árai, neves gyártók esetén szorozhatunk akár 2-3 szoros szorzóval is. Ehhez képest a próbált GU10 foglalatos 5/33W REXER LED fényforrás ára 2040 Ft. Ez szerintem nagyon barátinak mondható! A legfontosabb persze továbbra is az élettartam. Ha ezzel a fogyasztással és ezzel az árral tudja hozni a megadott élettartamot, nem igen van jobb megoldás a spórolásra!

Azért egy gyors alap számítás, a mostani közelítőleg 40 Ft-os kW/h áramdíjjal számolva:

  • a LED (6W)  1000 üzemóra alatt 240 Ft értékű áramot eszik meg.
  • a halogén (23W) 1000 üzemóra alatt 920 Ft értékű árammal teszi ugyanezt.

Azért ez jelentős különbség! Biztos, hogy én a próbához használt LED fényforrásokat bent hagyom a foglalatokban. De persze az egész házban nem fogok mindent egyszerre lecserélni LED megoldásra. Főképp hogy itt már úgyis kompaktok vannak mindenütt. Viszont ami kiég/tönkremegy oda azért már ilyen fényforrások kerülnek alighanem. A fehér fényt meg majdcsak megszokom.

 * Attila 2013-ból származó írását ismételjük. Négy év alatt sokat fejlődött a LED-technika, legalábbis az árak lefelé tartanak, így összehasonlítási alapként is érdemes elolvasni. - Szerk

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr685398573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gukker 2013.07.24. 16:25:16

Sajnos a fényerő nem elég. Ami számít az a megvilágítás. Olyan képeket készíts, ahol a különböző fényforrások különböző (színű) tárgyakat világítanak meg ugyanakkora távolságról. Na ott lesz a meglepi. Hiába erős, sőt vakító a led fénye, a szűk sugárzási spektrum miatt a visszavert fény sokkal kisebb lesz, a tárgyak kevésbé kivehetőek.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.07.24. 16:41:38

@Gukker: Szia! Igazad lehet, de a konkrét esetben tényleg ledöbbentem. Azóta a háromfoglalatos kiépítésben csak 1 db ilyen pilács van berakva, és emellett (illetve a fénye mellett) tudok a két méterrel arrébb lévő kádban ülve olvasni! Nem is használom a mennyezeti világítást már. Az igaz, hogy nálam a fürdő magasfényű fehér csempével van borítva majdnem plafonig, tehát azért elég jól visszaveri a fényt.

Gera 2013.07.24. 18:39:21

Na jó, de mennyit megy az a fürdőszobai lámpa egy évben? Ha napi egy órát (igazából ez is soknak tűnik), akkor három év alatt spórolsz hétszáz forintot kétezer forint befektetésével? Ott térül meg a led, ahol sokat megy. Mondjuk valami üzlet napi nyolc-tíz órás kivilágításánál én nem is gondolkodnék már másban, de ezek az otthoni alkalmazások erősen neccesek.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.07.24. 18:55:37

@Gera: Ezért kezdtem a cikket úgy, ahogy. Mindenki maga döntsön. Nem tudjuk mennyibe fog kerülni az elektromos energia jövőre vagy két év múlva, nem tudjuk a hagyományos izzót hányszor kell cserélni mondjuk két év alatt. A használat mértéke pedig teljesen egyéni, egy nagy családban, ahol szeretnek kádban fürdeni/olvasni (mint én) jóval többet is mehet a világítás, pláne ha nincs ablaka a helységnek. DE nálam ilyenek vannak a konyhában is, azok meg egész este mennek. (Télen nyilván többet, persze.) Én hagyományos izzólámpát vagy két éve nem vettem, mindenhol kompaktok vannak. Ezeket nyilván nem cserélem le egyszerre, de ez a LED történet jóval komfortosabb a lassan beinduló fénycsöveknél.

fzs.1933 2013.07.24. 20:08:30

@Thoreau:
na, szépen vagyunk! Beszélsz az energiatakarékos izzókról, miközben fürdőkádazol! ;)

Egyébként én két éve cseréltem le a gyakrabban használt fényforrásaimat takarékosabbakra és forintban is mérhető mennyiséget megtakarítottam velük.

Az azonban biztos, hogy nem a fürdőszobában kell kezdeni.

vjalle76 2013.07.24. 20:56:23

A feher LED fenyereje is csokken idovel, hasonloan a fenycsohoz.
Thoreau: a furdobe soxor megyunk be rovid idore, ez alatt a fenycso be sem melexik, a halogen a sok ki-bekapcsolastol hal meg, a LED jo valasztas lehet.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2013.07.24. 21:02:18

Azért sminkeléshez nem árt a színhűség, azaz a halogén. A LED 4000K-je inkább parasztvakítás, mint a valóság. Ahhoz hasonlít (korrelál) a leginkább, de nem olyan, mint egy 4000K-es izzós lámpa lenne.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.07.24. 21:33:12

Tagnap raktam be az álmennyezetbe spotokat. A boltban tukmálta a LEDeseket az eladó, hogy mennyire takarékos, meg stb.
És nem akarta megérteni, hogy egy gardróbban napi 10 percet megy a világitás, és az 1800 Ft árkülönbözet (/db) az én életemben már nem térül meg...

Én is differenciálnám a használati idő tartama szerint, hogy melyik a jobban megtérülő.

_Epikurosz_ 2013.10.15. 13:41:23

A LED, az dióda. Amikor a 220 egyik irányba fordul a szinuszával, átengedi az áramot. Amikor a másik irányba fordul, a dióda nem engedi át az áramot. Ez deformálhatja a szinuszos áramot, és ha a nullhelyek is elcsúsznak, az kárt okozhat a lakásban lévő más elektronikában. A szomszédban is. Emiatt kell a LEDes változóáramú fényforrásokba egy modul, ami ezt a hatást kiegyenlíti. Az olcsóbb LEDekben ez nincs benne. A másik lehetőség az, hogy egyenáramot készítünk a hálózati áramból (és a LEDet helyes irányban kötjük be).

Morgan kapitány (törölt) 2013.10.15. 15:57:55

@bonebear: A kínai olcsó kompakt fénycsövek színhőmérséklete :) Az ember felkapcsolja és azt hiszi, hogy a Walking Dead forgatásán jár, olyan hullaszínű mindenki.

KissGecihuszár 2013.10.19. 10:58:04

Azt gondolom, abban nincs, nem lehet vita, hogy a LED és azon belül is a lencsés PowerLED megvilágítás mind színhőmérsékletében, mind színvisszaadásában és nem utolsó sorban fogyasztását, élettartamát tekintve verhetetlen az izzószálas és bizony a tekert fénycsöves (GU 10) lámpákkal szemben. Természetesen, ez a tézis csak a minőségi, tehát megfelelően kiképzett hő elvezető bordákkal ellátott fém burkolatú házas GU 10-es LED lámpákra vonatkozik, ugyanis ebben a katergóriában is bőséggel akad nettó gagyi, mely elsősorban a sok LED-es kivitelben található, s melynek élettartama sok esetben még a !pár 100! órát sem haladta meg! Személyesen megtapasztaltam -pl. a haver fürdőszobájában telepített ilyen kaliberű 3-4W-os LED lámpák esetén- , hogy először 1-2 kis LED hunyt ki néha-néha, majd pár hét elteltével már örökre, amit követett további 1-2-3 LED kipusztulása és végül - kb.1 év után- az egész fényforrás megadta magát. Épp ezért fontos, hogy lehetőleg lencsés LED fényforrásokat vegyük, melyek biztosan drágábbak a sok kis LED-eseknél, de azok biztosan tovább fognak üzemelni. Az pedig egy hülyeség, hogy egy fürdőszobában napi 1 órát megy csak a világítás, mert ez még olyan helyen sem igaz, ahol van ablak a helyiségen, hát még ott, ahol nincs és még van 2 (lány) gyerek is, na ott tutifix, hogy lesz az 3-4 óra is. Továbbá, az is biztos, hogy a LED világítás nem csodafegyver, nem várható el tőle mindenütt, minden esetben, hogy ugyanazt nyújtsa, mint mondjuk a T5-ös (ultra slim) fénycső, mely egy korszerű parabola tükrös armatúrában úgy veri le a LED-et, mint vak a poharat. Ahol viszont igenis arathat a LEd, az pl a kerti, ill egyéb külső világítás, hiszen a 20,30,40W-os COB LED fényvetők még az 50, 70W-os nátrium, illetve az 50, 80W-os HgLi lámpákkal is versenyre kelhetnek!

WildBear 2013.12.25. 19:17:49

A szobában nálunk olyan mennyezeti lámpa van, amiben 6 db 50W-os, GU10 foglalatos halogénizzó világít. 300 W összteljesítmény, és megy is eleget, főleg télen; érdemes lenne LEDre cserélni.
Viszont még nem találtam olyan LEDet, ami alkalmas lenne; tehát tud akkora fényáramot, mint egy 50W-os halogén, és _nem_ hidegfehér fényű.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.12.26. 07:48:32

@WildBear: Nem egyszerű, az bizonyos. Épp olvastam valahol egy új Osram sorozatról, de most nem találom hirtelen. Amúgy tapasztalatom a katalógusadatok összehasonlításával elég vegyes, én most már inkább próbálkozni szoktam, sikerült is néhány olyan megoldást találnom, ami pusztán a számadatok okán nem tűnt jónak, de élőben mégis elegendő lett a fény. (Más kérdés, hogy hat darab pilácsot pusztán a próba kedvéért nyilván nem lehet megvenni.)

WildBear 2013.12.26. 10:03:31

@Thoreau: Én főleg a DX-ről, és egyéb kínai webshopokból szoktam rendelni, mert tapasztalataim szerint úgyis eleve ott gyártják, és a töredékébe kerül az itthoni árnak.
Természetesen nem szabad egy az egyben elhinni a katalógusokban megadott Lumen értékeket. :)
Te is GU10, 50W-os halogén izzót váltottál ki ?

WildBear 2013.12.26. 13:43:14

Közben megnéztem az izzó dobozát is; 550 lument tüntetnek fel, és 40o-os szögben sugároz a GU10/50W halogénizzó.
Ha ennek kiváltására tudna valaki LED-et, megköszönném a tippet.

Kaschauer 2014.07.24. 09:57:07

@Gukker: Nagyon helyesen írja! Egy világító testnél a fényerő a fontos.
Azonban LED izzókat lehet kapni már 10 W-os méretben is, minden féle foglalattal ellátva. Igaz, hogy Magyarországon ezeket is közel kétszer annyiéert forgalmazzák, mint az EU többi országában, Internetes kereskedelemben vagy árverésen elég jó átlagáron szerezhetők be.

Néhány példa:
Normál foglalattal ellátott LED izzók
6 W-os meleg fehér szín, 470 lm (Lumen) fényerő
8 W-os 550 lm
10 W-os 700 lm

Egy 10 W-os bőven elegendő egy konyha vagy fürdőszoba megvilágításához, hiszen alkalmi szükség esetén további helyi világítótestek is beszerelhetők. Pl. tükör fölé vagy a tőzhely fölé, stb.

A 16 db. különféle izzót Ebay.de útján vásároltam, Szállítási és átutalási költséggel is 1500 Ft alatt maradt az átlagár, ami a hazai 2500-3000-hez viszonyítva nem rossz.

Untermensch4 2017.11.18. 00:16:35

" A próbált LED egy 4000 K-s vagyis igen fehér fényű darab. Érzésre a fény közelebb van az 5500 K-s napfényhez, mint az izzó és a fénycső 2500-2700 K-s meleg fényéhez. Azonban azt gondolom, egy fürdőben ahol sminkelnek is néha, egyáltalán nem hátrány a nap fényét minél jobban megközelítő fényt használni."
Esetleg ha még kiegészítő, más "K-s" ledek is vannak (extrémebb esetben külön kapcsolhatóan), azzal a fény színét is lehet variálni. Egyik ismerősöm egy időben elmélyülten tanulányozta ezt mert ilyen "indoor" növénytermesztésen gondolkodott... :) mindenesetre ő is arra jutott hogy ha tényleges a LED élettartama akkor mindent üt.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.11.18. 14:48:59

@Untermensch4: A kender kényes növény, de azért be lehet lőni egy olyan fényt, ami aztán beválik. :) (Plusz azért abból a haszonkulcsból telik extra infrastruktúrára.)

Untermensch4 2017.11.18. 19:08:59

@Gyökösi Attila: Haszonkulcsról szó se volt, teljesen hobbiprojekt lett volna. De arra jutott hogy az a jó kis háziszőttes nem éri meg a fáradozást és a kezdeti kudarcokat, úgyhogy felszámolta az üvegmentes üvegházat. Talált a neten olyan "bonsai/modellező/műszerész-verziót" is aminél a teljes infrastruktúra és a növényke egy sörösdobozban elférően volt művészien megalkotva. :)
Viszont közben sok érdekes dolgot tudott meg világításról meg szellőztetésről. Mivel építkezés kapcsán apósa bölcsességét felhasználva könnyűszerkezetes házikóban gondolkodik, ez utóbbiak egészen jól jönnek majd neki.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2017.11.20. 12:40:26

Elég gyakorlatias szemszögből közelítem a kérdést

A halogén fogyaszt. D és E helyett legfeljebb C energiabesorolású.

A fénycső lutri. Spájzba gardróbba WC-be, előszobába nem való, de még a nagyszobai csillárba sem, mert amit nem égetek órákig, ott várhatok, mire bemelegszik. És ki kell fogni a sárga fényűt, a hidegfényűt pedig nem szeretik odahaza.

A LED: elég sokat elárul róla, hogy a 2700K az 2700k, a 3000 pedig 3000. Szép fénye van, nem vibrál és a legolcsóbb kínaiból is csak 40/1 a cserarány, több égő idáig nem hibásodott meg. A legrégebben betekert pont másfél éve működik, és ha minden igaz, pont egy 12W-os E27-es foglalatú a fürdőben. És mivel ugye ezer forint alatt igyekszem venni darabját, még a padlásra is ilyet raktam. Szóval a LEd nyert, még a hidegfényűek is egyformábbak mint a fénycsövek. Ma, 2017-ben már jó dolog a LED. Láttam 2011-ben mikor még csak kísérleteztek vele. Ma már szerintem ilyen kéne mindenhova, mellőzve a neont is.

bamboochatheone 2017.11.21. 03:27:21

Előre leszögezem nem reklámozni akarok, de ezek a termékek nagyon jó minőségűek, magyar forgalmazótól 2(!!) év garanciával kapható LED-es fényforrások. Személyes tapasztalatom annyi velük hogy két éve csak ezt a márkát veszem és eddig még egy sem ment tönkre. Három házat szereltem fel velük, kívül-belül.
@WildBear: Neked ezt ajánlom: www.vtac.hu/6W-LED-spotlampa-GU10-opal-Termeszetes-feher-110-7 Igaz ez nem 40 fokos szögben világít viszont ezért sokkal szebb, egységesebb fényerőt kapsz az egész szobában. Ez egy 4000K-es darab azaz nem hideg nem meleg hanem a közepes fényhőmérsékletű. Ugyanitt találsz 2700 kelvinest is de szerintem annak hiába ugyanannyi a fényerőssége, sokkal kevesebbnek érzik.
Személy szerint nem ajánlom a lencsés powerLED-es darabokat, az már befuccsolt technológia izzószerű használatra, mert rengeteg hőt termel így kisebb a hatásfoka, és sokkal több az előállítási költsége a hűtőborda miatt.

@Untermensch4: Annak a kertész jellegű ismerősödnek itt a tökéletes megoldás: tinyurl.com/yck3lobc teljes fényspektrumú növényes COB LED beépített driverrel. Felrakod egy hűtőbordára, rákötöd a 230-at és boldogan nézed ahogy nőnek a növényeid alatta.

anonymouse. 2017.11.21. 09:50:39

@WildBear: Egy jó éve én is próbáltam a halogén G10-es égőinket kicserélni, hogy takarékoskodjam. Kicsi pénzért volt is az E bay-en megbízható (Top-rated seller) eladótól sok csiliónyi pozitív feedback-kel, free shiping +minden nyavaja, jó áron ledes égő. Úgy választottam, hogy az 50 wattos halogéneket ki tudjam váltani 600 lumenes ledekkel. Hiába, amikor becsavartam az összeset, akkor csalódva tapasztaltam, hogy ez kb csak a régi égők fényerejének kb. a 60%-át tudják. Nem láttam mellette rendesen. Megunva a sok vacakolást elmenetem egy magyar világítástechnikai boltba és kb. 15-20 százalékkal drágábban vettem égőket, ami még jobban világítottak, mint a régi halógén égőim! Sőt ott a helyszínen ki is tudtam próbálni, vittem a régi égőket és volt összehasonlítási lehetőségem is. Nem kellett rá várnom egy hónapot és nem volt lutri az egész, hanem oda mentem, kipróbáltam és elvittem. Sőt ha mégsem lett volna elég jó az eladó mondta, hogy vissza veszi és kicseréli egy nagyobbra.

WildBear 2017.11.23. 17:18:05

Köszi mindkettőtöknek a tippet!
Anymouse, melyik boltba mentél?

lajafix1 2017.12.14. 15:38:20

nos én 2010 óta próbálkozgattam LEDdel de 2013 végéig csak gagyit találtam a megfizethető kategóriában másfél év alatt elmászott mind Nirvánába. Utána kezdtem el IKEAból venni, azok menenk mind még ma is, minimum 15 darab és még 10 éveig menjenek minimum!

Most vettem 700 forintért vagy 4 GU10es 110 fokban vilűgító LEDet egy új lámpatestbe, eddig jók kb 3 hónapja mnnek még csak... Egy ilyen GU10est aplikáltam a szagelszívó világításába mert 36 centis fénycső keresésésétől már kivoltam, kiszereltem qaz egész fénycső elektronikát, be egy GU10 foglalatot, abba az izzót, vissza a műanyag fedlapot és olyan fénye van hogy este hangulatvilágításként megy.

Már vannak a váltóáramú 12 Voltos G4es izzók helyére váltóáramot bíró kis biszbasz 2Wos 200 Lumenes LEDek, de ezeket csak 1 hónapja toltam be.

A társasházban is meguntam a hagyományos izzók félévente végig a 2 emeleten cserélni a felét, vettem egy-másfél éve 500 forintos E27es IKEA LEDeket, megy mind a 12 azóta is. Lassan már kitermelte az árát remélem.

Már csak egy csillárom van Philips fénycsővel 7 éve mennek azok, de még bírják, de LED lesz bele, valszeg mixelem a meleg 2700Ks és a természetes 4700Ks LEDeket.

Egy hátrányát találtam eddig csak, ha háromév után szedem le a búrát hogy kitisztítsam, akkor 3x vastagabb a kitisztítandó koszréteg is... :) valamint vagy hozzá szokott a szemem vagy tényleg érzékelek némi fényerő csökkenést.
süti beállítások módosítása